A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 23. szám - A francia ügyvédi karról

90 A JOG A házastársak közös végrendeletükben ingatlanaik haszonélvezetéről akként intézkedtek, hogy az a túlélő házastársat illeti éltefogytaig. Örökhagyók az ingatlanok tulajdonáról nem rendelkeztek. Minthogy az elhunyt nő után nem azonos jogi természetű ingatlanok maradtak, hanem ági és szerzeményi természetűek, nem lehet arra következtetni, hogy a nő az összes ingatlanok tulajdonát oldalrokonaira kívánta volna hagyni ; ennélfogva az egyes ingatlanokra nézve jogi természetükhöz képest a törvényes örökösödés állott be és igy a házasság alatt szerzett kereseti ingatlanokra nézve hitvestársi öröklésnek van helye. (A m. kir. Kúria 1904 március 1. 5,077/903 sz. a.) A bekebelezett zálogjog megszüntetése a telekkrendt. i55. S-ának esetében törlési keresettel kérelmezhető és pedig akkor is, ha a zálogjog végrehajtás utján kebeleztetett be. mert az 1881 : 6o. t.-c. 30. §-a által a tlkvi rendt. i55. §-ának a törlési keresetet megengedő rendelkezése hatályon kivül nem helyeztetett, ebből folyóan a végrehajtást szenvedő nincs elzárva attól, hogy az 1881: 60. t.-c. 30. §-ában meghatározott per helyett törlési pert indítson. (A m. kir. Kúria 1904 április 21. 2,761- sz. a.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Alperes a kereseti váltót bordélyházi dijak fejében állította ki. A bordélyházi dijak megfizetésére irányuló követelések erkölcstelen alapon nyugosznak, s mint ilyenek biróilág nem érvényesíthetők. Minthogy pedig ez a kifogás a felperessel való viszonyból ered, felperes ellen az I876 : XXVII. t.-c 92. §-a értelmében érvényesíthető. A komáromi kir. tszék mint váltóbiróság (1903. június 17-én 4,262 sz. a.) Aranyossy L. ügyv. ált. képv. S. Jakabnak, dr. Vásárhelyi D. ügyv. ált. képv. Z. Albert ellen 130 K. ir. váltóperében következőleg itélt: A kir. tszék alperest, mint a Komáromban 1901. szept. hó 26-án 130 K-ról kiállított váltó elfogadóját végreh terhével kötelezi arra, hogy felperesnek 130 K. tőkét ennek 1901. okt 4-től számítandó 6°/0 kamatát stb. megfizessen. Indokok: Alperes azon alapon kérte a kereset elutasítását, hogy a váltókellék hiányos; mert a fizetési időnek azon eredetileg volt kitétele «mától számítva 8 nap alatt> nem jelent határozott napot; a különben is jogtalanul kijavított lejárat «mától számilott 8 nap mulva> pedig, mivel nem tudni kelettől, láttól, vagy elfogadástól számitandó-e határozottan; hogy e váltó erkölcstelen alapon keletkezett követelés fedezetéül adatott ki a felperes bordélyházában elköltött italok ára és leányok állítólagos élvezete fejében, s annak aláírásakor alperes öntudatlan állapotban lévén, érvényesen kötelezettséget nem vállalhatott. A rendelkező részben körülirt A. •/. a eredeti váltó megtekintéséből kitűnik, hogy e váltón a lejárat ideje «mától számítva 8 nap alatt> volt, de az «alatt» szó zárjelbe téve s áthúzva, mögéje a vízszintes vonallal áthúzott múlva szó, föléje pedig ugyan e szó van írva. Ezen törlés s javításra alperes csak az esetben állapithatna jogot, hogy ha ezek a váltónak általa történt aláírásakor volt tartalma megváltoztatásával történtek volna. Az alperes azonban a felperesnek erre vonatkozó előadását nem tagadván, valónak veendő, hogy alperes a betűkkel és számokkal kiirt váltóösszeggel és >az elfogadom Z. Albert* aláírással kitöltött váltóürlapot 1901. szept. havában azzal adta át felperesnek, hogy pár nap múlva kifizeti. Felperes az igy átadott váltóürlapot elfogadván, a peres felek között a váltó kitöltésének mikéntjére nézve megállapodás jött létre, melynél fogva,—de mint a váltónak jogszerű birtokosa is— felperes jogosítva lett e váltót a törvényes kellékekkel a megállapodás tartalmának megfelelően kitölteni. Bár a váltóbirtokos felperes e jogát a váltó egyszeri kitöltésével kimerítette, ez nem fosztja meg abbeli jogától, hogy a kitöltésnél becsúszott tollhibákat ki ne javíthassa, már pedig Aranyossy L.