A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 19. szám - A félnek eskü alatti kihallgatásáról - Házassági perben lehet-e okiratokat a felek költségén hivatalból beszerezni?

men kivül hagyja. A p - i jbiróságnál — például — az Sp. ügyek két biró közt vannak megosztva, de csak egy Sp. lajstrom vezettetik, azzal a főnöki utasítással, hogy az előadó nevét az «észrevétel» rovatban kell megjelölni. Ez bizonyára afféle főnöki invenientia, amely a korosabb táblai elnököknek imponál. Azonban a tisztviselők, de még a közönség is azt kérdezi, hogy minek akkor az ügyv. szabály, ha maga a hivatalfőnök sem köteles megtartani? Magára az ügy érdemére nézve pedig azt jegyzem meg, hogy a szóban forgó ügyviteli intézkedés, mint folyománya a 7. §. 3. bekezdésének, mely szerint: «az egyes birák ügyeit minden esetben külön kell kezelni és kezelési könyveiket külön kell vezetni», — annak biztosítására szogál, hogy egyik referens a másik rovására ne írhasson semmit; hogy a főnök egyikmásik ügyet alapos ok nélkül (ügyv. szab.. 5 §.) az előadótól el ne vonhasson, s végül, hogy a perek száma és az ügyek elintézési stádiuma tekintetében az áttekinthetőség könnyebb legyen. A tárgyalások kitűzését szabályozó 92. §-nak ama rendelkezése, hogy az egy hét alatt beérkezett összes s. keresetek lehetőleg egy határnapra tüzendők ki, — számos vidéki jbiróságnál máig sem vétetett foganatba. Az ügyek az érkezés ideje szerint naprólnapra tűzetnek ki tárgyalás alá. Ez ugyan a biróra nézve kényelmesebb, de az ügymenet gyorsaságát tekintve, célszerűtlen eljárás. Nincsenek tömeges napok, (a kitűzött ügyek száma 10 — 12) de hátrább is dobatnak olyan perek, melyek az ügyvitelben rendelt mód szerint korábban nyerhetnének befejezést. A contradictorius tárgyalások több gondot igénylő ellátását minduntalan megzavarják a nagyobb számú kisebb ügyek, s igy épen a valódi bírói működést hátráltatják. Ez okozza aztán azt, hogy az ilyen vidéki jbiróságnál — például évenkénti 1,000 per már oly horribilis munka, amely 2—3 birót leköt, s igy szaporodik a személyzet akkorává, hogy vetekedik egy egy kir. törvényszék személyzetével. Pedig itt volna az ideje, hogy a birák létszámát legalább is ne szaporítsuk. Már mostanság is csak a protekciós birák képesek előlépni, a többség százával vesztegel évtizedeken át a nyomorúságban. Ha egy előléptetésre való hely üresedik, megkezdődik a vándorlás a táblai elnökhöz, a ministeri tanácsosokhoz és tovább, — csak győzzék fogadni a kilincselőket. Akárhány biró, vizsgázott jegyző stb. adósságba veri magát, csakhogy azokat az obligát visiteket megtehesse. Mindez orvosolható lenne a bajok gyökerének kiirtásával, amely hasznos irtásnak egyik módja az is, hogy az ügyviteli szabályok minden pontozataikban betartassanak. A félnek eskü alatti kihallgatásáról. Irta RÓTH JÓZSEF dr., sátoraljaújhelyi ügyvéd. Társadalmunk vallás-erkölcsi alapon nyugodván, törvénykezésünkben is döntő szerep jutott ezen tényezőnek. Mig az emberek vallásos érzülete a lelki világot átfogja és él bennünk a tudat, hogy az örökkévaló a bünt utálja, melynek megtorlása nemcsak a földi igazságszolgáltatás kizárólagos birodalmába tartozik, — addig ennek kiküszöbölése az igazságszolgál tatás politikai elveibe ütköznék. Ezen vallás-erkölcsi momentum törvénykezésünkben az eskü általi bizonyításnál érvényesül, mely annyira fontos része a bizonyítási eszközöknek, hogy annak egy jobb és alkalmasabbal leendő helyettesítésének kérdése a legmélyebben gondolkozó jogászokat is zavarba hozza. Nem az a kérdés tehát, miképp lehetne alkotni jobbat, hanem a létezőnek figyelembevételével miképp lehetne az emberi társadalom vallásos érzületét legkevésbbé sérteni ? És e kérdésnél a jogi irodalom mivelői számos controvers nézeteket vetnek fel, igy pl. az egyik tábor az ígérő eskünek (iuramentum promissorium), a másik a tanusitó eskünek (iuramentum assertorium) ad több előjogot és lát benne nagyobb garant:át. Vannak kik a szertartásos esküt akarják életre kelteni, hogy az esküttevő saját vallásának szorosan előirt formaságait tartsa be. Az esküfajok és az azok mellett felhozott célszerűségi szempontok különbözők. A kérdés actualitást az által nyer, mert az uj perrendtartás is átveszi a sommás eljárásban már keresztül vitt : a fél eskü alatti kihallgatásának intézményét, melynek kétségtelenül számos előnyeit elhomályosítja ugyancsak a sommás eljárásból szórulszóra átvett azon észszerűden rendelkezés, mely szerint a felebbezési bíróság az elsőbiróság által eskü alatt kihallgatott félnek ellenfelét is kihallgathatja és megesketheti. A sommás eljárás meghozatalánál ez a rendelkezés azzal indokoltatott, hogy csak elvétve fog alkalmaztatni, ámde lát* juk, hogy a