A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 46. szám - A XXVII . német jogászgyülés. Folytatás

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 4(>. számához. Budapest, 1904 november 13. Köztörvényi ügyekben. Hazai jogunk szerint, valamely örökhagyó hagyatékára vonatkozó igény, alapuljon az akár végrendeleten, szerződésen vagy törvényen, csak hagyatéki eljárás utján, vagy ha ott vitássá válnék, a törvény rendes utján érvényesithetö, miért is a nem élők között foganatosított halálesetre szóló ajándékozási szerződés és az ajándékozó elhalálozásának puszta kimutatása alapján a tulajdonjognak tkvi kérvényi uton való bekebelezése, sem előjegyzése helyt nem foghat. A budapesti kir. törvényszék, mint telekkvi hatóság (1903. évi március hó ](>-án 6,002 1903. tkvi sz. a.) Sch. A.-nénak, ö/.v. J. P.-né és társai ellen tulajdonjog bekebelezési iránti ügyében következőleg végzett: Bpesten. 1901. évi március 20-án kelt s Rónay Károly dr. bpesti kir. közjegyző' által 102/1901. ügyszám alatt közjegyzői okiratba foglalt halálesetre szóló ajándékozási szerződés, továbbá Zimonyban 1903. évi február hó 20-án a zimonvi Szűz Mária születésének szentelt g. k. egyház által kiállított s hiteles magyar fordítással ellátolt halotti anyakönyvi kivonat, valamint Zimonyban 1903 március 4-én felvett s közjegyzőileg hitelesített és hiteles fordítással ellátott haláleset-felvétel és a Zimonyban 1903. évi március hó 0-án Paulovics Péter dr. zimonyi kir. közjegyző által 3,072. sz. alatt kiállított s hiteles magyar fordítással ellátott bizonyítvány alapján a Bpcst főváros pesti részének 4,504. sz. tkvi betétben 4,407. hrszámu ingatlannak J Péter nevén álló részére a tulajdonjog, halálesetre szóló ajándékozás jogcímén, Sch. A.-né szül. Sch. J. javára bekcbeleztetni rendeltetik. A bpesti kir. itélö tábla (19o:S. évi okt. 28-án 7,740/1903. P. sz. a.) következőleg végzett: A kir. itélő tábla az elsőbiróság végzését megváltoztatja és Sch. A.-né szül. J. J.-t tulajdonjog bekebelezése iránti kérelmével elutasítja, mert a bemutatott halálesetre szóló ajándékozási szerződés értelmében, az ajándékozás csak az ajándékozó halálával lép hatályba, tehát kérelmező csak a néhai ajándékozó hagyatékára bir igénynyel; hazai jogunk szerint pedig, valamely örökhagyó hagyatékára vonatkozó igény, alapuljon az akár végrendeleten, szerződésen vagy törvényen, csak hagyatéki eljárás utján, vagy ha ott vitássá válnék, a törvény rendes utján érvényesíthető, miért is a nem élők között foganatosított halálesetre szóló ajándékozási-szerződés és az ajándékozó elhalálozásának puszta kimutatása alapján a tulajdonjognak tkvi kérvényi uton való bekebelezése, sem előjegyzése helyt nem foghat. Telekkvi kérvényi ügyekben, az ellenfél terhére költségmegállapitásnak helye nem lévén, felfolyamodó azon kérelme, hogy kérelmező a felfolyamodás költségében marasztaltassék, hely adható nem volt. A m. kir. Kúria (1904. évi febr. 10-én 513 1904. p. sz. a.) végzést Iwzott: A másodbiróság végzése helybenhagyatik, mert: a kérelem alapjául szolgáló halálesetre szóló ajándékozási szerződésben az mondatik ugyan, hogy az ingatlanra vonatkozó ajándékozás viszszavonhatlanul tétetik, ennek azonban ellene mond a szerződésben foglalt az a fenntartás, hogy az ajándékozó az ingatlant elidegenítheti és megterhelheti, aminek az az értelme, hogy az ajándékozó az ajándékot visszavonhatja: tekintettel erre, valamint arra a körülményre is, hogy az ajándékozó a tulajdonjog bekebelezésére engedélyt a szerződési okiratban még halála esetén sem adott, a másodbiróság helyesen mondotta ki, hogy felperes jogait nem telekkönyvi kérvényi uton, hanem csak hagyatéki eljárás, vagy per utján érvényesítheti.. A törvényes hitbér a H. K. I. r. 93. §-a szerint azon jutalom, mely a házas nőt a házassági tartozás teljesítéséért férje javából a törvény alapján megilleti, aminélfogva, mivel felperes az örökhagyóval a házasságkötés idejétől kezdve szakadatlanul együtt élt és az örökhagyó hagyta el a felperest, halála előtt három hónappal átköltözködvén az alperesekhez, a felperesnek igénye a törvényes hitbérre megállapítandó volt. Az 1840. évi XXII. t,-c. 85. §-a szerint a törvényes hitbér, a volt jobbágyaknál ugyan 40 frt. illetve 80 kor. t teszen ki, de minthogy az örökhagyó felperesnek második férje volt, a felperes a H. K. I. r. 46. §-a szerint a második férje vagyonából a törvény által megállapított hitbér összegének csak felét igényelheti. Magában véve az a körülmény, hogy a házastársak a férj elhalálozása időpontjában együtt nem éltek, az özvegyen maradt felperest a törvény által biztosított özvegyi jogától meg nem fosztja, az özvegy arra, hogy a lakást és eltartást az örökhagyó örököseitől természetben és közös háztartásban vegye igénybe, nem kötelezhető. A temesvári kir. törvényszék N. J. ügyvéd által képviselt özv. B. (iy.