A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 49. szám - A XXVII. német jogászgyülés. Folytatás

Í94 A JOG a jelen ügy kimenetelét a fóeskü le, vagy le nem tételétől függővé tenni kellett. Egyebekben azonban az elsöbiróság Ítélete azzal a részbeli változtatással, hogy a peres felek a tulajdon, zálog és özvegyi jogaiknak nem végrehajtás utján leendő bekebelezésének a tűrésére köteleztettek, hanem csak ennek a telekkönyvi hatóságnál való kérelmezésére jogosíttattak fel, egyébként vonatkozó indokolásánál fogva és azért hagyatott helyben, mert a kihallgatott tanuk vallomásával az is bizonyítva van, hogy a per tárgyát tevő háznak megszerzése alkalmával ugy az örökhagyó, valamint annak az anyja és testvérei vagyonközösségben éltek, a közös apáról maradt szijgyártómesterségel együttesen űzték, ebből a bizonyított tényből pedig az ellenkező bizonyításáig az következik, hogy főszerzőnek a közös anya tekintendő, a ház vételére fordított "2,000 frt is a közös anyától származik, ezzel szemben pedig az alperes ki nem mutatta, hogy az örökhagyónak a ház megvétele idejében már olyan külön vagyona lett volna, a mélylyel a házat megvehette, a ház vételére fordított 2,000 frtot vagyis 4,000 koronát tehát helyesen minősítette az elsöbiróság az örökhagyó olyan ági vagyonának, a mely az örökhagyó oldalagos rokonaira : a felperesekre száll vissza, az az intézkedése pedig, hogy az özvegyi jog megszűntével az alperest a 4,000 K megfizetésére, illetve annak tűrésére kötelezi, hogy a felperesek magukat végrehajtás utján kielégíthessék — az alperesre nem sérelmes. Ami pedig az elsőbiróságnak azt a rendelkezését illeti, hogy az örökhagyó hagyatékának terhére csupán 000 kor. temetési költséget állapított meg és kimondotta, hogy ez a temetési költség,valamint a többi, az elsöbiróság ítéletében felsorolt tartozások az örökhagyó szerzeményét terhelik és mert a terhek számításba vétele esetén is még marad az örökhagyó után olyan érték, a melyből az ági vagyon pótolható. A4O0—4Ö0frtos váltótartozásból származó tehertétel ezúttal figyelembe vehető azért nem volt, mret az alperes a per során ennek a tehertételnek figyelembe vételét nem kérte, de különben is a kir. kincstári illetéknek a több teher fennállására tekintettel leendő kiszabhatását illetően az alperes nincs elzárva attól, hogy a hagyaték terhére több teher fennállást kimutathassa s igy az érdekeit ez irányban is megóvhassa. Az elsőbisóság ítéletének a perköltség megszüntetését illető része a per körülményeinél fogva és főleg azért hagyatott helyben, mert a peres felek egyike sem teljesen pervesztes. A m. kir. Kúria (1004. évi szeptember hó 7-én 4,543'903. pszám alatt) ítélt: Az ági vagyonúi megállapított 4,000 koronára és a perköltségre nézve, mindkét alsó Íróság ítélete részben megváltozlattatik akképp, hogy a készpénzbeli ági vagyon s az alperes özvegyi jogának megszűntével felpereseknek e cimen fizetendő s addig is jelzálogilag biztosítandó összeg csak 2,900 koronában állapitlatik meg, a 4,000 koronának ezt meghaladó részével felperesek elutasittatnak; és hogy alperes végrehajtás terhével arra köteleztetik, hogy a felpereseknek per és felebbezési költségek fejében összesen 272 kor. 10 f.