A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 10. szám - A budapesti ügyvédi kamara jelentése - A m. kir. Kúriának 32. szamu döntvénye a sommás eljárásban. [3. r.]

A JOG 75 A felebbezési bíróság 1902. november 12-ére uj tárgyalást tüz ki, és arra felperesként a tömeggondnokot megidézi. Az alperes a következő (október 22.) napon a sommás eljárási törvény 141. §-hoz képest előkészítő iratot nyújt be, amelyben előadja, hogy neki a közadós ellen a peres követelését meghaladó, 1902. december 1-én lejárandó, azonban a csődtörvény 14. §-ára tekintettel a csődnyitás napján — amely napon a peres követelés lejárt — szintén esedékessé vált követelése van; ezzel a követelésével a csődtörvény 38. §; alapján a peres követelés nemcsak compensálva van, de még az alperesnek marad fenn követelése, amelyet bejelentéssel érvényesíteni is fog. A november 12-iki tárgyaláson a tömeggondnok tagadásban van, és mivel a peres követelés október 20-án immár lejárt, az alperes ellen a tömeg javára marasztaló Ítéletet kér, ezzel szemben az alperes vitatja, hogy ő a perre okot nem adott, késedelembe nem esett; előkészítő iratbeli tényállításai bizonyítására az ott megnevezett tanukat kéri kihallgatni. Az 1902. november 30-ára kitűzött ujabb tárgyaláson az alperes összes tényállításai bizonyítást nyernek, és azokat a felebbezési bíróság tényállásul megállapítván, a keresetet elutasító elsőbirósági ítéletet helybenhagyja és a pervesztes felperest a sikertelen felebbezés költségeiben a somm. elj. törv. 109. és 108. alapján elmarasztalja. íme! a felperes követelése 1902. november 30-án, amidőn a felebbezési bíróság ítéletét kihirdette, rég lejárt volt, de ennek dacára azt a telebbezési bíróság még sem ítélte meg abból az okból, mert a felperesnek nem állott jogában azt követelni. Ezen jogesetnél lényeges körülmény az, hogy az alperes sem nem adott okot a perre, sem őt késedelem nem terheli, mert október 20-án, midőn a peres követelés lejárt, a telperes ellen megnyílt csőd folytán az alperes követelése is esedékessé vált, a felperesnek tehát perelnie nem kellett, az alperes pedig nem esett késedelembe, hisz neki fizetnie egyáltalában nem kell ; és mégis a felperes nem a 111. §„ hanem mint pervesztes a 109. §. alapján viseli a költséget azért, mert a 111. §. helyes alkalmazásnak főfeltétele az, hogy felperes pernyertes legyen, — és mégis fizessen költséget. Hogyan állunk a jelen jogesetben a két véleménnyel? Sehogy! A kúriai döntvény hatályát vitató felfogás a jelen jogesetben nem érvényesült, mert a felebbezési bíróság nem abból az okból hagyta helyben a keresetet elutasító elsőbirósági Ítéletet, mert a követelés az elsőbirósági itélet meghozatala előtt le nem járt. De nem érvényesült a jelen jogesetben a másik vélemény sem, mert a felperes nem amiatt nem lett pernyertes, mert az alperesnek időelőttiségi kifogása a felebbezési bírósági itélet meghozatala előtt elenyészett, hanem amiatt, mert a felebbezési bíróság által önállóan megállapított tényállásra helyesen alkalmazott anyagi jogszabálynál fogva a felperes követelése egyáltalában nem vált követel'hetövé. És ebben van különösen az elhatározó indoka annak, hogy a ké ellentétes vélemény egyike sem feltétlen ; ugyanis : Mind a két vélemény még mindig abban a látkörben mozog, amely a kúriát vezérelte abban az időpontban, amidőn döntvényét meghozta. Ez a látkör tunc helyes volt, de nunc túlhaladott álláspont. A nézpont a kereset beadásának időpontja és a litis contestatio. Ezt hozta összhangba a kúriai döntvény a fennállott perjoggal. De a ma érvényben lévő sommás törvényben lefektetett anyagi jogelvek nem a kereset beadását veszik kiindulásul, ezt tehát nem kell ellensúlyozni, sem kitolni ; nem kell sem az elsőbirósági itélet meghozatalának időpontjára korlátolni, sem pedig nem kell a felebbezési bírósági itélet meghozatalának időpontjáig kiterjeszteni. A somm. elj. törvény 111. §-ában foglalt anyagi jogelv nem tiltja, sőt implicite engedélyt ad a felperesnek arra, hogy ok nélkül és idő előtt is pereljen, de egyúttal cathegoricuisan kimondja, hogy még abban az esetben is, ha az oknélküliség és az időelőttiség elenyészte folytán pernyertessé lesz: mégis viseli a költségeket, mint helytelen eljárásának sújtó következményeit ; ergo : minden irányban túlhaladott álláspont a kúria döntvénynek, (a maga idején épp oly helyes, mint classicus) kijelentése ; mert az alperes marasztalásának esélye sem nem korlátolandó az elsőbirósági itélet meghozatalának időpontjára, a miként ezt a kunalis felfogás teszi, sem nem terjesztendő ki a felebbezési birósági itélet meghozatalának