A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 25. szám - A hamis és hamisított cheque veszélye. [1. r.]

A JOG teszik, hogy az ellenőrzésnek első sorban magának a szövetkezetnek körén belüi s azok 1 észéről kell, hogy gyakoroltassák, atcik közvetlenül érdekelve vannak. Közvetlenül érdekeltek : a tagok, az igazgatóság és a felügyelő bizottság. A szövetkezetek áldásos működése szempontjából pedig erkölcsileg érdekelve van a szövetkezetek összessége. Ezekből kifolyóan kimondandó lenne, hogy minden szövetkezetnek valamely kötelékhez kell tartoznia, melynek kebelében szövetkezeti tanács alakítandó. A szövetkezeti tanács hatásköréhez tartoznék bizonyos időközökben revisiót eszközölni és a tapasztaltakról jelentést tenni. A cégjegyzék-biróság beavatkozása csak akkor volna helyén, ha a szövetkezeti tanács törvénytelenségeknek jutna nyomára és ez iránt feljelentést tenne. A szövetkezeti tanács feljelentése folytán megindítandó vizsgálat alapján adnám meg a cégjegyzékbiróságnak azt a jogot, hogy az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot felfüggesztheti. De minden egyes panaszra — bárhonnan eredjen az — nagy apparátussal közbelépni, céltévesztett dolog és a szövetkezetek békés és áldásos működésének útját állja. Melyik önérzetes ember fog odaállni céltáblának, hogy humanistikus működése dacára, folyton bírósági vexálásnak legyen kitéve ? Hiszen jól tudjuk, hogy a legtisztább erkölcsű embernek is akadnak irigyei és gyalázói. És «calumniare audacter, semper aliquid haeret». így nem lehet a szövetkezeteknek propagandát csinálni. Nem különösön akkor, ha minden igazgatósági és felügyelő bizottsági tagról — már eleve — mint cinkostársról vélekedünk. Autonómia, még pedig széleskörű önkormányzati jog, éltető eleme a szövetkezeteknek. Ezt biztositsa nekik a törvény, és akkor a hozzáfűzött reményeknek eleget fog tehetni. Igenis legyenek szigorúan megtorló és praeventiv rendelkezések, de semmiesetre se tartalmazzon a törvény olyan intézkedéseket, hogy egyesek rosszakaratból, avagy egoistikus célból, útját állhassák a szövetkezet fejlődésének és előmenetelének. Csak még egy dologról óhajtok ezúttal megemlékezni. A hitelszövetkezeteknek céljuk, hogy tagjaiknak könnyen hozzá férhető olcsó hitellel segítségükre és támogatásukra legyenek. Ennek azonban elejét veszi a 7S. szakasz, mely szerint a hitelszövetkezeteknek alapszabályaiban meg kell határozni az egyes tagnak nyújtható hitel legmagasabb összegét és a hitelnyújtás feltételeit. Ez a rendelkezés a tagok igazi és jogosult igényeit ki nem elégíti és sok esetben a szövetkezetek károsodásával végződhetik. Az élet a legjobb mester. Az élet pedig azt taniija, hogy ugyanazon egyén nem minden időben egyformán hitelképes. Másrészt a tag uj, egészséges vállalkozásba bocsátkozik, hitelre van szüksége. Miért legyen ilyen esetben az igazgatóság korlátozva, hogy ne teljes összegben, a tagnak hitelképességéhez képest nyújtsa a hitelt ? Indokolatlan megszorítás volna, előre megkötni az igazgatóság kezét. Es aztán a tag igényei nem nyervén kielégítést a szövetkezet körén belül, máshová volna kénytelen fordulni, miáltal a szövetkezet meg a tag is károsodnék. A vezetőség dolga legyen megbírálni minden egyes esetben a hitelt igénybe vevő tagnak a hitelképességét. A hitelnyújtás feltételeit sem lehet egy kaptafára ütni. E tekintetben másképp alakulnak a visszonyok a kereskedőnél, másképpen az iparosnál meg a gazdánál. Mindenik esetben a vezetőség legyen hivatva a feltételeket megszabni. Ha nekem négy havi hitelre van szükségem, hiába ajánlanak három havi kölcsönt. Rajtam ugyan nem lesz segítve a három hónapos kölcsönnél, mert előre tudom, hogy a lejáratkor az összeget meg nem fizethetem. így vagyunk a hitelnyújtás egyéb feltételeivel. A feltételek minden egyes esetben a körülményekhez képest állapitandók meg. E tekintetben az alapszabályok minden egyes esetre alkalmazandó határozatokat nem tartalmazhatnak, legfeljebb az igazgatóság által módosítható elvi kijelentéseket. Ha arról van szó, hogy egyes szövetkezetek a tagokkal uzsoráskodnak és hogy ennek törvényhozásilag elejét kell venni, ebben van igazság. Ezt azonban nem az önkormányzat megszorításával, hanem az uzsoratörvény szigorításával és a szövetkezetekre való alkalmazásával lehet elérni. Ez az a törvény, amire minden tisztességesen működő szövetkezet első sorban vár. A hamis és hamisított cheque veszélye. Irta SZENDE SÁNDOR dr. bpesti ügyvéd. Azon jelentékeny szerepnél fogva, melyet a cheque a gazdasági életben betölt, — és azon fontos positiónál fogva, melyet a pénz- s hitel-forgalmi eszközök között elfoglal, — azt vélem, hogy ezen intézmény jogászaink nagyobb érdeklődésére tarthatna számot, mint a milyenben tényleg részesül. És pedig annál inkább, — mert a