A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 48. szám - Széljegyzetek a magyar közjegyzői intézményhez - Széljegyzetek a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez

JOG 343 Fogalmilag 9 praktikus eredményeiben is nagy zavart okozott eddig, hogy a gyakorlat kétféle pactum r. d.-t ismert, de néha fel nem ismert. Még pedig halasztó és bontó feltétel mellett kötöttet. Halasztó feltétel mellett a tulajdonjog az eladónál maradt, a domínium az eladónak rezerválva : tényleg fentartva lett. Bontó feltétel mellett: a tulajdonjog a vevőre átszállott, — de beállván a feltétel (vevő egy vételári részletet nem fizetett) resolválódott. Fogalmilag bontó feltétel melletti pactum r. d.-t nem lehet elképzelni. Tulajdonjog ft ntartás ? — Mi értendő ezalatt ? — a tulajdonjog valamely feltétel beálltáig az eladónál marad: részére feuutartatik. Holott a praxisban elismert bontó feltétel melletti pactumnál: tulajdonjog fenntartásttál — a tulajdonjog átszáll. Már pedig tulajdonjog fenntartásról beszélni olyankor, mikor a tulajdonjog átszáll (eladóról vevőre): logikai absurdum. esztelenség. Egy szóval: bontó feltétel melletti tulajdonjogfenntartás fogalmilag lehetetlen. A T. pedig az emiitett szakaszban ezt nem zárja ki. A T. interpretálásra bizza az esetet, mondván: «kétség esetében tekintendő halasztó feltételnek.') Holott a T.-nek absolut tételben kellene codificálni azt, hogy csakis halasztó feltétel mellett ismer el pactum r. d.-t. Mert nemcsak fogalmilag helytelen a bontó feltétel melletti pactum r. d., —helytelen az jogpolitikai szempontból is. A pactum r. d.-ban a jogpolitikai gondolat egyfelől az, hogy a kis ember, a gyenge ember hitelre, részletfizetésre vásárolhasson; másfelől, hogy az eladó a hitelezés tartama alatt meg legyen védve. Bontó feltétel melletti tulajdonfentartásnál meg van-e igazán védve az eladó ? Válaszunk : esetleg. Akkor, ha a vevő becsületes, tisztességes ; valamikor pactumra sincs szükség. Becsületes, tisztességes emberuek lehet az árut enélkül is hitelezni. De ha a vevő nem az: akkor az eladó hiába akarja a beállott bontó feltétel alapján a tulajdonjogot magának visszaszerezni: az el lesz már idegenitve — a "jóhiszemű» harmadik pedig sikerrel fog védekezni. Civiliter: tehát nincs megvédve. Criminaliter: még kevésbbé. A vevő nem «idegen ingó dolgot)), hanem saját tulajdonát idegenitette el. Sikkasztás ergo nem forog fenn. De lege lata: más delictum sem. A nagy publicum, a részletügyletekkel foglalkozó kereskedő vajmi kevéssé tudja, hogy mi az a suspensiv és mi az a resolutiv condit'.o. így : annak sem tudja okát adni, hogy a bíróság egyesetben miért kötelezi alperest (vevőt) az ingók (áruk) visszaadására — s egy másik esetben nem ; vagy, hogy miért mondja ki egy esetben vevőt sikkasztásban bűnösnek — s egy más esetben nem. A kereskedő e felett nem tépelődik — de hiába is kísérelné meg ennek okát keresni: a legtöbb esetben hiányozni fog benne a megfelelő jogi szakismeret. Hanem ezt tapasztalván: kimondja a sententiát, hogy a "judicatura ingadozó, nem megállapodott'), — s a jövőben tartózkodó lesz. Nem ad el tulaj donfentartás mellett: ennek pedig a kis ember, a forgalom látja kárát. S mindennek oka . a kétféle blanketta. Az egyikben az van: «a tulajdonjog nem száll át addig . stb.>.; a másikban: «a tulajdonjog vissza fog szállni arra az esetre, ha...stb.» Jobban s helyesebben mondva: az igazi ok abban rejlik, hogy a gyakorlat eddig — s most a T. is, elismeri a resolutiv feltétel melletti tulajdonjogfenntartás hatályosságát. A T.-nek tehát arra a strict álláspontra kell helyezkedni, hogy csak suspensiv conditio melletti pactum reservati dominiit i';mer el. S valamint cogens tételt kívánunk az eladó : az erősebb oltalmára, ugy a vevő: a gyenge védelmére is ezt várjuk a T-től. Az 1,411. szerint, az eladó jogosult a szerződéstől elállani, ha a vevő a vételár fizetésével késedelembe esik. Az eladó tulajdonjoga alapján rev'ndicálni fogja az áru birtokát. A kérdés az, hogy mi lesz a megfizetett vételári részletekkel. Az általános magánjogi elvek szerint eladó ilyenkor visszakapja az árut, vevő a vételárat. A tulajdonfenntartás melletti adás-vételnél e szabály ridegen nem alkalmazható. Mert a vevő az árut birtokolta, használta, jogos tehát, kogy az eladónak ezért valami egyenérték adassék, szenvedett érdeke gazdaságilag megtéríttessék. Most azt látjuk, hogy az eladó szerződésileg biztosítja magát rendszerint. A szerződésben, hol convertálja a már befizetett vételári részleteket s bérösszegnek kívánja tekinteni az áru eddigi használatáért, hol biztosítja magának a jogosultságot, hogy a megfizetett részleteket pur et simple megtarthassa, hol kötbért köt ki . S ezekben a szereplésekben javarészt benn van a tőkésnek visszaélése a kis emberrel szemben. Nevezzük nevén: uzsora. Ezért kívánnám a T.