A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 39. szám - A Halmai-eset - Az 1905. évi április 14-iki dán törvény a fiatal bűnösök és az erkölcstelen (vicieux) vagy erkölcsileg elhanyagolt gyermekek neveléséről. [1. r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 3a számához. Budapest, 1905. szeptember 24 Köztörvényi ügyekben. Alperes vasút, amidőn az alkalmazottjai biztonsága érdekében tilalmakat állit fel, köteles egyúttal arról is gondoskodni, hogy az ily szabályok betartassanak, a tilalomellenes gyakorlat pedig nyilvánalóvá teszi, hogy az alperes e tekintetbeni kötelezettségének nem tett eleget. A szolnoki kir. törvényszék (1904. március hó 9-ién 670. P. sz. alatt) E. L. dr., utóbb S. S. S. ügyvéd által képviselt özv. V. A.-né S. T. felperesnek, a magy kir. államvasutak alperes ellen, kártérítés iránti ügyében következőleg itélt : Felperes keresetével elutasittatik. Indokok : Annak megállapításával, hogy a keresetet özv. V. A.-né csakis saját személyében, és nem egyszersmind kiskorú gyermekei nevében is, tette alperes ellen folyamatba, inert a kereseti kérelem kizárólag özv. V. A.-né kárára irányul és az ügyvédi meghatalmazást is özv. V. A.-né csakis saját személyében, s nem ugy is mint a kiskorúak természetes és törvényes gyamja is állította ki, továbbá annak megállapításával, hogy a nevezettek által a perben az 1874: XVIII. t.-c. 8. §-a 2-ik bekezdése ellenére, nem jegyzőkönyvi eljárás vétetett igénybe, hanem rendes periratváltások történtek, mi ellen a peres felek az eljárás folyamán kifogást egyáltalán nem tettek: elutasítandó vólt felperes keresetével azért, mert alperes az 1874. évi XVIII. t.-c. 1—3. §-a értelmében bebizonyította, hogy V. A.-nak elhalálozását a saját hibája okozta. A dolog természete, de a m. kir. államvasutak 234. számú szabályrendelete szerint is (B. fejezet 9.) «nem szabad a mozdonyokat vagy kocsikat ki- vagy bekapcsolni, mielőtt a jármüvek meg nem álltak>, mely szabályrendeletről V. A., mint alperes rendes alkalmazottjának tudomással kellett birnia, de szabályrendelet nélkül is ezt a józan ész is parancsolja; az a körülmény, s hogy a vasúti alkalmazottak közül egyesek nem tartották be a szabályzatot, hogy életükkel játszva, a mozgó kocsik közé mentek, s hogy ezt a veszedelmes szokást kísérelte meg V. A. is, mindezek nem állapithatják meg, hogy alperes vaspályaüzeménél az alkalmazottak kényszerítve voltak a még mozgásban lévő kocsikat ki-vagy bekapcsolni, és hogy ennek az alperes által szabályrendeletileg tiltott szokásnak alapján, az ebből a helyzetből származott szerencsétlenségek, a sérült vagy meghalt hibája gyanánt, tudhatók be. Nem vitás a peres felek között az a tény, felperes is azt adja elő keresetében, hogy V. A. a még mozgásban lévő kocsik közé ment és itt érte a szerencsét- I lenség akként, hogy a mozgó kocsik közül kibújni akarván, elesett, és az utána jövő kocsi rajta keresztül ment. Sz. L., K. 1., T. G., L. L, H. L., T S. és V. P. tanuk mindannyian bebizonyították, hogy Y. A. a még rendes mozgásban lévő vasúti kocsik közzé bujt. hogy a lekapcsolást eszközölje ; le is kapcsolta az egyik kocsit, de visszabuvás közben a sínekre esett, az utána jövő bekapcsolt kocsi pedig rajta keresztül ment. Magának felperesnek elcsúszásával és a tanúvallomásokkal tehát kétséget kizárólag bizonyítva van, hogy V. A.-nak halálát saját hibája okozta, mert azt felperes bizonyítani nem tudta, hogy V. A. valamelyik feljebbvalójának a parancsára ment a még mozgó kocsik közzé, sőt ellenkezőleg Sz. S. vasutvezető figyelmeztette, hogy ne menjen addig a kocsik közzé, míg a vonat meg nem áll. Hogy a pályatesten levő vízlevezető kis csatorna ki volt-e kellőleg kövezve, és hogy a V. A. előtt menő kocsinak a feljárója korhadt fából volt-e, ezek a körülmények nem lehetnek befolyással a per sorsára, mert felperes nem bizonyította, hogy V. A. a víz levezető csatornában esett el, és, nem más helyen ; azután hogy ha még a vízlevezető csatornában esett is el, amiatt esett el, hogy az a csatorna kellően kikövezve nem volt; továbbá mert azt sem bizonyította felperes, hogy V. A. a kocsik közül való kibúvás közben, az előtte menő kocsinak a feljárójába kapaszkodott, azonban a kocsifeljáró korhadtsága miatt kezei között letört, s igy került az utána jövő kocsi kerekei alá. Ha V. A. szabályszerűen, az álló kocsik közzé megy be- ki- vagy lekapcsolni, sem a vizlevezető csatorna ki nem kövezése, sem az előtte menő kocsi feljárójának a letörése, halálát nem okozhatja. A budapesti kir. ítélőtábla (1904. október hó 6-án t,461. P. sz. alatt) következő ítéletet hozott: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, az alperes kártérítési felelősségét azon balesetért, amely néh. V. A. halálát okozta, megállapítja és az elsőbiróságot oda utasítja, hogy ezen ítélet jogerőre emelkedése után a kár mérve és a perköltség ki által leendő viselése kérdésében érdemleges határozatot