időpontjáig, amiként ezt a kuriahs felfogással szemben álló vélemény tenni akarja ; ilyesmire nincs sem ok, sem szükség ; és ha ezt az egymással versenyző két vélemény mégis teszi, ez csak arra mu.at, hogy egyik vélemény sem épült fel tételes perjogunk, a sommás törvény anyagi jogelvein, hanem mind a kettő a kúriai döntvénynek bár classicus, de immár túlhaladott elvi álláspontján áll. A most közölt jogesetben a felperesi követelés lejárt, — és még sem követelhető, ami magában véve is elegendő érv mind a két elvi álláspont indokainak tarthatatlanságára; azonban még nyomósabb érv lesz a felvetett kérdés megvilágítására egy oly jogeset közlése, amelyben a felperes követelése le is járt, követelhető is, — és az mégsem ítélhető meg. Szolgáljon ily ecclatans érv gyanánt a következő: ///. jogeset. A felperes árukat adott el az alperesnek, a melyeknek tele részét 500 K. értékben 1902. évi április hó végén, másik fele részét pedig szintén 500 K. értékben május hó végén tartozott szállítani ; a vételárnak első felerészét tevő 500 K-t az alperes az áruk átvétele után 2 hónap múlva készpénzben kifizetni, második felerészét tevő 500 K-t pedig (5 havi lejáratú váltóval fedezni tartozott. A felperes az árukat csak 2 hónappal későbben, t. i. június végén és július végén szállította, az alperes azonban azokat kifogás nélkül átvette. A felperes az április és május végére kikötött volt szállítási határidőket véve alapul, az alperest, ki sem készpénzzel nem fizetett, sem fedezeti váltót nem küldött, késedelmesnek tartja és 1902. augusztus 10-én keresetet indít az egész 1,000 K. iránt. Az elsőbiróság a szóbeli tárgyalás határnapját 1902. évi augusztus 27-ikére tűzi ki. A tárgyaláson az alperes az időelőttiség kifogását emeli, és pedig: az első 500 K-ra nézve azért, mert az áruk június végén szállitatván, ettől számítva a 2 havi kikötött fizetési határidő még be nem következett, és csak szeptember 1-én fog bekövetkezni; a másik 500 K.-ra azért, mert a július végén szállított áruk vételárát 6 havi lejáratú váltóval, vagyis 1903. február 1-jére szóló váltóval csak fedezni, — de fizetni semmi esetre sem köteles előbb. Az elsőbiróság meghozta ítéletét, a mely szerint: az első 500 K-ra a keresetet elutasította, mert a követelés csak szeptember 1-én (4 nap után) leend esedékessé; ellenben a második 500 K-ban és kamatában az alperest elmarasztalta azért, mert augusztus 1-én a fedezeti váltót a felperesnek meg nem küldvén, a felperes a fizetést jogosult követelni; a perköltséget a somm. elj. törv. 110. §. alapján megszüntette. A felperes (különös ugyan, de való tény) megnyugszik. Az alperes ellenben a második 500 K.-ban történt elmarasztaltatása, és a perköltség kölcsönös megszüntetése miatt felebbez, és írásbeli felebbezésében kifejti, hogy helytelen az elsőbiróság jogi felfogása azért, mert az alperes egyáltalában nem kötelezhető arra, hogy a második 500 K-t előbb fizesse mint az első 500 K-t., amelyre pedig a keresetet az elsőbiróság is időelőttinek tartván, időelőtti az eo ipso a második 500 K-ra is. Csak most az ítéletből látván azt, hogy mily helytelen az elsőbiróság jogi álláspontja, íme ajánlkozik bizonyítani azt is, hogy ő fedezeti váltót is küldött a felperesnek ugyanis: augusztus 8-án a 2'/. alatti levelet vette, amelyben a felperes a 37- alatti teljesen kitöltött, 1903. február 15-iki lejárattal ellátott váltót küldött neki avégből, hogy azt lássa el elfogadmányi aláírásával és küldje be hozzá; ezt az alperes megtette, azonban a felperes a 4'/. augusztus 15-iki levelében a váltót visszaküldte és nem fogadta el abból az okból, mivel a lejárat benne 6 hónapon tul, nem 1903. február l-re, hanem 15-re van kitüntetve, holott ez az ok merőben alaptalan, mert a váltóban a lejáratot is maga a felperes irta be. A felebbezési bíróság az ügy szóbeli tárgyalására a határnapot 1902. október 28-ikára tűzte ki. Ezen határnapon az alperes helyett a tömeggondnok jelenik meg, és szóval bejelenti, hogy az alperes ellen (ki egy másik törvényszék székhelyén lakik és birt üzlettel) 1902. évi október 15-én csőd nyittatott; továbbá előadta felebbezési indokait, és hogy a felperes a marasztalási 500 K. és kamata erejéig biztosítási végrehajtást vezetvén, a tömeggondnok kénytelen volt azt bírói letétbe helyezni; ha az elsőbirósági itélet helybenhagyatnék, a tömeget jogtalanul kár érné, a felperes pedig jogtalanul a csődhitelezők rovására gazdagodnék, mert a felperes csak mint csődhitelező bejelentéssel érvényesítheti követelését és neki csak quotalis kielégítéshez lehet joga, nem pedig ahhoz, hogy a tömegből az egész követelést kikapja.