A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 12. szám - A megrohanásos házasságkötés házassági törvényünkben és a tiltó akadályok tana. [2. r.]

A JOG 93 intra legitimum tempus mulieri nubere liceat 10 D 3, 2.) Hasonlóképpen a canonjogban is (1. Conc. Trid. Sess. 24 c. 5. de ref.) Áttérek most a megrohanásos házasság horderejére az egyes tiltó akadályok esetén. A tiltó akadályok közül vegyük első sorban a házassági törvény 14. §-át. Eszerint tilos házasságot kötni, aki ellen elmebetegség vagy jelekkel is megértést gátló siketnémaság miatt gondnokság alá helyezési eljárás van folyamatban : a) ha már a gyámhatóság részére ideiglenes gondnokot rendelt, b) ha ellene a zárlat elrendeltetett, c.) ha a gondnokság alá helyezés még nem jogerős ítélettel ki van mondva. Az árvaszék a gyámi törvény 258. § éttelmében ideiglenes gondnokot rendelhet, ha még a gondnokság alá helyezési eljárás meg sem inditatott, ez azonban tiltó akadályt nem képez, csak indicium lehet, hogy az anyakönyvvezető a bontó akadály fenforgását vizsgálja, vájjon nem forog-e fenn a házassági törvény 6. illetőleg 127. §. b) pontja alapján a cselekvőképtelenség. Ami a zárlatot illeti, ezt a gyámi novella 5. §. engedi meg, ha a gondnokság alá helyezési eljárás folyamatba tétetett és hitelt érdemlőleg oly körülmények igazoltatnak, amelyekből a gondnokság alá helyezés esetének fennforgása valószínűséggel következtethető és hogy a késedelem veszélylyel jár. A gyámi novella 7. pontja elrendeli a zárlat foganatosítása végett a gyámhatóságot megkeresni és a zárlatot a hivatalos lapban haladéktalanul egyszer közzé tenni. A zárlat felfüggeszti a cselekvő képességet feltételezve a majdani ítélettől ; ha a gondnokság alá helyezés és jogerős ítélettel kimondatik, ugy ennek a cselekvőképességre vonatkozólag a gy. t. 33. §. szerinti joghatálya a zárlat elrendelését tárgyazó hirdetvénynek a hivatalos lapba először történt beiktatását követő naptól számit. Vagyis a kötelezettségek joglemondások érvényére visszaható ereje van említett időpontig az Ítéletnek. Helyesen utalt a gyámi novella 7. §-ának helytelen szövegezésére Grosschmid Béni gyönyörű családjogi előadásaiban ; hisz a foganatosítás éppen a közzétételben áll, nem pedig attól különálló. Ez az úgynevezett személyi zárlat esete, eltérőleg a dologi zárlattól. A személyi zárlat a zárlat előtt szerzett jogokat nem érinti, mig a dologi zárlat kizár a feljegyzés pillanatától fogva minden jogszerzést; éppen e visszaható erőnél fogva bontó akadályt képez a 14. §. b) pontja a 127. §. e) pontja alapján. A gyámhatóság a teljeskoruság felfüggesztése által akadályt nem létesíthet. Ezen akadály az érvénytelen házasság létrejöttének meggátlását célozza, csak nagykorú egyéneknél fordulhat elő, jelesül itt a gondnokság alá helyezési eljárás emiitett phasisai már következtetni engednek arra, hogy a célba vett házasság semmis lesz a megkötő fél cselekvő képtelensége folytán. Reiner (i. m. 820 1.) a gyámi novella világos kijelentése dacára a visszaható erőt tagadja, hivatkozva arra, hogy a 127. §. kimeríti a cselekvő képtelenség eseteit; továbbá a 14. §-ra magára, hogy ez csak tiltó akadályt állapit meg. Hogyha tényleg elmebeteg, úgyis semmis lesz házassága és később is kaphatja a fél a bajt; végül, hogy a gyámi novella által hivatkozott gyámi törvény 33. §-a más természetű eseteket tartott szem előtt. Mindezen ellenvetések figyelembe nem jöhetnek a törvény világos kijelentésével szemben, sőt még a javaslat indokolása sem dönti meg álláspontunkat, amelylyel egyező Grosschmid Béni álláspontja is. A javaslat indokolása ugyanis világosan