A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 1. szám - Javaslat a BTK. revisiójához

6 A JOG nem lehet, mert az árvaszéki határozat és a bírósági végzés szelleme oly flagrans ellentétben vannak, hogy a bírósági végzés szerint ujabbi tárgyalásnak helye alig lehet és a többi. Szerény véleményem szerint a kir. közjegyző helyesen járt tl utóbbi jelentésével, mert ha az árvaszéki határozat értelmében eljár - mielőtt a bíróságot a ténykörülményekre figyelmezteti —• senki által felelősségre vonható nem lett volna ugyan, de szerintem a kir. járásbíróság iránti figyelmetlenség hibájába esik. A dolog értelmét feszegetni nem akarom. Nem kívánom kérdem, hogy a kir. járásbíróságnak, vagy az rvaszéknak van-e igaza {mert tudom /), sőt azt sem kívánom megállápitani, hogy tulajdonképpen talán az egész conflictusnak a kir. közjegyző az oka, mert mikor 2-szeri idézésre felek nem jelentek meg, az összes iratok bemutatása mellett nem a bíróság, hanem az átvaszékhez kellett volna fordulnia, hanem csak azt óhajtom tudni, miszerint a kir. közjegyző helyesen járt-e el, amidőn az árvaszéki határozatot nem foganatosította ujabbi birói utasításig, vagy nem ? Végül ezen ügy sorsáról, ha jogi szempontból tekintve, érdekes véget ér — legyen szabad annak idején még szólanom. Nyilt levél a közjegyzöségröl. Igen tisztelt Szerkesztőség! Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez cimü cikksorozatom során a megszabott kerethez képest röviden megvilágítottam azt a hatást is, melyet a közjegyzői intézmény a magyar ügyvédségre gyakorolt és megállapítottam azt az előnyt is, mely a közjegyzői intézmény behozatalából az igazságszolgáltatásra egyáltalán háramolt s háramolhat. Ismétlem, ez az előny csak nagyitó üveggel fedezhető fel. Nagy anyag áll rendelkezésemre ezen kijelentésem beigazolására és bár nagy vágyam volt ezt fent megjelölt cikksorozatomban kifejteni, a rendelkezésemre álló keret ezt meg nem engedte. Tudtam azt is, hogy e kijelentésemmel a közjegyzői kart magam ellen zúdítom, el voltam készülve az érvek harcára s valahogyan csak megálltam volna a helyemet; valamely elhomályosított igazságért lándzsát törni: mindig élvezet. Elsőnek báró Dr. Andriaii Ottó ur szólalt fel a Jog 48* számában, reám nézve felette megtisztelő szerénységgel a közjegyzői kart szólítva fel, hogy kijelentésemet cáfolja meg. Nemsokára reá a Jog 52. számában elő is állott Zimányi Alajos budapesti kir. közjegyző, de nem egy cáfolattal, mert az bizony az érvek harcát idézte volna elő. Zimányi Alajos kir. közjegyző nagy fölénynyel kijelenti, hogy kijelentéseimmel nem érdemes foglalkozni. Hogy kinek, a tudománynak s az igazságszolgáltatási politikának miféle kérdéseivel érdemes foglalkozni — az teljesen magánügy, ahhoz szavam nincs. A fölény eredetét, melylyel a kir. közjegyző az ügyvéddel beszél, — nem keresem, mert nem tudom, hogy a magas korban vagy pedig a kinevezésben találnám-e meg. A kir. közjegyző ur felháborodását azonban értem, mert 30 é% után talán először szólalt fel egy bátor hang a közjegyzőség, e privilegisált perenkivüli ügyvédség ellen s itt félő lehet, hátha előbb-utóbb mégis csak felismertetik az igazság s megszüntettetik a mai alakjában fennálló közjegyzőség, ha pedig nincs közjegyzőség, akkor nem lehet senki közjegyző. És itt elérkeztem a kir. közjegyző ur azon másik kijelentéséhez, hogy én fent megjelölt cikksorozatomban foglalt s általa nehézményezett kijelentésemet merev önérdek sugallatából írtam. Könnyű a merev önérdek vádjával valakit illetni akkor, mikor annak már puszta kijelentéseitől is féltjük saját önérdekeinket. Ezen a téren azonban nem vitatkozom a kir. közjegyző úrral, mert itt én vagyok intra muros, ki egy évtizeden át az egész szabadságért s a jog érvényesítéséért küzdöttem nem egyszer, de számtalanszor minden anyagi haszon nélkül, sőt sokszor személyes érdekeim ellenére, sohasem kényszerűségből, mindig önként vállalkozva, az ügyvédi és jogvédői magasztos hivatás által ösztökélve. Hogy én véleményemmel egyedül állok, abban alaposan téved a közjegyző ur, de ha az egész ügyvédi kar velem ellenkező véleményen volna is, még az sem dönthetne véleményem helyessége ellen, mivel az igazságok felismerése tekintetében a többségi elv nem érvényesülhet. Midőn e néhány sornak közzétételéért esedezem, maradtam a tekintetes Szerkesztőségnek Budapesten, 1904. december 28-án. készséges szolgája Dr. Admeto Géza, ügyvéd. Javaslat a BTK. revisiójához. Irta NÉMETH PÉTER, budapesti ügyvéd, ny. kir. kúriai biró.*i Nem a BTK. rendszerében és fogalommeghatározásában rejlik nézetünk szerint az ok, mely a BTK. revisióját kívánatossá teszi. Felmerültek ugyan e tekintetben is alapos kívánságok, nevezetesen a bűntettekre meghatározott kettős büntetési nem megtartása ellen történt kifogás, és kívánatosnak is látszik a börtön-büntetésnek eltörlése és csak a fegyház megtartása; a csalás definíciója is erős kritika tárgyává tétetett; sokáig kellett keresni, míg megtaláltatott az ingatlanok kétszeres átruházása, ezen speciális magyar bűncselekmény megtorlására alkalmas szakasz ; a villamosság jogtalan felhasználása tekintetében sem találtak a BTK.