A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 52. szám - Döntvény-özön

374 JOG Tapasztalás igazolja, hogy ^ ország ügyvédi kara tudomással és meggyőződéssel bír arról, hogy az igazságszolgáltatás politikája az ország jogrendjének és a jogi hitelességnek fentartása szempontjából nélkülözhetetlenül, és feltétlenül megkívánja, hogy e célból annak megfelelő intézmény - mint az igazságszolgáltatás egyik lényeges közege szervezve, és a többi jogi intézményekkel összefüggő kapcsolatban fentartassék minálunk éppen ugy, mint a kulturállamok mindegyikében. Továbbá a tapasztalás igazolja, és eredményképen élénkbe tárja azt is, hogy nálunk Magyarországban a közjegyzők működése a jogügyletek kötése körül a közhitelessség hatályát adja meg — valamint az örökösödési ügyek rendezése körüli munkálatokkal a telekkönyvi állapotok tisztázását mérhetlen sokaságban eszközli, és jogbiztosságot nyújt a birtokvisszonyok rendjében. Mindezek szemmel látható tapasztalatok, és minden figyelmes jogász előtt ismeretesek, tehát érthetővé teszik, hogy a közjegyzői karnak éppen semmi szüksége sincs arra, hogy Admetó Géza dr. ügyvédnek a közjegyzői hivatás ellen intézett támadásaira defensiv cáfolatot adjon, mert az itt előadottak szerint már magában az intézmény megtámadásában rejlik a mindenki által megérthető cáfolat, és mindenki előtt világos lesz, hogy Admeto dr. ügyvéd által szükségtelennek, feleslegesnek és törlendőnek gondolt közjegyzői intézményt — még ha bár mennyiszer eltörülnék is — az állam jogrendje és biztossága közérdekéből mindannyiszor ismét létre kellene hozni. Azonban más bajok vannak Magyarországon a közjegyzőség körül, és ezekre való tekintetből meg kell engednünk, hogy a nevezett Admeto dr. ügyvédnek a közjegyzőség irányában nem barátságos kijelentései közül egyikét még is figyelembe kell vennünk és igaínak tekintenünk, tudniillik azt, hogy az 1874. évben — illetőleg 1875. évben életbe léptetett közjegyzői intézmény teljesen osztrák, és bajor minta szerint, mint teljesen idegenszerű intézmény oltatott be a magyar jogszolgáltatás testébe. Admetó dr. cikkének ez a része teljesen igaz ; — de nem ok arra, hogy hazánkban a közjegyzői intézményt feleslegesnek, és eltörlendőnek tartsuk, — sőt inkább a jogélet forgása mind inkább erősebben követeli, hogy ezt az intézményt tartsuk fenn, azt fejleszszük, tökéletesítsük, és a mi országunk jogéletének szükségéhez alakítsuk, vagyis, hogy a közjegyzői törvényt egészben módosítsuk akképp, hogy ez az intézmény ne legyen idegen, hanem legyen az át meg áthatva a magyar jogélet és jogszokások természeti szükségleteinek jellegével. Csakugyan hibája tehát a közjegyzői törvénynek és intézménynek — és pedig, a jogélet veszedelmére szolgáló hibája, -- hogy annak országunkká való életbeléptetésekor azt teljesen idegenszerű szerkezetben hozták be, és mai napig nem módosították hazai visszonyainkhoz alkalmazva, hanem azt külömböző faktorok, és döntő befolyású hatóságok még inkább elrontották. A behozott idegenszerű közjegyzőség jó ott, abban az országban, ahol ennek az ottani törvény, a jogélet és az ottani jogszokások megfelelnek; éppen ugy mint minden kulturállamban, az olasz, francia, angol és a többi nemzetnél az ottani közjegyzőség a köztisztelet, a közbizalomnak magas fokán áll, mert az ottani jogélethez és forgalmi visszonyokhoz idomítva áll fenn, és a közbizalom erejével áldásosán működik. Ha ez nálunk is ekként volna, akkor ez az intézmény hivatásszerű alkalmazása esetén mélyre ható, nagyon jótékony szolgálatot tehetne az állam igazságszolgáltatásának keretében, és pedig semmi esetre sem az ügyvéd anyagi kárára, amint erről Admetó dr. ügyvéd vélekedik, hanem inkább azok javára és az ország jogéletének közérdekére. Már ezek az átalánosságban jelzett tekintetek is kényszerítő erővel követelik, hogy nálunk a közjegyzői törvény egészben módosittassék, de még inkább indokolható ez a kényszerhelyzet, ha a jelenleg fennálló közjegyzői törvényünk tökéletlenségeit, a gyakorlat által már szerzett tapasztalatok nyomán vesszük tekintetbe. Ntm célom, hogy ebben a cikkben mind elősoroljam azokat a tapasztalati adatokat, melyek onnan erednek, hogy a kormány és a törvényhozás ennek a — különben nélkülözheílen - igazságszolgáltatási intézménynek fejlesztését, és a hazai jogélet szükségleteihez való alkalmazását elmulasztja, mert elég a sok tapasztalati okból csak egynek, vagy kettőnek is felemlítése. Egyik tekintet az, hogy a közjegyzők hatáskörét a törvény szabatos meghatározás