A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 10. szám - A 77. számú polgári döntvény

38 A JOG tekintendő, mintha tettét megbánta volna. A hivatkozott bontó oknak leglényegesebb jellemzője az életközösség helyreállítására kötelező bírói végzésnek szóló engedelmesség megtagadása ; tehát tulajdonképpen nem az elhagyás ténye, hanem a visszatérés megtagadása tekintendő bontó oknak. (A m. kir. Kúria 1905. január 5. S,ltí2. sz. a.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A váltótörvény 1. §-a szerint szenvedő váltóképességgel bir mindenki, aki terhes szerződéseket jogérvényesen köthet s így a szenvedő valtóképesség írástudáshoz kötve nincs. A váltótörvény 104. Jj anak első bekezdése csak a keresztvonással vagy más kézjegygyei eszközölt váltó nyilatkozatról rendelkezik, ami azonban nem zárja ki, hogy a szenvedő váltóképességgel biro írástudatlan mást az ö nevében váltónyilatkozat tételére meg ne bizhasson. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, mint váltóbiróság (1903. évi jjniús hó 3-án 40,246/1903. szám alatt) Dushegyi Gyula di\ budapesti ügyvéd által képviselt Sárbogárdi takarékpénztár részvénytársaság felperesnek, Toldi Béla dr. pécsi ügyvéd budapesti helyettese Szegvári Sándor dr. bpesti ügyvéd által képviselt V. Samu és V. István alperesek ellen 450 korona s jár. iránt indított váltóperében következő ítéletet hozott: 11a Y. Samu és V. István alperesek esküt tesznek arra, hogy az cA> alatti kereseti váltón levő V. Samu illetőleg V. István nevet sem maguk nem irták sem annak írására mást meg nem bíztak: a kir. törvényszék az 1903. évi március hó 28. napján '28,002. szám alatt kelt sommás végzést az esküt tevő alperes irányában hatályon kivül helyezi, felperest ezzel az alperessel szemben keresetével elutasítja és kötelezi, hogy az esküt tevő alperesnek 4 nap alatt végrehajtás terhe mellett 19 korona 50 fillér perköltséget fizessen. Erdekében áll tehát alpereseknek az eskü letételére való készségüket jelen itélet jogerőre emelkedésétől számított három nap alatt e bíróságnál bejelenteni, és az esküt a kitűzendő határnapon le is tenni, mert ellenkező esetben a kir. törvényszék az 1903. évi március hó 28. napján 2,8002. szám alatt hozott sommás végzést ez esküt nem tevő alperes irányában hatályban tartja és ezt az alperest mint a Budapesten 1902. évi szeptember hó 12-ik napján 450 koronáról kiállított váltó elfogadóját illetve kibocsátóját kötelezi, hogy 3 nap alatt végrehajtás terhe mellett 450 korona tőkét ezután 1903. évi január hó 12. napjától járó 6% kamatot, 1 ..° o váltódijat és a sommás végzésben megállapított költség beleszámításával 52 korona 40 fillér perköltséget fizessen felperesnek. Ha bármely alperes leteszi az esküt, az iratok a budapesti büntető törvényszékhez áttétetnek. Indokok: Alperesek a kereseti váltón látható V. Samu és V. István aláírások valódiságát tagadják. A bíróság V. Samunak a kereseti váltón levő aláírását a kézbesítő íven és meghatalmazáson levő kétségbe nem vont aláírásával összehasonlítván, azt találta, hogy az aláírás valódisága vagy valótlansága szakértői szemle utján megállapítható lenne. Ennélfogva az aláírás valódiságának bizonyítására a váltóeljárás 26. S-a értelmében a felperes által kinált s a prtts. 