A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 14. szám - Az örökösödési eljárás felfüggesztése - Az adó-megajánlás joga. [1. r.]

107 Szükséges kérdéseket lényegtelenekkel, illetve olyanokkal kapcsolják össze melyek az átadásra befolyással nincsenek s amelyeknek elbírálása nélkül az átadást teljesíteni lehetne.3) Akik a hagyatéki ügyeknek fölötte változatos világát ismerik, jól tudhatják, hogy az ügyek folyamában nem ritkák a nehéz akadályok. És itt éppen nem gondolok a birói funkciókra, amelyeknek sablonjai között csupán a zárlatok esetei érdemelnek különösebb figyelmet, hanem az akadályoknak arra a szerepére, mely a leltározási, tárgyalási szakban jelentkezik s amely elvitázhatlanul a hagyatéki ügyeknek a lényegét alkotja. Hiszen ha a hagyaték tárgyalását igazán ahhoz értő alapos közjegyző végzi, ugy a birói funkció az átadásban szinte nullává zsugorodik össze, s egyszerű másolásban áll. Éppen ezért akadályokról csakis a leltározási, illetve tárgyalási szakban beszélhetünk. Ha most már az akadályoknak különféle jellegét vesszük figyelembe, önkénytelenül felmerül az a kérdés : vájjon az akadályok nagy száma, avagy a leküzdhetetlen jellege nem vonhatja-e maga után egyes esetben a megindított eljárásnak felfüggesztését ? A törvényben az eljárás felfüggesztéséről egyetlen szakasz sem intézkedik, amely körülmény azonban épen nem ad tagadó választ felvetett kérdésünkre. Tény, hogy a gyakorlatban az cljarás felfüggesztése meghonosodott, amely ellen annál kevésbbé lehet argumentálni, mert a gyakorlati esetek eme intézkedés föltétlen szükségéről győznek meg. A legeklatánsabb s talán leggyakoribb példa a méhmagzat léte, mely esetben örökjogunk alapján az örökösödés arányának birói deklarálása — mely természetesen csak jogrendőri intézkedés — nem történhetik meg, mig nincs konstatálva, hogy a gyermek élve, vagy halva született-e. Ehhez hasonló esetek merültek fel a fővárosban a Párisi Áruháznak líK>3-ban történt katasztrófája után, amikor is a leltározás mérhetetlen nehézségekbe ütközött.1) Egyébként is a hagyaték állagának megállapítása nem ritkán olyan akadályokba ütközik, hogy elhárításuknak idejét előre nem is lehet megjósolni. Vagy az oly gyakran felmerülő peres kérdések elbírálása, perek lefolytatása stb. variálják a késleltető nehézségek világát. Ily esetekben tehát szokásossá vált, hogy a felek az akadályokba ütközött közjegyzői tárgyaláson az eljárás felfüggesztése iránt terjesztenek elő kérelmet. A hagyatéki bíróságok a kérdést — tudtommal — teljesitik is s az iratokat — rendesen további kérelem előterjesztéséig — irattárba helyezik. A felfüggesztési kérelemnek — szerintem — alapos ok fennforgása esetében föltétlenül helyt kell adni. A 8) Ezt a huzavonát törekszik megszüntetni a belügyminiszternek 1901. évi december havában kibocsátott rendelete, mely a gyámhatóságokat az átadásra lényeges kérdéseknek a jelentéktelenektől való szétválasztására figyelmezteti. ') A budapesti VII. ker. kir. jbiróság 19''3 C). 