A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 9. szám - A zugirászat fogalma és büntetése

A J OG tani. Es nem a liminc nem teljesítésnek minősíteni. Az első kategóriánál a felek minden pontra nézve megegyeztek, — ha teljesítésül nem azt kapják, amit vártak, kívántak: akkor semmit sem "hapták. Corrigálni ezt nem lehet. De a második kategóriánál célszerű, hogy a biró adjon surrogatumot, pótolja azt- mit a felek maguk, — előre csak általánosságban körülírván — részleteikben később megállapítani nem tudnak, helyesebben abban megállapodni nem tudnak, illetve: az egyik fel nem akar. Mondom tehát: a biró döntsön. S így oda jutunk, hogy, amit Katona Mór és ZlinszkyKeiner is tanít de lege lata: szeretnők de lege ferenda részben megtartani. Az imént említettük, hogy a végleges szerződés megkötésére — mint teljesítésre — alperes végrehajtás terhe mellett kötelezendő. Igen. A végr. törvény 222. §. alapján. A/l. ;i. Azt irtuk, hogy a terminológiai szempont is indokolja a részletes törvényhozói szabályozást. Ezt ugy értjük, hogy az alkotandó törvénykönyvnek nemcsak az institutiók lényegét, anyagát tekintve kell é'tetadó villágosságot árasztani, hanem a nomenc'atura irányában is. Mert a codexnek hivatása lészen sok elnevezésbeli controversiát is megszüntetni, jogi műszavainkat megállapítani, egészíteni. Aki pedig — esak technikai nézőpontból is — felfogja ennek jelentőségét: nem kicsinylendi a codex ebbéli feladatát. Nem is szólva a nemzeti szempontról — miként a soi-disant jogfolytonosság (orsz. biz. ért. 1. §.) valóban is összekapcsolja a multat a jelennel s jövővel! — «az édes honi szókról». (Zsógöd: Nemzeti irány 15. 1.) Amint a T. más vitás terminológiai kérdést is megoldott, — hogy a többi között csak a coilatiót említsem (ZsógödGrosschmid nyomán), mely eddig bizony: beszámítás, betudás, osztályt abocsátás, különböző elnevezések alatt szerepelt s okozott éppen ezért nem egyszer zavart: a T. 2,035. §. szerint osztályrabocsátás elnevezést nyert — ugy lett volna a T. feladata a pactum de contrahendo magyar elnevezésének legális megállapítása is. Hogy erre nagy szükség van: — legyen szabad egy kis szemelvényt adnom. A Kúria (Dtár XII. 178.) «Kötendő szerződés feletti egyezkedés »-ről szól. Schzvarz (Magánjogi fejtegetések 69. 1.) előszerződésnek nevezi — s ha jól tudom elsőnek. Zsögöd: (Fejezetek kötelmi jogunk köréből II. 1,018 1) szintén előszerződésnek hivja. Katona Mór (Fodor Magy. magánjog 101 1.) már ezt «rossz és fülsértő alkotás»-nak (?) mondja s ('Megállapodás egy később kötendő szerződésre» elnevezést használja. Zlinszky-Keiner (604. L) <• Előleges szerződés >;-nek hivja. Talán elég ! De nem — még egy classicus példát! A T indokolása (III. 32. 1.) — mintha ez a legtermészetesebb volna — «előszerdés» elnevezést használ, ellenben a T. 1,368. t? ban aelözetes szerződésről* rendelkezik, — s szinte talán felesleges is volna ezeknek utána megjegyeznem, hogy ezen szakasz Indokolásánál IV. 14. 1.) természetesen ismét előszerződésről van szó. A T.-nek tehát ezt az eltérő terminológiát meg kell szüntetni. (Talán lehetőleg ugy, hogy az Indokolás ne mondjon ellent a T.-nek.) Még pedig : maradjunk meg az előszerződés elnevezésnél; amely ugyan a németből « Vorvertrag* van átültetve (tudtommal: Thöl alkotása. Handelsrecht. I. íj. 62. 1.) s talán ezért sérti Katona Mór fülét. Ha igy van : ugy ez nagy haladás. Mert 67 óta hallgatagon néztük el, hogy egész törvényeket fordítanak le rosszul: s ma már egy nálunk eddig nem létezett jogi műszó jó fordításán is fennakadunk, — vagy pedig: dat veniam corvis, vexat censura columbas?» Az előszerződésből' származó szerződést talán « végleges szerződésnek* nevezhetnők. Az általán használni szokott ^főszerződés* (szintén a német <iHauptver;rag» fordítása, kifejezésénél mintha jobban adná vissza az incorporálta fogalmat. Magának a szerződésnek megkötéséről a 032. §. rendelkezik. Tudni óhajtván pedig X magyar állampolgár, kinek a T. talán törvénykönyve lesz, hogy a T. szerint egy szerződés mikor tekintendő megkötöttnek : előveszi annak 9j2. § át. S olvassa : «A szerződés nincs megkötve, a mig a felek minden pontra nézve, mely a szerződés lényegéhez tartozik . . megegyezésre nem jutnak.» De hát: X. a törvénykönyvből nem azt akarta megtudni, hogy mikor nincs megkötve a. szerződés, hanem, hogy mikor van megkötve. Amint egy törvénykönyvtől nem azt várjuk, hogy arról praelegáljon, hogy mikor nem keletkezik jogvisszony; ellenkezőleg: