A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 23. szám - A budapesti kir. itélőtábla működése 1904 ben. [4. r.]

A JOG 183 mint akkor is, ha a közjegyző bármily ok miatt akadályozva van ... a közjegyző' székhelyén levő kir. jbiróság v-e-z-e-t-ő-j-e végzi azon jbiróság területén mindazon teendőket, amelyek a közjegyző hatásköréhez tartoznak*. . . . a második bekezdés «okiratot a jbiróság vezetője . . vehet fel,» harmadik bekezdés: "ha a közjegyző hatásköre alá tartozó területen több kir. jbiróság van, mindeniknek vezetőjét . . . hasonló jog illet». Hasonlóat tartalmaz a 4. és ó-ik bekezdés is. Ezen két szakasz egybevetésével, mint már fentebb említtetett, nyilvánvaló a törvény célja és intentiója, nyilván hangsúlyozza, hogy* a kir. közjegyzői székhelyeken* a kir. jbiróság vezetőjének áll kötelességében, ily helyzetben az óvásokat felvenni. Kir. aljegyzők ezen esetekben váltó-óvásokat fel nem vehetnek s az általuk felvett óvások semmissek. Ugyanezen két szakasz szerint, jbirósági jegyzők és aljegyzők tehát csupán oly helyeken vehetnek fel jogosan és törvényesen váltó-óvásokat, amely jbirósági területen közjegyzői székhely nincs. A fentebb elmondottak támogatására felhozom még azon tényt, hogy a midőn az év végének közeledésével, az u. n. ügybeosztásra kerül a sor, — a kir. közjegyző ügyeinek ki által teendő helyettesítése szó tárgyát nem képezheti. Miért ? mert a fent idézett két szakasz oly imperativ rendelkezésű, hogy a helyettesítésről való intézkedést ab ovo Laedae — kizárja. Kalmár Altos mezőtúri kir. aljegyző. Irodalom. Magyar döntvénytár. A Grecsák Károly kúriai biró által szerkesztett és Politzer Zsigmond és fia kiadásában megjelenő magyar döntvénytárból most jelent meg a tj-ik kötet, tartalmazva a magyar büntető törvényekhez, a bűnvádi perrendtartáshoz és a sajtótörvényhez hozott felsőbirósági határozatokat, — összeállítva Németh Péter nyug. kúriai biró és a «Büntető Jog Tára» szerkesztője által. E kötetben elvi jelentőségű ujabb kúriai határozatok közöltetnek, — mindegyik elvi kijelentésre egy-egy határozat, mely a jelenleg uralkodó felfogást feltünteti; ahol a fudicatura ingadozó, ott az ellentétes határozat is közöltetik és ezen ingadozás egy jegyzetben kitüntettetik. A közölt anyagi büntetőjogi határozatok száma '2,192, a perrendtartásiaké 303, életbeléptetési 132. Magukból a törvényekből — az eddigi, a Döntvénytárban követett gyakorlattól eltérőleg, — csak azon vétettek fel, melyekre vonatkozólag judicatura közöltetik. Ezt őszintén sajnáljuk és az indokul felhozott térszükét ennek mentségére el nem fogadjuk. Előző ismertetésünkben a gyűjtemény kiváló előnye gyanánt hangsúlyoztuk a törvények teljes szövegének közlését, ami felment a hosszas keresgéléstől, ha véletlenül a közölt határozat egy oly törvényszakaszt is emlit, a amely eddig külön judicatura alapjául nem szolgált. Bő betűrendes tárgymutatók emelik a munka használhatóságát, melynek belbecsét Németh Péter kiváló szakértelme és az anyaggal évek óta tartó állandó foglalkozása eléggé garantirozza. A kiállítás a szokott diszes. Ara ? Fiat lux! Irta Toldy Géza dr. Ára (ikorona. /'(///Á/irodalmi vállalat. Igazságszolgáltatásunknak a fővárosban tapasztalt állapotairól érdekes, kimerítő és szellemes képet rajzol a szerző. Lépten-nyomon megnyilatkozó alapos kritikai érzékéről csak elismeréssel szólhatunk. Vegyesek. A rabsegélyzés ügyének központi szervezete. A pécsi rabsegélyzö eg\let működéséről, lapunk ezidei ]íi-ik számában közzétett hosszabb közleményünk, élénk visszhangra talált. Varga Nagy István pécsi kir. ítélőtáblai biró és az ottani rabsegélyző egylet elnöke.akinek az egylet