A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 11. szám - A m. kir. Kúriának 32. számú polgári döntvénye a sommás eljárásban. [4. r.]

A JOG <>8 Ha fennáll: akkor fennáll a kúriai döntvény hatálya is; ha ellenben az a merevség ma nem áll fenn: akkor a kúriai döntvénynek hatályban tartására sincs szükség azért, mert az a joghiány, amelyet a kúriai döntvénynek pótolnia kellett, immár nem forog fenn. A végből tehát, hogy a kúriai döntvény hatályosságának kérdését eldöntsük, nem a kúriai dötvényt kell kiindulási pontul vennünk, mert a döntvény jogpótló kijelentés, — hanem magát az élő jogot, mert csak az élő jogból tudjuk meg, hogy az azt pótoló kijelentést továbbra is tenn kell-e tartanunk, vagy nem, a szerint, amint az élő jogban a vonatkozó kérdésre nincs, avagy van rendelkezés. Ha annak okát kutatjuk, hogy mi adott impulsust arra, hogy a fennálló két ellentétes vélemény magát a döntvényt, nem pedig az élő jogot vegye kiindulási pontul a döntvény hatályosságának megállapítására ; akkor minden szál ismét a Kúriához, mint classikus forráshoz vezet el; ugyanis mit tapasztalunk ? Azt, hogy a sommás eljárási törvény hatályba lépte (1894. november 1.) után, mindjárt a Kúria kezdte először hangoztatni azt az elvet, hogy a felebbezési tárgyalás csak folytatása az elsőbiróság előtt lefolytatott tárgyalásnak, és ez indokolja azt, hogy a felebbezési bíróság előtt uj tények és bizonyítékok is érvényesíthetők, épp ugy mint az elsőbiróság előtt1); ebből azután ugy ancsak a Kúria felállította az okozati láncolatot, mely szerint: ha a felebbezési bíróság előtti tárgyalás az elsőbiróság előtti tárgyalásnak folytatása, akkor a continuitás elvéből következik, hogy az időelőttiségi kifogás megszűntének figyelembe vétele a felebbezési tárgyalás befejezéséig nyúlik ki3), következőleg : ha a követelés a felebbezési tárgyalás folyama alatt esedékessé lesz, akkor az megítélendő, éppen ugy mint az hason körülmények közt az elsőbiróság által is megítélendő lett volna. így felállítva és taglalva a kérdést, azt nem oldjuk meg. hanem csak beburkoljuk a kúriai döntvényben, mint tekintélyben. Bármily nagybecsüek is a m. kir. Kúriának, mint legfőbb itélőszéknek elvi kijelentései, egy pillanatra sem szabad szem elől eltéveszteni azt, hogy ezek az elvi kijelentések főleg észszerüségüknél fogva, valamint a gyakorlati élet igényeit kielégítő, és annak beteges kinövéseit ellensúlyozó mivoltuknál fogva nyerték megjogforrási minőségüket, éppen ugy mint azok által a Kúria azt a kimagasló tekintélyét, amelynek örvend ; ') Általánosan tudva van, hogy a Kúriának sok oly határozata van, a melyben következetesen azt a kijelentést teszi, hogy a felebbezési tárgyalás az elsőbirósági tárgyalásnak folytatása. E végből tehát minden hivatko ás felesleges volna; azonban a folytatási elvből a Kúria ujabban olyan következtetéseket is levon, amelyek alapos kételyekre adnak okot. Mint ilyen határozatokat kiemelem : az 1897. évi november 9-én í. G. 285. sz. a. hozott határozatot. iL. Jogtud. Közi 1898. évfoly. 13. sz. mellékletén 81. 1.); az 1899. évi január 26-án G. 498'1898. sz. a. hozott határozatot. (L. Jogtud. Közi. 1899. évfoly. 17. sz. mellékletén 115. l.j; az 1901. évi január 22-én I. G. 520/1900. sz. a. hozott határozatot. (L. Jogtud Közi. 1901. évfoly. 12. sz. mellékletén 83. 