A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 24. szám - Sajtóeljárásunk s annak fejlődése. Folytatás

188 A JOG bűnügyek kivételével azonban, joga volna a vádlottnak megnyugvását az Ítélethirdetéskor azonnal bejelenteni és büntetését nyomban meg is kezdeni, íönmaradván az a lehetősége, hogy nyomban bejelentett megnyugvását a 3 napon belül visszavonja, — és amennyiben fogvatartására egyéb ok fönn nem forog, megkezdett büntetését is megszakíthassa. Ebben az esetben azonban az itélet után önként megkezdett szabadságvesztésnek a megnyugvás visszavonása miatti megszakításig terjedő tartama a büntetésbe nem volna beszámítható, sem pedig a vádlottat ezért semminemű érdekmegtéritési igény nem illetné. A vizsgálati fogságban (előzetes letartóztatásában) levő vádlott, a ki nem nyugszik meg azonnal az ítéletben, fogva maradna 3 napi meggondolási időn át, joga lévén ezalatt védőjével és ilyennek nem létében hozzátartozóival a megfelelő szabályok betartása mellett tanácskozni. Azonban nemcsak a vádlottra nézve concedálnók ezt az eltérést a B. P. mai rendelkezésétől, - de amennyiben ügyvéd vagy ügyvédjelölt által nincs képviselve, a magánvádlónak (sértettnek) is megengednők. hogy felebbezésének bejelentésére meggondolási időt kérhessen a bíróságtól. Ez a meggondolási idő csak kérelemre, esetenként olyképpen volna engedélyezhető, hogy a bíróság az itélet kihirdetése után, a felebbezési nyilatkozatok jegyzőkönyvbe vételét, az ilyen közbevetett kérelem folytán felfüggesztené és annak folytatására rövid, leglölebb 24 órán belüli uj terminust tűzne ki, amely terminusra a feleket élő szóval megidézné, — amennyiben pedig a magánvádló (sértett) erre az uj terminusra meg nem jelennék, őt az ítéletben megnyugodottnak tekintené. Minthogy a B. P. 430. §-a a 388. §. rendelkezéseit a semmiségi panasz bejelentésére is kiterjeszti, — természetes, hogy e módosítások arra is kiterjednének, — mert hiszen e részben az összes itt érvényesítendő méltányossági szempontok azonosak. Minthogy végül az 548. §. első és második bekezdései a járásbíróság előtti eljárásra ugyanúgy rendelkeznek, mint a 388. második és harmadik bekezdése a törvényszékhez tartozó ügyekre nézve, — szükségesnek tartjuk a módosításnak ezen (járásbirósági) eljárásra való kiterjesztését is A kézbesített s kihirdetett ítéletekre vonatkozó perorvoslati határidők közti megkülönböztetést, kivált mai, a kihirdetett ítéletekre nézve kedvezőtlen alakjában, — teljesen indokolhatatlannak, méltánytalannak rartjuk, de egyátalán nem látunk rá okot, hogy a vádlottra a pillanatnyi elhatározás kényszerét ráerőszakoljuk. Miért ne adjunk meggondolási időt annak, a kinek bőrére, szabadságára, becsületére megy a dolog, — a mikor a legkisebb polgári pórben 8 ésl5 napos jogorvoslati határidőket tartunk nyitva ? Ellenkezik az anyagi igazságot kutató büntető justitia céljával, komolyságával, a büntetőpolitika helyes érdekével, hogy a főtárgyalás izgalmaitól kimerült, az Ítélettől gyakran meglepett vádlottnak pillanatnyi idő alatt, meggondolás nélkül, tett nyilatkozatára alapítsuk az ítéletek jogerősségét. Végül még egy, a törvény szövegében előforduló contradictiót akarok megemlíteni. A B. P. 548. §-a azt mondja: «ha az ítéletet kézbesítés utján közlik, a felebbezés a kézbesítéstől számított nyolc nap alatt jelenthető