A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 3. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. (Folytatás.)

20 A JOG rés megtartására módot sem engedne: ennek okáért csekélyke kivétellel nem szaporítja azokat a költségeket. Ha másért hébe-korba nem, hát egyszerűen azért, mert azokban a kis (•könnyebb deliktumu» esetekben a napszámosok ellenfelei is legtöbbnyire nagyon szegény emberek, akiken szintén vagy be lenne a költség hajtható vagy sem. Szóval, aki az életet ismeri, tudja, hogy a cikknek ez az érvelése egyátalán nem áll helyt. Tudja, hogy az életösmeret tökéletes híjával lehet csak azt vitatni, hogy a közönség, kivált a miveletlenebb, szegényebb rész, amely a fizetendő összeg nyomasztó súlyát érzi, azt az impressziót nyeri, hogy a ((büntetés a mellékes, a fő a költség, amelyet ő a sértettnek meg tartozik fizetni*. Dehogy! Az a bizonyos szegény rész a pénzbüntetést nem fizeti le. Az behajthatatlan rajta. Leüli. A sértettnek pedig a bűnügyi költséget meg nem fizeti, mert ez is behajthatatlan rajta s e/t még csak le sem üli. Tökéletesen mindegy 20 korona van-e megítélve, vagy 20 millió. Mindezek pedig a hozzávetőleg, gondolom tormán kiszabott statisztikára vannak épitve; azok is, amiket a cikk mond. azok is, amiket én vetek ellent. Hát nagyon megbízhatatlan talajra. De mond az a cikk mást. Olyat, ami nem az ujjból szopott statisztikán épült föl, hanem csupa merőadta tévedésen. A bíróság, a közvád, a védelem hivatásának, természetének teljes félreösmerésén és a felek gyámoltalanságának tökéletes ignorálásán. (Befejező cikk következik.) \ Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta ADMETO GÉZA dr., budapesti ügyvéd, volt jogtanár. V (Folytatás.*) Hogy az ügyvéd mennyiben köteles az ügy elvállalása előtt a félnek arra nézve tanácsot adni, hogy a perindítástól álljon el, vagy pedig, hogy ne védekezzék, — nehéz kérdés nemcsak azért, mert a legtöbb esetben ki van zárva, hogy az ügyvéd az ügy igazságos és jogos voltáról előzőleg meggyőződést szerezhessen magának, hanem mert ez törvényeink hiányos voltánál, különösen általános polgári törvénykönyv hiányánál és ingadozó, sokszor a feje tetejére állított joggyakorlatunknál fogva lehetetlen is és nem egyszer a fél érdekeinek sérelmével járna. De másrészt az ügyvédi ethika ezt azért sem követeli, mert az ügyvéd mindig az igazibb és humánusabb jogot törekszik érvényre juttatni és habár a pozitív törvény betűje szerint az ügy elveszettnek tekintendő, az ügyvédnek nem szabad a reményt feladnia, hogy éppen a konkrét esetben fog sikerülni az ítéleti jogban egy igazibb és humánusabb jogot érvényre juttatni és ez által az illető törvény magyarázatában egy helyesebb és humánusabb birói gyakorlatot kezdeményezni Erre nézve ékesen szóió példa a kir. Kúriának 55-ik számú büntetőjogi döntvénye, mely szerint kettős házasság esetében, ezen viszony fennállása alatt az elévülés nem kezdetik meg, ez *) Előző közlemény a 2. számban. tehát csakis az utóbbi házasság megszűntének napjával veszi kezdetét. Nyilvánvaló, hogy ez a döntvény és az ezen alapuló birói gyakorlat téves és felette igazságtalan. A büntető jogcselekményeket büntet és ezen cselekmények büntethetősége évülhet el. A kettős házasság bűntettének cselekménye a második házasság megkötése, a megkötésre irányuló beleegyezésnek kijelentése, az elévülésnek tehát a második házasság megkötésétől, az erre irányuló beleegyezés kijelentésétől kell kezdődnie. Az idézett büntetőjogi döntvény a cselekményt, a tettet, annak hatásával és a tett által előidézett állapottal téveszti össze. E döntvényben kifejezésre jutott felfogás, hogy a tettes a második házasságban való együttélés által folyton újból s újból elköveti a kettős házasság bűntettét, még a kath.egyházjog szerinti házasságkötési felfogásnak sem felel meg, mert bár a kath. egyházjog szerint a házasságkötés nem egy aktussal fejeződik be, hanem a sponsalia de praesenti-vél kezdődik, mégis azonban a házasságkötési aktus a házasság elhálásával befejeződik. A döntvény logikája szerint a gyilkosság büntette sohasem évülhetne el, mert a gyilkosság hatása, vagyis hogy egy ember életét veszítette, ez az eredmény sohasem múlik el. S hogy mennyire igazságtalan ez a birói gyakorlat, kitűnik abból, ha meggondoljuk, hogy a gyilkosság büntette 20 év alatt elévül, míg egy kisebb büntetendő cselekmény, a kettős házasság büntette, elkövetőjének feje felett még 20 éven tul is lóghat a Damokles kardja. Ha mármost az ügyvéd, tekintet nélkül e döntvényre és az azon