A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 27. szám - A munkás-törvények a gyakorlatban. [3. r.]

210 A JOG a fenforgó discussiók, perckcdésck erejét és romboló hatását nem találta elegendőnek annak megállapítására, hogy az együttélés lehetetlen és igy felperes birtoklása alperesnek lakásbanléte által megháborítva van. A munkás-törvények a gyakorlatban. Irta SZABADI OSZKÁR, Békéscsabán. (Folytatás.*) A munkások körülbelül 3 hétig dolgoztak a kavicsbányában, az államvasutak azonban egy gramm kavicsot sem vettek át, a vállalkozó egy fillért sem fizetett, a munkások kényszerútlevéllel voltak kénytelenek haza jönni; még szerencse, hogy olyan humánus érzésű főszolgabíróval volt dolguk, aki az 1898: II. t.-c. 37. §-a alapján a munkásoknak a munkahelyre karhatalommal való kivezetését el nem rendelte, ami ellen még jogorvoslattal sem élhettek volna, mert ezen határozat ellen felebbezésnek nincs helye. Áttérve már most azon körülmény igazolására, hogy a munkástörvények a munkaadó és nem a munkás érdekeinek kedveznek, megemlítem a következőket: az 1876: XIII. t.-cikk 32. §-a értelmében a gazda a saját és cselédje hibáján kivül megbetegedett cseléd ápoltatásáról és gyógyíttatásáról egy hónapig tartozott gondoskodni; az 1898 : II. t.- cikk 33. §-a értelmében a munkaadó a munkaközben megbetegült idegen községbeli munkás gyógykezeléséről és ellátásáról legfeljebb nyolc napig köteles gondoskodni. Az 1898: II. t.-c. 37. §-a megadja a munkaadónak azon jogot, ha a munkások a munka helyén igazolatlanul meg nem jelennek, vagy a munkahelyről jogtalanul eltávoznak, az elsőfokú hatóság a munkaadónak kérelmére a szerződés felmutatása mellett — tehát a törvényben körüHrt alakszerű szerződés sem kívántatik — késedelem nélkül köteles a munkásoknak a munkahelyre karhatalommal való kivezetését határozatilag elrendelni és rögtön foganatosítani. Ezen határozat ellen felebbezésnek nincs helye. A többször hivatkozott törvény 41. §-a értelmében a munkaadó a munkások által okozott kárának értéke erejéig a munkások munkabérét, egyéb járandóságát, biztositékát viszszatarthatja. Az 1898: II. t.-c. a munkásoknak ilyféle kedvezményt egyáltalában nem ad. Az 1899: XLII. t.-c. 10., 14. és 17. §-ai adnak csak törvényes, minden más törvényes vagy szerződéses zálogjogot megelőző zálogjogot a munkások esedékes munkabérkövetelésük erejéig az ő közreműködésükkel megkeresett terményekre, továbbá a vállalkozó birtokában levő gépre, de visszatartási jogot vagy kielégítési jogot ezen törvény sem biztosit; mig a m. kir. földmivelésügyi miniszternek 1990. évi április hó 10 én 3,400 elnöki szám alatt kelt rendeletével megadott azon jog : hogyha a munkások, illetve segédmunkások valószínűsítik, hogy esedékes munkakövetelésük van, kérelmükre biztosítási végrehajtás rendelendő el, az előbb hivatkozott törvényszakaszokban körülirt ingóságokra — olyan utópia, mely testet tán sohasem ölt, legalább praxisomban több ízben kértem elrendelni a panasz beadásával egyidejűleg a végrehajtást, a közigazgatási hatóságok azonban a panasz ezen részére nem is reflektáltak. Az 1898:11. t.-c. 12. §-a értelmében: «Ha a munkások a szerződés teljesítésének, illetve a munkaadó esetleges kárának biztosítására készpénz vagy érték papírokban biztosítékot adnak, az a szerződéskötésnél eljárt községi elöljáróságnál letétbe helyezendő.)) Ez a kedvezmény a munkásoknak sehol biztosítva nincs és a törvény nem volt figyelemmel arra, hogy éppen a munkások érdekei megkívánják, hogy nagyobb munkálatnál, külföldi munkaadónál pedig minden esetben biztosíték volna leteendő, pedig a munkás-törvényeknek ez az egy hiánya többet árt a munkásoknak és jobban lerontja a munkástörvényekben foglalt rendelkezéseket, mint a mennyit az összes munkástörvények valaha szolgálhatnak és teljesen kiszolgáltatják a munkásokat a munkaadó, — különösen pedig a külföldi munkaadóknak. Már is sűrűn hangzanak fel a panaszok a napi sajtóban, a munkásközvetitők részéről is, hogy a külföldi munkaadók az ott dolgozó munkásoknak a szerződésileg megállapított bérnél kevesebbet fizetnek, nem olyan munkálatra használják fel őket, amire szerződtek, esetleg a munkásoknak teljesített munkájukért egy krajcárt sem fizetnek, tehát a munkások hatósági assistentia mellett károsodnak és a külföldön telje*) Előző köziemíny a 20-ik számban. sitett munkálatok után többnyire kényszerutlevéllel, éhesen, piszkosan és rongyosan jönnek vissza; — mert hiába, a ministeri elismerés és ministeri