-ben ennek rendezését is. Absolut jogszabály mondja ki, hogy a vevő, ha a szerződés felbontása az ő hibájából történt, kötbért (a T. terminológiája szerint: szerződési bírságot) tartozik fizetni s az a vételár évi 8 — vagy nem tudom, hány százaléka. A vevő meg volna védve az uzsorás visszaélések ellen ; az eladó érdekei biztosítva volnának, mert, ha a vevő a vételár fizetésével késedelembe esik, két érdekét védő eszköze lesz. Vagy keresetet indíthat a vételár megfizetése iránt, vagy elállhat a szerződéstől: visszakövetelheti a tulajdonát képező árut és a fizetett részletekből levonhatja magának tőkéjének tisztességes gazdasági hozamát: a bizonyos százalékú kötbért. A T. is érzi azon vesélyt, mely a kis gazdasági alanyt, a vevőt fenyegeti arra az esetre, ha a szerződés felbontására kerül a sor; érzi, hogy ilyenkor a lefizetett vételári részletek odavesztével a pactum r. d. egész oeconomicus jelentősége megdől — sőt tudja, hogy ilyenkor a vevő ki van szolgáltatva az eladónak: mert a (iblankéttan minden lehető és lehetetlen pontja nehezedik nyomasztó súlyával a védetlen vevőre. Ezért az Indokolás utján azt súgja, hogy ilyen esetben «az 1,0(34. íj. rendelkezései nyernek alkalmazást.)) Az 1,054. íj. azonban nem véd, legkevésbbé sem véd. Két rendelkezést tartalmaz e §. Az egyikben okiratig kényszerhez köti azon szerződéses megállapodás érvényességét, hogy a szerződés felbontásakor ne legyen köteles a hitelező^,visszatéríteni a már felvett szolgáltatásokat. A másikban ezen joghátrányt bíróilag mérsékelhetőnek mondja kiAz okirati kényszer nem praeventiv. Már fennebb szóllottunk az átkos «blankettáról». A részletügyíetre utalt, szorult ember mindent «aláir». Ex post: a bírói mérséklés is nagyon problematikus ír a sajgó sebre. A földhöz ragadt szegény ember forduljon birói mérséklésért keresettel a tőkés ellen? Ő próbálkozzék meg az eljárás tekervényes utain boldogulni egymagában, jogvédő nélkül, — a minden apparátussal rendelkező kereskedő ellen? Nem! Az erőtlen, kis gazdasági alanyt a legislatio-nak másképpen kell megvédeni. A kereskedőnek adjuk meg a magáét. Illő százalékú kötbért s hozzá a jogosultságot, hogy nagyobb kárát, az áruban a vevő hibájából beállott aránytalan értékcsökkenést, deterriorisatio-t bíróság előtt érvényesíthesse. Vagyis : az erős igyekezzék a törvényben megállapított határon, mértéken felül mutatkozó igényét érvényesíteni, de ne ^gyengének kelljen igazság : mérséklés után lótni-futni, — mikor már ki van zsákmányolva. S aki erre azt mondaná, hogy ez egészségtelen felfogás, mert morális visszonyok között a törvényhozásnak nem az í(.al/>erest» kell védeni, annak azt válaszoljuk: hogy igaz, — a tétel igy szól in abstracto. De nem is az alperesnek, az adósnak védelmét kérjük a jogi institutiók és az igazságszolgáltatás minden terén, hanem csak per eminentiam itt: a tulajdonfenntartás melletti vétel kérdésében. Ezt az ügyleti formát az élet a kis ember részére, az ő nélkülözhetetlen szükségleteinek : munkáseszközeinek, gépeinek, bútorainak, stb. könnyebb beszerezhetése mián teremtette s ez, mint Schwarz fejezi ki magát: ((gazdasági-politikai szempontból egyenesen nélkülözhetetlen)). S ha van egy institutiónk, mely a tőkétlen, kis existentiát segíteni képes és segiti is: akkor ezt csakugyan neki, az ő támogatására, védelmére szervezzük s vegyük elejét mindenképpen annak, hogy amit az üdvös intézmény egyik oldalon ad, azt másik oldalon az életnek, forgalomnak — sajnos — jól ismert nyerészkedő, lelketlen kufárai kettőzve elvegyék. Még egy ellenvetéssel kell eleve számolnunk. Akadhat, aki azt állítja, hogy strict, absolut szabályozásával a pactum reservati dominii gyakorlati értékét csökkentjük, mert a kereskedő ilyen szigoru feltétel mellett nem fog pactum melletti ügyleteket kötni. Válaszunk az: hogy ezt nem hisszük. Megengedjük, hogy a kereskedők egy bizonyos része tartózkodni fog az ilyen ügyietek kötésétől — de éppen az a része, amelynek túlkapásai ellen irányul ez indítvány. A reális, komoly kereskedő nagyon meg lesz elégedve