A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 28. szám - A büntetőtörvény 85. §.-ának 4. pontja kérdéséhez - A kormány jelentése az ország biztosítási ügyéről

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 28. számához. Köztörvényi ügyekben. Az ált. polgtkv. 357. S-a érteim, osztott tulajdon csak akként létezhetik, hogy egyik tulajdonost a dolog állaga, a másikat pedig a dolog állagára való valamely jog mellett, annak haszonvétele illesse, ennélfogva a tulajdonjognak oly megosztása, hogy az ingatlannak, mint födolognak legyen a tulajdona, mint akit magának az ingatlannak a tulajdona illet, az ált. polg. törvkv. által megengedve nincs. Az alt. polg. tkv. 529. §. érteim, a személyes szolgalmak a jogosított halálával megszűnnek. A besztercebányai kir. tszék (1902. dec. 13-án 4,239/P. s;. a.i Láng K. dr. ügyvéd által képviselt B. Rozina és társainak, Cinta 1). ügyvéd által képviselt B. Mihály ellen tulajdonjog elismerése iránti rendes perében következőleg itclt: Felperesek keresetükkel, hogy alperes végrehajtás terhével köteleztessék a iitf. tjkvben 3,133—3,134, hrsz. a. ingatlanon levő a kereseti B. szerint a besztereei kir. járásbiróságtól IK'.tO október 23-án felvett birói szemlejkvben x betűvel megjelölt diófát, mint növedéket felpereseknek birtokába átadni és az elvont hasznot megtéríteni, valamint alperes is viszonkeresetével elutasittalnak, stb. indokot,rs: Előrebocsátásával, hogy a felperesnö a kereset beadása után időközben, elhalt és a per adatai szerint igazolt örökösök a kir. tszék 473. sz. végzésével jkvi tárgyalásra idéztettek, hogy a pert folytatni kivánják-e vagy sem, éspedig azzal, hogy a tárgyalásra megnemjelenés esetében az tételeztetik fel, hogy a pert nem kivánják folytatni; minthogy az 1902* február 28-án tartott jkvi tárgyaláskor az ítélet rendelkező részében foglalt felperes jogutódok a per folytatása mellett nyilatkoztak, a többiek pedig nem jelentek meg, sem pedig a per folytatása iránti nyilatkozatukat nem jelentették be, felpereseknek csak az Ítélet rendelkező részében foglalt jogutódok voltak tekintendők, s minthogy a keresetben emiitett B tanú UH. sz. tjkvben 3,133. és 34. hrsz. részletek a B. Rozina hagyatéka ügyében 1896. április 24-én kelt hagyatéki átadó végzés (szerfelvételi jkv ad XXXVIII.) amúgy is a rendelkező részben emiitett K. I. gyám által képv. kiskorú 6. Mária, János és Katalin osztályrészükbe adattak. Alperes védelmét arra alapítja, hogy a per tárgya diófa K. Márton tulajdonát képezte, azt K. Márton birta és használta ; azt alperes az 1883. febr. 28-án tartott árveréskor megvette. Alperes az esetre, ha a per tárgya diófa, a 98. sz. tjkv. 3,134. hrsz. részleten fekszik, viszonkeresetet támaszt. Való ugyan, hogy a kolozsvári kir. ítélőtábla 1893. április 4-én 1,024. sz. a. végzéssel elrendelt és kihallgatott alperesi tanuk vallomásaik szerint a diófát K. Márton haláláig birta és használta és ennek halála után az árvaszék eladta, illetőleg az utóbbi tanú vallomása szerint ifj. K. Márton eladta és alp. B. Mihály vásárolta meg. S. I. tanú vallomása szerint is tanú B. I. al- és felperesek jogelődje férjével együtt mentek Dijosére, s tudja, hogy a per tárgya diófát B. János nem vásárolta meg, hanem a mint később hallotta, D. Mihály, iiletőleg alperes vette meg. A Beszterce-Naszód-megye árvaszékétől hivatalból beszerzett iratok igazolják ugyan, hogy az IMHM. febr. 2H-án felvett árverési jkv