A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 42. szám - Hirdetmény kibocsátásának mellőzése örökösödési bizonyitvány kiadásánál. Adalék az 1894. évi XVI. t.-c. 100. §-ához

294 A JOG «A táblai végzés ennek folytán nem kiküldő végzés, hanem az árverést rendelő végzésnek helyébe lépő végzésnek tekintendő, és ennek kézbesítési módja itt is irányadó. — Itnling szerint a 174. §. esetein kivül az érdekeltek egyéb szabálytalanságok alapján is élhetnek az árverés ellen előterjesztéssel és az ilyen esetekben a bíróság teljesen szabadon mérlegeli, hogy a sérelmes eset az árverés megsemmisítését vagy csupán némi pótlást kiván-e ? Kétséget nem szenved a felhozottak után, hogy a végrehajtást szenvedetten és a jelzáloghitelezőkön súlyos anyagi sérelem kcvettetett el az által, hogy az árverésnek a táblai határozat folytán történt megtartásáról csak utólag, néhány nappal az árverés után értesíttettek. Mert ki vonná azt kétségbe, hogy ezeknek az érdekelteknek fontos érdekeik vannak az árverés mikénti lefolyása körül? hogy az egyik nem nézheti közömbösen, ha ingatlana negyedárban elkótyavetyéltetik ás személyes tartozása az árverés dacára is változatlanul fennáll ; a másik pedig nem tűrheti, hogy jelzálogkövetelésétói ily fairnek nem mondható fifika által elessék, holott ő esetleg mint vevő az ingatlant magához válthatta és a vételárba követelését is beszámíthatta volna. Az ily eljárás törvényszékhez nem méltó. Ahol pedig sérelem van, ott annak orvoslásáról is kell gondoskodni; ott az ily esetre a 179. §. a) pontját nem alkalmazhatják, ott a biró szabad mérlegelésének teljes mértékben van helye. Elknben semmiféle sérelem nem esik az árvereltetőn az árverés megsemmisítése esetén, — mert ő a kérdéses ingatlanra végrehajtási zárlatot vezetett, tömeggondnok utján az esedékes házbéreket beszedi és ezekkel annuitásait törleszti. A ház értéke az árvereltető követelését kétszeresével is felülhaladja és így csak az illetéktelen haszontól esik el. Nagy érdeklődéssel vártuk tehát a kir. ítélő tábla ujabb határozatát. A kérdés fontossága és az abban nyilvánuló nóvum (mert ily eset a tábla eddigi gyakorlatában még elő nem fordult) indokolttá tették, hogy az ügy érett megfontolás tárgyává tétessék, annál is inkább, mert az a jövőre nézve is praecedensül fog szolgálni. A tábla azonban ezúttal, mint sok más esetben is, — a helyzet magaslatára nem emelkedett és az elsőbiróság végzését 1905. október 11-én kelt 8,885/1905. sz. határozatával helybenhagyta. E határozat nem tartozik a tábla legszerencsésebb conceptiói közzé. Révai Lajos dr. Hirdetmény kibocsátásának mellőzése örökösödési bizonyitvány kiadásánál. \ (Adalék az 1894. évi XVI. t.-c. 100. §-ához.) Irta GÁL LAJOS miskolci kir. aljárásbiró. Ennek a dolognak taglalását az érlelte meg bennem, vájjon kötelessége-e a bírónak minden egyes esetben sz:goiuan a törvény betűihez ragaszkodni. Köteles-e a biró a törvény szövegét akkor is szó szerint követni, a midőn ezzel épen a felek kárára, a felek hátrányára késleltetné az ügy véglegezését ? Avagy pedig sérti-e a törvény szellemét, az abban befektetett jogelvet, az ahhoz fűzött várakozást az a ténykedés, amelylyel a biró a törvényt az élet követelményeivel, az adott visszonyok mérlegelésével összevetve, gyorsabban — de azért minden jogsérelem nélkül — véglegez valamely ügyet ? Én azt hiszem, hogy a biró ez utóbbi esetben áll hivatása magaslatán. Hiszen a bírónak nemcsak a rideg betűk lebegnek szeme előtt, hanem az élet is a maga ezernyi fásisával! Nemcsak a paragraphusokat, hanem az élet visszonyokat is el kell bírálnia a bírónak, hogy az anyagi igazság lelkiismeretes papja legyen. * Az 1894. évi XVI. t.-c. 100. §-a azt az elvet mondja ki, illetve a jelzett törvény 98. §-ában lefektetett azt az elvet erősiti meg, hogy a korlátlan cselekvési képességgel biró örökösök hivatalos eljárás nélkül is megejthetik az osztályt. Ennek az elvnek megfelelőleg a vonatkozó miniszteri indokolásban is azt olvassuk, hogy: «Az önjogu örökösöknek, kik hivatalos eljárás nélkül egyeztek ki, már csak az áll érdekében, hogy az öröklés utján szerzett jogukat közhitelességü alakban igazolhassák, s hogy a mennyiben az örökség tárgyát ingatlan is képezi — ezeknek az ingatlanoknak tulajdoni jogát a telekkönyvbe bejegyeztessék. Indokolt tehát, hogy a felek rövidebb és kevésbbé költséges uton érhessék el céljukat.» Majd tovább: «A funkció, melyet a bíróság ily esetben végez, annak bizonyítására terjed ki, hogy az öröklési jog a bemutatott okiratok alapján a folyamodó örökösöket illeti» (M. I. 79 — 80 1.) A fentebb már idézett t.