172. §. b) pontjában meghatározott esküt kellett alperesek részére megítélni. A melyik alperes ezt az esküt leteszi, azzal szemben igazolatlanul marad az, hogy a kereseti váltón látható nevet ő irta vagy annak írására mást megbízott. Minthogy pedig ekként az esküt tevő alperes váltójogi kötelezettséget nem vállalt, irányában a sommás végzést hatályon kivül helyezni, felperest ezen alperessel szemben keresetével elutasítani és mint pervesztest az esküt tevő alperes részére a prts. 251. S-a értelmében a perköltség fizetésére kötelezni kellett. A melyik alperes az esküt nem teszi le, ezzel szemben igazolva lesz, hogy a kereseti váltót aláirta, minélfogva ezt az alperest váltónyilatkozata alapján a váltótörvény 7. illetőleg 23. §-a értelmében a kereseti tőke, kamat és mint pervesztest a prts. 25L S-ához képest a perköltség fizetésére kötelezni kellett. Az iratoknak a büntető birósághoz leendő áttétele az 1876. évi XVI t.-c. 1. §-án, az ügyvédi dij és költség iránt való intézkedés pedig a prts. 252. §-án alapszik. A budapesti kir. ítélőtábla (1993. évi november hó 11-én 2.448/1993. szám alatt) ítéletet hozott: A m. kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének V. István alperesre és mindkét alperest illetően a perköltség mennyiségére vonatkozó felebbezett részét helybenhagyja azzal a kiigazítással, hogy az eskünek bármelyik alperes részéről letétele esetén az iratok az 1890. évi XXXIII. t.-c. 89. §-a értelmében a budapesti kir. ügyészséghez lesznek átteendők, a kir. törvényszék iltéletének egyéb nem felebbezett részét a kir. Ítélőtábla nem érinti. Indokok: Az elsőbiróság ítéletének felebbezett része, a fenti kiigazítással, vonatkozó indokai alapján s a felebbezésekben felhozottakra való figyelemmel még azért is helyben volt hagyandó, mert a váltótörvény 1. §-a szerint szenvedő váltóképességgel bir mindenki aki terhes szerződéseket jogérvényesen köthet s igy a szenvedő váltó képesség Írástudáshoz nincs kötve, mert továbbá a váltótörvény 104. £-ának első bekezdése csak a keresztvonással vagy más kézjegygyei eszközölt váltónyilatkozatról rendelkezik, ami azonban nem zárja ki, hogy a szenvedő váltóképességgel írástudatlan mást az ő nevében váltónyilatkozat tételére meg ne bizhasson, mert végül a perköltség összege a teljesített munka arányához képest megfelelőnek találtatott. A m. kir. Kúria (1905. évi január hó 5-én 13 1904. V. szám alatt) következő Ítéletet hozott: Amásodbiróság Ítélete indokainál fogva, és azért is hclybenhagyatik.iriert a ptrdts. 251. S-ának megfelel az az intézkedés, hogy alperesek együttes védelme esetén felperes az egyik pernyertes alperesnek a két alperes védelmével felmerült egész költség felét alp fizesse meaí A biztosítási költségek, következőleg a biztosítási végrehajtás foganatosításának költségei is azt a személyt, aki ellen a biztosítás foganatosíttatott a fennforgó esetben II. rendű alperest az 1881. évi LX. 230. §-a értelmében csak akkor terhelik, ha az vagyis a biztosítási végrehajtást szenvedett személy a biztosított követelés behajtása iránt indított perben, a perköltségbea elmarasztaltatik. A szegedi kir. törvényszék, mint váltóbiróság (1903. vi július hó 9-ik napján 12,010/19032 P. szám alatt) Enesiy Pál dr. ügyvéd által képviselt Sch. J. G, budapesti cég felperesnek, Koszó Lajos dr. ügyvéd által képviselt T. Imre csongrádi lakos, főszolgabíró és Sz. Lajos szentesi lakos, kereskedő alperesek ellen 2,038 korona tőke s jár. iránt folyamatba tett váltó perében következőleg ítélt : Annak megállapítása mellett, hogy az 1902. évi november hó 22-én 22,920/1902. V. zzám alatt kibocsátott sommás végzés a kereset leszállítása folytán hatályát vesztette, a per érdemében az ítélet hozatala mellőztetik. Felperes azzal a kérelmével, hogy ' alperesek az ellenük foganatosított biztosítási végrehajtás költségeinek megfizetésére köteleztessenek, elutasitlatik, a kifogásolási eljárás folytán felmerült költségek pedig kölcsönösen megszün- • tétnek. Indokok: Alperesek azt a kifogásukat, hogy az óvás nem a váltónak az óvás idejében volt birtokosa javára vétetett fel, a tárgyaláson elejtették, fentartották azonban egyéb kifogásaikat, a méhek