A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 25. szám - Az igazságügyminiszterium költségvetése

98 A JOG a.) az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, az 1902. évi 9,785. sem. végzés hatályban tartásával a Magyaron 1902. jul. 30-án 778 K-ról kiállított saját váltó alapján végreh. terhével kötelezi alpereseket, mint kibocsátókat, hogy a kereseti 678 K tökét, stb. felperesnek 3 nap a. fizessék meg. Indokok: Akár fedezeti a kereseti váltó, akár nem, minthogy az a törvényes kellékekkel bir, a váltó birtokában levő felperes mellett bizonyít, mert a felezeti váltóban nyújtott biztosítás is éppen a váltókötelezettség elvállalásában fekszik, melynél fogva a váltóhitelező jogot nyer arra, hogy a váltót a lejáratkor szükség esetén váltókereset utján is behajthassa. A váltóhitelező tehát a váltón kivül egyéb bizonyítékot nyújtani nem köteles, mihez képest felperes határozott tagadása ellenében alpereseket terhelte kifogásaikban felhozott amaz állításaik bizonyítása, hogy a kitöltetlenül adott váltót felperes jogosulatlanul töltötte ki 678 K-ra, mert a tartozás csak 6i0 K-át tett ki, s hogy a váltót felperes jogosulatlanul és idő előtt megállapodásellenesen érvényesítette, mert a váltót ingatlan felől kötött szerződéssel megállapított vételár biztosítására adták az alperesek felperesnek és több eladótársainak és mert a váltó átadásakor abban a feltételben állapodtak meg, hogy a váltó csak akkor érvényesíthető, ha az eladók a megvásárolt ingatlan tulajdonjogának bekebelezésére alkalmas írásbeli szerződést adnak és az ingatlanon fekvő terhet törül tetik. Azt, hogy a kereseti váltót a felperes is jogosulatlanul töltötte volna ki 640 K. helyett 678 K-ra, alperesek felperes tagadásával szemben bebizonyítani nem tudták. Hogy az ingatlant eladó tulajdonostársak közül K. Zs. és K. B. azt a kijelentést tették, hogy adjanak alperesek váltót a vételár biztosítására, mert azt a bekebelezhető okmány adása és a tehermentesítés előtt nem fogják érvényesíteni, O. M. és O. J. tanuk igazolják ugyan, de ezek vallomása felperes tagadása ellenében arra nézve, hogy ezt a teltételt felperes is elfogadta vagy arról a váltó m :gszerzésekor tudomással birt volna, semmi bizonyító adatot nem nyújt, holott felperes jogát érintőleg bizonyítani ezt kellett volna, mert az, hogy a váltóügyleten kivül álló személyek alperesekkel a váltó fizetési módozata tekintetében minő megállapodásra jutottak, felperest nem köti. Ily kifogás ellenben az 1876:XXVII. t.-c. 92. §-hoz képest alpereseket csak akkor illetné meg, ha a megállapodásban felperesnek is része lett volna, vagy arról a váltó megszerzésekor tudomással birt volna. Minthogy pedig ezt alperesek be nem bizonyították, azt pedig, hogy a váltóval biztosított tartozást kifizették volna, nem is állították: alperesek kifogásának helyt adni nem lehetett s alpereseket az 1876: XXVII. t.-c. 112. §. rendelkezéséhez képest a fizetésre, stb. kötelezni kellett. Am. kir. Kúria. (190i márc. 28-án956/v. sz. a.) A másodbiróság ítélete megváltoztattatik,s az elsőbiróságitélete hagyatik helyben stb. Indokok: A felperes beismeri, hogy a kereseti váltót a kérdéses ingatlanok vételára fejében adták az alperesek K. Albert és tsainak, köztük felperesnek is és beismerte azt is, hogy nevezett társai a váltót neki, felperesnek, engedték át; minthogy a felperes a kereseti váltót a nevezett K. Albert és tsaitól nem váltójogi átruházás uljín szerezte, és minthogy a fentiekből megállapithatólag felperes a kereseti váltót részben a nevezett K. Albert s tsai, részben saját jogán perli, ő nem tekinthető alperesekkel szemben oly harmadik jóhiszemű személynek, akivel szemben alperesek az alapügyletből merített kifogásaikat nem érvényesíthetnék. Minthogy pedig az elsőbiróság Ítéletének megfelelő indokolása alapján helyesen állapította meg azt, hogy a kereseti váltót az alperesek csak a megvett ingatlanok