A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 4. szám - A fizetéspótlék-elöleg

28 A JOG ösztökrá.Látjuka Nagy Frigyes Assistenzrath-yáriik a történetebői, mire megy vele a világ, ha nem szabad ügyvédség all a felek oltalmazójaként. A hivatalos személyek elfásulnak az egyén érdekei iránt. Kurtán, sommásan szeretik elintézni az ügyeket. (Ismét az a nagy szerelem az egyeztetésekhez.) Türelmetlenek, ha a fél aprólékoskodik. A legeslegfő az, hogy az ügy agyon legyen ütve. Megengedem : jobbadán jobban szeretik, ha helyesen igazolódik el a dolog, de az meg engedtessék meg nekem, hogy a kényelemszeretet fölöttébb nagyon sokszor behunyatja a birák szemét. A féllel oly közvetlenül nem érintkeznek, mint az ügyvéd. Nemis önti az előttük ki ugy a szivét, mint az ügyvéd előtt. Nem is ösmerik az ügyet olyan aprajára. Nem tudják, mit tud egyik-másik tanú, amit magától el nem mondott. A felek, a tanuk megfélemedése iránt érzéketlenek. A magyar biró nincs is jól dotálva. Sok munkával van megterhelve. A statisztika neki szentség. A járásbíróságnál a fiatalja működik. Az mind a tarsolyában hordozza a — marsall-botját. Sokat kell végeznie, hogy a kezébe kerítse. A főnöke ne lobbanthasson szemére lassúságot, hátrálékot. Hová bújik mindezek elől az igazság kiderítésének a szorgos kutatás által megnyilatkozó vágya ? ! Denique: az emberileg elfogadandó igazság kiderítésének leghelyesebb utja-módja, ha a két ellentétes érdekű fél az objektíve szemlélődő biró előtt a hivatásos személyek assziszteciájával vitáz ; olyanokéval, akik szakértők, a bírótól függetlenek, akik ösztökélve vannak az igazat keresgélni és akik nem félnek a birót ellenőrizni. Amit a biróra mondottam, az mutatis mutandis áll az ügyészségi megbízottra is. Ezért téved a cikkely, azt vitatván, hogy a közvádas ügyekben a sértett képviselője csak címzetes részt vesz. Elég ha ott ül és hallgat. Nem hallott róla a cikkíró még soha, hogy a felülvizsgálati darabokat és a törvényszék mint első folyamodása bíróság darabjait kevésbbé gyorsan referálják, ha auditórium van, mint akkor, ha nincs ? Nem hallott a cikkíró olyan darabokról, amiket a referens «mezitláb» visz az ülésbe? Nem tudja a cikkiró, hogy Nyugat-Európa mivelt államaiban — teszem Angliában — a bíróság maga munkál rajta, hogy az ügyvédség tevékenysége mentül inkább öregbedjék, a közreműködése mentül szélesebb rétegben, mentül szabadabban érvényesüljön ? A szabad államokban dédelgetik, féltik, ápolják a szabadság garanciáit: közöttük a szabad sajtó mellett az elsőt, a szabad ügyvédséget. Ott a működése körének a megszükitésére nem gondolnak. Éppen mi magyarok lépjünk mindig kettőt hátrafelé, valahányszor egyet előre léptünk ? Ám ezek mind elemi dolgok s átfutván, amit papírra vetettem, szinte csudálkozom rajta, hogy eshetik az, hogy az ember indíttatva érzi magát ezeket az bIsten tudja hányszor hallott holmikat újra meg újra elmondani ? És nem győzök csudálkozni rajta, hogy a magyar bíróság tagja! oly gyakran szolgáltatnak alkalmat azokat a közhelyeket vetni ellene az ő tévedéseiknek, amiknek a kútfeje az, hogy a bírói működés határaival s az ügyvédi hivatás természetével nincsenek tisztában. Óhajtom, hogy az a pár hét, amely a cikkely megírása óta eltelt, elegendő lett légyen rá, hogy az irója a nézetét megváltoztassa. Sapientis est . . . A fizetéspóílék-elöleg. Irta EGY KÁRVALLOTT BIRÓ. Ha nemis Ben Akiba, a híres keleti bölcs, de minden bizonnyal okos ember mondása : «Jobb szomorkodni, mint örvendezni)). Gyöngébbek kedvéért mindjárt hozzá is fűzi magyarázatként, hogy aki szomorkodik, annak még öröme lehet, de aki örvendezik, azt bizonyára csalódás is éri. Persze, persze; de az emberek legnagyobb része optimista marad s miért volna kivétel az állami alkalmazottak nagy tömege, amelynek tagjaira nagyon ráillik a halhatatlan költő mondása: ((Megbűnhődte már a multat és jövendőt». Miért hordjak vizet a Dunába? Miért sápítozzam kötetszámra a fölött, hogy minő sérelem, megalázás érte a birói kart már a Slsr^/Z-féle hires törvényjavaslat közzétételekor? Ha nevetségessé nem akarok válni, el kell hallgatni a 7'isza-íé\e pótlékjavaslat megszégyenítő morzsáját; hiszen megírták, elmondták