A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1904 / 45. szám - A XXVII. német jogászgyülés. Folytatás
323 nagymérvű rugékonyságot és körültekintést igényel, hanem rendkívül programmatikus tisztánlátást is az állami gazdasági politikában. Másfelől a nemzeti termelés minden részének szervi összefüggése magával hozza azt, hogy minden ilynemű intézkedés a — mondjuk — vétkeseken kivül, náluknál talán jobban sok mást sujt, akiknek a kartellekhez semmi közük. Mindennek dacára ugy a törvényhozás, mint az államkormányzat kénytelenek lesznek ezen eszközökről megemlékezni. Vannak esetek, a hol csakis az ily bátor fellépés menthet az izgató adózás kötelezettsége alól (von einer aufreizenden Tributprlicht) és akkor nemcsak gazdaságilag megváltóan, hanem zivatar módjára tisztitóan is fognak hatni. Tényleges monopóliumok birlalói ellen bajosan lesz más lehetőség az ilynemű fellépésnél vagy az államosításnál, hogy velük szemben szükség esetén a közérdek érvényre juttattassék és ők arra indíttassanak, hogy áruikat a forgalomnak illő feltételek mellett átengedjék. Bármily elnéző is legyen azonban ma, annyi éves megszokás után, — a közhangulat a kartellekkel szemben, — egy esetben mégis rendszerint az ellenkezőre csap át. A kartelláruk túlságos, látszólag nem indokolt áremelkedése, mindig újból mozgásba hozza a kedélyeket és erélyes követelést idéz elő a közérdeknek jobb védelme vagy éppenséggel a kartellek elnyomása érdekében. Ezt mutatta újból a petroleumáraknak utolsó nagy áremelése is. Ez az a pont, a hol a kartellek is halandók. Ha itt nem jön valami orvoslás, mégis majd csak túltesz a felzúduló méltatlankodás és harag a józan észen. Jó feltevések és erkölcsi mondások, a bölcs jelszó, hogy «majd csak jobban lesz valahogy*, «a kartellek jövőre majd észre térnek és magukat jobban mérséklcndilo — ezt a veszélyt tőlük el nem hárítják. Itt egy biztonsági szellentyü lesz alkotandó ; első sorban a kartelleknek önmaguk előtti védelmére. Nincs hasznuk abból, ha politikájukban tulszabadok. A legnagyobb nyereség utáni vágynak akkor tulkönnyü lesz a vezetést magához ragadni és a kartellt hamis irányba sodorni. Francia irók szerint a Code penal-nak ismert büntető fenyegetései a természetes árképződésnek mesterséges befolyásolása ellen (419. szakasz), nem csekély részben befolyásolják a legtöbb francia kartellnek mérsékelt politikáját, — dacára annak, hogy a büntetések tényleg fölötte ritkák. Ezen törvények már létezésükkel is, mint fenyegetés, jótékony hatásúak. Mert nem lehet elvitatni, hogy a kartellek, ha előnyük hajhászásában túlélőre mentek és vevőik vagy a fogyasztás érdekeit szem elől tévesztették, a visszafelé vezető utat soha önszántukból, hanem többnyire csak a láthatáron összetornyosuló fekete viharfelhők hatása alatt találták meg. Védeszközök volnának tehát a franciák módjára alkotott büntető törvények, vagy — ami helyesebb volna — a rendkívüli áremelések ellen szervezett sérelmi hatóságnak (BeschwerdeInstanz) egy bizonyos neme. Ezen, szakértők bevonásával kellően összeállított állami bizottság, a községi képviseletek, vagy valamely nagyobb termelői vagy elárusító szövetkezet stb. felhívására, a kartell ár-megállapításai ellen felhozott sérelmeket legalaposabban, contradictorfus módon tárgyalná. Nem nyilvánosan; mert evvel a dolog komédiává válnék; csupán a döntés hozatnék nyilvánosságra. A döntésre szükséges összes anyagot az államkormányzat szolgáltatná, mely e célból különös felvilágosítást is kérhet a kartellektől és azok tagjaitól. A bizottság döntene a kartellárak tárgyi jogosultsága felett. A kartellek tagjai vagy vezetői, kik a bizottság