-né szül. Cs. R. felperesnek, K. Zs. ügyvéd által képviselt K. V. és neje B. Sz. alperesek ellen törvényes hítbér és özvegyi jog és jár iránti rendes perében (1902. évi június 27-én 11,048/902. p. szám alatt) ítélt: A kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja, a perköltségeket azonban kölcsönösen megszünteti. Egyszersmind felperesi ügyvéd munkadiját és kész kiadásait 180 kor. 80 fill-ben alperesi ügyvéd hasonjárandóságát 160 kor. 40 fill.-bcn megállapítja saját ügyfeleik irányában. Indokok: Felperes keresetet indított alperesek ellen hitbér és özvegyi jog iránt. Minthogy azonban B. D., G. J. és Ny. P. kifogástalan tanuk bizonyították, hogy felperes férjét halála előtt való súlyos betegségében nem ápolta és teljesen magára hagyta, továbbá, hogy B. Gy.-öt az alperesek magukhoz vették és súlyos betegségében három hónapon át egészen haláláig ápolták és a szükségesekkel ellátták, halála után pedig őt saját költségükön eltemették: a kir. törvényszék felperest a törvényes hitbér vagyis hűbér iránt támasztott keresetével, mely hitbérnek törvényes alapja a házassági hűség, az emiitett okból, özvegyi jog iránti keresetével pedig azért utasította el, mert nevezett tanuk bizonyították, hogy örökhagyó B. Gy. a kereseti ingatlanokat akkor, midőn felperest nőül vette, illetve midőn felperes házába beházasodott, alpereseknek átadta, hogy tehát felperes a kereseti ingatlanoknak birtokában soha nem volt. A perköltségek és ügyvédi munkadíj iránti intézkedés az 1808. évi LIY. t.-c. 251. és 252. §§-ain alapszik. A temesvári kir. ítélőtábla (1903. évi március hó 6-án 3,163/902. p. szám. alatt) ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróságnak Ítéletét részben megváltoztatja, és az alpereseket végrehajtás terhével kötelezi, hogy a felperesnek törvényes hitbér fejében 40 koronát és az özvegyi eltartás fejében 1901. évi január hó 1-től számítva minden év november hó 1-én esedékes évi 40 kor. és 90 kor. perbeli, valamint 12 kor. felebbezési költséget egyetemlegesen fizessenek, mégpedig a hitbért, a már esedékessé vált özvegyi tartásdijat és a perköltséget 15 nap alatt, a tovább járó tartásdijat pedig minden év november hó 1-én. Továbbá kötelezi a kir. Ítélőtábla az alpereseket ugyancsak végrehajtás terhével, hogy a szakértői bírói becsű foganatosításánál felmerült a 8,440/1902. sz. végzéssel 57 kor. 76 fill.-ben megállapított és az iroda általányból előlegezett költségeket a temesvári kir. törvéuyszéki elnök kezéhez 15 nap alatt befizessék. Végre kötelezi a kir. ítélőtábla alpereseket annak tűrésére, hogy a felperesnek fentebb meghatározott özvegyi járadéka a kepadi .'34. sztjkvben felvett ingatlanokra bekebeleztessék, egyebekben a kir. itélő tábla a felperest keresetével szintén elutasítja, elrendeli azonban, hogy a jelen perben hozott ítéletek jogerőre emelkedésük után hiteles kiadmányban a hagyatéki bírósághoz és a kir. törvényszék elnökéhez áttétessenek. Végre a képviselők részére az első bíróság által a saját feleik irányában megállapított járandóság összegét a kir. ítélőtábla mégpedig a felperesi ügyvédét 80 koronára, az alperesi ügyvédét 70 koronára hivatalból leszállítja, a felperesi ügyvéd felebbezési munkadiját pedig ügyfele irányában 12 kor.-ban, és az alperesi ügyvéd felebbezési munkadiját és költségét ugyancsak saját felei irányában 15 kor. 30 fill.-bcn megállapítja. Indokok: A törvényes hitbér a H. K. I. r. 93. §-a szerint azon jutalom, mely a házas nőt a házassági tartozás teljesítéséért férjé javából a törvény alapján megilleti; a minélfogva, minthogy nem is állíttatott, hogy felperes a házassági hűségnek megsértése a felperes részéről, amelynek fennforgása esetében a hitbér nem követelhető, nincs bizonyítva, mivel a megállapított tényállás szerint a felperes az örökhagyóval a házasság követés idejétől kezdve szakadatlanul együtt élt és az örökhagyó hagyta el a felperest halála előtt három hónappal átköltözködvén alperesékhez, felperesnek igénye a törvényes hitbérre megállapítandó volt. Az 1840. évi XXII. t.-c. 85. §-a szerint a törvényes hitbér a volt jobbágyaknál ugyan 40 frt. illetve 80 k.-t teszen ki, de minthogy maga a felperes állítja, hogy az örökhagyó a felperesnek második férje volt, a felperes a H. K. I. r. 46. §-a szerint a második férje vagyonából a törvény által megállapított hitbér összegének csak felét igényelheti, a minélfogva a felperesnek e cimen a törvényes 80 kor. hitbér felét vagyis 40 kor.-t kellett megítélni, az ezt meghaladó összegre vonatkozó igényével pedig őt el kellett utasítani. Nem vitás, hogy a felperes az örökkagyónak haláláig annak törvényes neje volt, hogy tehát közöttük a házasságkötéssel létesült az az életközösség fennállott, amelynél fogva őt törvényeink szerint megilleti az a jog, hogy addig, mig özvegysége tart, férje javait haszonélvezhesse, illetve azok jövedelméből eltartást nyerjen, aminélfogva, minthogy magában véve az a körülmény, hogy a házastársak a férj elhalálozása időpontjában egvütt