A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 23. szám - A francia ügyvédi karról

A J értesítette; a pénzt természetesen elkobozta. A gróf. K.-féle uradalom esetére vonatkozólag azt adja elő a sértett, hogy az nem az ö hibája volt, hogy 60 (rt differentia merült fel az uradalmi erdészeti könyv és a postakönyv között, a különbség csak ugy merülhetett fel, hogy az akkori kiadónöje 2 év alatt 60 frttal többet számított. A kiadónőt azután rögtön el is bocsátotta. A mi végül a chekkek felmutatását illeti, ugy határozottan tagadja sértett, hogy ő elment volna a kereskedőhöz s arra kérte volna, hogy ne mutassák fel a felügyelőnek a chekkeket, ha az a vizsgálatnál elkérné őket. R. I. tanú, vádlottnak cselédje, a ki a szóban forgó pénzösszeget 1900. nov. 8-án a póstára vitte, azt vallja, hogy mielőtt a postára küldték, megszámlálta otthon a vádlott és neje a pénzt s akkor az teljesen megfelelt az utalványon elküldendő összegnek. Ő a pénzt átadva a postamesternek, az az összeget kétszer is megszámlálta s azzal adta vissza, hogy abból hiányzik; arra már nem emlékszik, hogy a postamester azt is mondotta volna, hogy mennyi hiányzik. Mikor d. u. 1 óra tájban ismét postára küldtek, hogy a hiányzó 20 K-t keresse meg, a postamester — ki ebédnél ült — kiadónőjének valamit mondott, a mit ő. mert magyarul nem tud, meg nem értett s akkor H. V. kiadónő előre bement a hivatalba s mire ö is leért, H. V. már elébe hozta a 10 frtot. Szeme elé tartatván, ezen tanúnak a vizsgálat során tett ama vallomása, hogy a postamester utasította H. V.-ét a pénz megkeresésére és hogy tanú látta, mikor a kiadónő a hivatalban lehajlott és a pénzt a földről felvette, — kijelentette a tanú, hogy az lehetséges, de ezekre már nem emlékszik. H. V. tanú megerősíti W. K. vallomását; azt adja elő, hogy a pénzt az íróasztal és a toló ablak alatti fal közzé beékelve találta meg s visszaadta a cselédnek, aki azonban akkor, mikor ő "a pénzt felvette, már az ajtóban állott s így láthatta, hogy a pénzt honnan veszi fel. B. M. és A. B. tanuk azt vallják, hogy 1897. vagy 1898. évben a vádlott által B. H. győri cég részére elküldött pénz tényleg csak reklamációval és 8 napi késéssel érkezett meg, a késésnek okát adni azonban nem tudják. M. tanú azt adja elő, hogy 6—8 évvel ezelőtt, mikor a postamester kiadónó'jénél feladatott a bátyjával pénzt, többször előfordult az, hogy pénze elveszett. Midőn pedig egy izben 5 írtja hiányzott, szóvá tette azt a postamesternek s akkor este pénztárrovancsolás után a pénzt visszakapta. Hozzáteszi azoban tanú, hogy ő a kiadónőt tartotta gyanúban. W. K. A. tanú, vádlottnak neje azt vallja, hogy 2 izben történt meg, hogy a férje által elküldött pénz továbbításában késedelem volt. Az egyik esetben W. K. maga jött el a férjéhez és kérte őt, hogy ne tegyen semmiféle lépéseket ellene. Arról, hogy a pénz miért maradt vissza, nincs tudomása. A 10 frt eltűnésére nézve azt vallja tanú, hogy a pénzt férjével együtt az elküldés előtt kétszer is megszámlálta, de akkor hiány nem volt. Végül azt adja még elő a tanú, hogy aKkor ő is jelen volt, a mikor a postamester férjéhez jött s azt kérte, hogy ne mutassa fel a chekkeket a felügyelőnek. B. L. tanú azt vallja, hogy ő egyszer 5 frtot akart D.-tára küldeni, de más pénze nem lévén, egy 10 forintostadott egy fiúnak, hogy abból 5 frtot adjon fel a postára. A fiu azo;iban a pénzből nem hozott vissza semmit sem, azt mondván hogy nem kapott a postán vissza. Ezért ő a postamestert kérdőre vonta s mikor az a pénztárt rovancsolta, a tanú 5 frtját visszakapta. H. A. és B. B. tanuk azt vallják, hogy 1895-ben a postamester könyve és az uradalom postakönyve összeegyeztetvén, 60 frt differencia került ki, illetve annyival volt több a postamester könyvébe beírva. B. B. tanú azonban azt is vallotta, hogy ezen könyveket nemcsak a postamester, hanem a kiadónője is vezették s hogy csak