A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 14. szám - Az örökösödési eljárás felfüggesztése - Az adó-megajánlás joga. [1. r.]

106 A JOG zák a megrendelő jogait, és csupán az 1,628. §. első bekezdése az, mely nézetem szerint változtatásokat igényel. E §. igy szól. «Ha a mü kijavítása nem lehetséges vagy aránytalan költséggel járna, a megrendelő' vagy a mü visszautasítása mellett a szerződés felbontását, vagy az ellenérték aránylagos leszállítását, csekélyebb hiány miatt azonban csak az utóbbit követelheti.* A megejtendő változtatások ezek: 1. Nem tartom helyesnek, hogy akkor, ha a mü kijavítása lehetetlen, vagy aránytalan költséggel jár, a megrendelő csupán a szerződés felbontása vagy az árleszállítás követelhctésc között választhasson. Szerintem a megrendelő választási jogosultságát ki kell terjeszteni arra is, hogy követelhesse a szerződés tárgyának az újólagos előállítását. A megrendelő ugyanis csupán azért szerződött, hogy a müvet megkapja és nem látok okot fennforogni arra nézve, hogy ő csak azért, mert a vállalkozónak valamely oknál fogva munkája nem sikerült, a szerződést felbontani, ill. a hibás tárgyat megtartani legyen kénytelen és semmikép se szoríthassa a vállalkozót arra, hogy szerződésszerűen teljesítsen ! Ezen jogosultság biztosítására különben is jogpolitikai okokból nagy szükség van. Számtalan vidék van ugyanis országunkban, ahol bizonyc s tárgyat csupán egyetlen egy iparos állit elő, — ha már most ez a vállalkozási szerződést hiányosan teljesiti, vájjon tényleg meg van-e védve a megrendelő érdeke a Tervezet felhívott intézkedése által? A íelclet nemleges: a megrendelő elállási joga ily esetben teljesen illusoriussá válik, mert elállása esetére kénytelen az általa szükségelt tárgy birtoklásáról lemondani, ugy hogy voltakép csak az a joga marad neki, ami magától értetődik, hogy az ellenérték leszállítását követelheti, — ez pedig az ő sértett érdekének megvédésére teljesen elégtelen. A kifejtett hiányon nem segít a Tervezet 2,629. §-a sem; ez ugyanis csak az esetekre ad kártérítési igényt, ha «a vállalkozó vétkesen okozta a mü hiányát, vagy annak hiánytalan előállításáért jót állott;* már pedig bizonyos, hogy a ^vétkesség- a legritkább esetben lesz bizonyítható, jótállást pedig épp azon iparosok fognak legkevésbbé vállalni, kikkel szemben arra leginkább szükség van. Az újólagos előállítás iránti kívánság egyébként nem sérti a vállalkozó érdekeit, sőt ellenkezőleg, az ő helyesen íelfogott érdeke az, hogy a megrendelő az elállás helyett inkább nála rendelje meg a tárgyat újra, mert a régi, elrontott tárgy mindenkép rajta marad, az uj tárgy előállítása által pedig annak értékét megkapja és igy még marad neki vállalkozási haszna. Hibát mindenki elkövet, a törekvő vállalkozó önmaga lesz azon, hogy a hibát helyrehozza. Maga a Tervezet azt a jogelvet, hogy hibás teljesítés esetén a jogosult szerződésszerű teljesítést is követelhet, elismeri (1,4.'14. §.) és nincs ok arra, hogy azt a jelen esetre ne alkalmazzuk. 2. Helytelen szerintem a felhívott szakasz ama intézkedése, mely szerint a megrendelő . . . csekélyebb hiány miatt csak az ellenérték aránylagos leszállítását követelheti.* A vételnél a Tervezet hason intézkedést nem tett a következő indokokból: csak a vevő saját érdeke lehet döntő abban a kérdésben, hogy a dolog hiányos voltából őt érő hátrány árleszállítás által kiegyenlithető-c vagy sem : csak ő határozhatja meg, hogy érdeke mit kiván.