-t ló nap alatt megfizetni. Egyebekben a másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Imiokok: A hagyatéki házat illetően a másodbiróság ítéletében felhívott és felhozott indokok és főleg a tanuknak ama vallomása alapján, hogy az örökhagyó a felperesekkel közös anyával szemben ismerte el egyfelől a háznak a felperesekkel való közösségét, másfelöl azt, hogy a felpereseket abból kifizetni tartozik, helyesen állapította meg a másodbiróság e ház 2,000 frtnyi vételárának a közös anyától való származását. Az anyától kapott érték akkor is öröklött ági értéket képez, ha az anya hagyatékában osztály tárgyává tétetett, ennélfogva az alperes idevonatkozó kifogásának mellőzésével azt, amit az örökhagyó ebből az értékből vissza nem téritett, az alperes hitvestárs, mint általános örökös, a felpereseknek mint singmaris örökösöknek, annál is inkább kiadni tartozik, meri a hitvestársat megillető szerzemény mindaddig nem létezik, amig az ági vagyon az arra hivatottaknak ki nem adatik, és akár, mint azt a felperek állítják, 6,400 koronában, akár a viszonválasz tartalma szerint, a vételár háromszorosában vagyis 12,000 K.-ban fogadtatik el, c háznak az örökhagyó halálakori értéke, - anyától származó érték, az összhagyatékból akkor is kitelik, ha a hagyatéki terhek az alperes felszámítása értelmében fogadtatnának el. A 4,000 K.-t tevő vételárból azonban csak 2,900 kor. volt az örökhagyónál visszamaradt ági vagyonúi megállapítható, mert a V. A. tanú vallomásával bizonyítva van, hogy az örökhagyó, az alperes részéről 1,100 koronára tett s részben a felperesek által is elismert összeget A. Y. felperesnek anyai örökrésze kiegészítéséül kifizetett, azt pedig a felperesek nem bizonyították, hogy az örökhagyó a 2,0i"> frt. vételáron és a felpereseknek természetben megítélt szöllőn kivül egyéb értéket örökölt vagy kapott volna. A dolog ily állásában tehát az anyától kapott vételárból az az 1,1< 0 korona, melyet a nevezett felperes az anyja jogán kapott az örökhagyótól, levonandó s igy az örökhagyónál visszamaradt ági érték a szőllön felül csak 2.900 koronát tesz ki. A kereset főtárgyát illetően tehát az alsóbiróságok Ítéleteit megváltoztatni kellett, egyebekben azonban a másodbiróság ítélete az abban felhívott és felhozott indokok alapján és azért hagyatott helyben, mert alperes nem bizonyította, hogy a szőllö az örökhagyó beruházásai folytán vált-e és mennyiben értékesebbér A perköltséget illetően mindkét alsóbrióság ítéletének megváltoztatásával az alperes azért marasztaltatott a per s ezzel egy tekintet alá eső felebbezési költségekben, mert az alperes egyáltalában nem ismerte el a felperesek öröklési jogát s igy a 'jelen perre okot szolgáltatott, ebben a perben pedig a felperesek lényegileg pernyertesek. Az ágytól és asztaltol való különélés elrendelése az esetre mellőzendő, ha a hitvestársak külföldi bíróság határozata folytán az 1894. évi XXXI. t.-c. 99. £-aban meghatározott hat havi határidőt meghaladó ideig állandóan külön éltek. A budapesti kir. törvényszék : A. G. M. A. A. és F. A. között Bécsben az ottani II. kerületi ncpomuki szt Jánosról nevezett róni. kath. templomban 1901. évi június hó 2. napján létrejött házasság, alperes hibájából az 1894. évi XXXI. t.-c. 80. ij- c) pontjában meghatározott bontó ok alapján, ezennel bíróilag felbontaí-.k és alperes vétkesnek nvilvánittatik. Alperes viszonlkeresetével elutasittatik. Indokok: Eelperes a magyar állampolgárok közé való felvételét a D) jelű honosítási okirattal igazolván, házassági bontó perének tárgyalására pedig a m. kir. igazságügyi minisztérium 5,296/1903; 1. rendeletével ez a kir. törvényszék küldetvén ki, a bíróság ugy tárgyi, mint helyi illetékesége tehát meg van állapítva. N. A., \V. Ü. és T. A. troppaui lakos tanuk vallomásával bizonyítást nyert, hogy az alperes egy S. B. nevü nővel 1902. évben együtt élt, utóbbit feleségének adta ki. M. E. tanúvallomásával az is bizonyítva van, hogy az alperes nevezett nő, mint neje után többször kérdezősködött, együtt étkeztek és csókolóztak. Ezek a tények pedig megállapítják a H. T. 80. c) pontja alá eső bontó okot. Tekintve pedig, hogy a felek kibékülése a megejtett bírói békéltetési kísérletet nem eredményezett és figyelemmel a feleknek már hosszabb tényleges különélésére és a fennforgó kiegyenlíthetetlen ellentétekre, most már nem is reményelhető; és tekintve, hogy a fenthivatkozott bizonyítékokkal megállapított tényállás mellett, felek összes életviszonyait szorgosan méltatva, a további együttélés a felbontást kérő felperesre nézve elviselhetetlennek mutatkozik : ennélfogva a felek házassági köteléke az 1894 : XXXI. t.