A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 18. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez, és a magyar ügyvédi kérdéshez (Folytatás.)

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 18. számához. Köztörvényi ügyekben. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 14. sz. polgári határozata. \ Medgyesi Takarék- és Előleg-egylet részvénytársaságnak S Vilmosné elleni 986—1904. p.; továbbá a Bölöni Takarékpénztárnak K. Lajosné B. Rachel elleni 1,081— 904. p. sz.;a medgyesi ev ágost. vallású szegényalapnak S. Józselné elleni 1,108—904. p. sz. és K. Ferencnének K. Miklós elleni 1,158—904. p. számú végrehajtási ügyekben a medgyesi, nagyajtai és csikszentmártoni kir. Járásbíróságok, mint ikvi hatóságok, a kir. pénzügyigazgatósá<T részéről sorrendi tárgyaláshoz, ingatlanok vételárára előnyös téliként sorozás végett bejelentett adók közül mellőzték a vármegyei útadót, városi közmunkadiját, 5% vármegyei pótadót, 5°/0 vasúti pótadót, 58'% községi pótadót, 1,6% egyházi pótadót, 35o/„ mezőőri pótdijat, 3% betegápolási pótdijat, II. oszt. kereseti adót és az általános jövedelmi pótadót. A mellőzés azon az alapon történt, hogy ezek az adók az ingatlant közvetlen nem terhelik. Ennek a kérdésnek az 1904. évi 980, 1,081, 1,108 és 1,158 polg. számok alatt egyidejűleg történt felülvizsgálata alkalmával a kir. ítélőtábla határozattárba vétetni rendelte a következő h atá rozatot: A birói árverésen eladott ingatlanok vételárából a jelzálogjs hitelezők előtt előnyös tételként nem kell sorozni: I. a másodoszt. kereseti adót, vasúti pótadót, városi közmunkadijat; II. az általános jövedelmi pótadót, betegápolási pótadót és az útadót; III. a vármegyei pótadót, községi pótadót, egyházi (segélyezési) pótadót, mezőőri pótdijat, ha csak a négy utóbbi bejelentett adóra nézve kimutatva nincs: hogy vármegyei pótadó az 1883:XV. t.-c. 9. és 13. §-ában engedélyezett pótadótó) külömböző alapon egyedül az ingatlanra van kivetve, a községi egyházsegéiyezési és mezőőri pótadó és dij pedig az 1886: XXII. t.-c. 130. §. harmadik bekezdésén alapul. Indo kok. Az 1881: LX. t.-c. 189, §. b) pontjában és az 1883: XLIV. t.-c. 88. §-ában foglalt egyértelmű rendelkezések szerint birói árverésen eladott ingatlan vételára felosztásánál, a jelzálogos hitelezőket megelőző elsőbbséggel, előnyös tételként, csak az elárverezett ingatlant közvetlenül terhelő állami törvényhatósági községi adók és egyéb az egyenes adók módjára behajtandó tartozások sorozandók. Nem lehet vitás, hogy az ingatlant közvetlenül terhelőnek csak az az adó s egyéb hasonnemü köztartozás tekinthető: melynek tárgya az ingatlan, kimérési alapja pedig az ingatlan tiszta hozadéka. I. A II. oszt. keresetadó az 1875: XXIX. 1. §. szerint: a vasúti pótadó az 1880: XXXI. t.-c. 9. §. szerint és az 1886: XXII. t.-c. 131. §. szerint, a városi közmunkadij pedig az 1890: I. t.-c. 48—50. §. szerint az ingatlannal kapcsolatban nem állanak; tárgyuk nem az ingatlan; az ingatlant közvetlen terhelő adónak tehát nyilvánvalóan nem tekinthetők. II. AZ általános jövedelmi pótadó az 1875: XLVII. t.-c. 1. §. szerint, a betegápolási pótadó az 1898: XXI. t.-c. 2. §. szerint, az útadó az 1890: I. t. c. 23 §. szerint, III. a vármegyei pótadó az 1883: XV. t.-c. 9., 13., 14. §-ok i szerint engedélyezett alapon, a községi pótadó s ehhez tartozó egyházsegélyezési pótadó és mezőőri pótdij pedig az 1886: XXII. t.-c. 130. §. második és negyedik bekezdése szerint annyiban az ingatlanra* esetleg vonatkoznak ugyan, hogy több rendbeli és leginkább az összes egyenes államadók, tehát az esetleges föld-és házadó (1898:XXI. t.