- (Indokolás, IV. köt. 102. old.) A Tervezet fenti intézkedését ezzel szemben azzal indokolja, hogy : «bár a megrendelő ítélheti meg a leghelyesebben, hogy érdekeinek az adott esetekben mi felel meg legjobban, méltánytalan volna, hogy a megrendelő a mü értékét csekélyebb mérvben csökkentő hiány miatt is jogosítva legyen a szerződést felbontani* (Indokolás IV. köt. 364. old.) Ha kutatjuk, miféle különleges érdek az, mit a Tervezet a vállalkozó részére megvédeni óhajt és ami az eladó szempontjából védelemre nem szorul, ilyet találni nem tudunk. Ha ellenben azt kutatjuk, vájjon a megrendelő és vevő közül ki az, akinek érdekében inkább kell a kérdéses intézkedéstől eltekinteni, szükségképp arra az eredményre kell jutnunk, hogy az sokkal inkább a megrendelő érdekében áll. Fentebb ugyanis kimutattam, hogy az esetek tulnagy részében a vállalkozási szerződés azért létesül, hogy a megrendelő oly tárgyat kapjon, amely az ő egyéni ízlésének, sajátlagos szükségletének megfelel. Az igy készült tárgyaknál egy látszólagjelentéktelen hiba, — a megrendelőre nézve és csakis az ő szemében lényeges lehet, pld. épp e hiánynál fogva nem váltja ki belőle a tárgy a várt örömérzetet; épp ezért nem felel meg az ő különleges céljainak stb. és a legnagyobb méltánytalanság volna, őt ily tárgy átvételérc kényszeríteni. Hiszen, ha a Tervezet intézkedése megmaradna, akkor a megrendelő, aki éj)]) azért rendel, hogy jobbat, neki megfelelőbbet kapjon, sokkalta rosszabb helyzetbe jönne, mint az az ember, aki a piac tucat áruival is beéri és igy igényei tekintetében sokkal könnyebben kielégíthető. Ezt nem szabad megengednünk. Szerintem a Tervezet fent idézett szavai törlendők. Az örökösödési eljárás felfüggesztése. Irta ELEK BÉLA dr., budapesti kir. büntetőtörvényszéki aljegyző. Az 1894 : XVI. t- cikkben szabályozott örökösödési eljárás nem tartozik a gyorsabb természetű eljárások közé. Nem mondhatjuk ugyan, hogy a törvényben meghatározott határidők túlságosan hosszú tartamuak volnának,1) sőt egyes esetekben kiterjesztésük volna tanácsos, hanem a hagyatéki ügy rendezésével kapcsolatos kérdések legtöbbször nagy számmal jelentkeznek s közülök egyet sem lehet elmellőzni. Az előzetes intézkedések épen olyan nagy időt vesznek igénybe, mint a szorosan vett tárgyalási cselekmények, sőt az átadás ténye is rendesen messze esik az ügy teljes perfektuálásától. A lehározás folyamán a legtömegesebben jelentkeznek az ólomlábak,2) bár az oly hagyatéki ügyekben, melyekben kiskorú van érdekelve, a gyámhatóságok eljárása is a csiga lassúságához hasonlatos, aminek következtében a hagyaték birói átadása az eljárás megindításától jó messze eső időben következik be. A gyámhatósági eljárásban a főhiba az, hogy az átadáshoz föltétlenül 1l V. ö. különösen a 4-, 74.-, 10'., 115. §-okat. •) A törvény 68. §-a alapján felmerülő nehézségek megszüntetésére terjesztett elő Csorba Géza kir. kjzö javaslatot. («Jog» 1904. évi 46. számában.) TÁRCA. Az adó-megajánlás joga. — AJog eredeti tá reája. — HORVÁTH JÁNOS dr. egyetemi m. tanár előadása *) A magyar közjognak egyik legrégibb alapelve az, hogy semminemű adózás nem történhetett az országgyűlés hozzájárulása nélkül. Az úgynevezett «Subsidium» csupán országgyűlésen volt alkotmányszerüleg megajánlható, vagy megtagadható. Mennyiben az az országgyűlés hozzájárulása nélkül szedetett volna, mint p. o. 1823-ban megkiséreltetett, az országos sérelemnek tekintetett. Az alkotmányos élet legsúlyosabb válságai