A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 19. szám - A budapesti kir. ítélőtábla működése 1904-ben. [1. r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog lít. számához. Budapest, 1905. május 7 Köztörvényi ügyekben. A budapesti kir. Ítélőtábla 7-ik számú polgári döntvénye. Abban az esetben, ha a kielégítési végrehajtás a végrehajtást szenvedő tulajdonát képező ingatlan haszonélvezetére vezettetik, a haszonélvezet zár alá vételekor a végrehajtást szenvedő által használt helyiség zár alá vehető-e ? (Vonatkozással a budapesti kir. ítélőtáblának 1,388/1903. 3t486 1904., 6,836/1904 és 12,327/1Ö©4. P. számú határozataira és az 503/90:">. P. számú ügyre.) Határozat: Abban az esetben, ha a kielégítési végrehajtás a végrehajtást szenvedő tulajdonát képező ingatlan haszonélvezetére vezettetik, a haszonelvezet zar alá vételekor a végrehajtást szenvedő által hasznait helyiség csak azzal a korlátozással vehető zár ala, hogy a végrehajtási zar tartania alatt a végrehajtást szenvedő rendelkezésére hagyandó a neki magának és családja vele közös háztartásban élő tagjainak nélkülözhetetlenül szükséges lakás, vagy egyéb helyiség, melynek terjedelmét a végrehajtást foganatosító biroság határozza meg. Indokok: A végrehajtási torvény (1881. évi LX. t.-c.j nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hgy abban az esetben, ha a kielégítési végrehajtás a 211. S érteimében a végrehajtást szenvedő tulajdonát képező ingatlan haszonélvezetére vezettetik, a haszonélvezet zár alá vételekor a végrehajtást szenvedő által használt helyiség is zár alá vehető-e ? Ennek a kérdésnek eldöntésénél tehát a törvény szövegéből kiindulni nem lehetvén, a törvény szellemét kell kiindulási pontul venni. Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést, arra az eredményre jutunk, hogy a törvény, midőn az ingatlannak csupán haszonélvezetére, magának az állagnak végrehajtás alá vonása nélkül a végrehajtást megengedte, ez által lehetővé tenni kivánta azt, hogy abban az esetben, ha a hitelező követeláse az ingatlan jövedelméből, vagy ezek egy részéből is kikerül, a hitelezőnek mód nyújtassák arra, hogy magának az ingatlannak értékesítése nélkül követelését pusztán annak jövedelmeiből fedezhesse. - . Jövedelmek végrehajtás alá vonásánál azonban nem hagyható figyelmen kivül az, hogy a végrehajtást szenvedő létfenntartásához, megélhetéséhez nélkülözhetetlenül szükséges vagyoni tárgyak végrehajtási törvényünk alább felsorolandó számos rendelkezései szerint végrehajtás tárgyát nem képezhetik, ez a szempont pedig szükségképen arra a következtetésre vezet, hogy a végrehajtás nem terjedhet ki a végrehajtást szenvedőnek magának és családja vele közös háztartásban élő tagjainak nélkülözhetetlenül szükséges lakásra, vagy egyéb helyiségre sem. A végrehajtás nem vezethet arra. hogy általa a végrehajtást szenvedőtől a megélhetés alapja elvonassék s igy nem vezethet arra sem, hogy oly esetben, amidőn a hitelező, követelésének kielégithetése végett magának az ingatlannak értékesítését maga sem tartja szükségesnek, elvonassék a végrehajtást szenvedőtől a neki nélkülözhetetlenül szükséges helyiség. De abból, hogy a végrehajtás a nélkülözhetetlen helyiségnek a végrehajtást szenvedőtől való megvonására nem vezethet, indul ki a végrehajtási törvény a 75. §. végső bekezdésének rendelkezésében, valamint az 54,, §. második bekezdésének abban a részben hasonlatos rendelkezésében is, hogy a most idézett i?-ban felsorolt személyek lakpénzci csak lakbér fejében foglalhatók le. Az a szempont, hogy a megélhetés nélkülözhetetlen alapja a végrehajtást szenvedőtől meg nem vonható, vezette a- törvényhozót az idézett törvény 51, §. h. I. m, n, o, p, és r. pontjai rendelkezéseinek, valamint általában az 54. S-nak, továbbá az 55—64. i?-oknak megalkotásánál is. Mindezek alapján tehát ki kellett mondani, hogy az 1881: LX. t.-c. 2J1. í?