1.). Ebben a határozatában a Kúria a continuitás elve alapján a felebbezési eljárásban uj személy perbeidézését perrendszerünek mondja: «... A felebbezési eljárás az elsőbirósági eljárásnak folytatása lévén, ingatlan birtoka iránt indított perben nem forog fenn perjogi akadály azon tekintetben, hogy a felebbezési eljárásban oly személyek is perbe vonassanak, akik az elsőbirósági eljárásba be nem idéztettek, de akikkel szemben az ügy csak a többi pertársakkal együtt és egységesen dönthető el». ") Maga a Kúria is a döntvényből, mint suppositumból indul ki, sőt azt a sommás törvénynyel szembe állítja, következőleg azt hatályban lévőnek tartja, de akként értelmezi, hogy a döntvénybeli elv a felebbezési bírósági Ítélet meghozataláig veendő figyelembe. íme : «... alapos a felperesek panasza a tekintetben, hogy a jelen ügy elbírálásánál a felebbezési biróság a követelések lejáratára vonatkozó jogszabályt sértette meg. ('Elfogadott jogszabály ugyanis az, hogyha a követelés iránti jog lejárattól függ, és ha a kereset a lejárat előtt indittatott meg, de a lejárati idő a per folyama alatt oly időben következett be, midőn arra nézve a felek nyilatkozataikat megtehetik : a kereset időelőttiség indokából el nem utasitható, a mikép ez a m. kir. Kúria 32. számú döntvényében kimondatott, — azonban az 1881 : LIX. t.-cikk 29..§-ának rendelkezésére való tekintettel, mely szerint a felebbezésben felhozott oly ténybeli körülmények és bizonyítékok, amelyek az elsőbiróságnál elő nem fordultak, nem vehetők figyelembe — oly korlátozással, hogy az időelőttiség kifolyásának hatálya a per folyama alatt elenyészettnek csak akkoi tekinthető, ha az esedékesség az elsőbirósági itélet meghozatala előtt bekövetkezett. «A m. kir Kúria idézett döntvényében kimondott elv az 1893 : XVIII. t.-cikkel szemben a sommás eljárásban most már akkép nyer alkalmazást, hogy a mennyiben az idézett törvénycikk 152 §. értelmében a felebbezési eljárásban oly ténybeli állitások és bizonyítékok felhozhatók, amelyek az elsőbiróságnál nem érvényesíttettek, ha a lejárat a felebbezési biróság Ítéletének meghozatala előtt következett be, az figyelembe veendő, mivel a feleknek alka'ma van a felebbezési tárgyaláson erre nézve észrevételeiket megtenni.)) (Kúria mint felülvizsg. biróság 18119 márc. 10. L G. 616,1898. sz. a. L. Jogtud. Közi. 1899. évfoly. 16. számú mellékletén 107. 1. — A J o g 1899. évfoly. 19. számú mellékletén 7Í. 1.) ebből kifolyólag a döntvényi kijelentés tekintélyének csak addig van létjogosultsága, ameddig annak jogpótlő minősége tart; ellenben ha a positiv jog a kérdést maga szabályozza : akkor ez lesz a forrás, és nem pedig a döntvény, még pedig abban az esetben is, ha a positiv jog a döntvény elvi kijelentését elfogadja, approbálja és sanctionálja is. Eként a kiindulási pontot helyesen a fennálló positiv jogban keresvén, a kérdés megoldása végett abból kell kiindulni, hogy mi volt a positiv jog a döntvény meghozatala idején arra az esetre, ha a felperes a követelést a teljesítési határidő és feltétel bekövetkezése előtt peresítette be ? Erre a felelet csak az lehet, hogy abban az időben positiv jogunk e kérdést nem szabályozta, joggyakorlatunk pedig 1 e tekintetben a római perjog ama szabályát alkalmazta, mely szerint: a kereseti igény a kereset beadásakor létezett állapot szerint volt birói eldöntés tárgyává teendő. A döntvény tehát a positiv jog hiányát pótolta, amidőn elvileg kijelentette, hogy a felperes a teljesítési határidő és feltétel bekövetkezése előtt is perelheti ugyan a követelést, de azt csak abban az esetben lehet inegitélni, ha a lejárat még az elsőbirósági itélet meghozatala előtt be is következett. A Kúria az elsőbirósági itélet meghozatala időpontjához kötve volt a positiv jog által, az 1881: LIX. t.