vételárának biztosítására adták K. Albert és tsainak, s hogy ezek a váltót a bekebelezhető okmány kiállítása és az ingatlanok tehermentesítése előtt nem perelhetik: az elsőbiróság helyesen utasította el felperest keresetével, stb. és a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az első.bíróság ítéletét az itt felhozott és a benne foglalt indokokból helybenhagyni kellett. Bűnügyekben. A vasúti üzemben elkövetett közveszélyü cselekmény vétségében való marasztalás. (Btk. 438., 442. §§.) A győri kir. tszék mint btö biróság (l9Ó0. június 6-án 2,671,'B. sz. a.) közveszélyü cselekmény vétsége miatt vádolt Sz. Zsigmond és tsai elleni bűnügyében következőleg Ítélt: A kir. tszék Sz. Zsigmond, H. Jenő, M. Gáza és Sch. József vádlottakat az ellenük emelt vád és következményei terhe alól a Bp. 326. §. 1. és 3. p. alapján felmenti stb. Indokok: A kir. tszék vádtanácsa vádlottakat a btk. 438. §-ába ütk. és minősülő közveszélyü rongálás vétsége miatt helyezte vád alá és pedig Sz. Zsigmondot azért, mert mint rendezőpályaudvari szolgálattevő, bár tudta, hogy az 1902. márc. 12-ről 13ára menő éjjel 3 óra 42 p.-kor érkező 46. sz. gyorstehervonatnak a II. sz. vágányra kell a királyhidai állomáson bejárnia, nem győződött meg arról, hogy eme vonat által bejárandó vágány akadálytalanul elfoglal ató-e; H. Jenő vádlottat azért, mert mint személyp.-udvari szolgálat tevő, az 1902. márc. 12-ről 13-ára forduló éjjel, bár az ő rendelkezésére liagyattak kint a rendező p.-udvaron az előirt ÍL sz. vágányra éjjel 11 óra 24 p.-kor bejárt B. 6. sz. tehervonat kocsijai és bár tudta, hogy az éjjel 3 óra 42 p.-kor érkező 46. sz. gyorstehervonatnak ugyan ama vágányra kell bejárnia, mégis a B. 6. számú tehervonat kocsijainak künhagyásáról a rendező udvarban szolgálatot teljesitő Sz. Zsigmond hivatalnokot értesileni elmulasztotta. M. Géza a II. sz. toronyban szolgálatot tevő áliomásfelvigyázó vádlottat azért, mert annak dacára, hogy bár tudta, hogy a II. sz. vágányon a B. 6. sz. tehervonat kocsijai künn maradtak, arra nézve pedig, hogy a II. sz. vágányára bejárandó vonat más vágányra járna be, értesítést nem kapván, mégis arról, hogy a II. sz. vágány el van foglalva, Sz. Zsigmond rendezői szolgálattevőt értesíteni elmulasztotta; Sch. Józsefet pedig azért, mert bár mint a II. sz. csoportbeli váltóknál alkalmazott, illetve szolgálatot teljesitő váltóőr tudta, hogy a II. sz. vágányon a B. 6. sz. vonat kocsijai állanak, szolgálata közben elaludván, a 46. sz. gyors tehervonatot nem fogadta és Sz. Zsigmondot a II. sz. vágányon álló kocsikról nem értesítette.Mely súlyos, azállamvasutak által a forgalom biztonsága tekintetében kiadott utasításokba, ugy a királyhidai állomásfőnöknek 1900 ápril 1-én 19. sz. a.és 1901. febr. 19-én 9. sz. a. kiadott rendeletébe ütköző kötelességszegésük által vádlottak okai voltak annak, hogy a fentebb jelzett helyen, időben és alkalommal a 46. sz. gyors tehervonat a II. sz. vágányon kinn hagyott B. 6. sz. tehervonat kocsijaival összeütközött, ami által az eme vonatokon volt állami vasúti alkalmazottak és áruk veszélynek tétettek ki, sőt a B. 6. sz. vonat kocsijai kisiklottak és megsérültek, a kocsikban volt állatok közül 2 drb. birka elhullott, 4 drb. birka és 2 szarvasmarhának leszurása vált szükségessé. Sz. Zsigmond a főtárgyaláson bűnösségét be nem ismerte. Védekezésül felhozta, hogy az 1902. márc. 12-én reggel 8 órától 24 órai vasúti szolgálatban volt Királybidán, mint r. p.