A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 32. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és magyar ügyvédi kérdéshez. [?r.]

A JOG 127 A gyulafehérvári kir. törvényszék (1904. évi december hó 14-én 11,474. sz. alatt) F. V. (Ír. ügyvéd mint özv. I. M.-né csődtömege gondnoka felperesnek, E. Gy. dr. ügyvéd által képviselt M. l.-né szül. K. B. és Ü K. dr. ügyvéd által képviselt K. H. S. és neje szül. F. B. alperesek ellen jogcselekmény megtámadása s jár. iránti ügyében következőleg itélt: Elsőrendű alperes M. L-né köteles 167 K. tőkét, ennek 1903. évi január 2-tól, vagyis a kereset beadása napjától járó 5»/a kamatait végrehajtás terhe mellett özv. I. M.-né csődtömege részére megfizetni. Indokok : Ozv. 1. M.-né 1899. évi március 9-én csődbe jutott. Ezt megelőzőleg 1899. évi február 20-án az abrudbányai 298. sz. tjkvben A + 1. r. 867, hr. sz. a. felvett házát és beltelkét eladta üzletvezetőjének M. J.-nek, ki a következő napon 1899. február '21-én tovább adta nejének szül. K. B.-nek. Felperesi tömeggondnok eme ügyleteket megtámadván, azok, valamint az azok alapján nyert tkvi bekebelezések a csődhitelezőkkel szemben az I, 505/902. sz. jogerős ítélettel szabálytalanoknak mondattak ki. Mielőtt azonban a most megjelölt itélet meghozatott volna, a per folyama alatt M. J.-né eme házat és telket tovább adta K. 11. 1. és neje F. B. II. és III. r. alpereseknek, s a tulajdonjog nevezettek javára be is kebeleztetett. Ezen utóbbi jogcselekvényeket támadta meg a tömeggondnok jelen perrel. Ezen keresettel szemben I. r. alperes mindenekelőtt elévülési kifogással élt. Ezen kifogásnak azonban a kir. törvényszék helyet nem adhatott, mert I. r. alperes a csődtömegnek nem hitelezője, hanem oly harmadik személy, aki a hat hónapos elévülésre sikerrel nem hivatkozhatik. A felperesi keresettel szemben mindhárom alperes tagadta, hogy őket az ügylet megkötése körül rosszhiszeműség terhelné, II. és III. r alperesek különösen tagadták, hogy nekik a megelőzőleg lejártatott megtámadási perről tudomásuk lett volna, s miután sem a csőd, sem a megtámadási per a tjkvben feljegyezve nem voltak, ők nemcsak rosszhiszemüeknek nem tekinthetők, hanem ellenkezőleg teljesen jóhiszemű harmadik személyek, kik a tkvi állapotban bizva szerezték meg a szóban forgó ingatlant, s arra a vásárügylet létrejötte után az eredeti értéket jóval felülhaladó beruházást tettek s igy most már a csődtömeg az ő megkárosításukkal nem gazdagodhatik. Felhozták II. és III. r. alperesek azt is, hogy az ingatlanon az értéket meghaladó jelzálogi terhek voltak bekebelezve, ezeket ők mind kifizették, az ingatlan a közárverésen még olcsóbban lett volna eladható, mint a bekebelezett terhek értéke s igy azt a jelzálogos hitelezők s nem a csődhitelezők kapták volna meg. Ezek alapján kérték a kereset elutasítását. A kir. tszék az I. r. alperes rosszhiszeműségét a megelőzőleg lejáratott perben jogerős ítélettel megállapította a közte és férje között létrejött ügylet tekintetében, s ugyanezen rosszhiszeműsége megállapítható az ezen perrel megtámadott ügylet körül is, azonban a keresetnek ennek dacára vele szemben is csak annyiban lehetett helyet adni, hogy az általa kapott vételárrészletet a csődtömeg részére fizesse meg. Ugyanis nyilvánvaló lévén, ezen alperes rosszhiszeműségénél fogva, a hitelezők kárára nem gazdagodhatik emezek kijátszásával. Minthogy azonban peres felek egyező előadása szerint I. r. alperes a vételárból csak 107 K.