az erdészeti hivatalnak van ilyen postakönyve, mig a gazdászalinak nincsen, utóbbi küldeményei után recepisseket kap s nincs éppen kizárva, hogy azokból el is veszhetett. Minthogy pedig a postamester a gazdászati hivatal küldeményeit is az ö postakvbe vezeti, az is lehetséges, hogy a differenciák ily módon kerültek ki. H. A. tanú még azt is vallja, hogy az uradalom azért nem tett feljelentést, mert azon meggyőződésben volt, hogy a postamester bona fide járt el. L. P., Gy. T. azt vallja, hogy midőn ő egy izben 600 frtot küldött egy bécsi cégnek s midőn az visszairt neki, hogy a pénzt nem kapta meg, illetve abból csak 100 frtot kapott meg, tanú a cég utazójához fordult, aki azután azt mondotta neki, hogy a pénz a postán visszamaradt. Miután a recepisse kezében volt s igy igazolhatta a pénz elküldését, többé nem törődött a dologgal s igy a késés okául csak azt tudja, hogy a postamesternél visszamaradt a pénz. J. M., S. M., W. M. és R. S. tanuk azt vallják, hogy a postamester eljött a lakásukra s arra kérte őket, hogy ne mutassák fel a chekkeket a postafelügyelőnek; J.M. és S. M. tanuk azonfelül azt vallják, hogy több izben a chekken a bélyegzők dátumai nem egyeztek, vagyis hogy a befizetési lapon későbbi dátum volt a bélyegzőnél, mint az elismervényen. Ezen két utóbbi tanú, ugy Gy. Zs. tanú azt is vallják, hogy midőn a stomfai kereskedők a postán előforduló rendetlenségeket megsokalták, egy memorandumot küldtek a postaigazgatóságnak, melyet tanuk is aláirtak. Az összes most felsorolt tanuk vallomásával tehát a vádlott által állított tények és kifejezések valódisága bebizonyítást nem nyert, Mert igaz ugyan, hogy ezen tanuk vallomásából az tűnik ki, hogy a s. postamesteri hivatalban nem mennek a dolgok egészen annak rendje, módja szerint és hogy kisebb jelentőségű szabálytalanságok gyakrabban előfordultak; nevezetesen, hogy pénzek késéssel lettek továbbítva, hogy az uradalmi postakönyv és a postamester könyvének összeegyeztetésénél differenciák támadtak, OG 91 hogy több izben csak panasz folytán, a pénztárrovancsolás után kapták vissza az érdekeltek a pénzt, mindezen esetei-ben azonban a sértett postamester roszhiszemüsége és jogtalan anyagi haszon szerzésére célzó akarata beigazolást nem nyert. Ellenben beigazolást nyert K. K. és J. J. tanuk vallomásaival, mely utóbbi tanú elhalálozván, vallomása a főtárgyalás során felolvastatott, ama körülmény, hogy vádlott W. S. a nevezett 2 tanú előtt azt mondotta, hogy a postamester az ő leányának kezéből 10 irtot kilopott. A chekkek kezelési módjára nézve szakértőként kihallgatott K. V. posta- és táv.-felügyelő véleménye oda terjed, hogy mindenesetre szabálytalanság, ha chekken a béiyegző-dátum különbséget tüntet fel s az szigorúan is lesz büntetve, de csak akkor, ha bebizonyul, hogy a hivatalnok rosszhiszemüleg járt el. Előadja továbbá a szakértő azt is, hogy a chekkek a napi utolsó postával küldendők el Bpestre s miután a jelen esetben Stomfáról már d. u. £6 órakor indult el az utolsó vonat Bpest felé, ennélfogva megtörténhetik, hogy azok nem továbbithatók, hanem másnapra maradnak, továbbá hogy sokszor 5—6 napig, sőt még tovább is eltarthat, mig a chekk rendeltetési helyére érkezik, mert minden chekknek a központon kell keresztül mennie és mert az elkönyvelés hosszasabb dolog. A szakértői vélemény szerint tehát szintén csak szabálytalanság és némi hanyagság tűnik ki a postamester eljárásában, de rosszhiszeműség be nem igazoltatván, büntethető cselekmény elkövetésével nem vádolható. Vádlottnak a postaig.