A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 52. szám - A pénzbüntetések végrehajtása részletfizetések utján. Befejezés

A J részvénytársaság birtokában, valótlan adatokat tartalmaz a bejegyzés alapjául szolgált, a részvénytársaság könyveiből készült 48,000 kor. befizetését feltüntető X. B. alatti könyvkivonat is. Minthogy azonban a K. T. 218. §-a az ott felsorolt cselekményekre és mulasztásokra 3 hóig terjedő fogságot szab és igy ezen bűncselekmény az 1880 : XXVII. t.-c. 7. 5?-ának utolsó bekezdése alapján kihágásnak minősítendő, minthogy a vádbeli cselekmény a cég bejegyzése iránti kérvények 1899-ik évi január hó 9-én történt beadásával lett elkövetve s a feljelentés 1901. évi június hó 1-én, illetve 1901. évi június hó 2l-én, léhát (5 hónál több idő múlva adatott be; ennélfogva panaszlottak terhére rótt cselekmény büntethetősége az 1870. évi XI. t.-c. 31. §-a értelmében elévült. Azért az eljárást panaszlottak ellen meg kellett szüntetni. A vád második pontjára nézve azért is meg kellett szüntetni az eljárást, mert azt, hogy a részvénytársaság saját részvényeit megszerezte avagy zálogba vette volna, a kir. törvényszék beigazolva nem látja. Az ügyészi indítvány ezen vádat K. I.-nak 1902. évi máj. hó 30-án felvett vallomásának ad 12. alatti részére alapítja, holott ebből a vallomásból, szemben az összes panaszlottak tagadásával, ezt megállapítani nem lehet. A győri kir. Ítélőtábla (1904. évi február 9-én 67/1904. sz. a.) végzett: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság végzését megváltoztatja, az eljárást elévülés okából meg nem szüntethetónek mondja ki, s ennek folytán az első bíróságot ennek a végzésnek jogerőre emelkedése után a K. T. 218. §-ának 1. pontjára alapított feljelentés tárgyában érdemi határozat hozatalára utasítja. Imiokok: A K. T. 218. §-a értelmében az ott megjelölt cselekmények vagy mulasztások esetében az igazgatóság tagjai, amenynyiben cselekményük vagy mulasztásuk a büntető törvény súlya alá nem esik, három hónapig terjedő fogsággal büntetendők. A kérdéses cselekmények büntetőjogi minősítése tekintetében az elsőbiróság tévesen hivatkozott az 1880. évi XXXVII. t.-c. 7. §-ára. mert ebben a szakaszban kizárólag a sajtórendtartásokba ütköző bűncselekményeknek az alkalmazható büntetés mértéke alapján való minősitéséről van szó, holott a K. T. 218. £-ában felsorolt cselekmények vagy mulasztások az 1880. évi XXXVII. t.-c.-nek nem 7. §-ában, hanem a 4. §. 2. pontjában megjelölt cselekmények és mulasztások közé tartoznak,, a melyekre nézve a 11. §. értelmében a K. T. 218. íj-ában megjelölt szabadságvesztésbüntetés helyett három hónapig terjedhető fogházbüntetés alkalmazandó és igy ezek a bűncselekmények az 1878. évi V. t.-c. 20. S-ának második bekezdése értelmében nem kihágásnak, hanem vétségnek tekintendők. Minthogy pedig az 1878. évi V. t.-c. 106. §-ának utolsó bekezdése értelmében vétségekre nézve a bűnvádi eljárás megindítása három év elteltével évül el, az eljárás tárgyát képező cselekmények azonban a feljelentések szerint a cég bejegyzésére irányuló kérvény előterjesztésekor vagyis 1899. év január hó 9. napján "követtettek el és igy a három évi elévülési idő a feljelentések benyújtásakor vagyis 1901. évi június hó 21-én és 22-én még le nem járt, ezért az elsőbirósági végzés megváltoztatásával az eljárást elévülés okából meg nem szüntethetónek kellett kimondani, s tekintettel arra, hogy a K. T. 218. §-ának 5. pontja alá eső vádbeli cselekmény tekintetében az eljárás érdemi okokból is meg lett szüntetve, és ez az intézkedés felfolyamodással meg nem támadtatott, a további eljárást csak a K. T. 218. i;-ának 1. pontjába ütköző cselekmény tekintetében kellett elrendelni. A m. kir. Kúria (1904. május 17-én 607/1904. v. sz. a.) végzett: A másodbiróság végzése a benne felhozott indokok alapján és azért is helybenhagyatik, mert a K. T. 218. és következő szakaszaiban szabályozott rendelkezések büntetőjogi természettel bírván, kétséget nem szenved, hogy az általános büntetőjognak elévülési rendelkezései joghasonszerüségnél fogva az említett §§-okon alapuló határozatoknál is figyelembe és alkalmazásba veendők; továbbá mert az 1878: V. t.