jutalomdíj a statistikához igazodik és mennél több munkás talál a munkásközvetitő utján alkalmazást, az illető annál ügyesebb és annál inkább számithat a jutalomra. Hogy aztán az ilyen próbáitatáson keresztül ment munkás nem valami nagy dicsérettel nyilatkozik a munkás-törvényekről, ezen cseppet sem csodálkozom, de viszont a munkásközvetítő sem okolható, mert hibás maga a törvény és a ministeri rendeletek erre az esetre nem intézkednek. Számtalan példát hozhatnék fel ezen szomorú esetek igazolására, de ex uno disce omnes. Král Ferenc mérnök kremsieri (Morvaországi) lakos, 1903. évi május hó 5-ik napján levélileg értesítette Békéscsaba nagyközség elöljáróságát, hogy nagyszabású földmunkálata van, amelynél 200 kubikos munkást foglalkoztathat, a kik jó keresethez juthatnak és azonnal munkába állhatnak. Král Ferencz levele folytán Békéscsaba nagyközség elöljárósága érintkezésbe lépett a községi munkásközvetitő utján idevaló munkásokkal, melynek folyományakép ugyanaz évi május hó 10-én azon sürgönyválaszt küldte nevezett mérnöknek, hogy a szükségelt kubikosok megvannak, küldje a szállítási költségeket sürgöny utján. Ezen sürgönyre május hó 13-án Král Ferenc a következő sürgöny választ küldte: «Az emberek tartsák magukat készen talicskákkal együtt jövő hétre, útiköltséget küldöm.» Král Ferenc ez utóbbi sürgönye folytán a munkások május hó 15-én 77, május hó 18-án 23, összesen 120 talicskát és hozzá való felszerelést küldtek, de Král Ferec nemcsak, hogy hosszabb bolonditás után nem alkalmazta őket, hanem még a talicskák és felszerelések is ott vesztek. Nem kapták vissza a munkások talicskáikat mind a mai napig, — dacára annak, hogy a községi elöljáróság a belügyminiszternél több izben interveniált, sőt legklassikusabb, hogy Békés-Csaba nagyközség elöljárósága felterjesztésére Békésvármegye alispánja utján azt az értesítést kapta, hogy az osztrák hatóságok által megejtett vizsgálat szerint a csabai munkások ott dolgoznak, holott abban az időben szegények majdnem a városházát is feldöntötték. Hasztalan itélt meg később a gyulai kir. tszék 6,804/1904. P. számú ítéletével ez ügyben 8,513 K. 60 fill, kártérítést, — a munkások mai napig egy krajcárt sem láttak, mert Král Ferenc időközben csődbe jutott. Az 1898 : II. t.-c. alapján a munkás vagy napszámos a 61. §. értelmében 15 napig terjedhető elzárással és 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, a 62. §. alapján 60 napig terjedhető elzárással, a 63. §. alapján 15 napig terjedhető elzárással és 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel; a 64. §. alapján pedig 15 napig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető az ott körülirt kihágások esetében; mig a munkaadó büntetése a törvény 38. §-a értelmében 30 napig terjedhető elzárás és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetés, az 58. §. értelmében pedig 600 koronáig terjedhető pénzbüntetés lehet; tehát ott az elzárás maximuma 60 nap, itt csak 30. Még kirívóbb lesz ez a maximum abban az esetben, ha meggondoljuk, hogy a munkás 60 napig terjedhető elzárással büntethető oly csekély szerződésszegésért, ha a munkahelyen a szerződés ellenére munkaeszközök vagy segédmunkások nélkül jelenik meg ; mig a munkaadó csak 30 napig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel lakol abban az esetben is, ha a munkás vagy napszámos kivezetését törvényes alap nélkül eszközölteti, tehát esetleg százaknak személyes szabadságát aránytalan csekély büntetéssel illusoriussá teheti. Hogy pedig milyen mértéket alkalmaznak az egyes közigazgatási hatóságok a munkással szemben a büntetés kiszabásánál,például szolgáljon a következő ítélet: «Bihar-vármegye nagyszalontai járás főszolgabirájától 1,557/1901. szám. ítélet: Sudár Mátyás és Valentini Pál b.-csabai munkások, köteleztetnek Suf György nagyszalontai lakos részére 3—3 kilogramm szalonna napi árát 18 nap alatt különbeni közigazgatási végrehajtás terhe mellett lefizetni, ezen felül pedig köteleztetnek az 1898 : II. t.-c. 66. §-ának a) pontja szerint jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 48 óra alatt 400 — 400 korona pénzbüntetést lefizetni s 60 napi elzárást saját élelmezésükön elszenvedni. A 400 korona büntetéspénz behajthatlansága esetén az 1879. XL. t.-c. 22. §-a szerint 20 napi elzárás büntetésre változtatik át, mely szintén önköltségen töltendő, Sudár Mátyás és Valentini Pál munkabér megítélése iránti kérelmükkel elutasittatnak. indokok : a kihallgatott tanuk egybehangzó valló-