A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 5. szám - Jogkari adjunktusok

HuszontiarmaaiK évfolyam. 5. szám. Budapest, 1904 január 31. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. az. A JOG Kiadóhivatal: (ezelőtt MAGTAR ÜGYVÉDI KŐZLÖNT) „ „ . ' mw a IGAZSÍGOGT ÉRDEKEIM ÍÉPVISEIOTÉRZ. A MAGTAR CGTTÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS ÍÖZJERTZŐI ÍAR V., Rudolf-rakpart 3. az. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják . . . . RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MÓR dr. Kéziratok vissza nem adatnak. Bryvédek Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz íntézendők. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bér­mentve küldve: Negyed évre _ 8 korona Fél « _ 6 « Égés* « —12 < Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesaa DOAtautalváaynjral küldendők. TARTALOM : Jogkari adjunktusok. Irta Diószegi Győző dr., ügyvéd, tenkei jbirósági aljegyző. - Praejudiciumok a bűnvádi perrendtar­tásban. Irta Halmi Bódog, pápai joggyakornok. — Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Irta Ö dö nf i Miksa dr, budapesti ügyvéd. — Külföld ("Külföldi judikatura. Közli Szász János dr, Párizsban. ­A biztosítási szerződésről szóló uj német törvény tervezete.) — Nyilt kérdések és feleletek (Tartozik-e a zálogház tulajdonosa szava­tossággal^az általa nyilvános árverésen eladott tárgyak mineműsé­géről ? Irta S chraidt József dr, medgyesi ügyvéd) — Irodalom Dómján Lajos. A máptk. Tervezete és az élő jog. — Fischer Gyula dr. Törvénykezési iratminták. — Veöreös Jenő : Utóirat a Nemzeti könyvhöz. — Grósz Menyhért dr.,: A nyomorékkává­lás. — Ráth-féle törvénygyűjtemény)"— Vegyesek. TÁRCA: Jogbölcselkedés. Irta Bárány Gerő dr. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsöbirósági határozatok és dönt­vények. — Kivonat a Budapesti Közlöny-böl. X Jogkari adjunktusok. Irta DIÓSZEGI GYŐZŐ dr. ügyvéd, tenkei jbirósági aljegyző. A lapok értesülései szerint a jogi oktatás reformját tár­gyazó miniszteri előadói tervezet, némi módosításokkal igen rövid idő múlva mint javaslat lát napvilágot. Nincs vélemény­eltérés a tekintetben, hogy a jogi szakoktatás reformja a leg­sürgősebb kérdések közé tartozik, azért mindenki élénk érdek­lődéssel várja a javaslat közzétételét. Az 1902. évi tervezeten tett módosítások jórészt már kiszivárogtak, és többnyire csak az apróbb részletkérdésekre vonatkoznak, remélhető tehát, hogy a tervezetből törvény lesz, illetve, hogy annak alapelvei, lényegesebb újításai átmennek a törvénybe. Szabad legyen azért a tervezetnek egyik igen lényeges újításával, t. i. a jog­kari adjunktusok intézményével foglalkoznom. Nem vettem észre, hogy a tervezet közzététele óta a szaksajtó e kérdéssel behatóbban foglalkozott volna, pedig a théma nagyon is megérdemli a vele való foglalkozást, mert méltán remélhető, hogy ez intézmény a jogi szakképzés javí­tásának egyik hatalmas tényezője lesz. A miniszteri rendelet a tanulmányi rendet érintő 6. §-ában bizonyos óvatossággal és tartózkodással foglalkozik e kérdés­sel, pedig nyilvánvaló, hogy ez intézmény csakis használnat a jogásznevelés ügyének, keresztülvitele pedig se nagy anyagi áldozatokba'nem kerül, sem egyéb leküzdhetetlen akadályokba nem ütközik. Adjunktusokra a tanszékek csekély számánál fogva már a jogakadémiákon is szükség van, az egyetemek jogi karán pedig nélkülözhetetlenek. Köztudomású ugyanis, hogy nálunk az egyetem kettős hivatásának, t. i. a tu.ományfejlesztés és szakképzésnek jelen állapotában nem tud megfelelni. Attól pedig messze állunk, hogy mint Franciaországban a tudomány­fejlesztést a szakképzéstől elválasztva, olyan intézetet állítsunk fel, mely dúsan fizetett tudósokkal kizárólag a tudományt fejleszthesse, míg a'többi intézetek mint szakiskolák a szakképzést teljesítsék. Egyébként is a német egyetemi rendszer alapján állunk, mely szerint a szakképzést és tudásnevelést ugyanazon intézet telje­siti, és nincs kilátás arra, hogy — aminL azt annak idején Fenyvessy Ferenc is óhajtotta — e rendszerrel szakítva, a fran­cia egyetemi rendszer alapjára helyezkedjünk. Nálunk tehát ugy az egyetemek, mint a jogakadémiák egyúttal a tudományfejlesztésre és jogásznevelésre is hivatvák, mégis az egyetem jogi kara és a jogakadémiák között e tekin­tetben az a külömbség fejlődött ki, hogy mig az egyetemek elsősorban a