közepett is: «az adómegajánlás jogát nem birták még e zord időkben sem a rendek kezéből kicsavarni. Minthogy a királynak saját helyi közegei a vármegyékben és a községben nem voltak, itt a közigazgatás kizárólag rendi alapon nyugodott. Minden közege, minden szerve a rendiségből fakadt, rendi érdeket szolgált s állami célra is csupán a rendek beleegyezésével lehetett fölhasználni. Azt az adót tehát, melyet nem a rendek szavaztak meg, a rendi közegek be nem hajtották s minthogy a királynak saját adóbehajló szervezete nem volt, az adózás terén tisztelnie kellett a rendiséget, mert az önkénvesen kivetett adót nem volt képes behajtani.* (L. M. O. T. V. K. 168. I.) Ez a kiindulási pont. A XV-ik századot megelőzőleg az állami rendszeres költségvetés, s annak az országgyűlés elé terjesztés'; nálunk nem fordul elő. Azután is csak egyes alkalmakkor subsidiumok megajánlására lőnek a rendek felszólítva, de rendes költségvetés elő nem terjesztetett. Az adóajánlások a XV-ik században fölmerült *) Beleszőve a m. kir. tud egyetemen «a végrehajtó hatalom szer vezete saz alkotmány biztosítékai)) címen tárgyalt előadási cyclusba (Elmondatott I9l)5. márc. 31. és április 1-én). sajátos visszonyokkal állanak összefüggésben. . A királyság jövedelmei már nem elégségesek, a király kénytelen a rendekhez fordulni. Ezen megajánlásokból ered a mai adórendszer. . . Tudomásunk van arról, hogy 1394-ben Zsigmond király a háború költségeire szükséges rendkívüli adó kivetése végett országgyűlést hivott egybe. Az országgyűlés megszavazta ugyan a rendkívüli adót, de világosan azt is decretálta, hogy a most begyülendő összeg nem a kir. kincstárba, hanem az e végre országgyülésileg megbízott esztergomi érsek, pécsi püspök, a nádor és István zagoriai gróf kezeihez fizettessék. Zsigmond 1413-ik évben háborúra készült a milanói herceg ellen, de Magyarországból nem számithatott hadseregre oly háborúhoz, amelynek az ország érdekeihez semmi köze nincsen (M. 0. T. III. k. 517.1). Tehát asubsidium megajánlásának s megtagadásának jogát már akkor is gyakorolta a nemzet. Albert király idejében 1439-ben fordul elő először a rendkívüli segély. Nagy visszatetszést szült, midőn Albert király 1439 szept. 17-én titeli táborából néhány főúr beleegyezésével adót vetett ki, s azt kényszer utján mint rendkívüli adót behajtatni rendelte. Szorosan összefügg ezzel az 1453. X. t.-c, mely szerint: ^szokatlan adózások ezentúl semmi módon és semmi ámen ne történjenek.* V. László 1453-ban önhatalmúlag adót vetett ki, minden jobbágytelekre egy forintot, a rendekkel szemben kijelenté, hogy e rendszabályra a végső szükség kényszerité, jövőben nem alkalmazza. A rendek nehézségeket támasztottak, a Tiszán innen fekvő országrész tizenegy vármegyéjének rendjei gyűlést tartván, az ország szabadságaira való hivatkozást el nem mulasztották. . . A király 1453. aug. 13-ról keltezve igéri, hogy ilyen adókivetésektől jövőben tartózkodni fog, azt szokásba hozni és átalán az egész szabadságokat megsérteni nem kívánja. Törvényileg a nemzet subsidium-ajánlási joga csak /. Mátyás korában az 1741. XII. t.-c.-ben mondatott ki először, — e t.-c. értelmében a kamarai nyereséget leszámítva, a rendek beleegyezése nélkül dica nem vethető ki az ország lakosaira. E törvény hatályát fokozza az 1504. I.t.-c. oly formán, hogy az egyes vármegyék vagy főurak országgyűlésen kívül még önkéntes adózásokat tehettek. Ide sorolandók az 1681. XII. 1715. LXI1I., 1807. V. t.-c.