által helytelenített árhoz ragaszkodnak, elvesztik a jogosultságot bizonyos polgári vagy hivatásos diszállások betöltésére. Bebizonyulna, hogy az ily hatóságnak berendezése nemcsak kivihető, hanem hogy a sokak által tulenyhének talált döntésének tisztán socialis hatása gyakran elegendő volna. Bírságok és végrehajtások gátló és elriasztó hatásukban átlag mögötte állanak egy ily nyilvános elmarasztalás és disqualifíkaciónak. Ha ennél többet akarnak tenni, pl. a döntésnek közvetlenül vagy bizonyos feltételek mellett visszaható erőt tulajdonítani azon kötésekre, melyek a túlzottnak talált ár mellett köttettek, — ugy erről lehet még szólani. Ha a folytonos anyagi állami ellenőrzést elvetjük, vagy azt elkerülni akarjuk, a monopolárak képződése és a kartellek egyéb ártulzásai ellen a belföldi piacon csak az államosítás vagy az említett közigazgatás-politikai rendszabályok is ezt a versenybíróságot alkalmazhatják. Szokatlan lévén, működésében az nem is rendesen, hanem csak kivételes esetekben lépne össze és — ami kívánatos lenne, — gyakrabban működnék egyeztető mint döntő hivatal minőségében. Csak létezzék egy szerv, melyhez szükség esetén fordulhatunk; mely kilátást nyújt a bonyodalom megszüntetésére; mely már készenléte által is féken tartja az árnyomás miatti izgalmat, mivel biztos támaszra számithatunk és a mely természetszerűleg már puszta fennállásával is csökkenti a haszonleső kartellek támadó kedvét. Ily hatóságot maga az ipar is szervezhetne autonóm uton. A kartellek veszélyes elfajulásának magánmonopoliumokká, ezen a ponton legkönnyebben eleje ott vehető, ahol a monopolistikus piacuralomnak vágya teljesül, t. i. az árban. Valami ehhez hasonló lehetségessé válnék, ha hosszú tartamú szerződéseknél utólag az árak oly jelentékeny csökkenése állana be, mely egyes termelőcsoportokat érzékenyen sújtja. ad 3. A munkások és a többi, a vállalat részéről alkalmazott egyénekkel szembeni visszonyokban két dolog kiván törvényhozási segélyt. Az első a munkások egyesülési szabadságának oly mérvű jogi elismerése, mint ahogy a munkaadóknak mint vállalkozóknak az egyesülés szabadsága megengedtetik. A kartellek és még inkább a magasabb központosítási stádiumok (KoncentrirungsStadien) komolyan fenyegetik a munka- és szolgálati visszonyok fejlődését. Csak a parallel munkásszövetségek lehetősége segíthet némileg ezen, az alkalmazottakra nézve annyira kedvezőtlen erőáthclyezéscn. Előfeltétele is volna ezen számos javaslatnak, melyek a vállalkozó javára eső gyarapodást, a kartellirozott üzemek munkásai javára, a vezetésben való alkotmányos részesedéssel kiegyenlítenék. Másodszor a munkások, alkalmazottak, tisztviselők stb. érdekei az üzlet-feloszlásoknál, üzembeszüntetéseknél, üzemkockáztatásoknál jobban lesznek megóvhatok, melyek most a kartellirozás folytán oly gyakran és oly kevés kímélettel szoktak bekövetkezni. ad 4. Végül figyelembe veendők a kartelfés tagjai, valamint az azokkal szembeni visszonyok, kik azzá lenni akarnak. A fennálló bajok jelenségei főleg a kényszer, fenyegetés, zaklatás és tisztességtelen verseny utján való megfélemlítés, korlátozó társadalomjogi megállapodások kierőszakolása, kíméletlen majorisálás és erőszakos visszatartás a kartellben stb. Ezen pont elbírálásánál a nézetek egymáshoz örvendetesen közelednek. Vezéreszme gyanánt szolgál, hogy a mindenkinek a jogrend által biztosított mértéke a formális és materiális szerződési szabadságnak a kartellek és kartelltörekvések által nem csorbítható. Kétes csupán az, vájjon azon kívánat, miszerint ezen eszme egész teljességében megvalósittassék, külön törvényhozást igényel-e ? . . A jogászgyülés ily