-c. 29. §. által. Mig a positiv jognak ezen hézaga létezett, addig a döntvény jogot pótolt, arra szükség volt. Ma azonban másképp áll e kérdés; a positiv jog már pótolta a létezett hiányt; ma már van tételes törvényünk; ott van az anyagi jogszabály legelső sorban a sommás eljárási törvény 111. §-ának rendelkezésében, amely a követelés megítélését akkor is lehetségessé és megengedetté teszi, ha az alperes a perre okot nem szolgáltatott, és őt késedelem nem terheli, vagyis abban az esetben is, ha a felperes a követelést a teljesítési határidő és feltétel bekövetkezése előtt peresítette be, de a lejárat az ítélethozatal előtt beállt; azonban ha ekként a felperes pernyertessé is lesz, a költségeket mégis ő tartozik viselni. Ugyanez következik a törvény 162. és 168. §§-ból is. Nem azért fogja tehát az elsőbiróság a felperes követelését megítélni, mert a megítélést a kúriai döntvény elvi kijelentése megengedi; és nem azért fogja a felebbezési eljárás során lejárt felperesi követelést a másodbiróság megítélni, mert a másodbiróság előtti tárgyalás — folytatása az elsőbiróság előtti tárgyalásnak, — amelyen a 152. §. szerint nóvumokat is fel lehet hozni, hanem azért, mert a sommás eljárási törvény immár lehetővé tette a megítélést, és mert a sommás eljárási törvény rendelkezéseiből okszerűen folyik annak a helyessége és észszerüsége, éppen ugy mint perjogi célszerűsége, hogy az idő előtt perelt követelés megítéltessék abban az esetben, ha azt érdemi okok nem akadályozzák, a lejárat pedig az itélet hozatala előtt bekövetkezett, és végül mert a 152. és 162. §§. alkalmat és módot nyújtanak a felperesnek, hogy a teljesítési határidő és feltétel bekövetkezését épugy bizonyítsa a felebbezési biróság előtt, a miként ez az elsőbiróság előtt van megengedve. Határozottan elhibázott felfogás tehát most is ragaszkodni a kúriai döntvénynek akár eredeti alakjában, akár kiterjesztett alakjában való fenntartásához; és pedig elhibázott ez a felfogás azért, mert ez azt jekntené, hogy a sommás eljárási törvény indokot képez a kúriai döntvény hatályban léte és fenntartása mellett, — holott a sommás eljárási törvény nem a kúriai döntvény igazolása és helyességének indokolása végett készült, hanem ellenkezőleg a sommás eljárási törvény utóbb a kérdést törvény erejével szabályozván, a döntvény egyszerűen hatályát vesztette. A sommás eljárási törvény később sanctionálta, sőt kiterjesztette a kúriai döntvényben még a törvény meghozatala előtt kimondott helyes perjogi elvet, ami által a döntvény megszűnt élő jogforrás lenni; a döntvénynek már csak történeti becse, classicitása maradt meg, az élő jogforrás pedig a törvény lett. Ma tehát a m. kir. Kúriának 32. számú döntvénye a sommás eljárásban egyáltalán nincs hatályban ; mert a döntvényben kifejezve volt helyes perjogi elv immár benn van a sommás eljárási törvényben; következőleg az időelőttiségi kifogásnak elenyészte nem a kúriai döntvény, hanem a sommás eljárási törvény alapján bírálandó. A kifejtettekből következik meg: először az, hogy az ismertetett két vélemény közül a kúriai döntvényhez mereven ragaszkodó felfogás téves és helytelen, mert teljesen le van rontva abbeli elvi állhspontja, hogy az időelőttiségi kifogás~T#ehyészte csak az elsőbiróság ítéletének meghozataláig jöhet figyelembe; de következik másodszor az is, hogy a kurialis felfogással szemben álló az a másik vélemény is téves, mely azt vitatja, hogy a kúriai döntvény jelenleg ugy értelmezendő, hogy az időelőttiség kifő-