cheque törvényes szabályozása elvileg elhatározva lévén, az igazságügyi kormány a cheqne-törvény tervezetet már 1902-ben elkészítette. A javaslat meg is jelent és készítője Haláss Sándor dr. min. osztálytanácsos már 1903. február havában a Magyar Jogászegyletben megismertette. Már pedig, ha látjuk, hogy mily ólomlábakon jár nálunk a törvényalkotás, hogy mily nehézségekbe ütközik egy elavul' törvény hiányait akár noveiláris uton is megjavítani, — akkor annál inkább törekedni kell, hogy a jogintézmény kellő szabályozást nyerjen, hogy az alkotandó törvény teljesen megfeleljen céljának. A cheque-intézmény nálunk különösen a postatakarékpénztár létesítése óta van folytonos fejlődésben. Természetes, hogy minél nagyobb tért hódit a forgalomban, — mennél inkább hatja át a gazdasági életet, — annál inkább számolni kell azzal, hogy mindig akadnak a mások jogait nem respektáló emberek, akik bűnös uton igyekeznek vagyoni előnyre szert tenni. A felvetett kérdésre, hogy t. i. ki viseli a cheque-hamisitás veszélyét, kit ér károsítás, törvényeinkben intézkedés nincs. A külföldi törvényhozások legtöbbje szintén nem szabályozta ezen kérdést. Birói joggyakorlatunkban egy jogeset fordul elő — a gyűjteményekben legalább csak egy jogeset van közölve, — ebben sem legfőbb bíróságunk, a Kúria határozott, hanem csak a bpesti tábla, — és ezen határozat is egyrészt nem fejti ki az egész jogvisszonyt, — másrészt helytelen is. A kérdéses esetben a felek közötti jogvisszonyt szabályozó okirat következő rendelkezést tartalmazta : A bank oly visszaélések következményeiért, melyek egy elveszett vagy más uton eltévedt cheque-ből eredhetnek, felelősségre nem vonható ; az ily következmények egyedül a számlatulajdonost terhelik'). A következő pont pedig: «Ha tehát a számlatulajdonos akár a cheque-könyvet egészben, akár abból egyes lapokat elveszítene, ugy ezen körülményt a banknál azonnal bejelenteni tartozik*. Ébből kiindulva a tábla ugy allegál, hogy ezen rendelkezések folytán a cheque-könyv birtokosa viseli a veszélyt, amely a könyvnek vagy egyes lapjainak elvesztéséből bármi módon származhatik, miután a felek eltértek az emiitett kikötés által azon általános jogszabálytól, hogy a hamis aláírás nem hárít kötelezettséget arra a személyre, akinek nevével visszaélnek. Az okiratban ki volt még kötve az is, hogy ((minden számlatulajdonos tartozik saját, valamint esetleges meghatalmazottinak aláírását is a banknál deponálni és esetleges változást haladéktalanul bejelenteni)). Erre azonban azt mondja helytelenül a tábla, hogy ebből a bankra semmi kötelezettség sem háramlik, mivel ha a bank köteles volna a kibocsátói aláírás valódiságát vizsgálni, akkor a chequek kifizetése körül annyira nehézkesnek kellene lennie, hogy a cheque céljának és rendeltetésének, hogy t. i. prompt fizetési eszközül szolgáljon, meg nem felelne. Sokkal helyesebben itélt a bpesti keresk. és váltótörvényszék, mely mint felebbezési bíróság járt el ezen ügyben. A törvényszék megállapította mindkét fél vétkességét és a kölcsönös vétkesség következményéül kimondotta, hogy közösen viselik a kárt. Ugyanígy határozott egy analóg esetben közelébb a karlsruhei Oberlandes-Gericht*), kimondván, hogy felében tartoznak viselni a kárt, miután mindkét fél vétkes volt. A számlatulajdonos felelős, mivel a cheque-könyv megőrzésében nem volt eléggé gondos, a bank pedig, mivel az aláírás megvizsgálásában a köteles gondosságot elmulasztotta. A bpesti tábla fent ismertetett határozata helyes annyiban, hogy a cheque-könyv birtokosa ezt gondosan megőrizni tartozik, — ezen kötelezettsége fennállana kikötés hiányában és az általános jogelveknél fogva, — azonban téves azon álláspontja, hogy a bank az aláirás valódiságát vizsgálni nem tartoznék. Dehogy teszi az aláirás puszta megtekintése annyira nehézkessé a cheque kifizetését! Maga a cheque-könyv csak a veszély csökkentésére hivatott, de nem annak teljes meggátlására • a másik nem kevésbbé fontos eszköz ezen céíra az aláirás. Nem is hozom fel azt, hogy a konkrét esetben a kikötés elveszett vagy eltévedt cheque-ről beszél, tehát nem formuláiéról, hanem kiállított cheque-ről, miután én nem a konkrét eset eldöntését, hanem a tábla jogi álláspontját akarom kritika tárgyává tenni. Tehát ezen körülményt figyelmen kivül hagyva, azáltal, hogy a bank ügyfelét felhívja és kötelezi, hogy a chcqnckönyvet gondosan őrizze, — mivel külömben is tartoznék, — nem hárítja el megáról az őt is terhelő gondosságot. Igaz, hogy a bankra bizonyos mértékben megnyugtatólag hat az, hogy az ő saját cheque-formuláréján történik az utalványozás, de a cheque-könyv birtokosa is kevésbbé fél a veszélytől, , miután tudja, hogy aláírása ott van a bankban; hogy az ő *) Közölve Deutsche Juristenzeitung egyik mult hónapi számában.