-nak és Dámba F.-nak esküvel erősített vallomásából kitűnik, hogy a váltó lejáratába az <alatt» szó tollhibából csúszott be. A felperesnek tehát joga, — de mivel a peres felek között a fentiek szerint létre jött megállapodásnak az inkább megfelelt — kötelessége is volt az alatt szót «mulva»-ra javítani illetve javíttatni. A jogosan történt javitás pedig a váltó jogi hatályát annál kevésbé érintheti, mert a javítások csak aggályossá, de nem érvénytelenné teszik a váltót. A fizetési időnek «mától számított 8 nap mulva> kitétele a V. T. 3. §. 4. p.-nak megfelel. Az idegen váltó alapjánál fogva az intézvényezetthez intézett fizetési felszólítás lévén, kétségtelen, hogy e felszólításnak a most emiitett kitétele kizárólag e felszólítás keletkezési napjára vonatkozik. E nap pedig magából a váltóból kivehető, mert ez a kiállítás éve, hónapja és napja. Eszerint tehát a «mától> egyjelentésü a tkeltétől > kifejezéssel, s igy a fizetés ideje a V. T. 32. § rendelkezése folytán egy határozott napban, jelen esetben 1901. okt. 4-én megállapítható. Alperesnek a kereseti váltókellék hiányosságára alapított kifogásai tehát alaptalanok; kötelezettségének anyagi érvénytelenségére vonatkozó állításai pedig nem nyertek beigazolást. A felperes által az alperes atyja Z. Károly ellen 70 K. iránt a komáromi jbiróság előtt 1901. Sp. II. 814. sz. a. indított, 5,294. sz. periratokból nem tűnik ki, hogy a perben felperes elismerte volna, hogy 70 K. peresített követelése azonos a jelen váltó perbeli követeléséve), sőt 1902/28 sz. a. válasziratában azt állítja, hogy a 130 K.-ás váltó nem az azon alkalommal történt hitelezések eredményeként állitatott ki. A felperes ellen, a bordélyházakról szóló törv. hatósági szabályrendelet I. fej. 23. §-ába ütköző kihágás miatt Komárom város rendőrkapitánya előtt folyamatba tett eljárásnak irataiból sem állapitható meg, I hogy alperes a kereseti váltót 1902, aug. végén véghez vitt muI látásakor e múlatás költségeinek fedezésére adta volna felperes1 nek. Egyéb bizonyítékot pedig alperes nem hozott tel a felpej res által tagadott azon állításának bizonyítására, hogy a kereseti váltót az 1902. aug. végén véghez vitt mulatása költségeire e mulatása alkalmával adta. Azt, hogy a váltó aláírásakor öntudatlan állapotban volt, alperes bizonyítani meg sem kísérelte. Ezen állítását különben az aláírás vonásainak határozottsága s annak alperesi képviselő részére e perhez csatolt meghatalmazáson látható aláírásával való teljes megegyezése megcáfolja. Mindezek következtében megállapította a kir. tszék, hogy alperes a kereseti váltó aláírásával érvényes váltókötelezettséget vállalt, minek folytán, mivel a váltó minden alaki kellékkel bir s a kötelezettség birói uton való érvényesíthetetlenségére tett kifogások meg nem állanak, alperest a váltótörv. 23. §. alapján a váltóösszeg stb. megfizetésére kötelezte, stb. A győri kir. Ítélő tábla. (1903. szept. 30-án 1,984. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja, stb. Indokok: Felperes, a ki bordélyháztulajdonos, azt adta elő a válasziratában, hogy alperes napokat és éjjeleket bordélyházakban tölt s hogy ezen kedvteléseinek költségeit nem az üzlettulajdonos, hanem alperes köteles viselni s mivel felperes üzlete hatóságilag engedélyezve van, jogos, hogy az üzletből származó követelését alperes ellen érvényesíthesse. Ebben az előadásban benn foglalttalik annak a beismerése, hogy alperes felperesnek bordélyházi dijakból adósa maradt ; minthogy felperes ezzel szemben nem állította, hogy alperessel más visszonyban is állott, nyilvánvaló, hogy alperes a kereseti váltót bordélyházi dijak fejében állította ki. A bordélyházi dijak megfizetésére irányuló követelések erkölcsteleu alapon nyugosznak s mint ilyenek bíróilag nem is érvényesíthetők. Minthogy pedig ez a kifogás a felperessel való viszonyból ered és igy felperes ellen az 1876 : XXVII. t.