be ;» — a negyedik bekezdés pedig ugy szól, hogy «a második bekezdés esetében (a felebbezés) a kézbesítés napjától számított három nap alatt külön beadványnyal is indokolható.)) Bejelenteni tehát 8 nap alatt, indokolni azonban csak 3 napon belül lehet, — mindkét határidőt a kézbesítéstől számítva ! Ez evidenter puszta tévedés, — de a B. P. hivatalos kiadványaiban is előfordul. Minthogy nem e sorok irója vette észre, hanem őt is mások figyelmeztették rá, — valószínű, hogy az irányadó szakkörök figyelmét sem kerülte el ez az ellenmondás. Mégis, azt vélem, helyesen teszem, a mikor erre a nyilvánvalóan kijavításra szoruló tévedésre ezúttal is rámutatok. Sajtóeljárásunk s annak fejlődése. Irta ÖDÖNFI MIKSA dr., budapesti ügyvéd. (Folytatás.)* Ezen sajtórendöri vétségek és kihágások tekintetében a bíróságok hatásköre a következő: A kir. törvényszék hatáskörébe tartozik egyedül a sajtótörvény 31. §-ába ütköző vétség : valamely politikai tartalom nélkül megjelenő lapnak bejelentés nélkül, vagy egy kaució nélkül megjelenő, bár bejelentett lapnak politikai tartalommal való megjelenése és pedig olykép, hogy a vétség annyiszor követtetik el, ahányszor megjelenik a lap bejelentés nélkül, vagy ahányszor a bár *) Előző közlemény a 23. számban. bejelentett, de a törvényben megszabott óvadék nélkül megjelent lap politikai tartalmat közöl.*) Ez is csak a gyakorlat alapján. Ugyanis az életbeléptetési törvény 18. §-a elősorolván a járásbíróságok körébe tartozó vétségeket, miután ott a sajtótörv. 30. §-a II. alatt már fel van említve,— a codificáló bizottság egy része a többiekkel ellentétben a 31. §• felvételét szükségtelennek találta, miután ez csak a büntetési tételt állapítja meg. Minthogy azonban az E. T. 17. §. I. és 4. p. azt mondja, hogy a 15 §. által az esküdtbiróságnak és a 18. §. által a járásbíróságnak körébe nem utalt büntettek és vétségek a törvényszék hatáskörébe tartoznak: a gyakorlat ezen sajtórendőri vétséget a törvényszék hatáskörébe tartozónak mondotta ki, még pedig a vádlott hátrányára. Ugyanis, ha ezen sajtóvétség a járásbíróság hatáskörébe tartoznék, a Bpts. 556. §-ának 3. pontja alapján a törvényszék mint másodfokú bíróság ítélete ellen csakis a vádlott s illetve érdekében házastársa, törvényes képviselője, vagy védője élhetnek semmiségi panasszal,— természetesen csak a Bpts 385. §-ának 1. a) és c.) pontja alapján, de a vádló soha; mig igy, ha elsőfokban a törvényszék ítél, a vádló jogorvoslati joga nincs korlátozva, miáltal a két alsóbiróság által felmentett — miután a politikai tartalom kérdése nem tény- hanem jogkérdés — a Kűria által elitélhető, holott amúgy a törvényszék Ítélete, ha a vádlottra kedvező, végérvényes volna. E gyakorlat ugyancsak legutóbb fejlődött ki a Kúrián, s előbb éppen a hivatok E. T. 18. §-ának II. bekezdése éltelmében a járásbíróságok hatáskörébe taitozónak mondatott ki ismételten, a Bpts. életbeléptetésének első éveiben. Mig büntetőjogi szempontból, mint kifejtettük, a vádlottra hátrányos a Kúria ezen gyakorlata, addig magyar nemzeti poiitikai szempontból előnyös, mert megeshetik, hogy nemzetiségi sajtóval szemben az ugyanottani járásbíróság, sőt törvényszék könnyebben hajlanék ejy felmentő ítéletre, — már a helyi viszonyokra való tekintettel is, holott igy a vádlónak módja van az ügyet a Kúria elé vinni, hol