már előttem számtalanszor, hogy a legvérmesebb fizetésrendezés is az anyagi függetlenség követelményeivel rendelkező bírói karra csak éppen megment az éhenhalástól. Miért csapjak fel regényírónak és kíséreljem meg ecsetelni, kiszínezni azt a hónapokra terjedő' verejtékes ; aggodalmat, melyet az állami alkalmazottak kiállottak, amióta ez a kérdés napirendre került; nincs annyi levél a fán, fűszál a réten a zsendülő május hónapban, ahány sóhajtás, zokszó hatott fel e miatt az égre. Végreis meglett a fizetési pótlék s Tisza István gróf miniszterelnök «saját szakállára» előlegként folyósittatta törvényhozási felhatalmazás nélkül az 1903. évre visszamenőleg a pótlékot. Heteken keresztül kisértett ez a fantom. Elébb karácsonyra, majd mindjárt karácsony után az uj év előtt ígérték kifizetését; azután elhallgattak s végre január hó 10-én megkapták a birák és bírósági hivatalnokok. Nagyon természetes, hogy mindenki saját magához van legközelebb s az is természetes, hogy az jajgat, akit vernek. Ne csodálkozzék tehát senki, ha én az «én esetem»-mel hozakodom elő, hiszen adat, okulás, példa lehet ez mások számára is. 1897. évi augusztus 1-én neveztek ki albirónak, 1900. évi július 1-én léptem a IX. fizetési osztály második fokozaden megváltozik a jogban, csak maga a jog nem változik. És minden emberi társadalomnak van joga. Mindenütt, ahol emberek együtt élnek, ott találjuk a jogot is. Megtaláljuk azt a rablóbandákban éppúgy, mint a jótékony egyesületekben. De az emberiség öntudata egy és egységes. A sokféleségben, a faji, nyelvi, stb. tarkaságban is megtartja ezt az egységet. Ez a nagy lény meglát valamit öntudata teljes világánál s a felismert igazságot másutt, más időben, tovább terjeszti, esetleg fejleszti. Az emberiség a rómaiakban ébredt jogi öntudatra, s ezóta nem felejtette el a felismert igazságot, fentartotta azt a népekben mind a mai napig. A jogi öntudat, a jogi gondolkozás fejlődése szemmel látható ; ma már — legalább is az emberiség nagy tömegénél _ ott tartunk, hogy a jogi lehetetlenség majdnem egyjelentőségü a fizikai lehetetlenséggel: a jogi és a fizikai törvények a legtöbb ember szemében egyformán áthághatatlan korlátokat képeznek; és hogy ennyire jutottunk, az az emberiség fejlődésére, az emberiség öntudatában megnyilatkozó jognak fejlődésére mutat. Persze : a jogi öntudat fejlődése mellett már a legrégibb időktől kezdve ott találjuk a jognak tagadását is; helyesebben • annak tagadását, hogy a jognak s a jogi elveknek volna valami megingathatatlan, szilárd alapja. Archelaos már a görög gondolkozás kezdeteinek korában felvetette azt a nagy kérdést, amit örök kérdésnek neveztünk: vájjon a természettől (<pú<rci) van a jog, vagy pedig csak emberi tételezés (vóftw) szólítja azt létre — s a gondolkozóknak tekintélyes része minden időben a mellett az állítás mellett harcolt, hogy a jog az emberi tételezés produktuma. A jogfilozófia történelme is a mellett az állítás mellett tesz tanúbizonyságot, hogy a jog a gondolatok fejlődésének folyamán elveszít maga alól minden szilárdabb alapot s puszta emberi önkénynek tűnik fel. Mindez azonban természetesen nem zárja ki, hogy ez az úgynevezett emberi önkény valami bene fundatum legyen, — valami, ami végelemzésben szükségszerű, Istentől való. Mégis : az emberiség egyetemes jogi öntudata megmarad a maga zavartalan tisztaságában ; a jogfosztók és a jogrombolók is jogot kívánnak, persze : uj jogot; — a római jogrendszernek ma is fennálló és örök érvényűnek tartott institúcióit (magántulajdont, örökösödést, családjogot) a modern társadalmi áramlatok és törekvések alapjukban megingatják ugyan, de ez még mind nem jelenti a jog halálát, legfeljebb csak a római jognak, a hajdan büszkén scripta rationak nevezett, ma pedig már elavultnak itélt jogrendszernek ujabbal való helyettesítését jelenti. A jog megmarad minden időben a szociális lét egyik integráns részének. A jogrendszerek változnak. ; A világon minden változik. De azért talán mégis beszélhetünk fejlődésről. Úgyde a fejlődést nyomon követi a hanyatlás. Mégis hihetjük: hogy az emberiség élete hullámhegyen és hullámvölgyön keresztül, elérendő célja felé tör. (Folytatása következik.)