54. sz. ügyében volt ez különösen szemlélhető. törvény ugyan ezt az intézkedést nem fedez;, de a gyakorlat helyesnek, szükségesnek mondja. És mi is következnék akkor, ha a kérelmei a bíróság elutasítaná és az eljárásnak folytatását rendelné él? Az intézkedés nem volna foganatosítható, mert ami nem lehet, az nem lehet. Nem kétlem, hogy az örökösödési eljárás felfüggesztése a szükség jegyében fogant, azt a szükség teremtette meg. De éppen, mert a gyakorlatban immár általános bevett alkotása a birói praxisnak, az lehet a kérdés: vájjon a felfüggesztésre valamelyes általános szabályokat fel lehet-e állítani ? Vájjon az ujabb kérelem előterjesztéséig történő felfüggesztés nem ellenkezik-e a hagyatéki törvényben lerakott intenciókkal? Azt tartom, hogy az eljárások felfüggesztésének különféle alakjait egységes kategóriába csoportosítani nem lehet. Differenciákat kell felállítanunk, s — szerintem — az eljárás megindításának módja vezet a dijferálásra. Szerintem az alapból, vagyis abból kell kiindulnunk, hogy hivatalból vagy kérelemre történt-e az eljárás megindítása, melyből azután a felfüggesztésnek eltérései, különbségei is következnek. Két csoportra kell tehát osztanunk ebből a szempontból a hagyatéki ügyeket, melynél a felosztásnál nem egészen az az irányelv érvényesül, mint a hagya'éki ügyeknek más szempontból való csoportosításánál. Itt ugyanis nem tisztán bekövetkezett tények, hanem ki nem zárt, bizonyos előfeltételek jelentkezése nélkül bekövetkezhető tények fognak bennünket a szabályok felállításánál vezetni. Az első csoportba azok az ügyek tartoznak, amelyekben az eljárás hivatalból indíttatott meg,6) továbbá azok, amelyekben kérelemre indíttatott meg ugyan az eljárás,6) de — amennyiben ez nem történt volna — hivatalból is meg kellett volna indítani. Ez a második alcsoport azokat az ügyeket öleli magában, melyekben a hagyatékhoz ingatlan is tartozik, amikor t. i. a 4. §. alapján az örökhagyó halálától avagy a holttá nyilvánító itélet jogerőre emelkedésétől számított három hónap letelte után az eljárást hivatalból kellett volna megindítani, ha előbb nem kérték volna. Ezt a differenciát itt föltétlenül fel kell állítanunk. Ugyanis a csoportosított ügyekkel szemben magasabb állami szempontból az a cél, hogy azok a törvény szerint minden esetben rendeztessenek. Éppen hagyatéki törvényünknek egyik kiváló intenciója ez, melyet a múlt rendezetlen ügyei, telekkönyvi bonyodalmai helyeselnek.7) Erre a csoportra tehát — a törvény érintett célzata alapján - nem fogadhatunk el határozatlan időtartamú felfüggesztést, hanem j a kérelmet teljesítő végzésben a felfüggesztésnek tartamát meg kell határozni. Hosszú tartam nem ajánlatos. Azt tartom, 5) Törvény 2. és 4-. § ai. fi) Törvény 3. §-a ') V. ö Zl i n s z k y-R e i n e r : Magyar magánjog 1,110. és köv. oldal; Katona: A mai érvényű magyar magánjog vezérfonala 261. oldal ; Sz 1 a d i ts : A magyar magánjog vázlata 202. oldal. Az 14Ö8. évi országgyűlés rendéi adó megszavazására nem voltak reá birhatók. bár minden óhajtását készséggel teljesítette a király (Fraknót Mátyás király. 9. 1.). 1489-ben Mátyás két rendeletben az egész ország és a rendek által megszavazott adóról tett említést (M. O. T. IV. k. 301. 1.). A köznemesség vezérei az 1518-ik év tavaszán tartott országgyűlésen a törvények megtartásának biztosítására uj módozatot kerestek. A köznemesség az adó megajánlását ahhoz a föltételhez kötötte, hogy a jelenlevő urak az országgyűlés végzéseinek megtartását esküvel fogadják meg. Mivel pedig erre reá nem állottak, abban állapodtak meg, hogy a tanácskozásokat megszakítják, július végére Tolnán gyűlést tartanak, ahol az ország bajainak orvoslására alkalmas gyógyszerekről gondoskodni fognak. (Fraknót: lrerbó'czy T29 1.). Az í'523. .