-c. no. §-ának" c) pontja alapján alperes hibájából felbontandó és a 95. értelmében alperes vétkesnek nyilvánítandó volt. A különélés elrendelése mellőzendő volt, mert ezt a feleknek illetékes bírósága a bécslipótvárosi cs. kir. járásbíróság már elrendelte volt. Alperest viszontkeresetével azért kellett elutasítani, mert ha a dr. M. és dr. G. tanuk vallomásából meg is lehet állapítani azt, hogy felperesnő E. A-val férjes nőhöz nem illő ismeretséget folytat, ugyancsak a nevezettek és J. (>. tanú vallomásából és F) alatti iratból az is megállapítható, hogy az alperes a neje vétkes cselekményeibe ellenérték mellett beleegyezett (H. T. Hl §.), mely okból még a H. T. N:">. 3. bekezdése sem volt a fennforgó esetben alkalmazható. A budapesti kir. Ítélőtábla: A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének azt a részét, mely szerint alperes viszonkeresetével elutasittatott, felebbezés hiányában nem érinti; ugyanazon Ítéletnek a házassági kötelék felbontását tárgyazó hivatalból megvizsgált részét, az Ítéletnek a házasságvédő dija felül rendelkező része hatályon kivül helyezésével, megváltoztatja s a H. T. 91). §-a alapján a házasság felbontása előtt a házasfeleknek ágytól és asztaltól való különélését a jelen ítélet kézbesítésétől számítandó hat havi tartamra elrendeli, szabadságában állván felperesnek ezen határidő leteltévei további három hónap alatt a házasság felbontását kérelmezni. Indokok: Igaz ugyan, hogy a 10,917/1903. sz. kérvény mellett C) alatt bemutatott végzés szerint, a peres házasfelek korábbi illetékes bírósága a bécsi II. kerületi cs. kir. jbiróság peres feleket 1902. évi február hó 19-én a házasfelek kölcsönös boelegyezése alapján a;, ágytól és asztaltól már elválasztotta s azóta a felek egymástól különválva élnek; tekintve azonban, hogy felperes a fi] alatti honosítási okirat szerint 1903 január 5 én a magyar állampolgárságot elnyerte, ezen naptól kezdve pedig a bécsi II. kerületi cs. kir. jbiróság fent idézett határozatának hatálya felperesre nézve megszűnt; tekintve továbbá, hogy felperes keresetét a H. T. 80. t;-nak c) pontjára alapította, amely esetben pedig a H. T. 99. •g-nak határozott rendelkezése szerint az ágytól és asztaltól való különélést mindenkor elrendeni kell: ennélfogva az elsőfokú bíróság ítéletének a házassági kötelék felbontását tárgyazó hivatalból megvizsgált részét a fenti értelemben megváltoztatni s ezzel kapcsolatban a házasságvédő dijára vonatkozó részét, amely dij feletti rendelkezés a végitélet keretébe tartozik; hatályon kivül helyezni kellett. A m. kir. Kúria: (1904. június 21-én 5,595.) A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával, az ügy az ágytól és asztaltól Való különélés elrendelésének mellőzésével, érdemileg eldöntendőnek kimondatik, ehhez képest a másodbiróság az ügy érdeme iráni rendelkező uj határozat hozatalára utasittatik. Indokok: Az ágytól és asztaltól való elválasztásnak mini békítési kísérletnek lényegileg az a célja, hogy a meghasonlott házasfeleknek az ideiglenes jellegű különélés elrendelésével alkalom nyujtassék bontásra irányult szándékuknak higgadt megfontolására és a kölcsönös megbocsátásra. Ily békítési kísérletből azonban az esetre eredmény nem várható, ha a házastársak birói határozat alapján előzőleg tartósan különéltek, az ágytól és asztaltól váló különélés elrendelése tehát az esetre mellőzendő, ha a hitvesi társak külföldi bíróság határozata folytán, az 1894-ik évi XXXI.