A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 26. szám - Igazitani-valók. A telekkönyi szétdarabolásról. (Folytatás.)

A JOG 205 xünk és rendeleteink özöne dacára — lutrijátékká fajult és hazánk ma csupán az alperesek Eldorádója. De talán sehol sem harapódzott el annyira az alakiságok kultusza, mint az amugyis Achilles-sarkunkat Képező végrehajtási eljárásunk terén. Itt a sok dudvától már alig látjuk az igazságot. A törvény maga oly ruganyos, annyifelé értelmezhető és fé:remagyarázható, hogy könnyű módja nyilik bármely bírónak a'.t, teljesen legális módon is, fejebubjára állítani és lényegéből kiforgatni. Lehetne talán a bajon a táblák — mint végrehajtási ügyekben utolsó forumok — plenáris határozataival és egyöntetű judikaturájával segíteni. Mindkettő azonban egyelőre lehetetlen, — mert hiányzik a tábláknál a teljesen tájékozott, szilárd jogi alapelvekből kiinduló és azokat következetesen alkalmazó szaktanács ! A végrehajtási ügyek — nagy fontosságuk és a hozzájuk füzödő nagy anyagi érdek dacára — a táblák hamupipőkéi, azokon csak mihamarább — coute qui coute — át kell esni. A végrehajtási törvényt alig ismeri egy-egy bitó alaposan, vele behatóan foglalkozni talán még derogál is. Ennek pedig szomorúak a következményei. Ahány előadó, ahány tanács, annyi különféle felfogás! Csupa ötletszerűség, kényelmi szempont és ha emellett néha a törvényen is kell erőszakot elkövetni, — könnyű a vigasz ; több is veszett Mohácsnál! (Végejkövetkezik.) Révai Lajos dr. Igazítani-valók. A telekkönyvi szétdarabolásról. Irta FROMM GÉZA dr , ráckevei kir. albiró. (Folytatás.) A Jog f. évi 19. és 21. számaiban a cimmel megjelent közleményben előadottakra az igazságügyi m. kir. miniszter ur 3.58i, 1904. J. M. I. szám alatt ezeket válaszolja: «a telekkönyvi bejegyzés és az ingatlanok szétdarabolása tekintetében hangsúlyozott meghatározások a fennálló szabályokkal ellentétben állanak, mert telekkönyvi bejegyzés alatt általában a Tkvi. Rendtartás 55. és 56. §ai szerint az eljárási cselekményt kell érteni, amely által a jószágtestnek egy része (és pedig akár egy birtokészlet, akár ennek csak egy darabja) a telekkönyvben a jészágtesttől külön választatik ; és mert ezzel ellentétben a 3,834 1888 I. M. E. számú rendeletben emiitett szétdarabolás nem a bíróságnak, hanem a feleknek a ténye. «Ami a Jog hivatkozott számában közzétett) esetet illeti, erre nézve, habár méltánylom a nyilatkozó albiró aggályait, ezeket «az I. pont esetébena tárgytalanoknak tartom, mert: 1. a fél által a telekkönyvi bejegyzés végett bemutatandó vázrajz az említett 3,834. számú rendelet 1. §-ának utolsó bekezdésében foglaltak miatt éppoly okirat, mint aminő a telekkönyvi bejegyzésre irányuló irott szerződés; és mert 2. a bejegyzés elrendelésének alapjául szolgált vázrajznak a kataszter által való kiigazítása rendszerint arra vezetendő vissza, hogy az irásos okirat tartalma és a vázrajz, illetve ennek lényeges tartalmát képező ábra között eltérés van. Az eltérés okai rendszerint azok a technikai nehézségek, melyekkel a feleknek kell megküzdeniök, mikor a vázrajzot az említett 3,834. számú rendelet 1. §.-ának első bekezdése értelmében a kataszteri térkép léptékéhez képest kötelesek kiállítani. A biróság a szóbar.forgó és ekként könnyen magyarázható eltérést a technikai eszközök és ismeretek hiányában rendszerint csak akkor ismeri fel, am kor a pénzügyi hatóság a vázrajznak megvizsgálása és a helyszínével történt összehasonlítása után figyelmét az eltérésre a vázrajz kiigazítása által felhívja, és kétséget alig szenvedhet, hogy az esetre, ha a biróság a kérdéses eltérést még a bejegyzés előtt ismeri fel, ugy a telekkönyvi bejegyzést ugyanazon okiratok alapján nem rendelte volna el, mert a szétdarabolt részek az irott és az ábrázolt jognyilatkozatokban külömbözőképen, tehát a szükséges pontosság hiányával vannak megjelölve (Tkvi Prtts. 81 §.-a). Minthogy azonban bejegyzés elrendelésének jogerőre emelkedése után a hivatalosan megállapított szabálytalanság dacára a bejegyzés iránti kérelmet többé elutasítani, illetve a bejegyzés elrendelését visszavonni többé nem lehet, a bíróság kénytelen a mindezek következményéül előállott helyzetből a consequentiát levonni és a felismert szabálytalanságot utólag helyesbíteni, amire a módot a Telekkönyvi Rendtartás 168. §-a nyújthat. A felsorolt többi esetről a miniszteri rendelet nem nyilatkozik, de én azt olvasom ki belőle, hogy a fentieket azokra is vonatkoztatja. Abból indul ki tehát, hogy a fennálló szabályokkal ellenkezik az én fogalommeghatározásom, melyben a szétdarabolást a bejegyzés egyik fajának nevezem. El- j fogadom rossznak a magam fogalommeghatározásáí, de