A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 2. szám - Jogbölcselkedés. (Folytatás.) - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. (Folytatás)

10 A JOG állása folytán Sch. . . Berl — akire egyébként a btkv. 92. §. sem volt alkalmazható, lévén ő üzletszerű tolvaj — 10 koronáért 7 nap hiján 2 évi fegyházra lett elitélve. Éspedig el kellett őt ítélni csupán csak azért, mert az újrafelvételi eljárás : «csupán a minősítés kérdésére szorítkozhatott és a bíróság a tényállás ujabb megállapítására ki nem terjeszkedhetett!» Hát amint látszik Sch. . . Bérire nézve a B. P. 461. §-a igen tragikus büntetést sózott. . . Pedig én istenem! lehet, hogy Sch. . . Berl ez egyszer mégis ártatlan volt! Megdöbbenve irom le ezeket a szavakat. Mert nincs borzasztóbb a bírói lelkiösmeretre, mint ha egy vádlott kisértő árnyként suhan el előtte, szemrehányó tekintettel nézve vissza börtönének homályából — ugy képzelem én — azt hajtogatva magában : «Ártatlanul Ítéltek el. . . .» Megérti-e vájjon az ilyen szerencsétlen a bűnvádi perrendtartás szigorú parancsát ? Fel tudja-e fogni vájjon, hogy ő neki megkell nyugodni sorsában mert bár ártatlan, de a bíróság a tényállás ujabb megállapítására ki nem terjeszkedhetvén, ő neki lakolni kell. .. Nem ! a vádlottak (főképpen ha ártatlanok) a jogi tudás, a jogi logika ilyen magas piedesztáljára fel nem emelkednek. A vádlott — ha ártatlan — csak a meg nem érdemelt büntetéstől óhajt szabadulni és mit sem ád a perrendtartás igen számos és igen gyakran rossz paragrafusaira! Mert rossz törvény az, amely az igazság kerékkötőjének szegődött. Helytelen törvény az, amely a birói lelkiösmeretet nem respektálván, a birói ítélkezést a forma rideg bilincseibe szorítja, amely bilincsekbe a biró, ha nemis akarja, kénytelen az anyagi igazságot belefojtani! . . . Hátha Sch. . . . Berl mégis ártatlan voltf ... Mit használ a bírónak a kétely ellenében a tiszta öntudat, hogy az alaki törvény szabványait lelkiösmeretesen megtartotta ? S mit használ az igazságnak, ha formája megöli a lényeget? Használni semmitsem használ, de ártani igen sokat árt és a jogrend helyreállítása, megóvása helyett, a jogtalanság okozója lehet ! Pedig igen könnyen lehetne változtatni a B. P. 461. §-án, csak a bizonyítás korlátlanságát kellene megengedni e bíróságoknak. Jogász uraim! Gondolkozzanak az eset felett, megérdemli ! /Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta ADMETO GÉZA dr., budapesti ügyvéd, volt jogtanár. \ (Folytatás.*) Az ügyvédi ethika. Az ügyvédnek az előbbi fejezetben kifejtett hivatása adja meg az ügyvéd ethikájának alapját. Az ügyvédség ethikájának átértéséhez az ügyvédség hivatásának megértése szükséges, mindkettőre azonban csak *) Előző közlemény az 1. számban. nagy intelligenciával biró gondolkodó lesz képes, mert nemcsak a tudatlan és naiv sokaságban, hanem a külömben okos és gondolkodó emberek közt is szinte megdöbbentő téves nézetek uralkodnak az ügyvéd hivatása és eihikája tekintetében. Akik félreismerik az ügyvéd hivatását, azok működésének | ethikai alapját is tagadják. Ez nagyrészben oka az ügyvédi működés megnembec^ülésének és az ügyvédi tekintély hiányának. Az ügyvédség ethikájára vonatkozólag Brougham (Speeches) a hires angol ügyvéd, Anglia bölcse, később lordkancellár és Viktória királynőnek az államjogban oktatója, a következőképpen nyilatkozik : «Sokakat arra kell emlékeztetni, hogy az ügyvéd ügyfelének tartozó szent kötelességénél fogva működése közben csak egy személyt vehet tekintetbe és ez az ő ügyfele ; ezt az ügyfelét minden rendelkezésére álló eszközzel megmenteni, ezt az ügyfélt minden kockázat dacára, kerüljön az akármibe, mindenkivel szemben és önmagával szemben megoltalmazni, — az ügyvédnek legnagyobb és legkétségbevonhatatlanabb kötelessége és ethikájával nem ellenkezik, ha ily irányú működése közben másoknak nyugtalanságot, fájdalmat, kínokat, sőt enyészetet okoz». így nyilatkozik egy nagy angol államférfiú az ügyvédség működéséről és ethikájáról. S habár mindazoknak, akik az ügyvédség hivatását és ethikáját felfogni nem képesek, ez a nyilatkozat kissé merésznek, sőt talán erkölcstelennek is látszik, az ügyvédség ethikájának tartalma mégis más nem lehet, mint az egyén érdekeinek minél hathatósabb