A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 26. szám - A hamis és hamisitott cheque veszélye. [2. r.]

praepositionis híján a magister navis törvényes hatásköre kiterjedt mindazon jogügyletek megkötésére, amelyek a hajózási üzlet rendes üzemében felmerülnek (fuvarozási szerződések kötése ; kölcsönfelvétel a hajó kijavítása céljából stb.) Ugy a lex praepositionis, mint a törvényes hatáskörben a magister navis kötötte jogügyletekből kifolyólag volt indítható az actioexercitoria a hajótulajdonos ellen, amelylyel a támasztott igény oly mértékben volt érvényesíthető, mintha maga az exercitor navis kötötte volna az ügyletet. A hajótulajdonos korlátolt felelőssége nem római jogi elv. Közismert dolog, hogy a jus civile-vei szemben, a practori hatalom volt az elastikus jogtakaró, amely a fejlődő gazdasági élet teremtette visszonyokat az igazságosság és méltányosság szempontjából szabályozta. S ha ennek ellenére a római jogban nem található fel a hajótulajdonos korlátolt felelősségének elve, ez a jelenség egyedül arra vezethető vissza, hogy a tengeri kereskedelmi hajózás a római közgazdaságban nem volt az a tényező, amely a köznek tett szolgálataival megérdemelte volna, hogy a jogszabályok utján kedvezésben részesüljön. Bizonysága e körülménynek az is, hogy Rómában a tengeri hajózást alsóbbrendű polgárok, szabadon bocsátottak vagy épen rabszolgák űzték ; éppen ezért még Angustus császár korában sem tartották egészen becsületes dolognak a hajósszolgálatot; ezt a népséget pedig a kedvezésben nem akarták részesíteni, sőt ellenkezőleg a hajótulajdonosra hárított súlyos felelősséggel a hajótulajdonos által kívánták a megbízhatatlan hajósnéppel szemben az utasok és szállítmányok biztonságát megóvni. A római jognak intézkedésében nem csupán magánjogi érdekeknek, hanem a közbiztonság és közrendnek a fegyelmezetlen hajósnéppel szemben való mtgóvását is véljük feltalálni, amely célzat magánjogi formulába bujtatva a hajótulajdonos korlátlan felelőssége megállapítása. Bizonyítja ezen felfogás helyességét az a rés, hogy a korlátlan felelősség pactummal ki volt zárható. Ily pactumot csak oly hajótulajdonossal kötöttek bizonyára, akinek hajója és személyzete kellő garanciát nyújtott. Középkori jog. A római jogi elvet, hogy a hajótulajdonos személyesen felelős, a középkori kereskedelmi szokás módosította; ez a szokás a rómaijogi lex praepositionis-nak megfelelő hajóvezetési szerződésekből fejlődött ki. E hajóvezetési szerződések tartalma azonban a lex praepositionis tartalmánál bővebb volt: a középkorban ugyanis a hajó parancsnoka nemcsak a hajó vezetője volt, hanem közte és a hajótulajdonos meg a rakománytulajdonos között bizományszerü visszony volt ; mert a hajó parancsnokára volt bizva a hajó rakománya, hogy azzal kereskedjék. A hajózási üzlet nem tisztán fuvarozási ügylet, hanem bizományi üzlet is egyszersmind. A bizományi ügyletből származó felelősségre pedig a római jog a concessio peculii elvét alkalmazta. A középkori jogszokás, amely a hajó parancsnokának ugy a szorosan vett hajóvezetői, mint pedig kereskedelmi ténykedéseire akként nyert alkalmazást, hogy ezekért a hajótulajdonos csupán a hajóparancsnokra bizott vagyon (hajó és fuvardíj) erejéig felelős. A hajótulajdonos ezen korlátolt felelőssegét még azzal is indokolták, hogy a hajó tulajdonosnak nem áll módjában a hajóparancsnok és a személyzet ténykedéseit ellenődzni és ez okból a hajótulajdonos felelősségét kisebb körre kell szorítani. Ellenben nem látjuk e kor jogában kifejtve a custodia fokozásának, az üzemmel járó veszély viselésének, a kár gazdasági megosztásában nyilatkozó igazságosságnak a nyomait, melyeket az ujabb korban sokan mint legnyomatékosabb érveket hangoztatnak. A hajótulajdonos korlátolt felelősségére vonatkozó első irott jogforrás a «Consolato del mare», amely a XIII. és XIV. században a földközi tengeren uralkodó tengerjogi szokásjog foglalata ; innen szivárgott át a hollandus és hanza-városok tengerjogába (Hanseatisches Seerecht 1614). De nem tudott gyökeret verni az angol jogban, amely a rómaijogi személyes felelősség elvéhez görcsösen ragaszkodott. Oieron és Wisby tengerjogában semmiféle, a korlátolt felelősségre vonatkozó intézkedés nincs. Az 1681. évi francia «Ordonnance de la marine» a hajótulajdonos személyes felelősségét állapítja meg ugyan elvileg, de ezen felelőssége alól a hajó és fuvardíj abandonálásával megválthatja magát. Bajos volna megállapítani, vájjon tisztán az ismertetett jogi indokok fejlesztették a középkori jogot oly irányban, hogy a hajótulajdonos felelősségét a római jog elvével szemben szűkebb mértékre szabták ? — avagy szerepe van ebben annak is, hogy felismerték a tengeri hajózásnak fontos közgazdasági jelentőségét, közcélú hasznát, amelyet jogszabály utján is kedvezményben kell részesíteni. A hajótulajdonos korlátolt felelőssége nem egyéb a hajótulajdonosnak nyújtott kedvezménynél, a hajózást vállalkozás indirekt pártolásánál. (Folytatása következik.) JA*hamis és hamisított cheque veszélye. Irta SZENDE SÁNDOR dr. (Folytatás.