A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 28. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. (Folytatás.)

2J í A JOG napi fogházra átváltoztatható 20 illetve 10 K. pénzbüntetésre Ítélte. Az indokolás lényege az, hogy a törvényszék megállapítása szerint kétségtelen, hogy Cs. Bálint minden alapos ok nélkül azzal gyanúsította főmagánvádlót, hogy ez a körtéjét lopta, s hogy ezen gyanúja alapos, vagy alaptalan voltáról meggyőződjék, olyan cselekmény elkövetésére utasította V. Jánost, amely a fő-magánvádló erkölcsi érzületét és hírnevét okvetlen megsértette, mert ezáltal, nyilvánvaló lett előtte, hogy Cs. Bálint őt lopás gyanújával terheli, s ez utóbbi reábirása folytán V. János által véghezvitt cselekmény a főmagánvádlóra nézve mindenesetre meggyalázó. II. Ugyancsak az ss.-t járásbíróság L. József korcsmárost, az ellene S. Jenő által emelt a BTKV. 261. £-ába ütköző becsületsértés vétségének vádja s következményei terhe alól a BP. 326. í?. 1. pontja alapján felmentette. Az ítélet megokolásában tényállásként a bíróság magánvádló azon előadásával szemben, hogy mikor magánvádló vádlott korcsmahelyiségében borozott s vádlott fölhívás dacára az oda időközben betérő tiz-tizcnöt kőmíves-legényt más helyiségbe eltávolítani nem akarta, sőt magánvádlót kiutasítással fenyegette, többször egy senkinek, egy semminek nevezte — tanuk vallomása alapján azt állapította meg, hogy éppen magánvádló viselkedett indulatosan, sértette a nyilt, a közönség számára nyílva tartott korcsmahelyiségbe történt leülését 4—5 kőműves legénynek, sértette ezek jelenléte, «Mars ki!» kifejezéssel adott kifejezést türelmetlenségének, a korcsmáros szelid figyelmeztetésére felhevültén felelt, sőt azt meg is fenyegette, amikor is vádlott beismerése szerint is tényleg használta a vád tárgyává tett kifejezéseket, mindazonáltal a bíróság a kifejezéseket az adott esetben magánvádló személyét illetőleg, meggyalázónak nem találta, mert mint korcsmai üzlettulajdonosnak jogában áll az ugyanazon ivóhelyiségben mulató vendégei között a sértegetéseket megakadályozni, sőt azt, aki erre magaviseletével, vagy felhevült állapotával okot ad, el is távolítani, a beavatkozás vádlott részéről jogos volt, a forma magánvádló italtól felhevült állapotára tekintettel is teljesen igazoltnak látszik. A d-i kit. törvényszék L. Józsefet a BTKV. 261. §-ába ütköző s e szakasz szerint minősülő becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek, s ítélte 2 napi fogházra átváltoztatandó 't(> K. pénzbüntetésre, mert: «kicsoda maga, maga egy senki és semmi, értse meg, maga egy semmi, ha nem tetszik nyitva az ajtó, eltávozhatik» — meggyalázó kifejezéssel illette. Az indokok lényeges része a járásbíróság által lefolytatott és felsorolt megállapítás után abban kulminál, hogy magán vádlónak nem minden alapnélküli volt azon fellépése, mikor a vendéglőst a vendégszobából az üzleti összeszámolásra odagyült zajongó munkások eltávolítására hivta föl, továbbá a vádlott részéről vele szemben használt kifejezések egyenértékűek a kiutasítással, s mint ilyenek kétségen kívül meggyalázok, s egyébként is közönséges szóváltás nem jogosít fel senkit, különösen a vendéglőst nem, hogy vendégjével szemben becsületsértő kifejezést használjon Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta ADMETO GÉZA dr., budapesti ügyvéd, voitjogtanár. i Folytatás.*i A magyar ügyvédség. Ez a fejezet nem szándékozik a magyar ügyvédség történelmét ismertetni, de azért mégis a multak, különösen a közel mult emlékeit akarja felújítani részint okulásul, részint és különösen azért, mert csakis a multak emlékeinek felidézésével érthető meg teljesen a magyar ügyvédség mai állapota. A magyar államiság életében az 1848. év oly forduló pontot képez, amelyet az, aki a multak intézményeit és eseményeit egy bizonyos kiinduló pontból kívánja tárgyalni, teljes joggal annak elfogadhat. 1848. év előtt ügyvédi karról, mint önnálló testületről beszélni nem lehet. A magyar társadalom rendi tagoltságánál és a rendi alkotmánynál fogva a közhivatali működésben és a közélet szereplésében csak a nemesség vehetett részt, habár bizonyos mértékben kivételesen a honoratior is érvényesíthette magát. Érthető tehát, hogy a megyebeli birtokos nemesség iparkodott az ügyvédi oklevél, mint a közti ztségek viselésére minősítő vagy legalább őt arra alkalmassá tévő képesítés *) Előző közlemény a 25. számban. megszerzésére, mivel más jogászi minősítés vagy képesítés nem létezett. A vármegyékben a megyebeli birtokos nemesség sarjai foglalták el a tisztségeket: a nemes ifjak nagy része a megyénél alkalmaztatta magát mint tiszti jegyző