érvényesítése és az egyén védelme. Ismételjük . azonban, hogy ez alatt nem az egyéni érdekek szolgai érvényesítését és megvédéiét értjük, azért is az ügyvédnek sohasem szabad magát ügyfelével azonosítania, hanem csupán az ügyfél mellett állva az egyéni érdeket egy magasabb szempontból érvényesítenie s megvédenie. A szociális élet az individuumok érdekeinek, küzdelmeinek és harcainak kiegyenlítésében áll. Az állam elismeri az egyéni egoizmust, sőt épp azért létesült, hogy az egyéni egoizmus hathatósabban érvényesülhessen. Az egyéni egoizmus, az egyéni érdek mikénti érvényesülésénél, az államnak megvan a maga, felette szövevényes berendezése. Az egyik egyéni érdek érvényesítésére való törekvésnek az egyik oldalon, megvan a maga egyensúlya a másik egyéni érdek megvédésére való törekvésben a másik oldalon, valamint a minden egyéni érdeket összefoglalni törekvő állami egoizmusban. Az ügyvéd tehát árulója volna ügyfelének, ha működésében valamely abszolútnak hitt igazság, vagy valamely államilag deklarált erkölcsnek elérésére törekednék és nemcsupán s kizárólag ügyfelének érdekeit és védelmét tartaná szem előtt. Hisz valamely egyén érdekeinek I általa töiténendő érvényesítése vagy védelme nem egy védtei len, önmagában álló egyénnel szemben történik, hanem oly egyénnel szemben, kinek in thesi ugyanazon módja s joga van érdekeinek érvényesítésére és megvédésére, mint az előbbinek. Az ügyvédség ethikájának első paranc-a tehát, hogy az ügyvéd az egyéni érdekek érvényesítésének és kiegyenlítésének TÁRCA. ^ Jogbölcselkedés. A. Jog eredeti tárcája. Irta BÁRÁNY GERŐ dr. (Folytatás.)** A jogbölcselet történelme. Akár igaza van Hegelnek, aki azt tanítja, hogy a filozófia történelme nem egyéb, mint a gondolkozásnak a gondolkozás, a logika kategóriái szerint való fejlődése, amely fejlődés célját és végpontját éppen a hegeli filozófia képezi, akár nincs igaza, annyi bizonyos, hogy a gondolkozásnak, a filozofálásnak is van története és történelme. Történet fogalmán általánosságban az organikus fejlődést értjük. Fejlődést pedig a cél fogalma nélkül elképzelni is lehetetlen. Hogy tehát fejlődésről, illetve történetről beszélhessünk, feltételezzük, hogy egy olyan processzusról, egy olyan mozgásról van szó, amely processzus egy cél felé irányul, amely mozgás keresi azt a végpontot, ahol megnyugodhatik. Van-e ilyen célja a filozofálásnak? Igenis van, de ez a cél, minden előreláthatás tanúsága szerint realizálhatatlan. A gondolkozásnak végcélja az igazság megismerése. A nyugtalan gondolkozás megpihenne az örök igazság szemléletében. A cél ideális, elérhetetlen s talán éppen ez a szerencsénk. Nekünk, ugy látszik, **) Előző közlemény az 1. számban. nem adatott meg az igazságnak szemlélete, csak az igazság kutatása. Mi az Istent, az igazsá got, földi szemünkkel szirtről színre nem láthatjuk. llluzórius-e azért a filozófálásnak célja? Nem hiszem. Fel tudunk mutatni eredményeket a gondolkozás terén, amelyek kézzelfoghatólag manifesztálják a haladást. így például határozottan haladásnak mondható a modern filozófia főproblemáinak: a megismerés és az akarat problémájának felismerése és megértése. A görög szellemet magasztalják s a görög szellemről állítják, hogy valóban megteremtője és geniális továbbfejlesztője a nyugat filozófiájának. A görög szellem dicsőítésére minden időben kiapadhatatlan forrás a mindenkori filozófia. És valóban a görögök rászolgálnak dicsőítésünkre. A végtelenbe vesző beláthatatlan idő folyamán sem fogjuk túlbecsülni dicséreteinkkel a görögök érdemét a filozófia terén és — azért mégis állithatjuk — és erre büszkék vagyunk — hogy a filozófia főproblemáit: a megismerés és az akarat problémáját alig sejtették a görögök, ezeket a problémákat az ujabbkori filozófia ismerte fel. A voltaképpeni ismeretelmélet megalapítása kizárólag a königsbergi bölcsnek érdeme. Az akarat problémájával, az úgynevezett ethikai szabadság kérdésével, talán Titus Flavius Clemens Alexandrinus, a gnosztikus, foglalkozik Expo^Tei; cimü művében (I. §. 17.) és későbben a Pelasgius tanítását cáfolgató nagy egyházatya Szent Ágoston. Azóta folyton foglalkoztatja ez a probléma az emberiség gondolkozóit. És a jog terén, a theoriában és a praxisban egyaránt, rendet bontó és ujat épitő hatalommal