érdekében kifejtett céltudatos és üdvös mú'ködéséről idézett közleményünkben teljes elismerésünk nyilvánítása mellett megemlékeztünk, f. é. május hó 20-ról kelt levelében a következőket írja nekünk: Tekintetes Szerkesztőség ! «MindenekeIőtt fogadják hálás köszönetünket azokért a meleg sorokért, amelyekkel a pécsi rabsegélyző egylet mult évi jelentését becses lapjuk ápril lfi-ki számában ismertetni szívesek voltak. Különös örömünkre szolgált, hogy ebben az ismertetésben, annak Írójában a magyarországi rabsegélyügynek egyik régi bajnokára találtunk, aki a szerkesztőségnek is tagja lévén, bizonyára nem fogja megvonni támogatását attól a küzdelemtől, amit mi rabsegély ügyünk fellendítése érdekében kifejtünk. Hogy a mi egyletünk miként iparkodik az ügynek a társadalom, a jogászközönség és az igazságügyi kormány pártolását kivívni, arra nézve mutatóul ide csatolom 69. számú, a kir. ig. miniszter úrhoz intézett felterjesztésünket, melyben a kérdésnek megoldását kérjük és módjait nagy körvonalakban megjelöljük. Hogy lesz-e eredménye nem tudjuk, de ha a Tekintetes Szerkesztőség továbbra is támogat bennünket s ez által többi jogi szaklapjainkra is példájával buzditólag fog hatni, akkor bizton reméljük. Az első dolog, hogy az igazságügyi kormányt és az azzal legközelebbi összeköttetésben lévő budapesti egyletet megmozdítsuk, mert vidéki egylet, bár mekkora tevékenységet fejtsen is ki, az ügy vezetésére nem vállalkozhat. Mi azonban mindenkinek segélyére leszünk, aki az ügyet előbbre akarja vinni. Sőt abban a szent meggyőződésben vagyunk, hogy most se lenne késő: szeptember első napjaira a börtönügyi kongresszus idejére egy országos közgyűlést összehívni, amelyen az együttes újra szervezkedés részleteit meg lehetne vitatni. Nekünk pár nap múlva kezeink közt lesz az országban lévő összes egyletek vezetőinek nagy fáradsággal összegyűjtött névsora s igy tudni fogjuk, hogy kik állanak nálunk a rabsegély ügyélén s kikhez kell ezután az ügy érdekében fordulni.* Az érintett és a pécsi rabs. egyl. közgyűlése által elfogadott felterjesztésből átvesszük az alábbi közérdekű részt: «Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a legfontosabb tárgyú miniszteri rendeletek is miiy hamar feledésbe mennek s hogy különösen valami uj, modern intézmény kezdeményezéséhez , — nálunk az emberek mily nehezen fognak. Hogy kezdeményezésünknek eredménye is legyen, kérjük az 1886. évi június hó 26-án 18,819/1886. I. M. szám alatt, a rabsegélyügy felkarolása tárgyában a törvényszéki elnökök és kir. ügyészekhez kibocsátott körrendeletet felújítani; sőt tekintettel a kir. ítélőtáblák és főügyészségek decentralisatiójára és arra a körülményre, hogy a vidéki kir. lűűgyész urak is, amint az a minisztérium által egy felterjesztésünk folytán 1902 április hó 9-én 10,23i/19Ü2. I. M. szam. alatt elvileg kimondatott, a területükön levő rabsegélyző egyleteknél a kormánybiztosi teendőket gyakorolják, a fent hivatkozott rendeletre azok figyelmét is felhívni s egyúttal a tőrvényszéki elnököket arra is figyelmeztetni, hogy a kir. járásbirákat, akik a vidéken a saját járásbirósági fogházaik feiett is közvetlenül felügyelnek, az egyletek támogatására, a segélyezendő rabok részére a legközelebbi egylettől segély kieszközlésére szintén felhívják. A hivatkozott rendelet ugyanis nagyon helyesen mondja, hogy a rabsegélyző egyleteknek társadalmi utoni megalakítása és működésének irányítása — első sorban éppen a kir. törvényszki elnökök és kir. ügyészek feladatát képezi, viszont a kormányhatóságilag jóváhagyott alapszabályokban ez a kötelezettség a járásbirákra is mindenütt ki lett terjesztve az által, hogy ki van