-t kapott, csak ezen összegnek megfizetésérc volt kötelezendő. Az ügylet hatálytalansága azonban vele szemben sem volt kimondható : mert nem állapitható meg II. és III. r. alperesek rosszhiszeműsége. Ugyanis tény, hogy a szóban forgó ingatlanra sem a csőd, sem a megelőző megtámadási per feljegyezve nem voltak, s igy a nyilvánkönyvből a vásári ügylet megkötése ellen semmi adat gyanút nem kelthetett; tény az is, hogy a peres ingatlant a csőd megnyílta óta mindig I. r. alperes használta, amiből II, és III. r. alperesek joggal következtethették, hogy arra a csődnek kihatása nincs. Tény továbbá az is, hogy a pertárgyu ingatlanon nagyobb mennyiségű jegyzálogi teher volt bekebelezve, melyeket, amint felperes sem vonja kétségbe, II. és III. r. alperesek fizettek ki. A bünper iratai között 56. naplósz. alatt elfekvő adóbizonylat és helyhatósági bizonyítvány szerint a pertárgy értéke a vásár idejében 1,000 K. volt s II., III. r. alperesek, amint felperes sem vonja kétségbe 1,600 K. vételárért vették meg s a vételár legnagyobb részét az ellenilatokhoz csatolt okmányok szerint a jelzálogos hitelezőknek fizették ki, ezekből tehát a II., III. r. alperesek rosszhiszeműségére következtetni egyáltalán nem lehet, sőt eme közleményekből, valamint az ezen per során kihallgatott C. M., P. L. dr., M. M„ M. D. és K. S. tanuk vallomásaiból eme alperesek jóhiszeműsége állapitható meg. Ily körülmények között a kir. tszék nem tartotta perdöntő körülménynek azt, hogy vájjon II. , III. r. alpereseknek volt-e tudomásuk a megelőzőleg lejárt megtámadási perről, mert ha volt is tudomásuk, miután eljárásukkal a csődhitelezőket sem meg nem károsították, sem erre irányuló szándékuk meg nem állapitható, csupán azért, hogy a peres ingatlant a megtámadási per dacára megvették, felelősségük megállapítható s igy az ügylet hatálytalanítható ugy sem lenne s cz okból az eme kérdés bizonyítására felajánlott főeskü alkalmazásának szüksége fenn nem forog. Elsőrendű alperes rosszhiszeműsége nyilvánvaló lévén, őt a felperesnek okozott felerész perköltségben marasztalni kellett, ellenben felperes és II., 111. r. alperesek között a perköltségeket azért kellett kölcsönösen megszüntetni, mert felperesi tömeggondnok fellépése a per körülményeire tekintettel, alaptalannak nem mondható, de viszont a II., III. r. alperesekkel szemben eredményre nem vezetett s igy perköltséget sem igényelhet. Á kolozsvári kir. ítélőtábla (\'J)4. május. 25-én 1576. sz a.) következőleg ítélt: Az elsőbiróságnak idézett keletű és számú Ítélete helybenhagyatik. Indokok: A jelen esetben nem a közadósnak oly jogcselekményéről van szó, mely a csődtörvény 26. §-a szerint megtámadható s a csődhitelezőkkel szemben hatálytalannak mondható ki; mert az ily perek a csődnyitás előtti jogcselekményekre vonatkoznak, mig a jelen esetben nem is a közadós. hanem annak közvetett jogutódai ellen indíttatott per, ezeknek a jogutódoknak a jogcselekménye hatálytalanítása iránt és pedig oly jogcselekményre vonatkozóan, mely a csődnyitás után merült fel. Erre vonatkozólag tehát a csődtörvény 26—37. §-ok rendelkezései nem alkalmazhatók. De nem alkalmazható itt a csődt. 6. §-ának rendelkezése sem, amely szerint a közadósnak a csődnyitás hatálya utáni jogcselekményei a csődhitelezőkkel szemben semmisek, mivel itt nem a közadós, nem is ennek közvetlen jogutóda, hanem csak közvetett jogutódok cselekményeiről van szó s nem is a csődtömeghez tartozó vagyon tekintetében ; mert a pertárgy, beltelek nem tartozott a csődtömeghez, hanem mint a csőd előtt már eladott a M. J.