-ának esetében, ha a kielégítési végrehajtás az ingatlan haszonélvezetére vezettetik, a haszonélvezet zár alá vételekor a végrehajtást szenvedő által használt helyiség csak azzal a korlátozással vehető zár alá, hogy a végrehajtási zár tartama alatt is, a végrehajtást szenvedő rendelkezésére hagyandó a neki magának és családja vele közös háztartásban élő tagjainak nélkülözhetetlenül szükséges lakás vagy egyéb helyiség, melynek terjedelmét a végrehajtást foganatosító bíróság határozza meg. i Egymagában az a körülmény, hogy alperesre nézve a telekkönyvben feljegyzett kiskorúság onnan mindezideig kitörölve nincs, nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a nevezett alperes tényleg kiskorú; és pedig annál kevésbbé, mert a nevezett alperes saját személyében perbe bocsátkozott, a kiskorúság kifogásával nem élt és a felpereseknek azt a kereseti állítását, hogy teljes korát elérte, nem tagadta. A szolnoki kir. törvényszék (1903. jun. hó 10-én 9,053. sz. a.) Almásy László dr. ügyvéd által képviselt G. Terézia férjezett B. Mihályné felperesnek, IVeisz István dr. ügyvéd által képviselt K. József alperes ellen, következőleg ítélt: Felperesek keresetükkel elutasittatnak, kötelesek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett 75 korona perköltséget I-ső rendű alperes részére megfizetni, Indokok: Minthogy vagyonközösség megszüntetése iránti perekben az összes telekkönyvi tulajdonosoknak perben kell állani, mert máskülönben az ingatlanról rendelkezni nem lehet ; minthogy K. V. mint a jászberényi 12,830. számú telckjegyzőkönyvben B) 6: szerint telekkönyvi tulajdonos szabályszerűen perben álló félnek nem tekinthető, amennyiben a telekkönyv szerint még kiskorú és mint nagykorú lett perbe vonva : minthogy felperesek a bíróság ismételt felhívása folytán sem igazolták nevezett K. V. nagykorúságát: mindezeknél fogva felpereseket keresetükkel elutasítani kellett. A perköltségekben felperesek az 1868. évi LIV. t.-c. 251. §-a alapján marasztalhattak és pedig csak I-ső rendű alperes javára, mivel, miként fentebb kifejtetett, K. V. szabályszerűen perben álló félnek nem tekinthető. A budapesti kir. ítélőtábla (ljSHM. évi január 20-án 7,078,1903. sz. a.) következőleg ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének a per főtárgyára vonatkozó részét megváltoztatja, a felpereseket azon az alapon, hogy a telekkönyvben még kiskorúnak kitüntetett K. V. szabályszerükig nem vonatott perbe, keresetükkel clutasithatóknak nem találja, ugyanennek az ítéletnek a perköltségekre vonatkozó rendelkezéseit pedig hatályon kivül helyezi ; utasítja ennélfogva az elsőbiróságot, hogy a jelen ítélet jogerőre emelkedése után hozzon a per érdemében a per- és felebbezési költségek viselésére is kiterjedő ujabb ítéletet. Indokok : Egymagába a körülmény, hogy K. V. másodrendű alperesre nézve a telekkönyvben feljegyzett kiskorúság onnan mindezideig kitörölve nincs, nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a nevezett alperes tényleg kiskorú; és pedig annál kevésbbé, mert a nevezett alperes saját személyében perbe bocsátkozott, a kiskorúság kifogásával nem élt és a felpereseknek azt a kereseti állítását, hogy teljes korát elérte, nem tagadta. Ezek szerint bizonyíték nem lévén arra, hogy a nevezett alperes a kereset i indításakor tényleg kiskorú volt, a felperesek abból az indokból, hogy a telekkönyvi tulajdonost szabályszerűen nem vonták perbe, elutasithatók annál kevésbbé voltak, mert az állítólag kiskorú K. V. édes apjával K. J.-vel együttesen védekeztek ; s mert a törvény szerint a kiskorú gyermek képviseletére hivatott édes apa sem vitatta, hogy V. gyermeke még nagykorúságát el nem érte volna. Ezeknél az okoknál fogva tehát az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatni és tekintettel arra, hogy az elsőbiróság a per érdemét ítélete tárgyává nem tette, azt érdemleges ítélet hozatalára utasítani kellett. A m. kir. Kúria (1905. márc. 3-án 2,873'1904. sz. a.) következőleg ítélt: A másodbiróság ítélete indokai alapján helybenhagyatik. Való ugyan, hogy az 1874. évi XXXIV. t. c. 47. §-a szerint az ügyvédnek ugyanazon ügyben mindkét felet képviselni tiltva van felperesnek az a ténykedése azonban, hogy ö az elsőrendű alperes által a III —VII. r. alpereseknek megbizásábol tett 60" -os kényszer egyezségi ajánlat elfogadtatásában a hitelezőknek általa képvi selt érdekcsokortjánal közreműködött, a csoportonkint magahoz hívott hitelezők nagyobb részével elfogadtatta és a kényszer egyezséget megkötötte. — nem esik az 1874: XXXIV. t.-c. 47. S-nak emiitett rendelkezése alá, mivel a kényszeregyezség létesítése közös érdek elérésére irányult és az érdekeltek előnyére eszközöltetett. A m. kir. Kúria (1905. évi március 7-én 7,759 1904. P. sz a.) Friedmann Bernát dr. ügyvéd által képviselt B. |enő dr. ügyvéd felperesnek, Feldman Bódog dr. ügyvéd által képviselt mezőgazdasági takarék- és hitelbank részvénytársaság I. r. és társai alperesek ellen 19,850 kor. és járadéka iránti perében következőleg ítélt :