kijelenti (44 1.), hogy idáig a javaslat nem kivánt menni; ha nem akarta, kizárhatta volna, különben sem döntő az indokolás. Álláspontunk indokolt is, mert az ily egyének rendszerint tényleg cselekvőképtelenek, mert Különben a zárlat el nem rendelteit volna, mert a gyámi novella 5. §-a hitelt érdemlő igazolást kiván az iránt, hogy a gondnokság alá helyezés fennforgása valószínűséggel következtethető. Magára a 14. §-ra megjegyzem, hogy nem helyeslem, hogy ez csupán tiltó akadály, mert az esetek többségében rendszerint meg is történik a gondnokság alá helyezés; figyelembe kell vennünk, hogy itt már nem csupán az eljárás megindítása a tényalap, amelyre még inkább fogható, hogy rosszhiszemű lehet, hanem már oly további lépések is történtek, ahol a közhatóságok győződtek meg az állapot fennforgásáról és csak nagyon kivételes eset lehet, hogy tévesen. A gondnokság alá helyezésnek pedig visszaható ereje lesz, amit fentebb tárgyaltunk ; jelesül kimondatik, hogy a fél cselekvőképtelen legyen, akár naturális elmebetegség esetének fennforgása, akár egyébként eszének használatától megfosztva. IFolytatása következik.) Belföld. A Magyar Jogászegylet f. hó 11-diki teljes ülésén Kármán Elemér dr., a győri kir. ítélőtáblához beosztott jegyző tartott előadást. *A kir. Ügyészség az előzetes eljárásban* cim alatt. Fejtegetéseiben abból indult ki, hogy a mai előzetes eljárásban legjellemzőbb vonása a vizsgáló cselekményeknek az a széttagoltsága, amelyet ha csupán a törvényhozói technikai szempontjából, a történeti jelenségek ismerete nélkül vesszük szemügyre, ugy méltán elmondhatjuk azt, amit Conrad Bornhak már a Bp. meghozatala előtt a német törvény jellemzésére felhozott, hogy t. i. ami célszerűtlen volt a bűnvádi eljárásban, azt összehordtuk, s a mű kitűnően sikerült. Ez okból kutatás tárgyává kell tennünk a bűnvádi eljárás történetét hazai forrásaink alapján. Jogtörténetiróink e részben abból a nézetből indulnak ki, hogy a régi magyar bűnvádi eljárás accusatorius volt és ezt a jellegét az idők minden változása dacára fentartotta. E nézet a kutatás hiányosságán alapszik. Az accusatorius eljárás, amelyet mi a compositionalis rendszer nevén emlegetünk, közös volt minden európai nemzet perjogának első stádiumában, s a Post által úgynevezett Kampfprozess-ből fejlődött. Ez az Istenitéletek kora, melyről a váradi regestrum tanúskodik, a melyben ugy a közérdek elismerése, mint a tárgyi igazságra való törekvés hiányzik. Ehhez képest a cultura haladásával jelentkezik a nyugaton az inquisitio, a mely a tárgyi igazság után való szabad vizsgálódást a hatóság kötelességévé teszi. Az inquisitio sem tévedés, hanem a reformált bűnvádi per szükséges előlépcsője, amely hazánkban is szükségképp tért foglalt. Hiánya nem abban rejlett, hogy külön vádhatóságot nem ismert, hanem abban, hogy külön független bíróságot nem állított fel. Sőt ereje abban állt, hogy az a hatóság, amely vizsgált, emelt vádat a tettes ellen. Az inquisitio szükségképp behatott hazai jogunkba is, de miután itt egy sokkal továob fennállott accusatorius eljárásra talált, állottelő az a vegyes rendszer, melyről Verbó'czy tanúskodik. Részletesen ismertetvén Verböczy perjogát, kifejti, hogy a hivatalból való eljárás első jelenségei ahütlenségi perek alakjában jelentkezik, de a tárgyi igazságra való törekvést Verböczy nem ismeri: akadálya ennek a primae nonus. Ellenben a nem nemesek elleni peres eljárás az a rés, amelyen a nyugati inquisitio honi jogunkba behatolt. Ezeknek az ügyei voltak a causae criminales, amelyeket Verböczy és Kitonich korában inkább a magistratus kénye, mintsem a törvény