A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 47. szám - Sommás visszahelyezési perekben van-e helye perújitásnak? - Birák titkos minősitése. Vége. 5. [r.]

miképpen teljesiti hivatását. A zsandárrendszer, mely csak kezdetleges műveltségi viszonyok közt lehet helyén, divatját multa. Az önérzetet és független gondolkozást nem szabad elnyomni, hanem ápolni kell. Aki a magyar igazságügy érdekét a szivén hordja, az leküzdi hiúságát és lemond arról a kétes értékű élvezetről, hogy szolgalelküséget lásson maga körül. Az cl ül járó tanúsítson atyai jóindulatot alárendeltjei irányában, de visszonzásul ne várjon, sőt ne is tűrjön hizelgést \% Föltételezem Alfóldy járásbiró úrról, hogy mint a titkos minősités szabta főnök, az albirákat is alárendeltjei közé sorozza! . . . Ha már az is szomorú dolog, hogy egy járásbiró, mint eliiljáró, a vele egyenlő kvalifikációju albiró pedig mint alárendelt szerepeljen, legalább vigasztaló Alfóldy urnái a gondolkozása, hogy nem szereti a hízelgőket. Sajnos ezzel a felfogással talán egyedül áll a «főnökök» között. A nevezett járásbiró szerint: «A képzettség minősítésénél szigorú mértéket kell alkalmazni és jeles osztályzatra csak azt szabad érdemesíteni, akinek jogi műveltsége európai színvonalon áll! ! Hát hiszen ez a felfogás igen szép theorice. De vájjon mit gondol Alfóldy urr Hány járásbiró van Magyarországon t. i. vezető járásbiró, tehát főnök, a ki ezzel a műveltséggel távolról sem rendelkezik és főnökké lett és minősít derüreborura!? Sőt hány elnök van, aki a műveltség jelzett fokától még távol áll. Már mostan, hogyan lehet az ilyen főnök igazságos ? Hogyan ítélheti meg a képzettséget, ha maga sem eléggé képzett? S végül, hogyan lehet egy fiatal albirótól, akinek még csak pár évi prakszisa van, s aki agyon van nyomorítva, mondjuk a sommás ügyek tömeges tárgyalásaival — európai jogi műveltséget követelni ? Nem, t. Járásbiró ur? Ez a mérték kissé szigorú. Hanem tessék utánna nézni a főnököknek lelkiismeretesen, hogy melyik az az albiró, a ki hasonló visszonyok mellett pályatársainál fóbóet és jobban dolgozik, s aki jogi dolgokkal hivatalon kívül is behatóbban foglalkozik (meglátszik ám ez az ítéletek szövegében) és tessék ezek alapján minősíteni. A főnökök azonban — és ez lenne a jogos mérték — minden esetre közelítsék meg azt a bizonyos szinvonalat, még mielőtt azokká neveztetnek ki, s még mielőtt úgynevezett alárendeltjeiket titkosan beminősithetik. De hiszen sajnos, a főnökök még a birák magánéletének is a felügyelői (persze nem személyesen, hanem spiclik közbenjöttével). A Jog-r\ak 1904. évi február hó 14-én megjelent 7. számában X. Y. a következő megszívlelendő dolgokat mondja: «A birói függetlenség érdekében kívánatos, hogy a bíró előmenetel miatt ne kényszerüljön magánéletét főnöke magánéletéhez irányítani, ennek kegyét hajhászni, mivel csak akkor szűnne meg a rabszolgasághoz hasonlítható az az állapot, hogy a bíró főnöke kerületében előléptetésre nem számithatván, meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy egy másik törvényszék kerületében előléphessen.» «Nézetem szerint valóságos absurdum, hogy a vezető járásbiró, ki esetleg fiatal ember és csak egyesbiró, birótársát minősítheti, mintha az fizetett házi cselédje, díjnok, írnok, vagy kezelő hivatalnok lenne.» Hát bizony ez absurdum! De nem kevésbbé helytelen az elnök minősítő joga is, mert hiszen ő is «birótársát» minősiti és ő is csak, mint egyes biró, holott neki sincs magasabb képzettsége, mint bíráinak. Ugyancsak a Jog-nak 1904. évi július 17-én és 24-én megjelent 29. és 30. számaiban, aTarlózás az igazságszolgáltatás mezejéno cimen Y. eílnévalatta nevezett lap szerkesztősége szerint «Felső bíróságunk egy érdemes és kiváló tagján értekezik igen találóan a birák szomorú helyzetéről, amelyre nézve a nevezett lap szerkesztősége azt jegyzi meg, hogy: «Érdekes dokumentuma e cikk amaz elkeseredett hangulatnak, mely birói karunk legkiválóbb tagjain is erőt vett. A titkos minősités, az elnöki kényuralom, a mindenható statistikai kimutatások kulisszáiba világítanak be e fejtegetések. . .» Az előkelő jogász nem hallgathatja el azta nagy mulasztást, hogy «bár az igazságszolgáltatás épületének egységes alapelvek nyomán való kiépítése évről évre súlyosabb és súlyosabb feladatokat hárit a birói karra: mégis a törvényalkotás terén követett politikája mellett a birói szervezet hiányait kiegészítő céltudatos szervezeti politika révén nem törekedett oda hatni, hogy az alapvető jogintézmények egymást követő megalkotásával párhuzamosan a magyar birói kar s szellewá, erkölcsi színvonala és tekintélye is hasonlóan európai színvonalra emeltessék.D ((Megdöbbentő az a hatalom, amit a bírósági elnökök gyakorolnak. Ezek bírálgatják