-c. 100. §-a igy kezdődik. «Az örökösödési bizonyitvány kiadása tárgyában beadott, kellően felszerelt kérvény alapján, melyhez az örökhagy ó tulajdonául bekebelezett ingatlanok hitelesített telekkönyvi kivonata is csatolandó, a járásbiróság hirdetményt bocsát ki, amelyben felhívja mindazokat akik az örökség tárgyát képező ingatlanra mint örökösök, köteles részre jogosítottak, vagy utóörökösök igényt támasztanak, hogy igényeiket 45 nap alatt jelentsék be, mert ellenesetben az örökösödési bizonyitvány kiadását a kérvény alapján fogja elrendelni.» «A járásbiróság hirdetményt bocsát ki», vagyis hirdetményt bocsát ki akkor, amidőn ennek föltétlen szükségét látja ; de ha a bemutatott adatok oly pontosak, oly kimerítők, hogy azoktól nemcsak az örökösök, de a többi érdekeltek is kitűnnek ; ha különösen az ingatlan oly csekély értékű, hogy az idézett t. szakasz harmadik bekezdése a) pontja alapján a hírlapi hirdetés amúgy is mellőzendő — ugy, legalább az én véleményem szerint a hirdetmény kifüggesztése, s illetve a hirdetmény kibocsátása is fölösleges. Mert nézzük csak hogyan és mily széles körben teszi közhírré az ilyen hirdetmény az esetet. Az idézett t.-c. 100. §-ának második bekezdése szerint ugyanis: 1. A hirdetményt a bíróságnál ki kell függeszteni; 2. Meg kell küldeni a gyámhatóságnak. 3. Ki kell függesztetni az örökhagyó utolsó lakhelyén és 4. Abban a községben, a melyhez a hagyatéki ingatlan tartozik. Tehát a 400 koronán aluli ingatlanra vonatkozó örökösödési bizonyitvány kiadása a törvény betűje szerint mindaddig nem eszközölhető, a mig 45 napig (elintézés, leirás, jelentés stb.) vagyis a mellék cafrangokkal együtt legalább két hónapig a hirdetmény nem függ. Ha felgondoljuk, hogy az ilyen kisebb ingatlant kizárólag szegény emberek akarják gyorsan megkapni; mert hiszen ha nem kellene sietniök, ha nem kergetné a szükség őket, nem kérnének rövidebb időn remélt örökösödési bizonyítványt, hanem bevárnák a hagyaték átadását. Tehát szegény emberek siettető szükségéről van szó és akkor előbb hirdetni kell; potom négy helyen, de az mindegy. Kérdem először: Vájjon hány örökös, vagy más érdekelt jelentkezett már azért, mert a hirdetmény 1. a gyámhatósághoz küldetett, 2. az örökhagyó utolsó lakhelyén kifüggesztetett, 3. és 4. mert még két helyen kiakasztatott ? Kérdem, de persze feleletet reá nem kapok, mert hiszen ilyen adatokat nem gyűjt a statisztika, de nem gyűjtenek a hagyatéki biróságok sem, mert nem is gyüjthetnének, mert soha senki sem jelentkezik ! Miért ? Hát egyszerűen azért, mert a kérvényezők a csatolt községi bizonylatban (tehát közokiratban) úgyis felsorolják az örökösök és kötelesrészre jogosítottak neveit, amely bizonylat záradéka rendesen az, hogy: «az örökséghez mások igényt nem tartanak!» Hát nem pótolja ez a hirdetményt egy 400 korona értéken alóli ingatlannál? De hiszen — szerintem legalább - a törvény nem is parancsolja a hirdetményt minden egyes esetben. Csak a helytelen gyakorlat tette azt kötelezővé. Pedig kár, mert hiszen ez az örökösök hátrányára szolgál. Egy járásbiróság emancipálta magát a helytelen gyakorlat alól és a hirdetmény kibocsátását az alább ösmertetett indokok alapján mellőzte. Az eset a következő: Az 1874. évi december hó 9. napján elhalt örökhagyónak egy jóval 400 koronán aluli ingatlana maradt, amelyre nézve három testvér örökösödési bizonyitványt kértek. A kérvényhez a haláleset felvételi iv, adó bizonylat, telekkönyvi kivonat és községi bizonylat volt csatolva. A jbiróság a hirdetmény kibocsátását mellőzve, kiadta az örökösödési bizonyitványt, mert: «Az igénylők szabályszerű adóbizonylattal igazolták, hogy a hagyatéki vagyon földadója csupán 32 fillér, értéke tehát az 1881. évi fiO. t.-c. 148. §-ában megállapított adó alapon számítva, jóval kisebb 400 koronánál s mert a becsatolt községi bizonylat szerint más örökösök nem léteznek. Mert továbbá az örökhagyó még 1874. évben elhalt. Miután a hátrahagyott csekély értékű ingatlan átadása ily körülmények között hirdetmény kibocsátásával nem késleltethető ; de különösen, mivel az 1894. évi XVI. t.-c. 100. §-« nem is irja elö parancsolóan minden egyes esetben a hirdetmény kibocsátását, hanem jogsérelmek elkerülése végett intézkedik arról, s a törvény szoros értelme akkor, amidőn a már felhozottak