aggá- : lyaim vannak a hivatalos körülírás ellen is, melyszerint a szétdarabolás a felek ténye. Inkább mondhatjuk talán : hivatalos eljárás céljából a felekre rákényszeritett ténykedésnek. És a kettő közt jó, sőt szükséges külömbséget tennünk, mert amit a fél megfontoltan és öntudatosan, a következmények ismeretében és azok méltányolása mellett szándékosan cselekszik, ez az ő öntudatos ténye, melynek következéseit viselni tartozik. Amit azonban arra való szándék nélkül, a tartalom, a horderő, a következések ismerete hiján öntudatlanul és csakis azért kell tennie, hogy a hatóságok szükségszerű eljárásának fedezetet nyújtson; hegy az általa nem sejtett és nem is szándékolt, de a hatóság által a saját munkálataiban szükségképen keresztülviendő szétdarabolás ne a hatóság ténye, hanem a felek ténye legyen, a melyet olyan szenvedő alanyként cselekszik, aki a cselekménye tartalmát és következéseit megismerni és kiszámítani, aki következésekkel és pedig mint láttuk, igen jelentős következésekkel járó cselekvését helyesen és pontosan keresztül vinni nem képes, s akinek e kényszerű és fogyatékos ténykedését a 3,834/1888.1. M. rendelet, a telekkönyvrendtartás 81. §., 129. §-ára tekintette! felülvizsgálat alá bocsátja és még a jogerőre emelkedés után is helyesbithetőnek jelenti ki, az ilyen cselekvést az ő beszámítható tényének nyilvánítanunk és vélelmeznünk nem lehet, az ilyen tényhez csak azért, mert ez a felek ténye, a feleket károsító következményeket fűznünk nem szabad. A szétdarabolás tulajdonképpen hatósági ténykedés volna és azért talán nem is azzal a szándékkal kényszeritették rá a hozzá nem értő felekre, hogy az abban általuk el nem kerülhető és egyébként is lényegtelen hibák következéseit viseljék, hanem csakis azért, hogy biztosan megjelölhessék azt a birtokot, amelyet elidegenitenek. Ez tehát a feleknek nem beszámítható ténye, hanem a felekre rákényszeritett beszámíthatatlan ténykedés. Mikor a fél birtokának valamely részét elidegeníti s a másikat megveszi, egyiküknek sincs eszeágában sem az, hogy telekkönyvi szétdarabolást csináljanak és ábrát szerkesszenek, amely alapja és felforgatója legyen az ő adásvételüknek. Ez mindegyik csak hatósági követelmény és csakis onnan ered, hogy a kataszter az eladott földet véletlenül nem külön helyrajzi szám alatt, hanem másik földdarabbal közös helyrajzi szám alatt vette fel. Az ő tényük valójában az adásvétel; annak a bizonyos számú Q dinek, melyre tekintettel a vételárt meghatározzák, egyik kézből a másikba juttatása. Minden egyéb, atr.i jogaik telekkönyvi kitüntetésére szükséges, ennek a ténykedésnek a kényszerű következése, melynek az elidegenítés az alapja, melynek tehát elidegenítéshez kell szükség szerint alkalmazkodnia, nem pedig megfordítva. A felek nem azt az ábrát veszik meg, amelyet nekik a telekkönyvi hatósághoz be kell mutatniok. Adás-vételi ügyletük, a vételár, a szerződés és az abban számszerint kitett • ölek nem az ábrához alkalmazkodnak, hanem az ábrának kellene és kell is jogszerint ezekhez a többszörösen hangsúlyozott, szerződésben, vázrajzon okiratszerüen b'zonyitott egyéb körülményekhez alkalmazkodnia. Az ábrát kellene a kataszternek ezek szerint helyesbítenie, nem pedig a pontosan körülirt egyéb lényeges körülményeket a felek előtt lényegtelen és rossz ábra szerint megváltoztatni. Maga a miniszteri rendelet elismeri, hogy a rossz ábra szokott a Jog hivatkozott számában ismertetett felfordulás okozója lenni. Miért kelljen tehát az ábrát meghagyni és a szerződést, a vázrajznak az ábránál fontosabb írásbeli részeit és a jogerős bírói határozatot mind megváltoztatni és a rossz ábrához szabni ? Általánosan elismert jogelv, hogy szerződők között kétség esetén ezeknek az akarata, — törvénymagyarázásnál vitás esetekben a törvényhozó akarata az irányadó. Ezt a jogelvet kell szem előtt tartanunk akkor is, ha az ábra (kataszteri felismerés szerint) az okirat és vázrajz iratos tartalmától eltér és a Tkvi Rtts. 81. §-ának meg nem felel. A felek akarata, a felek ténye a szerződésben és a váz rajz írásbeli részeiben nyilvánul Annak az ábra csak kevésbbé lényeges kiegészítő része, amely szerintem csak atra való, hogy a felek megjelölhessék a birtoknak azt a részét, amelyet elidegenitenek. A felek az ábrát nem készíthetik oly hajszálnyi pontosságba', hogy azon a szerződésük folytán előállítandó uj határvonal mérnöki szempontból^ is jó helyen legyen. Maguk a kataszteri térképek sem ennyire pontosak, de még ha ennyire pontosak lennének is, a kataszternek itt csak az lehet a feladata, ho^y azt a felek előtt lényegtelen és általuk tökéletesen elkészíteni nem tudott helytelen ábrát kiigazítsa. És én azt hiszem,