-c. 92. §-a érteim, érvényesíthető : felperest ezen igazolt kifogás alapján, az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával, keresetével elutasítani stb. kellett. A m. kir. Kúria (1904. márc. 28-án 1,543/v. sz. a.) a másodbiróság ítéletét indokai alapján helybenhagyja stb. Bűnügyekben. A postát és a távirdát az állam nem magánjogi cinen hanem fenhatosági jogánál fogva kezeli, ebből folyólag pedig a kezeléssel megbízott állam; hivatalnokok a btk. 164. g-ában emiitett közigazgatási hatóságok fogalma alá esnek ; különböző módon véghez vitt és különböző tényálladéki ismérvekkel biró két különálló bűncselekmény forog fenn, amelyeket, noha mindkettő ugyanegy sértett személy becsülete ellen irányult, egy büntetendő cselekmennyé összefoglalni nem lehet. A pozsonyi kir. tszék mint btő birósag. (1903. febr. 9. és 10-én 963/B. sz. a.) rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt vádolt W. Samu elleni bűnügyében következőleg itélt: W. Samu vádlottat bűnösnek mondja ki a btk. 290. §. alá eső 1. r.-beli becsületsértés vétségében, elkövetve az által, hogy 1900. nov. 9-én a pozsonyi kir. posta és táv. ig.-hoz beadott feljel entésében W. K. póstamestert büntethető cselekmény elkövetésével, nevezetesen 20 K.-nak elsikkasztásávál vádolta, úgyszintén, hogy feljelentésében a póstamestert évek során elkövetett becstelenségekkel és azzal vádolja, hogy egész törekvése csak sikkasztásokra (Malversationen) irányul, a vádja azonban valótlannak bizonyult, azonban a hamis vád büntette vagy vétsége fenn nem forog; továbbá, hogy K. K. és J. J. tanuk jelenlétében azt állította, hogy W. K. postamester az ő cselédjének kezéből 10 frtot kilopott; ezért vádlottat a btk. 260. és 261. §§. alapján a btk. 92. §. alkalmazása mellett a 102. §-ra való figyelemmel a rágalmazás vétsége miatt az 1892. XXVII. t.-c.-ben megjelölt célra fordítandó 15 nap és végreh. terhe a. fizetendő és behajthatlanság esetén 10 napi fogházzal helyetesittendő 100 K. pénzbüntetésre, a becsületsértés vétsége miatt pedig szintén 5 napi fogházzal helyettesítendő 50 K. pénzbüntetésre ítéli, stb. Indokok: Vádlott beismeri, hogy a pozsonyi m. kir. posta és táv. ig.-hoz címzett feljelentést ő adta be; a K. K. és J. J. tanuk előtt tett ama nyilatkozatára nézve pedig, hogy a cselédjének kezéből a postamester 10 frtot kilopott, azt adja elő, hogy nem emlékszik már reá, hogy azt mondotta volna, de lehetséges, hogy mondta. Arra nézve, hogy a feljelentésben foglaltak megfelelnek-e a valóságnak, kéri a valóság bebizonyításának megengedését és az általa és védője által hivatkozott tanuknak kihallgatását. A tanuk kihallgattatván, a vádlott által állított tények és kifejezések valósága bizonyítást nem nyert. Sértett postamester határozottan tagadja, hogy ő bármilyen büntetendő cselekményt elkövetett volna, a vádlott által feladott 560 K. 74 f.-ből eltűnt 20 K.-ra nézve azt adja elő, hogy a pénzt az átvétel után azonnal megszámlálva, a 20 K. hiányt rögtön megállapította, a cseléd előtt elolvasta a pénzt s az maga is kijelentette, hogy látja, mikép 20 K. hiányzik. Mikor pedig a leány későbben újból eljött, H. V. kiadónö a cseléddel lemenve a hivatalba, a pénzt az íróasztal és fal közti résbe beékelve megtalálta. A. B., Á. M. M., B. L. és P. T. elöadottaira nézve megjegyzi a sértett, hogy csakis feledékenységére vezethető vissza, hogy a pénz a cassában visszamaradt. A hamis 1 frtosra nézve azt vallja sértett, hogy ő minden esetben jkvet vett fel, és a pénzverőhivatalt