alapuló birói gyakorlatra, minden erejével oda törekszik, hogy a konkrét esetben a kettős házasság büntette elévülésének kérdésénél a helyesebb, igazibb és humánusabb felfogás jusson érvényre, akkor a legnagyobb igazságtalanság azt állítani az ügyvédről, hogy ő ezt csak nagyobb honorárium elérése végett vagy akadékoskodásból teszi, mert hisz ismeri a döntvényt és tudja az azon alapuló birói gyakorlatot, tehát tudnia kel! azt is, hogy ily irányú törekvése hiábavaló s legfölebb csak bonyolítja s húzza az ügyet. Az ügyvéd ilyen és számtalan más .hasonló esetben abban a reményben fogja a harcot felvenni, hogy talán sikerül majd nekt e konktét esetből kifolyólag egy igazibb s humánusabb bírói gyakorlat kezdeményezésében közreműködnie, amiértis az ügyvéd ily trányu működése mindig ethikus. Meg kell emlékeznünk ehelyütt az ügyvéd tanácsadási működésében megkívántató ethikáról is. A konziliárius ügyvéd roppant felelősségteljes működésében, a nagy tudás mellett fő fontosságú a higgadt megfontolás és bő tapasztalat. Az ügyvéd ebbeli működésének ethikája főleg abban csúcsosodik ki, hogy az ügyvéd mindenkor a célszerűséget tartsa szem előtt és ha fele érdekeinek nagy részét egyességi uton biztosítva látja, bírjon annyi önfegyelmezettséggel és ne ragadtassa el magát ama vágytól, hogy fele összes érdekeit per utján ki fogja tudni küzdeni. Sokan azt tartják, hogy a plaidirozó ügyvéd, a fényes szónok, nemis lehet jó konziliárius ügyvéd, mert a küzdelemre kész és abban megedzett természete nem engedi meg, hogy lelkében valamely egyesség célszerűsége iránt meggyőződés keletkezzék. A jó konziliárius ügyvéd hamar határozza el magát az egyességre, de lassan a perre, a plaidirozó ügyvédnél ez éppen megfordítva van. Ha van is e felfogásban némi igazság, ezt általánosságban mondani mégsem lehet és a tapasztalat ezt számtalanszor megcáfolta. A plaidirozó és konziliárius ügyvéd Vájjon megfelel-e a Ding an siclmék valamely objektum, épp oly kétséges, mint az, vájjon megfelel-e a jognak an sich valamely objektum. Hiáha hívjuk segítségül a gondolkozásnak legnagyobb héroszait; a legnagyobb bizonyossággal állithatjuk, hogy a szublim tudás soha semmi körülmények között se fogífelülemelkedhetni a tudás korlátain. De hiszen ez lehetetlen is. A tapasztalatnak a Kant-féle definíciója megdönthetetlen. A dolog nem ugy áll, hogy megismerő tehetségünk egyszerűen, mint valamely síktükör, híven visszatükrözi az objektív létet, hanem megismerő tehetségünk, hasonlólag a domború és homorú tükörhöz, a viláo dolgait elferdítve tükrözi vissza.1) Azaz a tapasztalat lehetőségének feltételei mibennünk, a megismerő alanyban vannak, vagyis a mi megismerő tehetségünk konstitutív tényezője a tapasztalatnak. Minden. ami nekünk megjelenik, olyanná lesz, mint amilyenné azt mi formáljuk meg*) Baconnak az emberi elmébe vetett átható pillantása diktálhatta neki a meg nem értett s talán alig sejtett nagy igazságot: «Hibás ugyanis az az áüitás, hogy az emberek érzéke szolgál a dolgok mértékéül, sőt ellenkezőleg, mind az érzékek, mind az értelem összes benyomásai az ember s nem a mindenség szempontjából alakulnak. Az emberi értelem hasonlit az egyenetlen tükörhöz, a tárgyak sugarai felfogábában saját természetét összekeveri a tárgyak természetével, ezt, elferdíti és megrontja.)) (Bacon: Nóvum Orgánum, XLI. aforizma, Balogh Áruin fordítása.) ismerő tehetségünk tiszta formái és az úgynevezett kategóriák szerint. Nem lehetetlen, hogy Kani is tévedett a részletekben ; lehetséges, sőt valószínű, hogy kategóriái nem állják ki a kritikát, de nagyban és egészben mégis igaza van s tanának bizonyos részét, mint amilyen a tér és idő szubjektivitásának tanítása, semmiféle kritika meg nem erőtleniti. Bizonyos tehát, hogy a Kant\ kriticizmus igen nagy területet hódított meg az igazság birodalmából. Kantban valóban a gondolkozás Copcrnicusa született meg. Elvitázhatatlan, hogy a tapasztalat fogalma, ugy mint azt a kritikai filozófia Koncipiálta, kifogástalan. Mi tehát csupán a tapasztalat világára vagyunk utalva minden téren — és igy a jog terén is. A Ding an sich világába be nem hatolhatunk, legalább addig nem, mig megismeiő tehetségünk ilyen, amilyen. Az a kérdés ped'g, vájjon létezik-e magában véve jog va.y sem, teljesen összeesik az objektív lét kérdésével. Ismételjük: valamint az objektiv lét kérdésére nem tudunk semmiféle feleletet adni ugy az objektiv jog létének kérdésére sem tudunk megfelelni. Csak azt felelhetjük, hogy erre a kérd őre nem felelhetünk. (Folytatása következik)