szerint a keresetet azért kérik elutasítani, mert az óvásról sem az óvatoltató előzője, sem az alperesek nem értesíttettek; mert továbbá alperesek tagadják az óváslevélnek azt a tartalmát, hogy az óvatoló kir. közjegyző 1902: évi november hó 10-én délután 3$ órakor az elfogadót kurcaparti utcai lakásán kereste volna, egyébként azt is kifogásolják, hogy az óvásban nincs kitéve az, hogy az intézményezett kurcaparti utcai lakása milyen községben van, s ekként az sem tűnik ki az óvásból, hogy a váltó bemutatása hol (milyen községben) kiséreltetett meg, s mert végül alperesek a váltóra értéket nem kaptak. Mindezeken felüi alperesek a tárgyaláson még azt is felhozták, hogy a váltó perbe nem vont elfogadója T. Antal dr. a per folyama alatt 1903. évi ' január hó 23-án a kereseti követelést kifizette. Ennek dacára azonban alperesek a fentiek alapján és azért, mert felperes a kereset II. és III. példányához csatolt váltó-másolatokon a törölt forgatmányokat ki nem tüntette, és ezzel okot szolgáltatott arra, hogy alperesek a tárgyaláson elejtett kifogásokkal is éljenek, felperest a perköltségben marasztalni kérte. Annak dacára, hogy felperes a kereset leszállítása folytán a kereseti tőkét és annak a sommás végzésben megállapított járulékait nem követeli, a követelt biztosítási végrehajtási költségekben pedig azzal szemben, hogy 7,836/1903. V. számú kérvényével a biztosítási végrehajtást jogfenntartás nélkül beszüntette, jogos igénye nincs; a perköltség viselése kérdésének eldöntése végett az alperesi kifogásokat érdemi elbírálás tárgyává kellett tenni. A váltó alaki ügyleti természetéből és a váltótörvény 41. íj-ának abból a rendelkezéséből, mely szerint a bemutatásnak és a fizetés nem teljesítésének óvással kell igazoltatnia, következik, hogy a bemutatás ténye és körülményei minden más bizonyítási mód kizárásával egyedül óváslevéllel bizonyittathatnak; amiből viszont kétségtelen, hogy az óvás levél tartalmával szemben ellenbizonyítás a váltóper keretében helyt nem foghat. Ez okból alperesek ama kifogása, hogy az óváslevél tartalma valótlan, figyelmen kivül hagyatott. Az óváslevél keltezéséből kétségtelen, hogy a váltó bemutatása, illetőleg a fizetésre való felszólítás Szentesen kiséreltetett meg: - miért is a bemutatási hely megnevezésének hiányára alapított kifogás nem helyes. Hasonlólag alaptalan az óvás közlés hiányára alapított kifogás is ; mert a váltótörvény 45. §-ából nyilvánvaló, hogy alperesek azt a kifogást csak közvetlen követőjükkel szemben érvényesíthetnék, felperessel szemben pedig, aki nem közvetlen követőjük, csak abban az esetben, ha felperes egyik előzőjét nem értesítette volna: avagy az alpereseket átugrotta volna; a ( '.) alatti feladóvevénynyel azonban bizonyítva van (váltótörvény 46. >;.), hogy felperes az óvás felvételének napján az óvás felvételéről az «Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár»-t, aki alperesnek egyik követője, értesítette. Az érték meg nem kapására vonatkozó kifogás azért nem volt figyelembe vehető, mert alperesek nem bizonyították, de nem is vitatták, hogy a kereseti váltó az aláirás után adandó értéktől feltételezetten állíttatott volna ki. Habár ezek szerint alperesek egyik kifogása sem bizonyult alaposnak, a perköltségek még is az 1868. évi LIV. t.-c. 251. §-a engedélye alapján azért szüntettettek meg kölcsönösen, mert felperes beismerte, hogy a váltó másolatokon a törölt forgatmányokat nem tüntette ki, s ezzel a mulasztásával az óvásnak, nem a váltóbirtokos részére történt felvételére alapított kifogásra okot szolgáltatott; mert továbbá felperes nem tagadta, hogy kielégittetésc 1903. évi január hó 2-án történt, és ennek dacára keresetét csak a végiratnak 1903. évi