-né birtokában és telekkönyvi tulajdonában találtatott vagyon szerepelt és mert nevezettel szemben csak a vételi cselekmény volt megtámadva és csak a csődhitelezókkel szemben kéretett ez hatálytalaníttatni, ami ki is mondatott. A jelen esetben nem ezen jogcselekmény, hanem egy más, későbbi jogcselekmény, vagyis I. r. alperes II. és III. r. alperesek közölt lett megtámadva az az alperesek rosszhiszeműsége miatt s azért a korábbi itélet I. r. alperessel szemben sem képez itélt dolgot. Felperesnek tehát, mint az 5,505/902. sz. ítélettel a pertárgyu ingatlanhoz bizonyos jogokat szerzettnek, jogában állott, alperesekkel szemben keresettel fellépni s már szerzett jogát alperesekkel szemben érvényesíteni, arra az esetre, ha alpereseknek az eladás körüli rosszhiszeműségük és a hitelezők megkárosítására irányzott cselekményük kimutathatók s ha a hitelezők ez által tényleg károsultak. A hatálytalanságot ebben az esetben mégis kimondani azért nem lehetett, mert II. és III. rendű alperesek ellenében a fenti tények nincsenek bizonyítva, hanem csak eiső rendű alperessel szemben lett kimutatva, hogy ő az eladást nem jogosan eszközölte. F.zzel szemben ugyan nem kéretett a keresetben, hogy a jogtalanul felvett vételárt a csődtömegbe beszolgáltassa és illetve ezt megfizesse, azonban az ügylet hatálytalanítása iránti kérésben, mint többen, ez a kevesebb kérés is bennfoglaltnak tekintendő, melyokból a kapott vételár és az aránylagos perköltség megfizetésére őt kötelező első birói itélet indokolt és helybenhagyandó volt, annál inkább, mert ennek az összegnek kapása közokiratokkal van bizonyítva. II. és III. rendű alperesekkel szemben a jogcselekmény hatálytalanítható nem volt bizonyíték hiányában s azért, mert felperes maga azt állította, hogy csak a folyamatban levő perről a szerződés megkötésekor értesültek s ez nekik tanuk által tudomásukra hozatott, ezt az állítást azonban a kihallgatott tanuk egyenesen megcáfolták, mely okból a felkínált főeskü is e tekintetben nekik megítélhető nem volt; más tényekre ajánlott főeskü pedig a fennforgó körülmények között nem döntő. Ez okból ezek elvont haszon megtérítésére sem voltak kötelezhetők s azért sem, mert felperesnek pernyerés esetében is csak a jogcselekmény hatálytalanítására volna igénye, s az elvont hasznot csak a tulajdonos követelheti, kit a hasznok megillettek. De alappal nem bír felperesnek a felebbezésben felhozott az a kérése is, hogy I. rendű alperes az egész vételárat fizesse meg; mert ő csak az általa kapottat köteles fizetni. Végül megjegyeztetik, ho^v a hitelezők megkárosítása is II. és III. rendű alperesek által kimutatva nincs, mivel a bünper adatai szerint a beltelek csak 1,000 K. értékű volt a vétel idejében s hogy 1,600 K -nál is többet érne, ez a tényállítás megcáfoltnak tűnik fel. Az a körülménv, hogy a perköltségek II. és III. rendű alperesekkel megszüntetve lettek, felperesre nem sérelmes a fennebbiek szerint, alperesek pedig nem felebbezvén, e tekintetben is az első birói ítélet helybenhagyandó volt. A m. kir. Kúria (.1905. június 6-án 7077. sz. alatt) követkeleg itélt : A másodbiróság ítélete indokaiból helybenhagyatik. Bűnügyekben. A részbeni beismerés nem képez enyhítő körülményt, hanem csakis az őszinte bűnbánó, a tényállásnak megfelelő beismerés, vádlott pedig nem tett ilyen beismerést, hanem valótlanul jogos védelemmel mentegetődzött. A m. kir. Kúria (1905. június hó 7-én 5,559 19'15 B. sz. a ) gyilkosság büntette miatt vádolt F.János elleni bűnügyben következő végzést hozott: A semmisségi panasz elutasittatik. Indokok: Vádlott és védője az esküdtbíróság ítélete ellen a B. P. 3a5. §. 3. pontja alapján a B. T. K. 92. §-nak nem alkalmaI. zása miatt jelentettek be semmisségi panaszt, a melyet mint alaptalant a B. P. 437. §. 4. bekezdése értelmében azért kellett elutasítani, mert az esküdtbíróság által a súlyosítókkal szemben felsorolt enyhítő körülmények közül ilyennek csakis a büntetlen előélet fogadható el; ugyanis a részbeni beismerés nem képez j enyhitő körülményt, hanem csakis az őszinte bűnbánó, a tényállásnak megfelelő beismerés, vádlott pedig nem tett ilyén