és rostálgatják a bírákat. Eset*' OG ről esetre ezek állapítják meg titkos minősítés alapján, hogy a kétezer tagot meghaladó birói karból kiket tartanak kineveztetésre és előléptetésre alkalmasaknak. Quasi kegyúri jogokat gyakorolnak a birói karral! ...» Majd szomorú és megdöbbentő képet fest egyes elnökök gyengeségéről, hiúságáról és megbízhatatlanságáról: «Akik állásuk tekintélyét nem a saját egyéniségük súlyában, hanem üres formaságokban és hódolatok fogadásában keresik, kik feladatukat nem a jurisdiktió színvonalának emelésében, hanem statistikai adatok gyűjtésében találják. . . Akik gyengeségük érzetében barátai a titkos informátioknak, a pletykáknak, akik ezek hatása alatt állanak, s akiknél a felfelé való alkalmazkodás elsőrendű minösitvény ' . . Akik nem képesek felemelkedni annak a magaslatára, ahol a birák tevékenységét, annak kvalitását megítélni kell, — mert információik, jelentéseik éppen ellenkezők. . A kiknek jelentései sokszor az elfogultság, a rosszakarat, vagy protekció szüleményei. ...» íme, egy előkelő, magasabb állású biró tapasztalatai az elnökről és a titkos minősítésekről. íme és ezzel szemben Magyarország Igazságügyministere helyesli a titkos minősités rendszerét! Talán az idők jele, hogy a már felsorolt szemelvények megjelenése után, mintha csak lelkemből szólt volna, J'aikó Pál, a budapesti kir. itélő-tábla jeles bírája, az «Ügyvédek Lapja» 1904. évi augusztus fi és 13-án megjelent 32 — 33 számaiban »Az első fokú birák minősítése» cim alatt egy igen jeles és széles látkörről tanúskodó eszmefuttatást irt. Ez a tény nagybecsű anyag a minősités kérdésére nézve, mert a legilletékesebb factorok egyikétől származik. Váikó l'ál ugyanis elnöki titkár volt előzőleg a szegedi kir. táblánál; ő tehát közvetlen tapasztalatból beszél, s igy adatai meg nem cáfolhatók. S vájjon miket mond lraikó Pál? «A bírótól megkövetelem, hogy nyilt, egyenes ember legyren; megkövetelheti tehát a biró is, hogy a felettes hatóságok hasonló modort tanúsítsanak vele szemben. A biró ne kerteljen soha, de vele szemben se kerteljenek, hanem lépjenek elő nyíltan azon hiányokkal, amelyek akadályul szolgálnak arra, hogy a jogosnak vélt előléptetésben részesüljön. Ez a nyilt őszintesség meg fogja teremni egyrészt azt, hogy a birák az önképzésre minden lehetőt meg fognak tenni, másrészt pedig azt, hogy aki az előléptetésnél mellőztetik, tudni fogja az okot, hogy ez miért történt és nem képzeli a mellőzés okait, amely képzelet őt mindig a protekció kényelmes útjaira vezeti.» Majd siet kijelenteni, hogy az elnököknek minősítési jogát alaposan korlátozná, mert szerinte: «Nem alkalmas a kir. törvényszék elnöke arra, hogy elfogulatlan birála'ot gyakoroljon a birák érdemi munkája felett; nem pedig azért, mert a folytonos társadalmi érintkezésben kifejtett rokon- és ellenszenv a tárgyilagos bírálatot nehezíti; kizárja pedig továbbá az a körülmény is, hogy a vidéken székelő elnökök között csak nagyon kevesen vannak olyanok, akik a jognak minden ágában egyforma kiváló szakemberek volnának s igy a különböző szakban dolgozó bíráknak érdemi működését szakavatottal! megbírálni nem képesek; végül az is, hogy az ülésekben is csak szórványosan elnökölvén, módjukban sincsen bírálat tárgyává tenni az egyes bíráknak esetleges fogyatkozásait.* «Már pedig az kétségtelen, hogy ha a minősítésre felhatalmazott hatóságban nincsenek meg azok a kellékek, amelyek alapján a valódi érdemeknek megfelelő birálatot mondhasson, nincsen értelme, de határozottan káros is, ha oly jog gyakorlásában meghagyassék, amely a birák előléptetési visszonyait irányitja.» A «Pesti Hírlap» 1904 augusztus 20-án megjelent számában, «Plósz Sándor igazságiigyminiszter beszédéhez)) cimen közölt cikkben többek között ez áll : «Sajnos, hogy manap a protekción kivül, különösen a bírónak, még egy másik, sokkal veszedelmesebb gárdával is meg kell küzdeni és ezek a «pávatollasok!!» akik ékeskedve (pávatollaikkal fölcifrázottan) hajlonganak a törvényszéki elnökök körül és hacsak annyira teljesítik a kötelességüket, hogy a helyüket éppen megállják — csakhamar a választott kegyencek közzé jutnak, akik azután az ily módon elért magasabb állásban is a kegyeltek, a besúgók, az intriguálók és személyes dolgok titkos befolyásolói és intézői maradnak . A pávatollasok ellen védekezni nem lehet, mert itt befolyást gyakorol a szoknya, az udvarlás, a vőlegényfogás, a partievadászat, vagyoni visszonyok, hízelgés, besúgás. Igy jött létre a spicli, besúgó rendszer ! » Ennyi, azt hiszem elég a szemelvényekből. . . . «Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fujja» mondja a közmondás. Ha az igazságügyi visszonyokat előkelő napi lapok és jogi lapok támadják, ha heteken, hónapokon keresztül kiáltozzák,