tudomány fejlesztésére és tudásképzésre fektetik a súlyt, addig a jogi tanintézetek főhivatása nálunk a jogász­nevelés, a gyakorlati pályákra lépő jogászok képzése. Az egyetem, főleg a budapesti tudományegyetem mai állapotában csak egyik hivatásának, t. i. a tudományfejlesztés­nek felel meg, a másik rendeltetését, t. i. a jogásznevelést, úgyszólván feladta. Az egyetemi tanárok ugyanis nem fektet­nek súlyt arra, hogy az egész anyagot előadják, megelégesznek, ha tárgyukból egy kiszemelt részt előadva, hallgatóikat a tudo­mányos kutatás módszerével megismertetik. Természetes, hogy oly terjedelmes anyagot, minők általában a főkollégiumok, a tudományos kutatás szempontjából egy, sőt két szemeszter alatt sem lehet egész terjedelmében előadni, sőt azt is kon­cedálni lehet, hogy az egyetemi nyilvános tanároktól, kik jó­formán hazánk elsőrendű tudósai, kívánni se lehet, hogy a tanidő keretébe szigorúan beilleszkedve, tantárgyuk értelmezői legyenek. De viszont ebből nem következik az, hogy az egye­tem falai közül teljesen száműzni kellene a gyakorlati jogi pályákra készülő középtehetségüek tanítását, Ki ne ismerné az egyetemen a jelenlegi viszonyokat? Tény az, hogy az egyetemi tanárok csak a kiválóan szorgalmas iijakkal foglalkoznak, ami a beiratkozott hallgatók néhány °/0-át teszi ki, a többi nagy tömegre az egyetem és'.!annak tanári kara úgyszólván hatástalan. Minthogy a mai állapot mellett úgyszólván lehetetlen, hogy a tanár százakra menő hallgatóinak szorgalmáról, előmeneteléről tájékozást szerezzen, külön kata­lógus van azokról, akik szorgalmi jegy elnyerése végett jelent­keznek, a többiek abszentálásáról a tanár tudomást se vesz ; azokra nézve a beiratkozás üres formalizmust képez, azok tényleg magántanulók, pedig a magántanulás, illetve tanfolyam nélküli vizsgázás rendszerét az oktatásügynek minden őszinte barátja méltán perhorreskálja. Ki vonná kétségbe, hogy Magyarországnak nagyonis szüksége van lelkes tudósokra, szükség van olyan férfiakra, kik anyagi gondoktól menten minden tevékenységüket a tudo­mánynak szentelhetik, kik péidájukkal és tudomány iránti lelkesedésükkel a jogászifjuságra a kathedráról is buzditólag has­sanak. Ezeket a férfiakat arra kényszeríteni nem lehet, hogy közepes tehetségű hallgatóiknak értelmi fokához leszállva oktassanak. De hazánknak nemcsak lelkes tudósokra, hanem épp oly, sőt falán nagyobb szüksége van jól képzett tisztvise­lőkre. A hallgatóság nagyrésze a tudományt nem önmagáért műveli, hanem azért iratkozott be az egyetemre.~hogy vala­mely gyakorlati életpályára a szükséges kvalifikációt meg­szerezze. Ki vezeti ezeket a jogi ismeretek elemeibe ? Ki törő­dik azzal, hogy az ifjú fokonkint szerezze meg ismereteit, hogy a tanulás folytonos és állandó legyen, ne egészségtelen, lázas vizsgára készülésből álljon. Helyesen jegyezte meg a Jogászegylet­ben Jászi Viktor, hogy az egyetemen a jogászok nagy töme­gével senki se foglalkozik. Pedig nem mindenki jó autodidakta, vagy legalább is a legnagyobb rész nem az. így aztán mit tesz a jogtanuló ifjúság ? Aki nem kiváló tehetség és nem autodidakta, kénytelen oktatók után nézni; a szegénye :>b része, kinek nincs pénze, hogy oktatókat fizessen, kompendiumokat vásárol és azokból szerzi hézagos és rendszertelen ismereteit, módosabb része pedig lelkiösineretlen vizsgamesterekhez fordul, akik megismertetik az ifjút azzal a rendszerrel, hogyan lehet vizsgára elkészülni a tárgy ismerete nélkül, a tanártól ellesett u. n. forszkérdések betanulása által. Megengedem, hogy oly nagy tudású férfiúnak, mint pl. Schwartz Gusztáv ur, méltán derogál, hogy főhivatása az legyen, miszerint századokra menő hallgatói szorgalmáról, előmeneteléről lajstromot vezessen, de viszont azt az irányzatot, hogy az egyetem nemcsak a tudományt fejleszsze, de tanítson is, guny tárgyává tenni nem szabad, de nem is lehet, lehetttien elitélni azt a módszert, mely szerint a tanárok, illetve segédeik a tanulókkal intenzivebben foglalkozhassanak. Lehetetlen bizo­nyos ellentmondást fel nem fedezni azon álláspontban, mely egyrészről kívánja a német egyetemi rendszer tentartását, vin­dikálja, hogy az egyetem necsak a tudományt fejleszsze, de tanítson is, követeli azt, hogy gyakorlati életpályákra minő­sítsen, másrészt perhorteskálja az arra alkalmas módszereket Lapunk mai sxáma 12 oldalra terjed.

Next

/
Thumbnails
Contents