ennek pontos szabályozását követeljük tőle. Mert a nem létezőnek szabályozása — lega'ább itt — nem bírhat érdekkel s nem is feladata a codexnek ; azonban legkevésbé szabad úgynevezett praktikus, elvont gondolkozásra nem hajló népnek köznapi tételeket ilyen formában felállítani. Elismerjük s tudjuk, hogy néha a codificator nagy nehézségekkel küzd ; felérjük észszel, hogy mennyire nehéz egy törvényt megfelelő formába önteni s néha mily súlyos feladatok nehezednek a legislator vállaira — éppen ily szerkesztéstechnikai okokból. De a 932. §. ilyetén — negatív — formulázása mellett ezek a mentségek nem szólnak. Mennyivel egyszerűbb, szebb és érthetőbb volna ugyanez pos tiv alakban : «A szerződés meg van kötve, ha a felek . .» Ha ugyan jobb szövegezés egyáltalán nem akad!? De hát az a német polg. törvénykönyv, az kísért ineg'nt s suggerál. 154. t;: «Solange nicht die Partéién sich über alle Pnnkte eines Vertrages geeinigt habén . . . ist im Zweifel der Vertrag nicht geschlossen». Képzeljük el, hogy a házassági törvény azt mondaná: «A házasság addig nincs megkötve, mig az együttesen jelenlevő házasulok mindegyike ... ki nem jelenti, hogy egymással házasságot köt». (Az 1895-: t.-c. XXXI. 39. mely szakasz eg/ébaránt szintén nem azt mondja, mint tőle várhatnánk. Ez nem törvénystylus -- inkább afféle elbeszélő irály). Már pedig ez a forma egészen jogosult volna, ha elfogadjuk a T. 932. §-át. Csak consequentia lenne. Egy szóval: törvényben negatíve csak ott fejezzük ki magunkat, ahol technikai okok erre kényszerítenek. A zugirászat fogalma és büntetése. Irta MOSCOVITZ IVÁN dr., újpesti kir. albiró. A zugirászat nálunk, különösen egyes vidékeken annyira elharapódzott és részben közvetlenül, önmagában, az amúgy is nagyszámú, folyton a megélhetésért nehézségekkel küzdő ügyvédi karnak okozott törvénytelen verseny, — másrészt pedig követve a zugirászok által magánosoknak okozott sérelmek, az általuk mások neve alatt hatóságok és ügyvédek ellen alaptalanul intézett támadások miatt olyan sulyu bajjá fejlődött, amely ellen erélyes, szervezett küzdelmet kellene folytatniok hatóságainknak. E küzdelemnek azonban mindenekelőtt megfelelő, határozott törvényes intézkedéseken kellene alapulnia, amely intézkedések mai tételes jogunkban nagyon hiányosak. Az 1874: XXXIV. t.-c. 39. §-ában foglalt definitió, amely ma a bíróra nézve egyedül irányadó, — kifejezetten csak a feleknek bíróságok vagy hatóságok előtt való üzletszerű képviseletét mondja zugirászatnak. Ez alatt szerintem, csak azt érthetjük, ha valaki bíróság vagy hatóságok előtt ügyfelek helyeit mint megbízott lép fői, pl. őket személyesen megjelenve képviseli, beadványokat ad be érdekükben, mint megbízottjuk (védőjük), a saját neve alatt vagy az általuk, azaz az ő nevükben beadott beadványokat ügyvéd módjára ellenjegyzésével látja el, hivatalos actusokat helyettük végez, vagy egyébként bíróságok vagy hatóságok irányában, kapott megbízása alapján, vagy megbízási színlelve, a szó szoros értelmében a megbízó helyett jár el. Formaszerint csak ennyit vonhatunk a törvényszabta meghatározás körébe, — azt is csak, ha a zugirász mindazt bebizonyítható módon pénzért vagy más anyagi haszonért és ismételten vagy rendszeresen követte el, — mert különben a definitió másik kelléke, az üzletszerűség nem lesz megállapítható. Tényleg azonban a zugirász rendszerint nem képvisel feleket, nem signál beadványokat, nem vállal védelmeket és egyátalán nem jelenik meg sem a biróság, sem más hatóság előtt megbízói nevében, nem teljesít helyettük jogi jelentőségű actusokat és nem valósit meg stricié véve semmit sem mindabból, a mit az 1874: XXXIV. t.-c. 39. §-a büntetni rendel. A zugirász egyszerűen, és pediglen többnyire perenkivüli és egyéb olyan ügyekben, a hol sem ügyvédi kényszer, sem kötelező ügyvédi repraesentatió tételes jogunk szerint fenn nem áll (járásbirósági sommás és büntető perekben, végrehaj sési és a közigazgatási hatóságokhoz utalt kihágási, vagy egyéb pusztán administrationális ügyekben), — a félek számára, és még csak nem is a felek neveben, beadványokat ír, amelyeket azután a felekkel aláírat, vagy esetleg magával a megbízóval le is másoltat, ugy hogy ő maga a fogalmazónak, legfölebb leirónak felelőtlen szerepében marad. Természetes, hogy a zugirász ezzel a tevékenységével — az ügyvédi kar érdekének sérelmén kívül — a hozzá forduló magánosoknak is árt, sokszor rosszul, hasznavehetetlen módon adja elő kivánal-