-udvari hivatalnok, mely minőségében kötelessége volt az, hogy személyes meggyőződést szerezzen arról, vájjon az érkező vonatok által elfoglalandó vágány szabad e, s amennyiben nem szabad, intézkedni, hogy az érkező vonat más vágányon jöjjön be, mely szolgálatot 3—I éve teljesiti s eddig az volt a gyakorlat, hogy a tehervonatok mindig a II. sz. vágányon érkeznek be. mert a forgalom igen nagy, a beérkező tehervonatok eme II. sz. vágányról azonnal behuzattak, hogy az mindig szabad legyen.Felemlíti vádlott, hogy a 6. tehervonat mikor érkezett és hogy a 46-nak mikor kellett beérkezni Győr felől és hogy vádlottnak nem volt tudomása arról, hogy az este érkezett 6-os tehervonat kocsijai a mindig szabadon hagyandó II. sz. vágányon hagyattak; nem intézkedett, hogy a hajnalban érkező gyors-tehervonat esetleg más vágányon járjon be és igy az bele ütközött az ott hagyott kocsikba. Elismeri vádlott, hogy kötelessége, a vonatok érkezése előtt személyesen meggyőződni bejárás által, hogy az elfoglalandó vágány szabad-e, de az anynyira, amennyire csak nappal lehetséges, a mikor szabad a kilátás, míg este phisikai lehetetlenség, mert a vonatok érkezése előtt l'/2 kilométer utat kellene bejárnia. Vádlott tehát abban a tudatban, hogy a II. sz. vágánynak mindig szabadnak kell lenni, s az okból, hogy annak elfoglalását, mint rendkívüli esetet senki sem jelentette vádlottnak, teljes jóhiszeműséggel engedte be a 46. sz. tehervonatot a II. sz. vágányon. Beismeri vádlott a szakértői nyilatkozatnak megfelelőleg, hogy telephon áil rendelkezésére, ha phisikai lehetetlenség a pályát személyesen bejárni, de azt azért mellőzte, mert az emiitett okból szabadnak hitte a pályát, mert arról a többi vádlottak őt — bár szinte kellett volna értesítést adni, hogy el van foglalva — nem értesítették. A közvádló a vádhatározat értelmében emelt vádlott ellen vádat. Habár vádlottnak a szakértő nyilatkozata szerint módjában állott volna a személyes meggyőződés a pálya szabadon vagy elfoglalt voltáról telephon utján; habár ugyancsak a szakértő nyilatkozata szerint az egyetemleges felelősségből kifolyólag köteles volt volna vádlott meggyőződni a jelzett körülményről; mégis minthogy a szakértő szerint a telephonon való kérdezősködést az utasítások elő nem irják és igy vádlott a szakértő szerint is eme mulasztása által kötelességszegést el nem követett, és mert a szakériő véleménye szerint is vádlott a vonatot jóhiszemüleg engedte be: a kir. tszék a vádlottat a vád és következményei terhe alól felmentette; mert a hibáért, mit felettes hatósága megállapított, már büntetést kapott, és igy bűnhődött; mert a védelem által konstatálni kért abból a körülményből, hogy a vonatkozó rendelet 1902. márc. 20-án bocsáttatott ki, szintén az tűnik ki, hogy a jelzett módon akkor még nem volt köteles vádlott meggyőződést szerezni és abból a körülményből, a mit a szakértő tanusit, hogy Bruckban abban az időben 24 óránként 150 vonat járt be és igy ott a forgalom rendkívüli, hogy vádlott az eset I idején már a 20. órában teljesítette a szolgálatot, a kir. tszék arra a meggyőződésre jutott, hogyha a vádlott részéről, védekezésével és vádlott társai vallomásával szemben kötelességmulasztás, ha forogna is fenn, azt terhére, mint eme igazolt szolgálati túlterheltség folytán elkövetett, büntetőjogilag beszámítani nem lehet. H. Jenő vádlott a váddal szemben szinte nem ismerte el bűnösségét; mert midőn vádlott a jelzett időben a brucki személyp.udvaron forgalmi szolgálatot teljesített és este 11 óra 24 perckor beérkezett a B. 6-os sz. tehervonat, melyet fogadott. Mivel a vunat 14 kocsijáról számadást nem kapott, azokat a szomszéd pályára nem továbbíthatta, mert számadás nélkül nem tudhatta, hogy hová továbbitandók, elrendelte, hogy ezen 14 kocsi a II. sz. vágányon maradjon addig míg a számadások megérkeznek. Ezt a 14 kocsit a II. vágányon a rendező p.-udvaron, mely felett Sz. Zsigmond teljesített szolgálatot, azért is ott kellett hagyni, mert a személy p.-udvaron nem volt azokra hely. Azt beismerte, hogy eme kocsiknak a II. sz. vágányon történt otthagyásáról Sz. Zsigmondot nem értesítette, de azt azért nem tette, mert az utasításom elő nem írták, ez kötelessége nem volt, továbbá azért nem értesítette, mert joggal hihette, hogy erről, a mennyiben tartozik a szabad bejárásról gondoskodni, Sz. Zsigmondnak tudomása