nélkül szabja meg, és részben a közjegyzők munkakörébe utal oly munkálatokat, melyek tulajdonképen nem a közjegyzők munkálatai közé valók volnának, például a magánmegbizásokat és azokban a képviseleti eljárást, amely munkakör ügyvédi functió sorába való. Vagy pedig, átengedi a törvény bárkinek az ügyfelek jogügyleteinek kötése körüli eljárást, a mely munka csak jogász kezébe való. Ez az ellentétes állapot a hatáskör kérdéseiben, eredményezi azt a mindinkább fokozódó antagonismust a bíróság, az ügyvéd, a körjegyző — a községi jegyzők között; ebből pedig származik a jogot és jogbiztosságot kereső hon polgárok kétsége, zavara, bizonytalansága, tájékozatlansága a jogügyletek írásba való felvétele végetti lépéseiknél; származik a bizalmatlanság -- a közhitelesség iránti hit tönkre tétele, és így az intézmények iránti elidegenülés. Továbbá köztudomás szerint országunk el van árasztva a zugirászok egész seregével, és a helyett, hogy ennek a kinövésnek megszüntetését a törvényhozás elrendelné — legújabban a községi jegyzőket a törvény, okszerű korlátozás nélkül, felhatalmazza a jogügyletek kötése körüli eljárásra, okiratok felvételére. Nagyon természetes, hogy miután erre vonatkozó szabatos korlátozáshoz ez a felhatalmazás nem lett kötve — ennek már most is érezhető az a hatása, hogy a községi jegyzők ezt a szabadalmukat ugy érteiTÁRCA. Döntvény-özön. — A. j-ö g eredeti tárcája. — Ne várjanak tőlem, itt a vonal alatt, hosszas tudományos kutatások eredményét. Csak futólagosan, aphoristikusan óhajtok egy, az utolsó időben aktuálissá vált tárgyhoz, félig komolyan, félig tréfásan hozzászólani. * Nincsen uj a nap alatt. Es azért azok is, akikazt hiszik, hogy a döntvények gyűjteménye az uj kornak egyik kimagasló vívmánya, alapos tévedésben vannak. Már a praehistorikus ókor is ismer — pláne világhírű és ma is érvényben álló — döntvénygyüjteményeket. Elég a szent biblia tízparancsolatára utalnunk, melyek Jehova legfőbb itélőszékének teljesülésében hozattak és mennydörgés és villámlás közben kihirdettettek. A kőtábla, melybe azok vésettek, rég szécmállott, tartalmuk azonban ma is minden nép törvénykönyveiben visszatükröződik. A gyűjtemény szerkesztőjének elég dolga és fáradsága akadt, amig ezen döntvényeket beszerezhette és közzétehette. Negyvennapi tartózkodás a rideg és kopár sinai hegyen — állítólag étlenül és szomjan — nem tartozik a világ legkellemesebb dolgai közé. E hosszú idő arra is vall, hogy a tanácskozás alapos és beható volt; talán hitelesíteni is kellett a hozott határozatokat egy másik ülésen ; a legfőbb ítélőszék elnökének : Jeliovának a revisio is bizonyára sok munkát adott, és végül a mennyei irattár sem lehetett még akkortájt teljesen rendben. Szóljunk-e még az atheneiek, spártaiak, rómaiak dönt-. j vénygyüj reményeiről ? Ezek is csak nagy, hosszú évekre ter| jedő munka árán jöttek létre. Ennek ellenértékéül viszont Móses, Solon, Lykurg halhatatlanságra tettek szert; a névtelen gyűjtemények pedig, — mint pl. a római XII. tábla — csak szerkesztőik végtelen szerénységéről tesznek tanúságot, mert , ezek nevei is méltók voltak arra, hogy megörökíttessenek. A teljes iilési döntvények mellett, az elvi jelentőségű j határozatok is megjelentek — hosszú időközökben, gondosan kiválogatva. Ilyenekre a bírák könyvében és a biblia más heI lyein ; a praetorok reánk átszármazott klasszikus ítéleteiben ; a \ Vedákban, a görög népitéletekben stb. stb. és a középkor szá| mos jogalkotásaiban akadunk, — de sehol se találjuk nyomát annak, hogy e téren konkurrencia támadt, hogy versenyvállalatok, leszállított áru és kedvezményes döntvénykiadások megindittattak volna. Ezt a vívmányt a legújabb kornak köszönhetjük — és e téren is hazánké az elsőbbség. Ezzel messzire túlszárnyaltuk a többi kulturállamokat. Alkalmat szolgáltatott erre első sorban — legalább nálunk — a jogi döntések elsekélyesedése. A minőséget kezdte pótolni a mennyiség, —a klasszikus, örökéletű szabályt helyettesitette a rövid életű, az egyes esetre szabott határozat, melyből csak nagy erőlködéssel lehetett az általános érvényességű elvi jelentőséget kisajtolni. Hazánkban a döntvények réges-régóta nagy szerepet játszottak. Kodifikált törvény hiányában rá voltunk utalva arra, hogy a biró bölcs belátásához — jogforrás gyanánt forduljunk és mint Angliában ugy nálunk is a praecedensek nagy fontosságI gal birtak az ügy elbírálásánál. Csakhogy az angol biró res: pectálja a praecedenseket, nálunk ellenben ujabban tengersok az I ellentétes határozatok száma.