A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 50. szám - Adat az 1868-ik évi LIV. t.-c. 35. §-ához a törvény életbeléptetésének 37-ik évében

A JOG tének indokaiban kifejezést nyert azt a jogi álláspontot, hogy az intézeti ügyész csak abban az esetben teljesíthet az illető pénzintézet nevében óvás felvételére vonatkozó váltójogi cselekményeket, ha arra magából az óvásból kitűnő általános vagy különös megbízást nyert; nem osztja pedig azért, mivel az intézeti ügyész már ennél a minőségénél fogva jogosítva van az illető ovatoló közeget az óvásban megnevezett váltóbirtokos részére való óvás felvételére megkeresni ; mégis a másodbiróság ítéletét a benne felhozott egyéb indokok alapján annál inkább helyben kellett hagyni, meri a felperes nem is állítja, hogy az (ivásban megnevezett 1). j. ügyvédsegéd az intézet tiszti ügyészének oly segédje lenne, aki az ügyvédrendtartás lő. §-ában megjelölt ügyvédjelöltek közé tartoznék s aki mint ilyen az intézeti ügyésznek helyettese lehetne, sőt felperes válasziratában maga adta elő, hogy az ö segédjének az óvás felvétele körüli eljárásnál sem az inté/.et által kiállított ügyvédi meghatalmazásra, sem főnökétől helyettesítési megbízásra szüksége nem voK. A umagy. általános hiteliroda» toldat, hangzatossaganál fogva nem jegyezhető be, mert a közönségnek abban az irányban való megtévesztésére adna okot, mintha a folyamodó vállalata az általános hiteligények kielégitésére szolgáló, épp a hitel eszközlésével közvetlenül rendelkező intézmény volna, holott valóság szerint csak a hitel közvetitése és megszerzése képezi a folyamodónak a dolog természete szerint csak szűkebb körre terjedő vállalatának tárgyát. (Budapesti kir. tábla 1901. október 4. 2,V'*9/V. 1904. sz. a.) Bűnügyekben. Megallapitott tény az, hogy sértett a vádlott által dobott kötol szenvedte serülését, hogy vádlott két dobást tett s a masodikat sértett ellen irányozta, aki e szerint vádlott telkén kivül volt, és igy vádlott vagyonát nem is veszélyeztethette; a szándék az akaratnak olyan elhatározása, mely a végrehajtás esélyeitől függetlenül létesül és mivel az is megállapittatott, hogy sértett énekelve haladt, vádlottnak tehát, aki a helyi viszonyokkal ismerős lévén, sértett haladásának iránya és távolsága iránt tájékozva volt, módjában is állott a dobást a sértettre irányozni : ezeknél fogva nyilvánvaló, hogy vádlott a követ, mely sértettet érte, nem gondatlanságból, hanem bántalmazási szándékból dobta; e szerint vádlott cselekménye a Btk. 301. S-ban meghatározott súlyos testi sértés bűntettének minden tényelemét felöleli. A kir. itélő tábla, midőn vádlottat a Btk. 310. ij-ba ütköző gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétségében mondotta ki bűnösnek, a Btk. megfelelő rendelkezéseit tévesen alkalmazta. A gyulafehérvári kir. törvényszék (1903. évi szept. 19. és Öö. napjain 4,004 1903. sz. a.) súlyos testi sértés büntette miatt vádolt M. I. honvéd elleni ügyben. ítélt: M. 1. honvéd 55 éves görög keleti vallású kerpenyesi szül. magyarhonos bányászmunkás, nős, gyermektelen, csekély vagyonú, nem katona, nevét leírni tudó, kerpenyesi lakos bűnösnek mondatik ki a btk. 301. S- 1- tételébe ütköző és a btk. 3(53. S- Ibekezdése szerint minősülő és büntetendő súlyos testi sértés büntette miatt, elkövetve az által, hogy 1903. január 28-án este 8 óra tájban Kerpenvcs községben a vádlott telke mellett elvezető uton haladó M. X. sértettet szándékosan, de nem ölési szándékkal egy kővel ugy fejen dobta, hogy az ez által sértettnek okozott sérülés 20 napnál hosszabb ideig tartott. Ezért a btk. 303. §-a alapján a btk. 91. sj-ának alkalmazásával egv (1) évi börtönre ítéltetik. Köteles vádlott az eddig felmerült bűnügyi költségeket és az ezután felmerülendőket az államkincstárnak megtéríteni, ezen költségek