hozzon. indokok : Az nem lehet kétséges, hogy az a mód, amclylycl néh. V. A. az elszerencsétlcncdését előidéző balesetnél a tolatás körül eljárt, a vasúti szabályzat által tiltva volt, azonban a tanuk vallomásaival az is bizonyittatott, hogy eme tilalom ellenére, ugy a baleset előtt, mint azóta általános szokás, hogy a vasúti személyzet a tolatás alkalmával, a még haladó kocsikközzé menve, kapcsolják szét a kocsikat. Tekintettel pedig arra, hogy a perben az. hogy a baleset alkalmával néh. V, A. külön figyelmeztetés ellenére ment volna a kocsik közzé, bizonyítottnak azért nem tekinthető, mert Sz. S. az alperes alkalmazottjának egyedül álló vallomása, nyilvánvaló érdekeltségénél fogva bizonyítékot nem képez; tekintettel továbbá arra, hogy V. A. a baleset körüli hibáját megállapítottnak tekinteni azért nem lehet, mert az alperes vasút, amidőn az alkalmazottjai biztonsága érdekében tilalmakat állit fel, köteles egyúttal arról is gondoskodni, hogy az ily szabályok betartassanak, a kérdéses tüalomellenes gyakorlat pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy az alperes e tekintetbeni kötelezettségének nem tett eleget; tekintettel végül arra. hogy ezek szerint V. A. az a ténye, mely szerint a tilalmat megszegte, terhére annál kevésbbé számitható be, mert azt egyrészről az alperes emiitett kötelességszegése, másrészről V. A. a veszély megszokásával enyhített merészsége zárja ki: az 1874 : XYI1I. t.-c. 1. §-a alapján az alperes kártérítési felelősségét és pedii; [gy az özvegy mint az általa képviselt kiskorúak javára megkelleti állapítani és pedig azért, mert a felperes a keresetét egy összegbe n megítélendő kártérítésre indította, a válasziratában kijelenti, bog) azt a kiskorúak nevében is indítja és amennyiben életjáradék ítéltetnék meg, azt azok részére is megítéltetni kéri, a kiskornak képviseletére ő hivatva lévén, ily körülmények között ennek, hogy az igényelhető kártérítés a kiskorúak érdekében is clbiráltassék, törvényes akadálya nem lehet. Ezek következményeképp az elsőbiróságot ez ítélet jogerőre emelkedése után a kártérítés mérvének megállapítására és ezzel kapcsolatban a perköltség ki által leendő viselésének kérdésében határozat hozására kellett utasítani. A m. kir. Kúria (1905. évi június hó 0-án 9677. P. sz. a.) következő Ítéletet hozott: A másodbiróság ítélete indokolása alapján helybcnhagyaiik. A volt úrbéreseknek közösbe kiadott legelőnek egyenkinti felosztása tárgyában, habár bíróságon kivül létesült egyezség s annak értelmében eszközölt felosztás, de még az alakszerű egyezség nélkül pusztán tényleges birtokba vétellel foganatosított I felosztás is, az úrbéri ügyekre nézve illetékes törvényszéknek utólagos jóváhagyása által teljes jogérvénynyel ruházható fel, még pedig a m. kir. igazságügyminiszternek 1890. évi június 2-án 20.326. sz. alatt kibocsátott rendeletében és nevezetesen annak 46 -52. tjij-aiban szabályozott eljárás mellett, melynek során az úrbéri bíróság ugy a feloszthatoság kérdésében mint az egyes jogosultaknál netán fennforgó mellőzés vagy más sérelem miatt tett kifogások fölött is dönt, esetleg a jóváhagyást meg is tagadhatja, illetve a felosztást érvénytelennek is kijelentheti. A későbbi 1894 : XII. t.-cikknek 12. ^-a is csak bírói határozat esetén kivül szabja meg az osztatlan közlegeiő felosztásának feltétele gyanánt a földmivelésügyi miniszternek engedélyét. A megtámadott egyezség illetve annak értelmeben foganatba ment egyénenkinti felosztás által érdekelt volt úrbéreseknek csak ahhoz van joguk, hogy az idézett igazságügy miniszteri rendeletben szabályozott eljárásnak az úrbéri biróSágnál való folyamatba tétele mellett az egyezség és felosztás elleni kifogásaikat, vonatkozzanak azok akár a feloszthatóság kérdésére, akár némely jogosultnak mellőzésére, akár pedig arra, hogy az egyénenkénti felosztás nem a telki illetményeknek megfelelően lett foganatosítva, ott előterjeszthessék, de nincs joguk arra, hogy a saját fényüknek is tekintendő megegyezés és tényleges felosztás érvénytelenítését és a felosztott legelőrészletre előbb fennállott osztatlan birtokközösségnek visszaállítását köztörvényi perutan követelhessék. A trencséni kir. törvényszék (1903. évi augusztus hó 11-én 3,086. polg. sz. alatt H. K. dr. ügyvéd által képviselt K. I., R. A., Sz. felpereseknek, M. A. mint K. B. község volt urbéresi egyetemének megbízottja alperes ellen, a kiosztott közlegelőre vonatkozó közös osztatlan birtoklásnak visszaállítása iránti ügyében, következőleg itélt: Felperesek keresetükkel elutasittatnak és tartoznak 107 K. 80 f.-ben megállapított perköltséget alperesnek lü nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: A bevezetésileg nevezett felperesek, mint K. B. község volt úrbéresei, azon község összes úrbéreseinek egyetemét képviselő M. A. úrbéri gazda alperes ellen indított keresetükben előadják, hogy K.-B. község volt úrbéresei egyetemének tulajdo-