vagy tiszti ügyész, mint megyei esküdt vagy szolgabíró, kisebb része a kir. dicasteriumoknál, a budai helytartótanácsnál, a kincstári kamaránál vagy a bécsi kancelláriánál keresett magának munkakört, ahol az ifjak rendesen mint tiszteletbeli fogalmazók kezdték meg pályájukat. Látjuk tehát ebből, hogy a nemes ifjak nem azért szerezték meg az ügyvédi oklevelet, hogy önálló ügyvédi gyakorlatott folytassanak, hanem azért, mert ez képesített a hivatalviselésre. Magyarországon abban az időben senki semmiféle közhivatalba nem juthatott, ha nem volt született nemes ember, a közhivatal a nemesség privát dominiuma volt és igy érthető, hogy a nemes ifjú, midőn az ügyvédi oklevelet megszerezte, — nem az önálló ügyvédkezést választotta pályájául, hanem a közhivatalt, mert ez adott hatalmat, befolyást és tekintélyt és ez biztosította a politikai szereplést is. Önálló ügyvédi gyakorlatot a nem nemesek folytattak és miután a kiváltságos osztályon kivül állottak, ezen sorsuknál fogva közelebb voltak fűzve a néphez, mint a kiváltságos osztályhoz. A kiváltságos osztály felfogásával sehogy sem volt Öszeegyeztethető az ügyvédség igazi hivatása, az egyéni védelem, az egyéni szabadság és az egyén érdekeiért a jogegyenlőség alapján való küzdelem, de az akkori rendi alkotmány-, bírósági szervezet és a társadalom rendi tagoltságánál fogva ez lehetetlen és elképzelhetetlen is volt, — ugy hogy az, ki önálló ügyvédi gyakorlatot folytatott, rendesen valamely család vagy uradalom ügyvédje lett és ezen főúri családdal vagy uradalom birtokosával szemben bizonyo- alárendelt helyzetbe jutott. Mindezen viszonyokat és telfogásokat átgondolva, azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy az ügyvédkedés nem is tartatott nemes emberhez illőnek. És e felfogástól a magyar társadalom ma sem tud szabadulni s mig Angliában az angol előkelőség sarjait a hadi tengerészeti és papi pályán kivül leginkább az ügyvédi pálya vonzza, addig nálunk e pályától még mindig idegenkednek és azt lebecsülik ugy, hogy a magyar társadalom gerince az ügyvédségtől még mindig távol áll. Azért is az, ki a nálunk uralkodó és mindinkább növekedő ügyvédellenes irányzat okait kutatni és kimutatni akarja — a mint azt a következő fejezetben megkísérelni fogjuk, — annak ezt a körülményt kicsinyelnie nem szabad. Akinek pedig nem volt alkalma vagy elég bátorsága önálló ügyvédi gyakorlatot folytatni, a főispán- vagy más főúrhoz mint titkár szegődött, vagy az országgyűlésen mint valamely főúr vagy követ jurátusa, irnoka szerepelt. Tudjuk azt, hogy minden megyehatóság két vagy több ilyen fizetéses jurátust, Írnokot rendelt követei mellé. Kossuth Lajos is ily küldötti minőségben volt a pozsonyi országgyűlésen és ott kezdte publicisztikai működését országgyűlési tudósításainak szétküldésével. 1H 48. év előtt a végzett jogtanuló az egyetemi vagy akadémiai tanfolyam befeji, zésc után valamelyik ügyvédhez vagy megyei tisztviselőhöz mint patvarista szegődött A patvaristák meghatározott hatáskörrel nem birtak, hanem csak mint gyakornokok valamelyik tisztviselőnél vagy mint ügyvédsegédek valamelyik ügyvédnél működtek. Rendes fizetésük nem volt, hanem a principális nagylelkűségétől függött ellátásuk, ki őket teljes házi eltartással, szállással, élelemmel és némi csekély fizetéssel látta el. A megyei tisztviselőkhöz, alispánhoz, szolgabíróhoz többnyire nemesi és előkelő birtokos családok sarjadékai szegődtek, főnökeiket hivatalos kiküldetéseikben és vidéki eljárásaiban követték és nemesi voltuknál fogva tisztességes állást foglaltak el. Az ügyvéd mellé szegődött patvarista helyzete már szerényebb volt és sorsa nem egyszer éppen nem volt irigylésre méltó. Azért is a patvaristát a patvaria (pati varia = különféléket tűrni, szenvedni) latin szóból származtatják, mig mások Huszty szerint a magyaros hangzás után ítélve a patvaristát a «patvar» (perpatvar) szóból származtatják. Kun László szerint (A magyar ügyvédség története.) ez utóbbi magyarázat kevésbé látszik helyesnek, mivel a patvarista szó latin származását az «ista» képző is támogatja, mint jurista, diurnkta. Amidőn a jogtanuk) mint patvarista az egyévi gyakorlatot elvégezte, lett belőle jurátus. A fiatal ember Pesten valamely kir. táblai biró oldala mellett felesküdött és mint jurátus (juratus tabulae regiae nótárius) vagy a tábla biráinál, a personalitásnál vagy a septemvireknél, vagy pedig táblai ügyvédnél alkalmaztatott, de alkalmaztathatott a jurista a kerületi táblánál is. A jurátus bizonyos tekintetben hivatalos közeg volt, mert hivatásuk nemcsak a másolásban vagy a perkivonatok készítésében állott, hanem a kir. tábla és a hétszemé-