évi országgyűlésen követelték a rendek, hogy a király fossza meg Báth&rit a nádori méltóságtól, különben ennek megtörténtéig adót nem szavaznak meg. Mindezen jogai a nemzetnek különösen az 15'26-ban beállott fordulattal nyernek kiváló fontosságot, midőn a királyok terjeszteni akarják hatalmukat s minél kevesebbet akartak volna olyan ügynek ismerni el, amely felől csak a rendek gyűlésével együtt intézkedhetnek ; ellenben a rendek, ha ugy ahogy meghódoltak az állam eszméje előtt, szabadságuk érdekében minél kevesebb hatalmat akartak hagyni az államnak s a királynak. Ekként az a jogvisszony állapodott meg, miszerint a legnagyravágyóbb királyok is sérthetetlennek tartották a szabad nemességnek azon két sarkalatos jogát, hogy nem szabad őket megadóztatni saját megegyezésük nélkül, és hogy nem lehet oly harcra vagy szolgálatra kényszeríteni, amelyet nem a nemzetgyűlés határozott el. Mindez pedig nem föltevés, hanem valóság. Velencei diplomaták jelentés'ei a XVI. és XVII. századokból fölemiitik, hogy Magyarországon a királyi hatalom szerfölött korlátok. A király akarata az országgyűlés beleegyezésétől függött; ha pénz vagy katona kellett, törvények vagy uj adók voltak alakitandók és hozandók, — mindez a rendi országgyűlés körébe tartozott. (L. Magyarország állapota a XVI. és XVII. századokban a velencei követjelentések szerint. Századok 1875. 664 1.). Hogy a nemzet e nemű jogai az alkotmány csonkított volta dacára is elég hatályosak voltak, bizonyítja a Knesebeck porosz államférfi egy 1809. keltezett jelentése, mely szerint a magyar király fi. Ferenc) «Kein Schanzgraber, keine Metze-Korn kann hier ohne Zustimmung der Standé ausgeschrieben werden.*Az alább felhozandók bizonyítják azt, mikép: «több rendbeli törvényhozási határozatok meg országgyűlési nyilatkozatokból továbbá kitetszik, hogy ez időben is ragaszkodtak őseink alkotmányunk azon sarkalatos elveihez, hogy a pénzügyi dolgok ne egyoldalulag fejedelmi hatalomszó által, hanem a karok és rendek tényleges közreműködésével intéztessenek és szabályozhassanak* (1. Kautz : Nemzetgazdasági eszmék 161. 1.). Tudnivaló, hogy a XVI. és XVII-ik századokban évről évre szavazta meg az országgyűlés a subsidiumot, és ha nem volt országgyűlés, nem volt adó sem ; igy p. o. 1559. és 1563. közt nem fizettek adót. Az 1535. évi országgyűlés rendéi kérik /. Ferdinándot, hogy őket 1536. jul. 25-re hivja össze, az adók befizetését ettől tették függővé (Országgyül. emlékek II. k. 3.1.). A közadó vagy segítség megajánlása fölött csak országgyűlésen lehet határozni; igy rendelkezett a pozsonyi országgyűlés 1546. február hóban (1. orsz. gyűl. emlékek "III. k. 3. 1.). Az 1557. évi orsz. gyűlés zajos lefolyása után Ferdinándnak el ment a kedve uj országgyűlést egybehívni; 1558-ban pedig kísérletet tett a rendek hozzájárulása nélkül adót kivetni, de a megy ék ellenállásán ez lehetetlenült. A rendek 1559. év elejére összehívott országgyűlésen ajánlottak ugyan adót, de hogy a királyt uj országgyűlés tartására kényszerítsék, csak egy esztendőre. Nádasdx Tamás nádor s a magyar tanácsosok siettek figyelmeztetni a királyt, hogy eljárása törvénytelen s az alkotmányba ütközik s hogy adót csupán az országgyűlés szavazhat meg. Rudolf alatt 1583-ban az országgyűlés két évre az adót megajánlván, világosan kikötötte, hogy ha a fejedelem az ország szabadságait vissza nem adja, többé semmi adót nem fog megajánlani (1628-ban az angol alsó ház igen jelentékeny összeget határozott megszavazni, de ez a törvény csak akkor lett volna szentesítendő ha a nemzet sérelmei előbb orvoslást nyernek, irja Macaulay) Hasonlóan ezen esetekhez kijelentette az 1811. évi országgyűlés