természetesen ily tekintetek figyelembe vétele teljesen ki van zárva. Másodfokban a kir. tábla itél ezen vétség felett és semmiségi panasznak van helye a Kúriához, a Bpts általános szabályai szerint. A többi a sajtótörvényben megszabott vétségek és kihágások a járásbíróság hatáskörébe tartoznak. A miniszteri rendeletekben felállított ujabb sajtókihágások a szerint tartoznak járásbíróság vagy közigazgatósági hatóságok körébe, amint azt az illető minijteri rendelet megszabja. A közigazgatási s rendőri hatóságok körébe van utalva a belügyminiszternek 1891/444. számú rendelete értelmében a sajtótörvény 39. §-ába ütköző sajtókihágás; ha a nyomdász a nála nyomtatásban megjelenő nyomtatványokról a törvényben megszabott nyomtatványkönyvet nem vezeti. A járásbíróság hatáskörébe utalt kihágások tekintetében a járásbíróság a Bpts. általános szabályai szerint; a közigazgatási és rendőri hatóságok pedig az illető miniszteri rendeletekben megszabott eljárási szabályok szerint járnak el, miután ezek tekintetében sem a sajtótörvény, sem a Bpts kivételes intézkedéseket nem tartalmaz,^ vádló a kir. ügyész, esetleg ügyészi megbízott. Általánosságban még megjegyezhetjük ezen sajtórendöri jogszabályokra, hogy ezek tekintetében a felelősség már nem kivételes, nem a sajtótörvény 13. s illetve 33. §-a értelmében *) 1. A vádba helyezett cselekmény az 1848: XVIII. t.-c. 31. §-ában van büntetendőnek megjelölve, büntetőjogi szempontból tehát e §-ban foglaltnak tekintendő ; az e §-ban foglalt cselekményeket pedig az É. L. T. 18. §-nak II. pontja nem utalván a jbiróságok hatáskörébe, azok e törvény 17. §-ának 4. pontja értelmében a kir. törvényszék hatásköréhez tartoznak. (Kúria 1903. szept. 3-án.7,203 sz. a.) 2. Annak ismérvéül, vájjon valamely irodalmi termék politikai tartalommal bir-e ? egyedül annak célzata fogadható el. Az antisemitismus ellen való -védekezés nem politika. (A m. kir. Kúria 1001. ápril J7.) 3. Az újságcikk akkor tekintendő az 184-8: XVIII. t.-c. 30. §-a értelmében politikai tartalmúnak, ha az az állam alkotmányát törvényhozási vagy kormányzati teendőit a bírálat vagy a javaslattétel' célzatával fejtegeti. Azt a nézetet, hogy az ily fejtegetés csak akkor politikai, ha partszempontból történik, a törv. nem támogatja és az fogalmilag sem állhat meg, s e tartalom minősége nem függ attól, hogy azzal az ország polgárai vagy azoknak egyes töredékei egyetértenek-e vagy nem és még kevésbbé attól, hogy az valamely létező párt eszméinek vagy törekvéseinek ad e kifejezést. (A m. kir. Kúria 1903. május 28. 4,924/03 sz. a.) 4. Önmagában az, hogy az «Ország-Világ» feliratú rovatban közölt hírek némelyike a politikai pártokról és azokban szereplő egyénekről szol. valamint hogy a szerző ezekhez erkölcsi és vallásos mondásokat és személyes dicséreteket kapcsol : politikai célzatnak vagv tartalomnak nem vehető. (A m. kir. Kúria 1901. június 4-én 3,419. sz. a ) Hetenként megjelenő időszaki lapnak, melynek tartalma politikai tárgyak korul forog, biztosíték nélkül való kiadása az 1848: XVIII. t.-c. 31. §-aba ütköző cselekmény, mely a kir. törvényszék hatáskörébe tartozik, ™ert valame|y sajtótermék politikai tartalmának megítélése nehezebb kérdés, melyet a törvényhozó a társasbiráskodás nagyobb biztosítékaival akart körülvenni. (Kúria 1904. január 14-én 370 sz. a.)