vizsgálatba nem bocsátkozhatik ; de enunciálnia kell azt a tételt, hogy a törvényhozásnak nem szabad késlekednie abban, hogy a jogrendnek megfelelő kiépítéséről gondoskodjék, ha bebizonyosodik, hogy a kartellek alapításánál és a kartelltagok kölcsönös érintkezésében, a fennálló jogrendszerben elismert jogelvek, egyik vagy másik okból egyáltalában nem, vagy csak tökéletlenebbül jutnak érvényre, mint a többi jogéletben. Nem szabad a kartellek körében oly jogszokás és gyakorlatnak meghonosodnia, mely végre az általános jogelveknek más téren való gyengítésére vezet és a jogfejlődésnek visszafejlődését eredményezné. A jogvédelemben nem szabad niveau-különbözetnek fennforognia és legkevésbbé szabad ott a jogvédelemnek csakélyebbnek lennie, ahol a gazdasági hatalomnak akkumulatiója már eleve a csak paragrafusok által védett közérdeket félteti. A nagy tőkék, a vállalatok szövetkezése, az innen és onnan felmerülő koalíciók, — az akaratot felette civilisált alakban fenyegetik, kényszeritik és befolyásolják, de az általuk gyakorolt kényszer-bensőleg sokkal elemibb, mint az, mellyel a törvényhozó eddig számítani szokott. Szigorú megvizsgálása annak, hogy mennyiben elegendők a fönnálló jogelvek az eddigi tapasztalatok szerint arra, hogy a kartellek visszonyában, — jelenlegi vagy jövőbeli tagjaival szemben, azok akarat- és rendelkezési szabadsága megóvassék — a kartellre nézve is előnyös. Mert ha a kartellmegállapodások, a jogelvek és jogeszközök megfelelő kiképződésc folytán mentekké válnak azon gyanútól, hogy meg nem engedett akarathajlitás által jöttek létre, akkor nékik minden aggály nélkül koncedálható a legteljesebb kötelező erő. (Bindungs-Kraft). Ha némelykor a kartelltagok részére kivételes szabadság követeltetik arra nézve, hogy a kartellszerződésben átvállalt kötelezettségeik alól feloldassanak, — ugy annak oka legnagyobbrészt az, hogy nem hisznek a szerződő felek igazán szabad megegyezésében. Ezen utolsó pont centralis jelentőséggel bir az állam kartellpolitikájára nézve. Singularis határozatoktól a kartellekkel szemben lemondani, szabad fejlődésüket a forgalmi szokás határain belül megengedni csak akkor lehet, ha a vevők, fogyasztók és alkalmazottak monopolistikus elnyomását kizáró elegendő védelem mellett, az akaratszabadságnak az üzleti forgalomban való megóvására irányuló jogrend, feladata magaslatán áll. Mert az, ami annak érdekében történik, hogy — a mennyiben a jog erre képes — a kartellben való részvétel mindenkinek szabad akaratába helyeztessék, az a verseny módszerének is és mindazok javára szolgál, kik ellen a kartellek versenyharcot visznek nem azért hogy őket csatlakozásra kényszerítsék, hanem hogy az eladás és a haszonnak lehető legnagyobb részét magukhoz ragadják. Csak akkor, ha a jogrend mindkét irányban mindazt megadja, ami a jogkörében avégett adható, hogy az üzleti elhatározás és a loyalis verseny biztosittassék, hozzájárulhatunk egy szabadelvűbb állami kartellpolitikához. Ennek folytán előadó a következő határozati javaslatot terjeszti elő: «A jogászgyülés azon nézeten van, hogy azon kérdések rendezése, melyek eddig a kartellirozási folyamat és a kartellek tevékenysége által előidéztettek, főképpen a közigazgatási politika és gazdasági törvényhozás hatáskörébe tartozik. Elkerülhetlennek tartja azonban a gyorsan közbelépő és lehetőleg hatályos állami védelmet a túlzott, gazdaságilag nem indokolt áremelkedésekkel szemben, kivált azoknál, melyek a kevésbbé vagyonos osztályok gazdálkodását érzékenyen sújtják; továbbá ugyanazon egyesülési szabadságnak engedélyezését a munkavevők részére, mind a milyennek a vállalkozók örvendenek.