-c. 109. §-a értelmében abban az esetben, ha az eljárás megindítása vagy folytatása valamely előzetes kérdésnek hatósági elintézésétől függ: az elévülés az előzetes kérdés jogerejü elintézéséig nyugszik, az elsőbiróság pedig a 7,637/1901. sz. a. kelt határozatával az eljárás megindítását felfüggesztette addig, mig a panaszlottak ellen a büntető bíróság által megindított eljárás befejezést nem nyer, ami a kir. Ítélőtáblának 1902. évi december hó 10. napján 1,828. bt. sz. alatt kelt határozatával bekövetkezvén, az addig nyugvó elévülés az első bíróságnak a vizsgálatot elrendelő, az 1903. évi január 31. napján 249 sz. alatt kelt határozatával félbeszakittatott, a 3 évi elévülési idő tehát le sem járt s az elévülés be nem következett. Bűnügyekben. A közvédő és mindkét vádlott a B. P. 385-ik §-ának 1 pontja alapján jelentett be semmisségi panaszt, okul azt adván elő, mert a vádbeli tett nem bűncselekmény. A törvény szövegének tagadólagos alakban tett idézésével azonban a semmisségi ok megjelölve egyáltalában nincsen, mert a megjelöléshez olyan ténybeli adatot vagy hiányt szükséges felhozni, melynek fennforgása miatt a perorvoslattal élő a bíróság megállapításai dacára is azt véli, hogy a vádbeli tett nem büntetendő cselekmény. Minthogy a semmisségi ok igy megjelölve nincs, ennek hiányában a semmisségi panasz a B. P. 430-ik ij-nak utolsó bekezdése alapján visszautasítandó. O G -1' Az egri kir. tvszék (1903. évi szept. 10-én 5,740'1903. B. sz. a.) hatóság elleni erőszak büntette miatt vádolt T J. és T. S. elleni ügyben ítélt: A kir. törvényszék T.}., született Egerben, 1872. évi február hó 2-án, 31 éves, róm. kath., nős, négy gyermek atyja (legidősebb 6 éves, legfiatalabb 2 hónapos) vagyontalan kőmives, ír, olvas, kiszolgált katona, egri lakos és T. S., született Egerben 1876. év szeptember hó 26-án 26 éves, róm. kath., nős, gyermektelen, vagyontalan kőműves, ir, olvas, tartalékos huszár, egri lakos, szabadlábon lévő vádlottakat a btk. 70. §-a alapján mint tettestársakat bűnösöknek mondja ki a btk. 165. §-ába ütköző, azonban a btkv. 92. §-ának alkalmazásával a 20. §-ához képest minősülő hatóság elleni erőszak vétségében, mit azáltal követtek el, hogy Egerben L. J. korcsmájában 1903. év április hó. 5-én V. A. és L. J. városi rendőröket hivatalos eljárásuk közben ököllel és székkel való megütés által tettlegesen bántalmazták, és ezért őket a Btkv. 165. §. és 92. §-a alapján, a jogerős ítélet foganatba vételétől számítva, egyénenként huszonegy-huszonegy (21-21) napi fogházra ítéli. Kötelezi továbbá vádlottakat külön-külön a letartóztatásuk tartama alatt felmerülendő bűnügyi költségeknek a kir. államkincstár részére az 1890. évi 48. törvényczikk 9. §-ában meghatározott végrehajtás terhe alatt leendő megtérítésére, mely bűnügyi költségeket azonban a hivatkozott törvényczikk 4. §. 2. bekezdése alapján vádlottak irányában egyelőre behajthatatlanoknak nyilvánítja. Indokok: A főtárgyalás adataiból megállapított tényállás a következő: Egerben 19 3. év április hó 5-én este többen mulattak L. J. makiári uti korcsmájában, köztük T. J. és T. S. vádlottak. Múlatás közben T. J. egy 100 koronás papírpénzt elveszített s pénzét a korcsmában lévőkön keresve, azoknak asztaláról az üvegeket és poharakat káromkodva leverte. L. J. korcsmáros, hogy a garázdálkodásnak véget vessen, rendőrökért küldött. Mire a rendőrök megérkeztek, T. J. pénze megkerült s a nyugalom helyre állt, de mivel T. J. ittas volt és további rendzavarástól lehetett tartani, L. J, felhívta a rendőröket, hogy T. J.