szerint alperes a tacsi Ilit), sz. tjkvben foglalt ingatlanokat megvásárolta, de nem igazolják azt, hogy a per tárgya diófa melyik ingatlan részletnek képezi a tartozékát. Az alperes tanuk közül B. ('. vallomása szerint a per tárgya diófát ismeri, s egyizben a felperesek jogelőde neki azt mondta, hogy a diófa nem az övé, s azért perelni nem akar, B. R. és B. vallomásaik szerint is, kik ugyan a diófát nem ismerik, de nekik a felperesek jogelődje azt mondta, hogy a diófáért perelni nem akar. .Minthogy pedig felperesek azt állítják, hogy a diófa a 98. sz. tjkv 3,134. hrsz. alatt részletéhez tartozik s erre nézve a válasziratban és az |HÍ)7. máj. 4-én tartott jkvi tárgyaláskor is birói szemlére hivatkoztak és alperes is az 18!»7. jun. 9-én tartott jkvi tárgyaláskor, hogy a per tárgya diófa, melyik részleten fekszik, a birói szemlére, mint döntő' bizonyítékra hivatkozott s minthogy az alperesi tanuk vallomásai és a per egyéb adataiból folyóan arra nézve, hog\ a per tárgya diófa a tacsi UH. sz. tjkv 3,134. hrsz. a. részletnek képezi a tartozékát, vagy mely részleten fekszik az 1,196. sz. végzéssel elrendelt birói szemle költségeit sem felperesek, sem alperes, ki a per tárgya diófa iránt viszonkeresetet támasztott, nem fizették be és a végzésekbe tett felhívás ellenére a tacsi 98. sz. tjkv mai állapotát feltüntető tjkv és vázrajz hiteles kivonatát illetvén, másolatát nem adták be, s minthogy a felperesek a jelen szám alatti kérésükkel Ítélethozatalért folyamodtak, mint a kereset, mint pedig a viszonkereset megvilágittatian, bizonyittatlan maradt, miértis felpereseket keresetükkel, alpereseket pedig viszonkeresetükkel elutasítani kellett, stb. A kolozsvári kir. ítélőtábla (1903. mára 4-én 148/903. sz. a.j az elsőbiróság Ítéletének ama része, amely szerint alperes Budapest, 1904 július 10. viszonkeresetével elutasittatott, felebbvitel hiányában érintetlenül marad, felebbezett ama része, amely szerint a per főtárgyára vonatkozóan felperes keresetével, illetve a megnevezett jogutódok átvett keresetükkel elutasittattak és a perköltségek kölcsönösen megszüntettettek, helybenhagyatik. Az elsőbirósági ítéletnek felebbezett ama része, amely szerint felperes az elvont haszonra nézve keresetével elutasittatott, megsemmisíttetik és ezen részben az ítélet hozatala mellőztetik, stb. Indokok: B. I., id. F. M., V. I. és id. Sch. tanuk vallomásából megállapítható, hogy a kérdéses diófát alperesnek jogelőde, K. Márton a nagyapjától örökölte, birta és haszonélvezte és hogy alperes a diófát ifj. K. Mártontól a községi elöljáróságnál tartott árverésen megvásárolta, az árvaszéktói beszerzett ügyiratok a kérdéses diófa eladásáról és megvételéről felvilágosítást nem adnak ugyan, ebből azonban más nem következtethető, mint az, hogy eme diófának az árverése nem történt az árvaszék tudtával, minthogy K. Márton hagyatékához az leltározva nem volt; a som. visszahelyezési ügyiratokból kitűnik, hogy B. Mihályt az ő jogelőde nagybátyját perelte be és felperes a kérdéses diófa békés birtokába jogerős ítélettel visszahelyeztetett, az eme perben alperesitett B. .Mihály volt a felperesek jogelőde, akitől id. Sch. tanú vallomása szerint felperes jogelőde B. I. a tacsi ingatlanait, tehát a tacsi 3,133. és 34. hrsz. ingatlanokat vásárolta volt; alperes elleniratában beismerte, hogy a peresített diófát birja és használja és az esetre, ha megállapittatnék, hogy eme diófa a tacsi 