mondva, miszerint az egyletek igazgató választmányának a járasbirák, épp ugy mint a kir. ügyészek állásuknál fogva hivatalból tagjai. Ennek dacára azonban saját szomorú tapasztalatunkból állithatjuk, hogy ennek a nemes hivatásnak nem mindenütt s nem az elvárható készséggel felelnek meg. Legjobban mutatja ezt az a körülmény, hogy 30 év után egyleteink száma fogyóban van, a helyett, hogy szaporounék. Az egyleti elnökségek, a járásbirák és kir. ügyészek közül is némelyek még az egyleti hivatalos megkeresésekre sem válaszolnak. Vannak, akik a nozzájuk kiküldött taggyüjtő iveket ismételt sürgetésre sem küldték be, szóval az ügy iránt teljes érzéketlenséget tanúsítanak. Ez a körülmény késztetett bennünket arra, hogy a többször hivatkozott rendé.et íelujitását kérjük, miután meg vagyunk róla győződve, hogy a jelzett figyelmetlenségek meg fognak szűnni, ha ennek helytelen voltára az illetők figyelmeztetve lesznek. A mennyiben a rendelet felújítását a magas igazságügyi kormány elégségesnek, visszonyaink között célra vezetőnek nem tartaná, ugy kérjük az egész rabsegélyügyet rendeletileg szabályozni, arra való tekintettel, hogy az elbocsátott rabok segélyezése a törvényhozás által már évtizedek előtt kimondatott, ezen célra a pénzbüntetések egy része oda utaltatott. De a segélyezés módja iránt a törvényhozás nem intézkedett s igy az ország iegnagyobb részében a segélyezés attól függ, hogy van-e vagy nincs az illető törvényszék területén rabsegélyző egylet. Hogy a külföldön szintén az államhatalom volt kényszerítve kezdetben a rabsegély ügyet szabályozni s hogy hosszas, sok helyen csak százados küzdelem s a civilisatió fejlődése után ment át a rabsegélyügy felkarolásának szükségérzete a társadalom minden rétegébe, — arra nézve hivatkozunk Németország példájára, a hol már kétszázados kormányintézkedések készítették elő a talajt a jelenlegi állapothoz, amikor ott a rabsegélyző egyletek már nemcsak jótékonyságot, de segélyére jőve az államhatalomnak, a leghumánusabb módon a visszaesés veszélyének kitett egyénekkel szemben a rendőri felügyeletet is gyakorolják. (Zweihundert Jahre Fürsorge der preusischen Statsregierung für die entias-scnen Gefangenen : von jur. et phil. dr. Ernst R o s e n fe 1 d Berlin, 19iu.) De hivatkozhatnánk egyes amerikai államokra is, ahoi az elbocsátott rabok mikénti segélyezése szintén szabályozva van. Ha azonban a segélyügy továbbra is a társadalomra lesz bizva, ugy annak országos szervezéséhez, irányításához, vezetéséhez, - szerény véleményünk szerint amüvelt magyar jogászközöns é g e t kellene elsősorban megszerezni és — amint ezt egyletünk évek óta hangoztatja, — egy központi szervezetet kellene létesíteni. Ügyészi szervezetünk s a koronaügyészi intézmény is alkalmas elősegitője lehetne a kérdés megoldásának, különösen most, amikor a koronaügyészség élén oly férfiú áll, aki a budapesti első magyar rabsegélyző egyletnek egyik megteremtője,*) tiszteletbeli elnöke. Egy központi tanács és évi országos közgyűlések talán képesek lennének az országos közönyt leküzdeni és az ügyet népszerűvé tenni.» Epugy megszívlelendő mindaz, amit a pécsi egylet a rabsegélyző egyletek céljáról a vármegyei szolgabirákhoz intézett megkeresésében mond. Ezek mind régi igazságok, melyek mégis elemi erővel hatnak a nagy közönségre, mely teljesen tájékozatlan lévén, zúgolódik az elbocsátott raboknak nyújtott segély és támogatás ellen, nem tudva és látva azt, hogy ezen egyletek éppen az ő érdekét óvják, — hogy helyesebb prophylaxis alig képzelhető: *) Ebben téved a felterjesztés. Székely koronaügyész nem vett részt az egylet alakításában — ez kizárólag az én müvem volt. r. 1