A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 48. szám - Széljegyzetek a magyar közjegyzői intézményhez - Széljegyzetek a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez

342 A JOG való lakhatási jogot, — teljesen alaptalan, mert ilyen esetben a vagyonátruházó fél fordulhat a bírósághoz s kérheti' azon vagyonjogi érdek megtérítését, mely az által származik, hogy a természetbeni életjáradékot összeférhetlenség okából nem veheti igénybe; nincs birósag, mely ezt meg nem ítélné. .Mindezekből világos tehát, hogy ajándékul és hozományul átruházott vagyon nem egy és ugyanazon kalap alá vonható fogalom. Széljegyzetek a magyar közjegyzői intézményhez. Irta báró ANDRIAN OTTÓ dr., Szatmárnémeti. Az az állítás, hogy a magyar ügyvédség megélhetési visszonyaira a legnagyobb csapást a közjegyzői intézmény jelenti, — még ha tény volna is, amihez pedig nagyon is sok szó fér, — kérdés, vájjon ad-e elegendő jogcímet arra, hogy a közjegyzőséget fölösleges s a jogélet biztonsága tekintetében kevés értékű intézménynek minősítsük? . . Holott ezt cselekszi Admeto Géza dr. ügyvéd ur, volt jogtanár, e lap f. é. 41-ik számában ott, ahol a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez papírra vetett széljegyzeteiben azt a nézetét rögzíti meg, hogy az osztrák (tudtommal: osztrák és bajor) minta szerint szervezett magyar ((közjegyzői intézménynek a jogélet biztonsága tekintetébeni haszna csak nagyító üveggel fedezhető fel». Megvallom, vártam, hogy a mintegy háromszáz főt számláló közjegyzői karból elé fog állani valaki, aki e komoly laphoz s az illustris cikkíróhoz mért komoly érvekkel igyekezni fog és tudni fogja bebizonyítani, miszerint a modern jogi fejlődés által megérlelt közjegyzőségnek a jogélet biztonsága tekintetében való haszna kétségtelen valóság, s arra a bizonyos nagyító üvegre nem ennek a vizsgálatánál van szükség, hanem annál az állitásnál, hogy a közjegyzői intézmény az ügyvédségre komoly anyagi csapás volna. E tekintetben mi különbséget sem tesz az a körülmény, hogy ezen föltevés nem ujkeletü, amennyiben a közjegyzőség szervezése idején is máivetélytársakat láttak az ügyvédek a közjegyzőkben. Mondom, vártam valamelyes felszólalást erre nálam hivatottabb, avatottabb kezekből. De hogy ez a várakozásom meg nem valósul, ama pályának szeretete, melynek szolgálatára szántam magamat, némi morális kötelesség érzetében, a defensiva eszközéül kezembe adja a tollat. Jól tudom, hogy a volt jogi professzorral szemben én, a gyakorlatlan vidéki kezdő, fölötte nagy hátrányban állok, ám éppen ezen okból az én célom csupán az lehet, hogy a közjegyzői kar figyelmét a kérdésre irányítsam. Nem gondolnám, hogy Admeto Géza dr. ügyvéd ur kiváló súlyt helyezne a «közjegyzői intézmény» substantivum «osztrák minta szerinti» attribútumára. Azért, ha idegenből vettük is, nem következik, hogy már eo ipso célszerűtlennek kell lennie. Nyilvánvaló, hogy a telekkönyvvel is a gyűlölt osztrák ajándékozott meg bennünket, s ki vonja annak hasznát ma máikétségbe ? Azon kezdem, miszerint az 1855. évi törvénynyel szervezett cs. kir. közjegyzőség sokkal rövidebb életű volt, semhogy annak célszerűsége vagy céltalansága tekintetében a közvéleménynek ideje és módja lehetett\olna fogalmat alkotnia. Sejtem azonban, hogy Admeto Géza dr. ur, az ügyvéd, sem képes emancipálni magát azon, az országbírói értekezletet presszionáló akkori felfogás alól, mely a hazai, bár avult és célszerűtlen, összes korábbi intézmények visszaállítását s az osztráktól kapott, bármennyire üdvös, intézmények eltörlését követelte. Hanem ugy látom, hogy a közjegyzői intézménynek a jogélet biztonsága tekintetében való előnyös volta tétetett a kérdés tárgyává. Pedig ez vita tárgya nem lehet, s habár ezúttal ennek a terére került is, szeretem hinni, hogy a jogcselekmények felvételére és hitelesítésére államilag megbízott hiteles személyhez, a közjegyzőhöz, fűződő intézményre vonatkozólag A Jog elől hivatok cikkének szerzője által kimondott vélemény határozottan elszigetelt és semmiképp sem általános. Minden mástól — egyéb kellékek között a közjegyzői kar tagjainál különösen meglévő személyi megbízhatóságtól js — eltekintve, törvényeinkben ezen közhitelű személy functióját körüliró rendelkezések már egymagukban is teljes biztosítékai annak, hogy a királyi közjegyzőség — amint a három évnegyed híjával immár három évtizedre hivatkozható tapasztalat tényleg ennek mutatta meg — a jogélet biztonsága tekintetében célját valósággal betöltő intézmény; mert kell is, hogy ilyen legyen. Nem is férhet ehhez vita. Elég, ha a közjegyzői összeférhetlenségre vonatkozó, a közjegyző érdekeltségi s kizárási eseteit szabályozó, hatáskörét körüliró, a tőle követelt s részére állított erkölcsi és anyagi biztosítékokat statuáló, az 1871 évi XXXV. t.