3,134. hrsz. ingatlanon volna felperes ellen eme diófára nézve a tulajdonjog, illetve haszonélvezeti jog elismerése iránt viszonkeresettel élt: eme tényekből a helyszíni szemle nélkül is meg lehet állapítani azt, hogy a kérdéses diófa a tacsi 3,134. hrsz. ingatlanon van. Eme tényállás megállapítás után az képezi az eldöntendő kérdést,' hogy felperes, illetve jogutódai egyedül az alapon, hogy a tacsi 3,134. hrsz. ingatlanok tkvi tulajdonosai jogosultak-e az azon levő diófa átbocsátását követelni ? Általában véve alkalmazást nyer ugyan a ptk. 420. ij-nak az az intézkedése, ha a növény gyökeret vert, az ahhoz való tulajdonjog az ingatlan tulajdonosát illeti, ugy de a jelen esetben, amikor felperes jogelőde B. I. a 3,133. és 34. hrsz. egy tkvi jószágtestet képező ingatlant megvásárolta, a diófa már rajta volt és id. Sch. J. tanú vallomása szerint K. Mihály eladó kifejezetten kiejentette, hogy a diófát nem adja el, ami abban leli magyarázatát, mert az a K. Márton tulajdona volt és azért annak eladhatására jogosultsággal nem birt, ezek szerint nem adatván el a diófa, azt a felperesek jogelőde a vétel cimén meg sem szerezhette és fennmaradt közte és az alperes, mint a diófa birtokosa közt, az adás-vevési szerződés előtt volt jogviszony, ami a gyümölcstenyésztés érdekében az illető vidéken szokásos, hogy külsőségeken levő gyümölcsfák a tulajdonjognak az ingatlantól elkülönített tárgyát• képezik, amely szokásos jogviszonyban rejlik, hogy az ingatlan tulajdonosa tűrte a sajátján más által a nemes gyümölcsfa tenyésztését és hasznosítását és mint tényleges viszonyból a földre és fára különálló a megosztott tulajdon fogalma alá eső jogviszony keletkezett, minthogy felperesek jogelődének az ingatlan megszerzésekor tudomása volt arról, hogy az azon levő diófa az adás-vevés tárgyát nem képezte, ennélfogya azt egyedül a tkvben kitüntetett tulajdonjog alapján sem követelheti, amely okból az elsőbiróság ítéletének, felperest keresetének a per főtárgyára elutasító felebbezett végzést helvbenhagvni kellett, stb. A m. kir. Kúria (1904. ápr. 6-án 3,738. sz. a.) Mindkét alsóbiróság ítélete részben megváltoztattatik, alperes végrehajtás terhével köteleztetik, hogy a tacsi 98. sz. tkvben 3,134. hrszámu ingatlanon levő s a keresethez B) a. mellékelt vázrajzon x betűvel jelölt diófát 15 nap alatt a felperesek birtokába átadja, stb. indokok: Az ált. polg. tkv. 357. §-a értelmében osztott tulajdon csak akként létezhetik, hogy egyik tulajdonost a dolo"' átlaga, a másikat pedig a dolog állagára való valamely jog mellett annak haszonvétele illesse, ennélfogva a tulajdonjognak oly megosztása, hogy az ingatlannak, mint fődolognak legyen a tulajdona, mint akit magának az ingatlannak a tulajdona illet, az ált. polg. törvkv. által megengedve nincs, következéskép, habár a másodbiróság ítéletében megnevezett tanuk bizonyították is, hogy K. Márton a kérdéses diófát felperesek jogelődének el nem adta, hanem azt haláláig maga használta, halála után pedig ifj. K.Márton az alperesnek adta el, ennek a megállapodásnak más joghatálya nem lehet, mint az, hogy felperesek jogelőde K. Mártonnak a kérdéses diófára haszonélvezeti jogot engedett. Minthogy azonban az ált. polg. tkv. 529. §-a értelmében a személyes szolgalmak a jogosított halálával megszűnnek, az pedig, hogy K. Márton meghalt a megszerzett hagyatéki iratokkal kimutattatott, ifj. K. Márton a kérdéses diófa haszonélvezetét felperesnek jog