A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 39. szám - Korlátlan felülvizsgálatot kérünk

annyira megmosolygott tétel igaz voltának, hogy a magánjog csakugyan szerves alkotás, valóban élő organismus. Bármily fogalmat kívánunk fixirozni, bármily elvet akarunk apodiktice megállapítani, nem elegendő, hogy a T. (vagy akár a német polg. trvkönyv) megfelelő szakaszát a képzelhető legpenibilisebb akribiával boncoljuk és elemezzük, — a leggondosabb tanulmány mellett is ki vagyunk téve annak a kellemetlen eshetőségnek, hogy a rendszer más helyein oly rendelkezések foglaltatnak, melyek megállapításainkat érzékenyen alterálják, sőt teljesen halomra döntik. Veszélyes, süppedékes téren mozgunk. «Hier sind Fussangeln und Selbstschüsse» — mint a gráciák neveletlen kedvence, a német Aristophanes mondaná. Dicséretes munkát végez, nem hogy gáncsot érdemel, ki a T. bírálatánál esetleg meg nem nyugtató következtetésekre jut, még ha tévedései ecclatánsak is. Sőt szabatosan formulázott helytelen jogi nézet jobban mozdítja elő a tudományt, mint egy laposan szövegezett hétköznapi banális tucatigazság. Az igazságot legjobban felismerjük a tévedés megcáfolása nyomán. így érthető Jhcring mosolygós biztató didaktikai paradoxonja, melyet unos-untalan Pandekten-Practicumában hangoztatott: «Meine Herren, machen Sie nur Fehler, machen Sie fíeissig Fehler, davon lebe ich». A T. bírálatánál (és természetesen az ellenbirálatoknál még inkább) a legnagyobb óvatosság és szerénység van indikálva. Hiszen a T. a gyakorlat tüzpróbáján keresztül nem ment és igy a leggondosabb tanulmány, a legbuzgóbb búvárkodás mellett nincs ember, ki az összes vonatkozásokat és kölcsönhatásokat, melyek a T. egyes szakaszai között fenforognak, kimerítően figyelemre méltathatta volna. Ilyen concentrált tanulmányra még kellő idő sem állott rendelkezésre. Ez tán a m. polg. trvkönyvre is áll. Hanc veniam damus, petimusque vicissim! Hogy cikkíró úrral végeredményben nem értek egyet és hogy jogi nézete mindenképpen korrekciót igényel, fentebb kimutattam. De a részletekben sem csatlakozhatom fejtegetéseihez. Cikkiró ur a pactum reservati dominii ellen a következő érveket hozza íel. «A hitelnyerés emelése nem lehet célja a törvényhozásnak, nemcsak azért, mert a törvényhozásnak magasabb céljai vannak, de gazdaságilag a hitelezés túltengése még károsabb lehet, mint annak megszorítása». Bocsánat! A kulturállamok közigazgatásának igenis célja — és azt hiszem: az államcélokat ferde nézőpontból mérlegeljük, ha azokra a koordinatio és subordinatio kategóriáit alkalmazzuk — a produktív hitelnyújtás előmozdítása, a termelékeny hitelképesség fokozása. A verbum régens itt produktív hitelnyújtás. A produktivitás kellő és radikális korlátja a hitelezés tultengésének. És ez annál fontosabb feladata az államnak, sociálpolitikai szempontból, a nép azon rétegeivel szemben, kik megfelelő állami intézkedések nélkül a hitelképességet teljesen nélkülöznék. A pactum reservati dominii az egyedüli ut, melyen a kisember termelési tőkére szert tehet. A hitelbe kapott varrógép megmenti esetleg a szegény varrólányt a prostitutio molochjától. Azt mondja cikkiró ur, hogy «ha a részletügyletek istápolásának gazdasági jelentősége van, még nagyobb, de legalább is olyan jelentősége van az általános hiteínyerés érdekében az igényperek apasztásának.» Bocsánat! Én nem vagyok képes annak az axiómának valóságát belátni, hogy az igényperek (igy általánosan) apasztása, magában véve legislativ politikai postulatum volna. Itt egy önkénytelen fallacia látszik fenforogni. Tapasztalati tény ugyan, hogy az igényperek között sok a szédelgős. Ebből azonban nem az következik, hogy az összes igényperek minél nagyobb százaléka lebunkózandó; nem az, hogy a legitim jogos és igazságos igénylő kereshetőségi jogától megfosztassék, hogy igy az igényperek absolut statistikai száma csökkenjen, hanem kívánatos csak az, hogy a szélhámos igényperek elutasittassanak. Ez pedig a törvényhozás művészetére tartozik. OG A törvényhozó a bitót ezen művészet