A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 39. szám - Korlátlan felülvizsgálatot kérünk

A JOG 271 ran van azon helyzetben, hogy ha beleszólhatna, hát megváltoztatná a felebbezési bíróság ténymegállapításait s olykor feloldással kísérli megreparálni az észlelt hibát, de legtöbb esetben sikertelenül, mert a felebbezési bíróság, az egyszer megállapított tényállástól csupa következetességből sem tér el. S még fonákabb helyzetben vagyunk, a 400 Kor. értéken aluli ügyeknél, a hol még a jogkérdésekbeni felülvizsgálat is ki van zárva. Ily esetben mit tehet az ügyvéd ? ! Kesereg és panaszkodik, legalább ezzel könnyít lelkén, melyen rágódik az észlelt felületességek és igazságtalanságok emésztő férge. Mert hiszen még csak kitörni sem szabad büntetlenül, a legkirivóbban helytelen ítélkezéssel szemben sem, hogy legalább az explosióval könyithetne sajgó keservein, — mert a kamara nem ismer jogos felháborodást, csak illem kódexet. Pedig azt is sokszor kell tapasztalnunk, hogy a felebbezési tanács türelmetlen, unatkozott, hol a fali, hol a zsebórát nézegeti, jelezvén, hogy már elég lenne a szóbeliből s ha ez sem használ, megtörténik a figyelmeztetés szóval is, hogy csak röviden, mert még több ügy vár tárgyalásra. S ez ugy látszik már chronikus s nem csupán sporadikus jelenség, mert legközelebb a szabadkai ügyvédi kamara, az ig. ministeriumhoz tett jelentésében, hasonló észleleteit panaszként említi fel. Hát ez bizony a szóbeli tárgyalásnak csak paródiája s a tárgyaló ügyvédek csak figuránsok. Az ilyen tárgyaláshoz nagyon is kell a felsőbb ellenőr, mert különben nem lesz soha jogegység. De hát hadd mondok el pár esetet egyik vidéki kir. törvényszék, mint felebbezési bíróság praxisából. I. Elhalt egy ügyfelem, s maradt egy háza, mely 1,000 kor. értékkel s ingóságai, melyek 84 kor. értékkel leliároztattak. Az örökség bíróilag átadatott az egyetlen fiúgyermeknek, a ki aztán eladta a házat apósának, a szerződésben irt: 1,000 kor. vételár mellett, a mely a birtokon betáblázva volt 1,000 kor. árvatári követelés kifizetésére volt fordítandó. Az örökhagyóval szemben nekem 300 kor. költség követelésem volt s bepereltem az örököst követelésem megfizetéséért, a ki azzal védekezett, hogy a temetési költségek hozzászámitásával több a passiva, mint az activa s igy nem tartozik fizetni. Ezzel szemben én utaltam azon körülményre, hogy az örökös az örökséget nemcsak elfogadta, de el is adta és pedig értékén alul, ily körülmények közt pedig a kir. Kúriának állandó gyakorlata szerint — mely legutóbb a Döntvénytár 94. kötetének 16. lapján közlött esetben is kifejezésre jutott — nem lehet arra eredménynyel hivatkozni, hogy a hagyatéki activát a passivák meghaladják, hanem saját személyükben és saját vagyonukkal is felelősek az örökösök az örökhagyó ki nem fizetett tartozásaiért, mert nem állott jogukban a hitelezők közül egynek a többi rovására előnyt nyújtani, hanem ha megtartani akarják a hagyatéki vagyont, kötelesek az összes hagyatéki tartozásokat kiegyenlíteni. (Lásd a kir. Kúriának 1903. szept. 15-én 8,829. sz. a. döntését is a «Jog» 22. számának mellékletén.) Az e. b. aztán marasztaló ítéletet is hozott, de a felebbezési bíróság a marasztalást csak 84 kor. mint a még el nem adott ingók leltári értéke erejéig mondta ki, mert a ház 1,000 kor.-ért eladatott s ennek ára adósságba ment. S hiába akartam igazolni, hogy a házat az após kedvezményes árban kapta, mert az kétszer annyit is ér; a szerződéssel szemben a bizonyítás sem lett megengedve. S most oda a 300 kor. költség követelésem, mert a perben a költségek megszüntetve lettek, s mert mint a felebbezési bíróság szóval kihirdetett ítéletének indokolása mondja: «a törvényszék állandó gyakorlata szerinti) ily esetekben az örökhagyó tartozásaiért az örökös, csak a már teljesített fizetés után megmaradt érték erejéig felelős.» Tehát a Kúria állandó gyakorlata a törvényszéknek nem inponál s tudja meg az érdekelt jogász közönség, hogy a törvényszéknél a belpraxis az irányadó. Hát hiszen igy jön el aztán a jogegység országa s igy szűnik meg a per lutrizás lenni, ha a hány ház, annyi szokás! II. Egy hagyatéki ügynek a közjegyző előtt történt letárgyalásánál, az 1894: XVI. t.-c. 55. §. 