-ben szószerint ráülő sanctiót: de mindezeken segített a judicatura és ma a fogalommeghatározások körül meglehetős egyöntetűséggel jár el a bírósági gyakorlat. A büntetések kimérése és az ebben nyilvánuló, a jogérzetet sértő tulszigoruság teszi nézetünk szerint mellőzhetetlenné a BTK. revisióját. Es ez irányban nemcsak a BTK. szövege köti a bíróságokat, hanem a BTK.-nek a bíróság büntetéskiszabási jogát korlátozó intézkedéseihez hozzájárul még a Kúria gyakorlata, mely ott is elzárja a birót a büntetés enyhítésétől, ahol a törvény szava ezt megengedné. Két nevezetes döntvénye van a Kúriának e tekintetben. Az egyik a visszaesést a BTK. 338. §-ának alkalmazásánál a legszigorúbban értelmezi és a tiz évi időhatárt kiterjesztően magyarázza, a másik a BTK. (56. ij. 3. bekezdésében felállított öt, illetve három évi minimum tekintetében kizárja a BTK. 92. §-ának alkalmazását. De a BTK. 87. §-ának alkalmazásánál is van a Kúriának több határozata, mely ebben az esetben is a BTK. 92. §-ának alkalmazását kizártnak mondja. Az igazságügyi kormány a maga részéről sem idegenkedik a BTK. revisiójának eszméjétől. Tizenkét éve már, hogy a BTK. revisiójára az első tervezet készült, mely csak néhány szakaszból állott. Mindegyik igazságügyminister változtatott rajta, bővítette és ma már egy oly előadói javaslat van az igazságügyministeriumban, mely a BTK.-nek több mint a felét megváltoztatná. A BTK. revisióját célzó javaslatok folytonos változása és szaporodása, de az erre fordított munka teljes meddősége is nézetünk szerint azt mutatja, hogy nem helyes uton haladt eddig a reformtörekvés és nem ott fogták meg a dolgot, ahol kellett volna. A BTK. revisiójára égető és sürgős szükség van azért, mert a büntető biró kénytelen tulszigoru büntetéseket szabni. Nézetünk szerint itt kell első sorban segíteni. Erre több mód kínálkozik. Lehet a börtönbüntetést egészen eltörülni és a fegyház minimumát leszállítani; lehet a börtönbüntetést meghagyni és annak minimumát leszállítani; lehet azokra a büntetendő cselekményekre, melyeknek a jelenlegi büntetési tételei tulszigoruaknak bizonyultak, enyhébb büntetési tételeket felállítani; lehet a minősített eseteknek a körét megszorítani; lehet más minősítéseket elfogadni stb. Az ilyen irányban keresztülvitt revisió a most létező bajoknak nagy részét kétségtelenül megszüntetné. Hátránya azonban az, hogy keresztülvitele céljából a BTK. egész rendszerét kellene felforgatni, minden büntetési tételt revideálni, fogalommeghatározásait megváltoztatni. Mindezek mellett még megvolna a lehetőség, hogy egyik vagy másik irányban elhibázott intézkedés vétetnék fel és a bizonyosság, hogy a büntetőjogi judikatura eddig már megállapodott részeiben is gyökerestől felforgattatnék. Hozzájárul még, hogy ilyen nagy kiterjedésű, reform parlamenti tárgyalása is sok nehézséggel jár. Keresni keli tehát egy más utat és módot a BTK. revisiójára, mely lehetővé teszi a birónak, hogy az ítélkezése alá kerülő egyes konkrét esetekben az igazságnak megfelelő enyhe büntetést is szabhasson, a törvényhozás pedig ne legyen kénytelen rendszerváltoztatással dolgozni. Nézetünk szerint van a BTK.-nek magának egy intézkedése, melynek megváltoztatásával és kizárólag ennek az egy intézkedésnek a megváltoztatásával az annyira kívánatos célt el lehet érni. A BTK. 92. $-a u. i. megengedi a birónak, ha rendkívüli enyitő körülmények esetén a cselekményre meghatározott büntetésnek legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne: ez esetben ugyanazon büntetési nem a legkisebb mértékig leszállítható és ha ez is tulszigoru volna: határozott időtartamhoz kötött fegyház helyett börtön-, börtön helyett fogház-, fogház helyett pénzbüntetés, ezen büntetési nemek iegkisebb mértékéig állapitható meg. Ez az enyhitési jog, mint a tapasztalat mutatja, nem bizonyult be elégségesnek. A BTK. némely gyakrabban előforduló olyan deliktumra előírja mint rendes büntetési tételt a fegyházat, melyekre a konkrét esetben még a börtön is tulszigoru. Terjeszszük tehát ki a biró enyhitési jogát, hogy a fegyházról kivételes esetekben fogházra, börtönről pénzbüntetésre leszállhasson. Akkor el fognak némulni azok a panaszok, hogy a biró kénytelen olyan büntetést szabni, melyet nem tart igazságosnak. Megszűnik tehát az ok, amely főleg a BTK. revisióját égetően szükségessé teszi, anélkül, hogy akár a BTK. rendszerét, akár fogalommeghatározásait meg kellene bolygatni. De megfelelne a biró enyhitési jogának ezen kiterjesztése az individualisálásnak is, mely a modern büntető jognak legfőbb követelménye. A büntetendő cselekmények az egyes elkövetőknél " Szerző beleegyezésével közöljük a fenti cimü dolgozatnak azon részét, mely magával a javaslattal foglalkozik. A szerkesztőség.