szabályozott; s igy midőn a 18. században Kollonich a praxis criminalist a Corpus Jurishoz csatoltatta, ezzel nem egy idegen jogot octroyált hatóságainkra, hanem a szabályzatlan inquisitio kezébe szabályt adott. Ennek az inquisitiónak a lényege nálunk is az volt, hogy a magistratus vádolt, vizsgált és itélt. Nem volt accusatorius intézmény a tiszti ügyészség sem. E részben előadó hivatkozik levéltári kutatásaira és előadja azt, hogy a 18. század elején a vádló az alispán volt; az ő nevében adta be vádlevelét a tiszti ügyész, amely csak az alispán procuratora s nem önálló hatóság volt. Az oklevelek szerint az alispán: Dominus Magistratualis et Actor, aki mint magistratus utasítja procuratorát, a tiszti ügyészt, s azután önmaga küld ki vizsgálóbírót,s elnököl az itélőszéken. A tiszti ügyészség inquisitorius intézmény, amely védőt ugyan a maga kebeléből szolgáltatott, de a torturának nem lehetett elháritója. E részben előadó arra hivatkozik, hogy az általa olvasott vádbeszédek folytonos allusiókat tartalmaznak Carpzovra és Kollonicsra és végcéljuk mindig az inquisitio speciális, a tortura elrendelése. A tortura szentesítése azután a végitélet. A 19. század perjogában a tiszti ügyész még mindig csak véleményező közeg, amely a vádemelés felett nem rendelkezik; lényeges reform az, hogy az inquisitio speciális elejtette a torturát, s mint vizsgálat: a vádlevél benyújtása elé kerül. A tiszti ügyész tehát nem bir befolyással a vádra : nagy erénye ellenben az obiectiv jogi vélemény szolgáltatása, midőn ugyanazon testület két tagja vádol és véd is. A váddal való rendelkezés hiánya ellenben az 1843-as javaslat álláspontja is : perbefogás esetén a közvádló köteles vádat emelni. A váddal való rendelkezést az absolutismus korában ruházta csak Schmerling törvénye az álladalmi ügyészekre, de elvonta tőlük az objektivitás elvét. Újra feléleszti ezt az 1871. évi XXXIII. t.-c., amely a kir. ügyészségeket az állam közérdekének képviseletére rendelte. Ennek aegise alatt fejti ki munkásságát Kozma Sándor a vádhatóság obiectivitása érdekében. Alapelve, hogy a kir. ügyész nem ügyfél, nem is puszta közvádló, hanem az állam igazságszolgáltatásának önálló közege. Előadó Kozma rendeleteiből s cikkeiből reconstruálja alapgondolatait, melyeket a humanismus, tárgyilagosság és a pártállásoktól független ügyészi állás eszméje vezérel. Szerinte Kozma rendszere a magyar hagyományok felélesztése, az obiectivitás meghonosítása a vádemelésben. Ezzel szemben a Bp. egy uJi idegen elvet hozatott be rendszerünkbe: az ügyfélegyenlőség elvét, a mely teljesen helytelen alapgondolaton épült fel. Peres fél csak az, a ki a másikkal ellentétes érdeket képvisel. A vádhatóságnak azonban már a Rp. 9. §-a értelmében is el kell ismernie a vádlottnak azt az érdekét, hogy csak a tárgyi igazság szolgálhasson elitéltetése alapjául. De nem peres fél a vádlott sem, mert személyével, physikai létével rendelkezik a hatóság. A vádlott a bünpernek nem alanya, hanem tárgya. Ezzel szemben a Bp., midőn a vádhatóságot, mint ügyfélt távoltartotta a vizsgálattál, s azt a nyomozás címén a bíróra bízta, nem a vádlott érdekét szolgálta, hanem az inquisitio alapelveit tartotta fenn, s nem ismerte fel az itélő és vizsgáló functió teljes külömbözőségét. Az a lelki processus, a mely a vád érdekében gyűjti az adatokat, nem a vádhatóság, hanem a biró lelkében folyik le. A vádhatóság csak véleményt, tervet ad, a melyet a vád érdekében a biró hajt végre. A kir. ügyészség internálása a bureaujába: az alaptalan vádak, s tehetetlen eljárások alapoka. Mai rendszerünkben a biró, illetve a rendőri hatóság lett a vádló