2-ik pontja alapján megállapittatott, hogy az öröklésre, az örökhagyónak három nagykorú gyermeke van hivatva, a kik az ingóságokból álló hagyatékot tényleg már birtokba vették, a kik azonban a hagyatékra nézve egymás között megegyezni nem tudván, egymással szemben perre utasíttattak. Mikor az ügy már ennyire előrehaladott, egyik örökös mint hitelező részéről beperelem az igy már ismert örökösöket: 400 kor. tőke és jár. megfizetése iránt s az e. b. marasztaló ítéletet hozott. A felebbezési bíróság azonban megváltoztatja az ítéletet, a keresetet feltétlenül elutasítja s elmarasztalja ügyfelemet 89 kor. 30 f. költség megfizetésében is, mert a 42 sz. Kúriai döntvény szerint, ha örökségátadó végzés nincs, akkor az ismeretlen örökösök is^ügygondnok által perbe vonandók. ez pedig nem történt. Már a 42. sz. döntvény azzal kezdi, hogy: «ha az örökhagyó hitelezője, az örökség birtokba vétele előtt kívánja stb. Tehát ha az örökség birtokba vétele után kívánja követelését érvényesíteni, az esetben, az átadás megtörténte előtt sem kell az ismeretlen örökösöket ügygondnok által perbevonni. Már pedig mint fentebb emlitém a fennforgó esetben az örökösök az ingó hagyatékot birtokba vették; de mert egyik a másikától még követel, hát egymás ellen, — de nem az ismeretlen örökösök ellen is, — perre utasíttattak. Aztán a 42. sz. kúriai döntvényt már maga a Kúria ugy értelmezte, hogy az ismeretlen örökösöknek, ügygondnok általi perbevonása csak akkor szükséges, ha valószínűnek látszik, hogy a jelentkezetteken kivül mások is hivatottak öröklésre. (Lásd Márkus gyűjt. 15,202—15,203,16,364,16,370, 19,894, srsz. a. s a Döntvénytár 94. kötet 331. lap.) A jelen esetben pedig ez nemcsak valószínűnek nem látszott, de a közjegyzői tárgyalás megállapítása, ennek még csak lehetőségét is kizárta, sőt maguk az ellenfelek sem állították, hogy lehetnének ismeretlen örökösök. Szerintem tehát a felebbezési bíróság ítélkezése megsértett minden élő jogszabályt s igazságtalanul megterhelte felemet költséggel, a helyett, hogy mint szintén a Kúria gyakorlatából látjuk, de magának a kir. törvényszéknek gyakorlatából is kimutathatom, utasított volna érdemleges döntés előtt a felebbezési bíróság, hogy az ismeretlen örökösöket is ügygondnok utján vonjam perbe. Ily módon meg lett volna mentve a dekórum, mert a parancsot követnem kellett s nem kellett volna ügyfelemnek rengeteg költséget fizetnie s nem lettem volna én sem cégéresitve, mintha nemis ismertem volna a 42. sz. kúriai döntést. De hát ezzel még nem lett vége a szerencsétlenül indult ügynek, hanem folytatása következett, mert én újból folyamatba tettem az örökösök ellen a pert s most már a netán ismeretlen örökösöket is perbe idéztettem. Az elsőbiróság ismét marasztaló ítéletet hozott: mert alperesek elismerték, hogy a felperesi követelés tényleg fennállott, azt pedig nem igazolták, hogy kifizetve lenne. S mit tesz a felebbezési bíróság? A perbeni eljárást az 1893: XVIII. t. c. 44. §-ának megfelelőleg, az örökösök közt folyamatban levő örökösödési rendes pernek végitélettel leendő ellátásáig felfüggeszti, mert az örökösödési per előbb lett folyamatba téve ; és mert ott az is vitás, hogy van-e hagyaték vagy nincs ? és hogy a most peresített 470 K. követelés hagyatéki teher-e vagy nem? Pedig az örökösödési perben a kereseti petitum szórólszóra ez: ((Méltóztassék a hagyaték activáját, 1,328 K. 64 f.-ben, passiváját: 5é9. K.-ban itéletileg megállapítani s erre Uízve peres feleket egyenlő arányban örökösöknek kimondani stb.y> Tehát kétségtelen, hogy hagyaték van; hogy pedig a peresített követelés hagyatéki teher-e vagy nem, eldönthető lett volna a behajtás végett indult sommás perben, mert felperes keresete az örökhagyó készpénzbeli tartozásának kifizetése iránt indíttatván, ez nem örökösödési igény és az örökösödés tekintetében fennforgó peres kérdések a hitelező követelésének érvényesítését nem gátolják, mert a hitelező nem tartozik a vitás örökösödési igények eldöntését és a hagyaték átadását bevárni. E tekintetben különbséget az nem tesz, hogy felperes egyszersmind örökös, mert nem mint örökös, de mint hitelező lép fel keresettel. (Lásd Márkus gyűjtemény 19,895. sorsz. a. kúriai döntést.) S az én ügyfelem most mégis kénytelen követelésének behajtásával az örökösödési per végbefejeztére várni, esetleg tíz évig is, mert nincs revisio s igy nincs felfolyamodás sem s ez idő alatt el fog párologni a kielégítési alap is. S ezt nevezik nálank igazságszolgáltatásnak ! III. Egy csődtömegnek vagyok gondnoka 1898-óta, amely csődhöz egy gőzeséplő garnitúra is tartozik. A tömeghez tartozó ingatlanokon nem alkalmaztam idegen embert, hanem a közadós kérelmére megengedtem, hogy a kőzadós testvére, mint címzetes gazda a tanyában maradjon s egyfelől az én rendelkezéseimet közvetítse köztem és a külső cselédség kóst