A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 3. szám - A törvényes képviselő felebbezési joga a büntető perben - Az elbirtoklás és a telekkönyvi elbirtoklás

20 A JOG félremagyarázhatatlan szavakban kifejezte volna, mégis akad jelentékeny száma a hazai jogászoknak és államférfiaknak, kik az ellenkezőt vitatják, kik az 1867-iki X. tcikkből azt iparkodnak kimagyarázni, hogy a koronának ex-lex-ben az országgyűlés feloszlatásához joga nincsen. A tanultság ebből az, hogy a törvény alkotásánál, a kodifikálásnál a lehető legnagyobb gond forditandó arra, hogy a törvény szavai a törvényhozó akaratát félreérthetetlen módon és oly világosan fejezzék ki, hogy ne csak a jogásznak és szakembernek, hanem a laikusnak se lehessen kételye a törvény valódi értelme, a'törvényhozó akarata iránt. Abból a körülményből, hogy az 1867. évi X. tcikk is ellentétes értelmezésekre és felfogásokra adhatott alkalmat, következtethető, hogy a törvény szövegének mily világosnak kell lennie, hogy céljának megfelelhessen; különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a törvények nem csupán a jogászok és államférfiak, hanem az összes állampolgárok, a nemzet összes tagjai számára hozatnak oly célzattal, hogy azok mindegyike azokat tudja és megértse, senki sem védekezhessék a törvény nem tudásával. Szükséges ez minden törvényre nézve, de a közjogi rendelkezéseket tartalmazókra nézve különösen azért is, mert, ha ezek értelme kétséges, nincsen oly szervünk, mely addig is, mig a törvényhozó maga nem állapítja meg a törvény valódi értelmét, azt mindenkit kötelezőleg magyarázni jogosítva volna. E célra, valamint a bírói és közigazgatási hatóságok közti hatásköri összeütközések fölötti döntésre kellene a megfelelő kvalifikacionális kellékekkel bíró tagokból álló külön bíróságot felállítani. Az «á!ladalmi tanács felállítását" elrendelő 1848: III. t.-cikk mindeddig végre nem hajtott 19. §-át alapul véve, volna eme jog- és alkotmánybiztositó intézmény létesíthető. A törvényes képviselő felebbezési joga a büntető perben. Ma FRIEDMANN OSZKÁR dr, győri ügyvéd. A BP. 383. §-ának II. a.) pontjában megadja a nem teljes korú vádlott törvényes képviselőjének az elsőbirói ítélet ellen a felebbezési jogot. Ezt a rendelkezést a 430. §. a semmisségi panaszra is kiterjeszti. A törvényes képviselő ezen joga a védőével azonos és a vádlott hasonló jogával parallel. Megilleti e jog a törvényes képviselőt még a vádlott kifejezett akarata ellen is, de megilleti akkor is, ha rajta kivül a vádlott érdekében, a vádlotton kívül még az ügyészség vagy a védő is felebbezett, illetve semmiségi panaszszal élt. A törvényes képviselő felebbezését, illetve semmisségi panaszát a vádlott részére nyitva álló határidőben tartozik a Bp. 388. §. 4. bek. értelmében bejelenteni. A győri tábla a törvény ezen rendelkezéséből azt a gyakorlatot honosította meg, hogy a törvényes képviselő a vádlott jelenlétében megtartott tárgyalás alapján hozott Ítélet ellen perorvoslatot önállóan csak akkor jelenthet be, ha akár idézés folytán, akár a nélkül a főtárgyaláson jelen volt. Indok az, hogy ő felebbezését a ccvádlott részére nyitva álló határidőbens tartozik bejelenteni, már pedig a vádlott az ítélet kihirdetése után azonnal tartozik nyilatkozni, következésképpen a vádlott perorvoslati nyilatkozata után a törvényes képviselő a felebbezés bejelentésével elkésett. Ez a felfogás ellenkezik a törvénynyel és gyakorlati következményeiben a kiskorú elitéltekre igen hátrányos következményekkel jár. A 388. §. 4-ik bekezdése ugyanis csak ugy magyarázható, hogy a törvényes képviselő részére a felebbezés vagy semmisségi panasz benyújtására nem <ttigyanason,D hanem itugyánakkorá? határidő áll nyitva, mint a vádlott részére. Támogatja e felfogást az ellenkező felfogásnak az az absurd következménye, mely a törvényes képviselő felebbezési jogát illusoriussá teszi. A 330. §. szerint ugyanis a vádló után a vádlott tartozván nyilatkozni, letelt a «részére nyitva álló határidő,» — a törv. képviselő felebbezni jogosítva nincs. De másrészt, midőn a törvény a törvényes képviselőnek a vádlottétól teljesen független, önálló felebbezési jogot megadja, teszi ezt abból az indokból, mivel a kiskorú vádlottban nem tételez fel annyi érettséget és körültekintést, melyet az ügyfélegyenjoguság elvénél fogva a vádló hatalmával szemben a vádlottnak is megadni kell. Hozzájárul ehhez az is, hogy minden büntető ítélet többé-kevésbbé vagyonjogi következményekkel jár. Már pedig jogunknak sarkalatos elve, hogy vagyoni_ visszonyokban a kiskorú egyén joghatályosan el nem járhat. És igy a vagyoni kérdésekben hatálytalannak kell tekintenünk » kiskorúnak minden oly ténykedését, melylyel törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül reá vagyoni kötelezettségeket rovo büntető Ítéletben megnyugszik vagy felebbezését visszavonja. Ha tehát már vagyoni kérdésekben megköveteljük a törvényes képviselő közbenjárását, annál inkább meg kell tennünk ezt a büntető ügyekben, hol nemcsak a kiskorúnak vagyonáról, hanem esetleg életéről, hosszú ideig tartó szabadságvesztéséről lehet szó. Mert mit szól hozzá a szülő, ha egyszerre arról értesül, hogy kiskorú gyermekét évekig tartó fogságbüntetéssel sújtották vagy talán fel is akasztották? Nemde, az lesz az első kérdése, hogy hát a szülőt ily fontos dologban meg sem kérdezik ? És akkor hiába feleljük neki, hogy joga lett volna neki is közbelépni! Hiszen nincs könnyebb eset, mint hogy a fiu szüleitől távol van, kik talán még újságot sem olvasnak, és nincs elképzelhető módjuk arra, hogy kifejezett perbeidéztetésük hiányában a kiskorú gyermek ellen folyamatban levő, esetleg súlyos természetű büntető eljárásról tudomást szerezzenek, sőt abba bele is avatkozhassanak. Következtetésünk tehát az, hogy mindazon ügyekben, melyekben kiskorú vádlott ellen folyik as eljárás, értesítendő vagy a fötárgyalásra megidézendő a törvényes képviselő is, de' mindenesetre kézbesítendő neki a marasztaló Ítélet, hogy felebbezési jogával élhessen. Ezért irja elő a Bp. 286. §-a, hogy a főtárgyalás elnöke a fötárgyalásra idézze meg a feleket és a képviselőiket>•>, de egyébként is a törvényes képviselőt megilleti az P6. §. 2. pontja szerint az önálló védőválasztás, a 383. II. a.) pontja szerint pedig az önálló perorvoslat joga, a mely jogtól őt nem ütheti el a bíróság egyszerűen azzal, hogy létezéséről tudomást nem véve, a bünperbe be nem idézi. És végre megemlítem azt is, hogy a Balogh — Vargha-íé\& kommentár is azt a nézetet vallja, hogy a büntetést kimondó ítéletet mindig közölni kell a nem teljes korú vádlott törvényes képviselőjével is. Mert ennek hiányában a hozott ítélet teljességében soha jogerőre nem emelkedhetik. Az elbirtoklás ideje és a ((telekkönyvi elbirtoklás)). Irta SCHAFER ADOLF dr., Budapest. Az elbirtoklás határidejéről ugy bírói gyakorlatunkban, mint jogi irodalmunkban merőben ellentétes nézetekkel találkozunk. Jelesül nincsen megállapodás arra nézve, vájjon az ingatlanok tekintetében az osztrák polg. törvénykönyv hatályának területén kivül 30 vagy 32 esztendő szükséges-e az elbirtokláshoz, illetőleg az evvel correlativ elévüléshez, továbbá vitás az, vájjon az úgynevezett «telekkönyvi elbirtokláshoz* megkívánt 3 esztendő csak harmadik jogszerzőkre vonatkozik-e, vagy pedig elbirtoklásra vezet-e ezen idő a közvetlen jogszerző javára is? A kérdés 30—32 esztendőre nézve is nagyfontosságú, de különösen releváns lehet a 3 évi telekkönyvi elbirtoklás tekintetében, mert a közvetlen jogszerző némelyek szerint nem 3, hanem csak 30, illetőleg 32 év múlva hivatkozhatik az elbirtoklásra. Némelyek szerint hazai jogunkban jelenleg kizárólag és csakis 32 év ugy az elbirtoklásnak, mint az elévülésnek határideje. Ezen nézet hívei arra hivatkoznak, hogy az Országb. Értekezlet hazai jogunkat e kérdésben egész terjedelmében visszaállította, tehát a 30 év, melyet egyedül az optk. ismer, nálunk még a telekkönyvekkel kapcsolatos jogvisszonyokban sem hatályos. Ez a nézet helytelen. Az Orsz. Ert. 21 és 156. §-ai folytán az optkönyvnek ebbeli rendelkezése nálunk hatályos, mert az elbirtoklás kétségkívül «a telekkönyvek tárgyát képező valamely dolog szerzésének egyik módját» képezi. Van ugyan abban valami, hogy joggyakorlatunk tulteheti magát az ilyen nem is szorosan legális rendelkezéseken, amint hogy pl. a telekk. rendtartásban meghatározott 14 napi igazolási és folyamodási határidőt joggyakorlatunk 15 napra terjesztette ki, csakhogy az utóbbi esetben egyedül jogkiterjesztésről van szó, az elbirtoklás pedig mig egyfelől jogkiterjesztő, add'g más oldalról elévülést és igy jogszüntetést is okoz, amire pedig a szokás a törvénynyel szemben egykönnyen nem tekinthő jogosultnak. A 30, illetőleg 32 éves határidőnél mégis figyelembe veendő, vájjon elévülésről, avagy elbirtoklásról van-e szó? Az elbirtokláshoz valóságos birtoklás szükséges. Telekkönyvi jogosultság nem kívántatik. Ha tehát valaki egy ingatlant a szükséges időn át valósággal (t. i. tényleg) birtokol, ha e mellett birtoka jogszerű, jóhiszemű és valódi is, akkor az