-hoz intézett feljelentésében foglalt vádak tehát valótlanoknak bizonyultak, miértis ezen cselekménye arra való tekintettel, hogy vádjának valóságáról meg volt győződve és mert tudva, hogy az valótlan, emelte a vádat, a btk. 260. § alá eső 1 rbeli rágalmazás vétségét ; vádlottnak ama cselekménye pedig, hogy K. K. és j. J. tanuk előtt sértettről azt állította, hogy a cselédleány kezéből 10 frtot kilopott, a btkv. 261. §. alá eső 1 rbeli becsületsértés vétségét állapítja meg, miértis ezekben vádlottat bűnösnek kellett kimondani, de tekintettel rovatlan előéletére, részben elismerő vallomására, továbbá arra, hogy a feljelentést hirtelen felindulásában, elkeseredettségében és komolyabb meggondolás nélkül adta be, valamint alantasabb, a vád horderejét felismerni nem képes műveltségi fokozatára, végül ama körülményre, hogy a postamester eljárásában tényleg többmérvü szabálytalanságok történtek, mint túlnyomó enyhítő körülményekre, a btk. 92. §. alk.-val az ítélet rendelk. részében jelzett büntetéssel sújtani, stb. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1903. jun 19-én 667/B. sz. a.) Az elsőbíróság ítéletét annyiban, amennyiben anyagi halmazat állapíttatott meg, a minősítésre s ennek következményeként a büntetéskiszabására nézve a Bp. 385. §. 1. b) és utolsó bek. és a 423. §. 2. bek. alapján megsemmisíti, a becsületsértésnek mint külön büntetendő cselekménynek mellőzésével vádlott tettét egy rendbeli, a btk. 260. §-ba ütk. rágalmazás vétségének minősiti, s ezért büntetését 50 K. pénzbüntetésben állapítja meg, mely behajthailanság esetén a btk. 53. §. érteim. 5 napi fogházra lesz átváltoztatandó. Egyebekben a kir. tszék ítéletét helybenhagyja. Indokok: Vádlott és védő a 385. §. a) és c) p. alapján felebbezett. A 385. §. a) p. nem forog fenn, mert a tszék által megállapított és a kir. it. tábla által is bizonyítottnak vett cselekmény bűncselekmény. A c) pont nem forog fenn, mert az állított tény valódisága nem lett bebizonyítva, tehát a Dtk. 263. §. utólsó bek. ért. felmentés nem alkalmazható. Az első biróság által kiemelt, itt elfogadott, a felebbviteli főtárgyaláson is felhozott többi szabálytalanságok, a rágalmazást meg nem szüntetik, mert az nem lett bizonyítva, hogy sértett a 10 frtot ellopta és hogy szándékosan malversatiokat követett el. Minthogy azonban a K. K. és J. J. által bizonyított ténybeli állítás azonos azzal, melyet vádlott ugyanazon személy ellen, ugyanabban az időben, írásbeli beadványban az igazgatóság előtt használt, e kettő tehát két külön büntetendő cselekményt nem képez, hanem a szóbeli kijelentés az Írásbeli beadványban foglaltakba t. i. az enyhébb becsületsértés vétsége a súlyosabb intézkedés alá eső, a btk. 260. §-ban körülirt rágalmazás vétségébe beleolvad és csak a büntetés kiszabásánál mint súlyosító körülmény jöhet figyelembe: ennek folytán a kir. tszéknek Ítéletét a fentiek szerint megsemmisíteni s a törvénynek megfelelő ítéletet hozni kellett. A büntetést az enyhítő körülmények behatóbb méltatásával szállította le a kir. ítélőtábla. Egyebekben azonban elfogadta a kir. tszék Ítéletének indokait, s az Ítéletet azok alapján hagyta helyben. A m. kir. Kúria (1904. ápril 12-én 3,349 B. sz.) A vádlott és a védő, úgyszintén a közvádló kir. főügyész semmisségi panasza, amennyiben az utóbbi a Bp. 385. §. 3. p.-ra alapítva van, elutasittatik, egyebekben azonban a kir. főügyész semmisségi panaszának hely adatván, a kir. it. tábla ítélete a Bp. 385. §. 1. a) és b) p.-ban meghatározott anyagi semmiségi oknál fogva, a Bp. 437. §. 3. bek. érteim, részben megsemmisíttetik; W. Samu vádlott a btk. 260. §-ban meghatározott rágalmazás vétségén felül, az K. K. és J. J. előtt tett kijelentéssel W. Kázmér sérelmére elkövetett becsületsértés vétségében is bűnösnek mondatik ki s e miatt a btk. 261. §. első bek.-nek első része alapján, 25 K pénzbüntetésre Ítéltetik, melyet az elsőfokú biróság ítéletében fogla . utasítás szerint köteles lefizetni, behajthatatlansága esetére pedig a most jelzett pénzbüntetés 3 napi fogházzal helyettesítendő. Indokok: A kir. ítélőtábla ítélete ellen a védő, akihez a vádlott is csatlakozott, a bp. 385. §. 1. a), b) és c) p. alapján azért jelentett be semmisségi panaszt, mert a postaigazgatóság nem