-c. 3. 4. 9. 12. í!>. 51. 59. 168. 171. s köv., 100. s köv, úgyszintén az IHSó. évi VII. t.-c. 20. s köv., 39- Í2. s köv. ij-aiban foglalt tételes szabályokra gondolunk, melyek — amellett, hogy a külső, valamint az erkölcsi dekórum I emelésére is alkalmasak — kiváltképpen biztosítják azt, hogy a közjegyző mindennemű magánérdektől függetlenítse magát. Már pedig ez a függetlenség egyik alapja a jogélet általa Való biztonságos szolgálatának, melyet az idézett §§. imperative is eléje szabnak. Ki meri kétségbe vonni, hogy az önkéntes jogszolgáltaj tásnak valóban fontos vívmánya a közjegyzőnek az okiratok szerkesztésében való önállósága, melynélfogva a hitelességre ! semminémü záradék vagy jóváhagyás nem kívántatik, — ki I meri kétségbe vonni, hogy a közhitelességre vonatkozó hazai tételes intézkedések által a jogszolgáltatás szervei közzé beillesztett kir. közjegyzők kétségtelenül alkalmasak közhitelű okirataikkal akkora biztosítékot adni a magánjognak, mely azt a megtámadtatások ellen már praeventive megóvja, — lévén a közjegyzők a jogi ügyleteknek törvényszabta módon fegyelmezett testületeket alkotó, pénzbeli biztosítékot nyújtó s az állam hatalomtól kirendelt szakértő szerkesztői. A közjegyzőségről már annak idején az első jogászgyülésen ugy nyilatkozott Pórfai táblai bíró, hogy az a jogbiztossági állapot javítását eredményező lényeges jogi reform, valamint a forgalom élénkítésére s a hitel emelésére, a népünkben elgyengült jogérzet szilárdítására, a társadalmi rend és józan szabadság gyámolitására is irányadó és hathatós befolyást gyakorló segédeszköz. Hogy felszólalásomat befejezzem, keresve sem lelhetnék találóbb és szebb jellemzést közjegyzői intézményünkre annál, amiként azt Érdujhelyi Menyhért *) méltatja ott, ahol ezeket írja : «Jogi intézményeink egyike sem hozta hazánkat oly közel a művelt nyugathoz, mint épp ez intézmény, mely az egyénnek magánjogában való függetlensége elvét képviseli, garanciája a magánjog biztosságának, s egyuttal a jogi ügyletek szaporodó forgalmában a gyors és megtámadhatlan kötések ; közvetítője. A közjegyzőség élénkebb szint adott jogszolgálta\ fásunknak; mely hazánk viharos múltjánál és különleges helyj zeténél fogva egészen el volt választva a többi európai állaI mok jogszolgáltatásától. A magyar közjegyzőségnek egyik legszebb disze a tisz: taság és becsületes hozzáférhetetlenség. A merev hivatali összej [élhetetlenség, a haszonleséstől való elzártság hatványozza a közbizalmat, mely éltetője a közhitelesség intézményének. Ebben ; rejlik egyik alapoka annak a rokonszenvnek, melylyel a magyar társadalom ez intézményt felkarolta.* Széljegyzetek a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez. Irta FÖRBÁTH FRIGYES dr , Aradon. A pactum reservati dominiiröl. Kételyeink sem lehettek az iránt, hogy a T. a pactum reservati dominii-t codifikálni fogja. Az irodalom hézagpótló szükségét, célszerűségét, vagy gazdasági jelentőségét hangsúlyozta volt s judicaturánk is elismerte már — sokat dubitálván — hatályosságát. Schivarz Gusztáv ragyogó tanulmánya után (Magánjogi fejtegetések 133. I.) sem dogmatikai, sem legislativ-politikai szempontból szót ejteni e kérdésről nem lehet, anélkül, hogyne ismételnők azt meg, — természetesen: gyengébben és rosszabbul. De jelen sorok célja lévén azt vizsgálat tárgyává tenni, hogy a T. hogyan, kielégítőn, megfelelőleg codificálta-e ezen pactumot: nem kell ettől félnünk, mert nem a pactum r. d.-t - qua jogi intézményt - vesszük bonckésünk alá, hanem a T. reá vonatkozó rendelkezését. T. 1,4-11. «Ingó dolog eladásánál az a kikötés, hogy az eladó a vevőnek átadott dologra nézve tulajdonjogát a vételár megfizetéséig fenntartja, kétség esetében a tulajdon átruházás halasztó feltételéül tekintendő s az eladót elállásra jogosítja, ha a vevő a vételár fizetésével késedelembe esik . » E szakaszszal nem vagyunk kibékülve; a T.-től a controversia eloszlatását, az igaz gazdasági érdekek biztosítását itt is j ehártuk. *) Érdujhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon. Budapest. Pallas rt. 1899. 288 — 289 1.