azonban egyelőre behajthatatlanoknak nyilváníttatnak. Végül köteles vádlott M. X. kerpenyesi lakos sértettnek egyezer ötszáz (],:")<Ml; koronát kártérítés fejében, lö nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: A megtartott főtárgyalás során megállapítást nyert ama tényállás, hogy vádlott 1903 január 28-án Kerpenyes községben este' 8 óra tájban, a saját telke mellett elvezető uton haladó sértettet, egy második kődobással megsértette, ugy, hogy sértett azonnal leesett, majd magához térvén, haza ment, de a szenvedett kődobás folytán kapott sérülés, 20 napon felül gyógyult, illetve a főtárgyalás során megejtett orvos-szakértői szemle alapján tett szakértői vélemény alapján máig sincs teljesen begyógyulva. Vádlott tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését, illetve azzal védekezett, hogy 8 nem dobott követ telkén kivül járó egyénre, hanem csak egy általa fel nem ismert olyan ember felé hajított 2 ízben egy-egy követ, aki az 8 t. i. vádlott telkén levő takarmánylombbal megrakott fánál járva, ott gyufát gyújtott. Vádlott szerint tehát - - mivel sértett határozottan állitja, hogy ő vádlott telkén nem, hanem csak a vádlott telke mellett elvezető közhasználatú uton járt lehet, hogy ö nem is sértett, hanem egy más egyén felé dobott követ, az ellen pedig, ki este telkén járt, vagyona megvédése céljából jogos önvédelmet gyakorolt, amikor az^ ott járót, hozzá intézett de feleletet nem nyert kérdés után, kődobással akarta telkének elhagyására birni. Azt hozza fel továbbá védelmére vádlott, hogyha sértett volt volna az, akit ő telkéről kődobással kiűzött, ugy sérülést nem a kődobás, hanem futtában való elesése folytán nyert. Vádlott ezen védekezése azonban nem fogadható el. Ugyanis a cselekmény elkövetésének vádlotton kivül egyedüli ténytanuja csak sértett. Sértett vallomása azonban — mely a megállapítás alapjául szolgált — megcáfolja és kizárja vádlott védekezését, mert sértett vallomásának elfogadhatóságát igazolják az azt támogató mellékkörülmények. L"g}anis, a 2. n. sz. alatti vádlott közbejövetelével felvett és általa nem kifogásolt szemle-jegyzőkönyv és vázrajz tanúsága szerint kétségtelen, hogy vádlott a 2-ik dobást akkor tette, amikor sértett a helyszínrajzon <E betűvel jelzett helyen vádlott telkén már kívül volt. Ennélfogva vádlott már önvédelemre annál kevé-bbé hivatkozhatik, mert saját beismerése szerint sértett, illetve az általa kődobással üldözött egyén már az első dobás után futásnak eredt. Hogy a vádlott által üldözött egyén és sértett egy személy, annak lehetőségét vádlott is elismeri, sőt sértett erre vonatkozó állítását nem is tagadván, beismeri. Hogy a sérülés helye vádlott telkén kivül eső E ponton van, vádlott is beismeri. Vádlott és sértett vallomása eltér abban, hogy sértett azt állitja. hogy vádlott telkén nem járt, ellenben vádlott állitja, hogy ö a telkén járó egyént üldözte E. pontig, hol sértett megsérült. Hogy az eltérő vallomások közül sértett vallomása való, igazolja ama mellékkörülmény, hogy sértett énekelve, a munkából tért haza: semmi indoka nem volt a rendes útról letérni vádlott telkére, annál kevésbbé tette volna ezt hangos énekszóval. De ha igaz is volna, hogy sértett járt a vádlott telkén, miután az első kődobásra — vádlott szerint futásnak indult, vádlottnak vagyona már semmi közvetlen veszélynek kitéve nem volt, második dobásánál kétségen kivül hiányzott az önvédelem fenforoghatásának lehetősége. Vádlottnak az önvédelemre alapított védekezése tehát meg nem állhat. Hogy vádlott az E. ponton levő sértett ellen irányozta 2-ik dobását, azt maga vádlott is beismeri. Hogy az első dobás nem talált, mind vádlott, mind sértett egybehangzóan vallják. Hanem a továbbiakban ismét eltér a két vallomás. Ugyanis sértett szerint a vádlott által tett 2-ik dobás, vádlott