kifejtésére a S. E. 64. §-a, a perrendtartási javaslat 274. §-ával felfegyverzi. Ha a bíró vak Hődur módjára jár el, annak nem a törvényhozó az oka. De a gyakorlatban legritkábban szokott az igényper a pactum reservati dominii mezébe bújni. Éppen a pactum reservati dominii esetében rendszerint reálisak az igényperek. Hiszen a reális igénylő rendesen a tekintélyes gyáros. Ha pedig a pactum reservati dominii álruhájába bújik a szédelgős igényper, akkor a manőver oly átlátszó, hogy nem csoda, ha a biró a hires Bütemeister-féle kifakadásra vetemedik. (T. i. mint tanácselnök a szemérmetlenül védekező vádlottra rárivalt: Und das wollen Sie uns drei altén grauen Eseln weissmachen ?!) Ehhez járul még az 1,411. §. 2. bekezdésében foglalt üdvös garantia: «A kikötés csak ugy hatályos, ha okiratba van foglalva s ha abban a vételár fizetésének határideje naptár szerint van meghatározva». Amelynek be nem tartása pedig a kikötést nemcsak harmadik személlyel, de a szerzővel szemben is hatálytalanná teszi. Utolsó tromfja cikkiró urnák a jóhiszemű harmadik legitim érdeke. «Mi történik ilyenkor a harmadik jóhiszemű szerzővel?-)) kiált fel emphasissal a cikkiró ur. «Az károsodik, mert bűnjelt képező dolog tőle elvétetvén, a büntető eljárás befejeztével az eladónak mint jogos tulajdonosnak visszaadatik, fenmaradván a jóhiszemű szerzőnek az a joga, hogy eladója ellen igényét külön perrel érvényesítheti, de ezzel nem sokat ér, mert a sikkasztó eladó többnyire vagyontalan.)) Hát a jóhiszemű szerző nem károsodik. Annak érdekét nagyon hatályosan védi a T., mely tudvalevőleg a «Hand muss Hand \vahren», «Trau, schau \vem», «Wo man seinen Glauben hat, dort muss man ihn suchen» elvek álláspontján áll. A vétel tárgya a «jogos tulajdonosé* lesz, — mondja cikkiró ur. De ki a jogos tulajdonos!? Nem más a T. 629. §-a 1. bekezdése (n. polg. trvkönyv 932. §-a)2) alapján, mint a jóhiszemű harmadik szerző. A jóhiszemű szerző ellen a rei vindicatio ki lesz zárva. A tulajdonjog fentartásával tehát az ingók forgalma nem lesz akadályozva és a harmadik jóhiszemű szerző érdeke nem lesz veszélyeztetve. Igaz ugyan, hogy a pactum reservati dominii érvénye vajmi nagyon összezsugorodik, sőt a 629. §. folytán cikkiró ur képzelte méreteken jóval tul is. Harmadik jóhiszemű szerző ellen absolute hatálytalan. Ez erős gát a részletügyletek túltengése ellen. Ha azonban az 1,411. §-t egyszerűen elimintáljuk, akkor megfosztjuk az eladót nemcsak a rei vindicatiótól a rosszhiszemű szélhámos vevővel és a rosszhiszemű harmadik szerzővel szemben is, de a bünfenyitő oltalom fegyverét is kicsikarjuk kezéből. Miáltal a részletfizetés legitim ügyletét teljesen agyonütjük. Ezt a jogállapotot tán cikkiró ur is perhorrescálja. Hogy a polg. és a btk. között némi kis határigazitásnak be kell majdan következnie, azt más helyütt kifejtettem. Korlátlan felülvizsgálatot kérünk. Irta SZILASSY PÁL mezőtúri ügyvéd. Azt hiszem, sokan vannak kartársaim között, a kik fogcsikorgatások közt tapasztalták, hogy a íelebbezési bíróság ténybeli botlásaival szemben, a legigazságosabbnak vélt ügyeikben is tehetetlenek maradtak, mert ténykérdésekben nincs felülvizsgálat ; azt pedig még elképzelni is különös, hogy a felebbezési bíróság más tényállást állapítson meg, mint a mely ítélkezésének megfelel, — noha sokszor nincsen is ténymegállapításának megállható alapja — mert biztos abban, hogy bárminő fonák legyen is e ténymegállapítás, az a felülvizsgálatnál : «ne nyúlj hozzáma marad, ha a legkézzelfoghatóbban demonstráljuk is azoknak helytelenségét. Hiszen nyilt titok, hogy a felülvizsgálnji bíróság gyak-) «A 625—627. §-ok értelmében történt átruházás által a szerző — kivéve ha nincs jóhiszemben — tulajdonossá lesz akkor is, ha a dolog nem volt az átruházó tulajdona.» «Durch eine nach §. 929. erfolgte Verausserung wird der Erwerber auch dann Eigenthümer, wenn die Sache nicht dem Veráusserer | gehört, es sei denn, dass er zu der Zeit, zu der er nach diesen Vorschriften das Eigcnthum erwerben vvürde, nicht in gutem Glauben ist.»