*) Különben Devnburg sem az utalványozásban rejlő speciális megbízásra gondol, hanem a generálé mandátumra, amely a bank és cheque-számlatulajdonos közötti alapszerződést képezi. Ha oly üzleti összeköttetés állott fent, amely által az egyik fél megbízva volt a másik fél utalványait honorálni, akkor a hamisított cheque-re fordított kiadás olyan volt, amelyet a megbízott a körülmények szerint «kellő — szükséges kiadásnak — költségnek)) tarthatott, mondja Dernburg1). Szerintem azonban a hamis cheque beváltására fordított összeget csak nagyon is erőltetett okoskodással lehetne a megbízás véghezvitele céljából tett — kellőnek tarthatott — kiadásnak, költségnek tekinteni. — holott ez kárt képez — amely igaz a megbízás elvállalásából kifolyólag érte a bankot. Hogy azonban a német polg. törvénykönyv 670. §-a szerint ezen a megbízás teljesítése céljára fordított költségekben a megbízottat ért kár nem foglaltatik bent, az is mutatja, hogy a kodifikáló bizottságban ilyen értelemben külön indítvány is tétetett, amely azonban leszavaztatott. Erre különben később még visszatérek. Unger szerint a hamis cheque-bíil eredő kár az intézvényezettet, a cheque tartalmának meghamisitásából eredő kár a kibocsátót terheli. Unger ugyanis különbséget tesz, váljon a kár ex causa mandati, vagy csak ex occasione mandati állott-e elő. Ugyanígy Kiildenbeck, aki véleményét az akarat hiányára alapítja. «Es fehlt ja die «Wilhns-erklarung» mondja. A jogi írók jó részben azon állásponton vannak, hogy a hamis cheque beváltása az idegen számlára való pénztári ügyvitellel járó veszély.3) Klupaty is azt tartja, hogy a hamis cheque beváltásából eredő kár a letéteményest éri, ha a cheque tulajdonost vétkesség nem terheli. (M. Keresk. jog 114 1.) Az osztrák 1895-iki javaslat szerint az állítólagos kibocsátó csak annyiban viseli a kárt, amennyiben őt a hamisítás tekintetében vétkesség terheli, különben az intézvényezettet éri a kár. Az ellenkező megállapodást pedig meg sem engedi, «annak jogi hatálya nincs», mondja a javaslat. Az osztrák cheque-törvényjavaslat u. i. a hamisítás veszélyét «Betriebsunf;ille» üzleti esélynek, tekinti; «als unvermeidliches Accidens des Cassengeschaftsbetriebes.» Sichermann, aki nálunk különösen behatóan foglalkozott ezen tárgygyal, szintén azt tartja, hogy a hamis cheque beváltása a banküzlet üzemi veszélyei közzé tartozik. Szerinte a hozandó cheque-törvényben a váltótörvény 81. és 82. §§-ainal^ kiterjesztése mellett kimondandó volna, hogy a hamis vagy hamisított cheque beváltására fordított összeg megtérítése csak annyiban követelhető, ha és amennyiben ezen beváltásra a kibocsátó vétkessége okot szolgáltatott vagy amennyiben a hamisított cheque-ből a váltótörvény 82. §-nak megfelelően kötelezve van. Helyesli az osztrák törvényjavaslat azon rendelkezését, hogy mulasztás esetét kivéve, a hamis vagy hamisított cheque beváltásából eredő kár egyedül az intézvényezett által viselendő és kifogásolja, hogy a magyar törvényjavaslatban megfelelő intézkedés felvéve nincs. II. Most már rátérhetek a felvetett kérdés rendszeres tárgyalására. Minthogy általános jogelv az, hogy ha valakit kár ér, maga viseli azt mindaddig, mig csak egy harmadik kártérítési kötelezettsége meg nem állapitható,3) az első főkérdésnek annak kell lenni, — ki tekintendő itt dominusnak, — kinek a vagyonát károsította meg közvetlenül a hamisító ?! Ha azután ezen kérdés tisztázva van, kell felvetni a második kérdést, a causalis neksust, hogy t. i. kiknek betudható cselekménye vagy mulasztásával van a kár okozati összefüggésben, — vagyis felelősségre vonható-e valaki a kárért ? ! Meg kell állapítani mindenekelőtt a cheque-visszony jogi természetét. A cheque kibocsátó és utalványozó közötti visszony, hogy t. i. a cheque kibocsátása által mi jön létre, tulajdonátruházás, cessió, harmadik személy javára kötött szerződés, avagy utalvány-e, — a felvetett kérdés szempontjából teljesen mellékes. Azon jogi visszony jön tekintetbe, amely a pénzintézet vagy bankár és a számlatulajdonos között az alapügyletben *) Előző közlemény a 25-dik számban. ') Das bürg. Recht des deutschen Reichs 2. EL 223. I. >) Fick: Die Frage der Checkgesetz gebung. 3) Casum sentit dominus, — casus nocet dominó.