szerint a sértettnek futás közben történt eleste okozta sértett sérülését. E két ellentétes vallomás közül, sértett vallomása fogadandó el valónak azért, mert a sérülés minősége, nagysága, alig engedi feltenni, hogy oly nagy fokú és minőségű serülés esés folytán álljon be. Mert esés esetén az egyén kezét önkénytelenül maga alá tartja s igy ha az esés oly súlyos lett volna, amely a sértetten talált fejsebet okozhatta, ugy mindenesetre a sértett keze is összeroncsolódott volna, ami azonban meg nem történt, de a meghallgatott orvosszakéi tő véleménye is igazolja, hogy a sérült sérülését kődobás okozta. A szakértőnek véleménye kiegésziti sértett vallomását, amit vádlott ama feltevése, hogy sértett esés folytán sérült meg, annál kevésbbé gyengithet, mert maga vádlott azt mondja, hogy nem tudja talált-e második dobása vagy nem, mert sötét volt, nem látta. E tekintetben tehát bár magára állt, de sértett vallomása volt v alónak elfogadandó azért is, mert sértett ezen vallomása mivel sincs megcáfolva, hanem ellenkezően az oivosi szakvélemény által megerősítve, míg vádlottnak ezzel ellentétes védelme még vallomásnak sem vehető, mivel ő maga határozottan állitja, hogy 2-ik dobásának eredményét nem tudja, mert nem látta. Mi» tehát sértett vallomása tárgyi tényálladékon alapul, addig vádlott vallomása eszmei feltevésekre támaszkodik. De lélektani indoka sem található annak, hogy sértett esetleg esés folytán bekövetkezett sérülését, vádlott által okozotlnak állítsa, mert az esetleg kapható kártérítés önmagában ilyennek fel nem vehető ; mig vádlottnál a lélektani indok, hogy az általa tett dobás eredményét esés által okozottnak állítsa, mert igy remél a félt büntetés alól szabadulni. Ezen indokok alapján kellett a sértett vallomásán alapuló tényállást megállapítani. Miután a megállapított tényállás kimeríti a btk. .".ni. 1. tételében meghatározott, a btk. 303. §• 1. bekezdése szerint büntetendő súlyos testi sértés bűntettének tényálladékát, vádlottat ezen bűncselekmény elkövetése miatt bűnösnek kimondani és a btk. 303. rendelkezései szerint a rendelkező részben meghatározott büntetéssel sújtani kellett. A büntetés mértékének kiszabásánál vádlott büntetlen előélete és az, hogy a bűncselekmény elkövetésekor vagyonát veszélyeztetve vélvén, némileg felindult lelki állapotban volt, enyhitő körülménynek állapíttatván meg, a btk. 91. §r'a találtatott alkalmazandónak, s ehhez képest a szabadságvesztés és mellékbüntetésnek a rendelkező részben meghatározott mértéke találtatván megfelelőnek, alkalmaztatott. Vádlottat a bűnügyi költségek megtérítésére a B. I'. 479., 480. §-ai értelmében kötelezni, igazolt csekély vagyona miatt, azonban ezen költségeket egyelőre behajthatatlannak kimondani, az 1890: XLIII. t.-c. 4. §. 2.' bek. értelmében kellett. A M. Xikulájnak fizetendő kártérítés, valamint az ennek részét képező és A. S. dr. ügyvéd sértett képviselőjének kezéhez fizetendő képviselettel felmerült költség megfizetésére való kötelezés a Bp. 489. és illetve a Btk. 311-án alapszik. A bűnjelt képező 2 (kettő) drb. véres kő a Btk. 61. §. értelmében elkobzandó volt. A bűnjelként kezelt 1 drb. ócska kalap sértettnek, a szintén bűnjelként kezelt 1 drb. fejsze, miután annak a cselekmény elkövetése alkalmával való használata és a bűncselekmény véghezvitele közt semmi okozati összefüggés nem volt, s igy elkobzandó bűnjelnek tekinhető nem volt, vádlottnak, mint igazolt tulajdonosnak kiadatni, illetve a kiadást elrendelni kellett. A gyulafehérvári kir. törvényszék főtárgy alási tanácsának 1903. szeptember 20-án tartott üléséből. A kolozsvári kir. ítélőtábla (1904. évi január hó 14-én 107/1904. szám alatt) ítélt : A kir. törvényszék ítélete a vádbeli cselekmény minősítése s ezzel kapcsolatban a büntetés mértéke tekintetében a Bp. 423.