-t a helyiségből távolítsák el. Ennek folytán V. A. rendőr felszólította T. J.-t, távozzék, mikor pedig az nem engedelmeskedett, megfogta a karját s ki akarta vezetni. T. J. azonban ellenszegült s öklével arcba vágta V. Andrást, ugy hogy annak az orra vére megeredt. V. András erre nevezettet eltaszította, L. János rendőr pedig társa védelmére kardot rántott és azzal T. Józsefet megvágta. Ugyanekkor T. S. vádlott egy széket kapott fel s azzal L. rendőrt megütötte, mire öt meg viszont V. A. vágta meg a kardjával. Vádlottak tagadták, hogy ők a rendőröket bántalmazták volna. Előadásuk szerint, mikor T. J., V. A. felszólítására távozni nem akart, az őt mindjárt mellbe taszította és a kályhához lökte. L. J. pedig karddal megvágta. T. A. beismerte, hogy egy széket felkapott, de vallomása szerint azt csak azért tette, hogy magát és bátyját a rendőrök bántalmazásától megvédje. Vádlottak tagadásával szemben V. A. és L. J. sértettek, továbbá L. J. és L. J.-né érdektelen tanuk eskü alatt vallották, hogy mikor V. A. T. J.-et ki akarta vezetni, ez őt orrba vágta. T. S. pedig egy székkel L. J.-t megütötte. V. A. tanú látta, hogy V. A. bajusza véres volt, az orvosi látleletek szerint pedig ugy V. A. mint L. J., a vádlottak bántalmazása folytán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Ezeket a tanúvallomásokat a többi tanuk nem cáfolták meg s mivel vádlottaknak a jogos önvédelemre alapított védekezése sem igazoltatott, a kir. törvényszék megállapította, hogy T. J. és T. S. vádlottak V. A. és E. J. rendőröket hivatalos eljárásuk közben tettlegesen bántalmazták. Ezen cselekményük megállapítaná a btkv. 165. §-ában meghatározott hatóság elleni erőszak bűntettének tény áll adékát, mivel azonban a bíróság T. Józseffel szemben annak ittas állapotát és büntetlen előéletét, T. S.-ral szemben azt a körülményt, hogy a bátyja védelmezése végett támadott a rendőrökre és mindkét vádlottal szemben azt, hogy ők is sérüléseket szenvedtek, annyira nyomatékos enyhítő körülménynek találta, hogy cselekményükre a törvényben meghatározott börtönbüntetés legkisebb tartama is tulszigoru és bűnösségükkel arányban nem álló lett volna : a büntetés kiszabásánál helyén valónak találta a btkv. 92. íí-ának alkalmazását és ennek folytán a btkv. 20. í<-ához képest az egyébként büntettet képező bűncselekményt vétségnek minősítette s vádlottakat a hatóság elleni erőszak vétségében mondva ki bűnösnek, őket az ítélet rendelkező részében foglalt büntetéssel sújtotta. A büntetésnek egyenlő mértékben való kiszabását az a körülmény teszi indokolttá, hogy T. S. súlyos testi sértés miatt már büntetve volt. A bűnügyi költségekre vonatkozó intézkedés a Bp. 481. §-án alapszik s mivel vádlottaknak vagyonuk nincsen, a bűnügyi költségeket egyelőre behajthatatlanoknak kellett kimondani. Ezen ítélet indokaival együtt kihirdettetvén, azt a kir. ügyész megnyugvással tudomásul vette, vádlottak és védőjük azonban a bűnösség megállapítása és a büntetés súlyossága miatt felebbezést jelentettek be. A budapesti kir. ítélőtábla (1904. évi febr. 10-én 902/1904.) itélt : A kir. Ítélőtábla a kir. törvényszék felebbezett iiéletét helybenhagyja, a vádlottak személyes visszonyai megjelölésének a Bp. 327. §, 1. bekezdése 5. pontjának és a 133. §. 1. bekezdésének megfelelő azzal a kiegészítésével, hogy vádlottak magyar honosok, továbbá a bűncselekménynek azzal a szabatosabb megjelölésével, hogy vádlottak V. A. és E. J. városi rendőrök ebbeli hivatalos