bírói gyakorlat nagyon is meghonosította azt. A perrendtartás javaslatánál pedig azzal indokoltatik, hogy a fél OG vallomása a bizonyító erő szempontjából semmiben sem különbözik a tanúvallomásától, — márpedig ha az ellentétes vallomást tevő tanuknak vallomásukra megesketése mindennapi dolog, ugy annak sem lehet akadálya, hogy az eskü alatt már kihallgatott fél ellenfele a felebbezési bíróság előtt kihallgatható és megeskethető legyen. Amily téves ezen felfogás, ép olyan az abból vont következtetés is, mert mig a tanú csak közvetlen észleleten alapuló tudomását és az ebből levont megyőződését, véleményét, hogy ugy mondjam rendszerint csak a tényállás egy részét adja elő, mely tehát az ő egyéni impressióit tükrözi vissza, ami pedig alapulhat helytelen megfigyelésen és rossz felfogáson s a szerint lehet különböző, a hányféle a tanúvallomás, a miért a biró van hivatva az ellentétes vallomások értékét legjobb belátása szerint mérlegelni, — addig a félnek a per egész anyagát átölelő vallomása csak egyféle lehet, amint a per története, tényállása is csak egyféle. Pedig ha mindkét fél esküt tesz ellentétes vallomására, az egyik okvetlenül meghamisítja a tényállást, hamis előadásával megtámadja a jogrendet és az enunciált birói határozat kétes értékűvé válik. Mi volna tehát a modus vivendi, hogy ilyen visszás helyzetek elő ne álljanak és csupán az egyik peres fél vallomása állapithassa meg a tényállás valóságát ? Teremteni kell egy uj esküfajt. Ismerjük a sommás eljárásban meghonosított eskü alatti kihallgatás intézményét és ismerjük az 1868. évi LIV. t.-cikknek a végitéletben megítélt eskü formáját. Nem szabad egyikhez sem ragaszkodni mereven, hanem mindkettőből átvenni valamit és combinálni egy ujat. És pedig olyképp, hogy az eskü alatti kihallgatás a mai formájában teljesen megmaradna, de a biró az esküt a félnek végitéletben ítélje oda. Concret példája ez volna: «ha felperes 8 nap alatt esküt tesz az 1904. Sp. I. 356/5. sz. jkvben foglalt vallomására, ugy alperes köteles stb.» Ezáltal mód nyílnék az ellenfélnek az eskü letételét megakadályozni azzal, hogy az ítéletet megfelebbezi és a másodfokú bíróság döntene az eskü kérdésében. Lássunk egy másik módot, mely azonban némileg a birói szabad mérlegelés jogát csorbítja, de csak látszólag ; ugyanis a szébeli eljárás elvei szerint a felebbezési tárgyalás az elsőbiróság előtt lefolytatott tárgyalásnak csak folytatását képezi, a tényállást véglegesen csak a felebbezési bíróság állapítja meg, ez szolgál alapul a felülvizsgálati eljárásnál, amiért is ezen folytatólagos tárgyalások méltó és ünnepélyes befejezését a felebbezési bíróság által valamelyik perfélnek odaítélt eskü etétele pecsételné meg. Az első fokban eljárt bíróság is kihallgatná a feleket eskü alatt, csak az esküt nem venné ki; hiszen a biró meggyőződését már az eskü kivétele előtt is megalkotta és a fél eskü alatt tett vallomására az esküt rendszerint le is teszi, magának az eskünek letétele csak formalitássá fajul, mely a biró már megalkotott meggyőződését nem erősbiti, do ily módon elkerülhetők lesznek a könnyelmű eskütevések ; ugyanazon perben mindkét fél ellentétes vallomásokra nem fog esküt tehetni és a már hitelét vesztett eskü ünnepélyes és komoly bizonyítási eszközzé válik. Az első fokban eljárt biró az esküt a féltől csak akkor vehetné ki, ha más bizonyítási eszközök hiányában a perfelek közmegegyezéssel eskütől feltételezetten kívánnák a pert eldönteni. Ez esetben felebbezésnek helye nincs, helye van tehát az eskü kivételének. Napjainkban a vallásos érzüiet még él az emberek nagy tömegében, az eskü szentségébe vetett hitet tehát nem kiölni, hanem garanciális eszközökkel fokozni kell, hogy az ily alapon kimondott birói határozat a perfelekre imponáló sulylyal hasson. Házassági perben lehet-e okiratokat a felek költségén hivatalból beszerezni ? Irta TÓTH GYÖRGY dr., albiró Kolozsvárt. Az 1884: XXXI. t.-c. 9ő. §-ának első bekezdése szerint: a biró a felbontó Ítéletben a közös kiskorú gyermekek elhelyezése és tartása felől is határoz. A törvény e rendelkezése a 105. §. értelmében az ágytól és asztaltól való elválasztásra is megfelelően alkalmazandó. E végből a házassági eljárás 24. §-a (Sz/e/i/ó) szerint már a keresethez csatolni kell a gyermekek születését és esetleges elhalálozását tanusitó anyakönyvi kivonatokat és gyermektelenség esetén az ezt igazoló helyhatósági bizonyítványt. A birói gyakorlat ezenkívül azt is megkívánja, hogy ha a per esetlegesen hosszabb ideig húzódik, az I. birói Ítélet hozatala előtt ujabb bizonyítvány csatoltassék be felperes által annak az igazotására, hogy a házasság fennállása alatt több gyermek nem szülelett. Esetleg az ujabb anyakönyvi kivonat.