-c. 2 §.) alapul vétele mellett és számszerűleg ezen egyes adók összegének arányában vannak a törvény által képezve; azonban ugy, hogy az ingatlanon kivül más adó-tárgyra is vonatkoznak, sőt ingatlan nélkül is létesülnek, s kimérési alapjuk is nem az ingatlan jövedelme szerint, hanem esetleg ingatlan jövedelem teljes hiányában is és minden esetre más, több különnemű adók összegéből alakul; mértékük pedig az igy képezett alap arányában képződik. Az előnyös tételként sorozásnak elől jelzett törvényes föltétele tehát sem egészben, sem részben az adók eme két (II., III.) csoportjánál fenn nem forog; annál kevésbé, mert ezék az adók s egyéb köztartozások Budapest, 1904 május 1. nemcsak hogy az ingatlantól esetleg teljesen független tárgy és alap szerint állhatnak elő, hanem egy sincs közöttük olyan, mely törvényes kellékei szempontjából egyedül az ingatlanhoz tapadva, kizárólag ennek a jövedelmét terhelné. Ugy hogy tehát az adók eme (II., III.) csoportjára nézve fogalmilag ki van zárva az a természetük, hogy ez ingatlant közvetlenül terhelő adónak tekinthetők s meghozandó különös törvényi intézkedés nélkül a jelzálogos hitelezők követelését megelőzőleg, előnyös kielégítési kedvezménnyel az alól felhívott 1881: LX. t.-c. 189. és 1883. XLIV. t.-c 88. §. szerinti törvények alapján sorozhatok legyenek. Azonban ez a sorozást kizáró körülmény nem forog fenn a vármegyei pótadóra nézve akkor, ha az nem az 1883. XV. t.-c. 9. és 13. §. alapján, hanem a 9. §-ban jelzett más alapon keletkezik s egyszersmind ki van mutatva, hogy egyedül az ingatlanra van kivetve; s nem forog fenn községi pótadókra nézve, ide értve az egyház segélyezési és mezőőri pótadókat s dijakat is, akkor, ha ezek az 1886. XXII. t.-c. 130 §. harmadik bekezdése alapján létesülnek; mert akkor ezek a pótadók nyilván az ingatlant közvetlenül terhelik, és ekkor az 1881. LX. t.-c. 181. b) pontja alá vonatkozólag az 1883. XLIV. t.-c. 88. §. rendelkezése alá esnek. Kelt Marosvásárhe lyen, 1904. évi április hó 1. napján. Hitelesíttetett 1904. évi április hó 8. napján. Kostka Géza sk., elnök. Bella Ede sk. jegyző. A vasútnak az 1874 : XVIII. t.-c-ben meghatározott fokozott felelőssége nem mentesíti az utast vasúti utazásból eredhető veszélyek miatt a fokozottabb figyelem alul. A bpe ti. kir. tszék(1902. nov. 2íi-án 20,849. sz. a.) Hajdú K. ügyv. ált. képv. Z. Fedornak, a máv. elleni kártérítési r. perében következőleg ítélt: A m. kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: Alperes beismerte, hogy felperes 1889. nov. 24-én a bényi állomáson a vasúti kocsiból történt kiszállásakor lábán megsérült, mindazáltal a sérülés folytán támasztott felperesi keresetnek elutasítását kérte, mert felperes saját hibájából sérült meg. F G. tanú vallomásával bizonyítva van, hogy a baleset alkalmával a b. állomás, habár szegényesen, de előírás szerint ki volt világítva. Ezen tanúnak és M. L. tanúnak vallomásával bizonyítva van, hogy a vasúti kocsi amelyben felperes utazott, régi rendszerű, folyosó nélküli s magas kapcsolóval ellátott kocsi volt. Felperes keresetében maga azt adta elő, hogy a kocsiból való lelépés közben csúszott el, azt megerősíti G. I. tanúvallomása ésigyM. L. tanú vallomásának oly értelemben, hogy felperes a leszállás után a vonat sínéitől külön álló sínpáron csúszott volna el, — bizonyító erő nem tulajdonítható. Megállapítva lévén már most, hogy felperes kiszállás közben csúszott el és sérült meg, a kir. tszék arra a meggyőződésre jutott, hogy a sérülést felperes saját hibája okozta. Ugyanis felperes tudta, hogy régi rendszerű kocsiban utazik, a felszálláskor tapasztalni kellett, hogy a hágcsó niagas, tehát neki erre a leszálláskor figyelemmel kellett lennie. Ha tehát a leszálláskor mégis elesett a nélkül, hogy bizonyítani tudná akár a hágcsó valamely a magas szerkezettől különböző hiányát, akár azt, a mit keresetében állított, de nem bizonyított, hosy a hágcsó alatt vagy előtt fekvő valamely tárgyban csúszott meg, akkor felperes saját hibájából sérült meg, mert a vasútnak az 1874: XVIII. t-c.-ben meghatározott fokozott felelőssége nem mentesiti az utast vasúti utazásból eredhető veszélyek miatt a fokozottabb figyelem alól; s a kir. tszék felperesnél snnek a fokozottabb figyelemnek a hiányát látja fenforogni. Ebből folyólag tehát a kir. tszék felperest keresetével elutasította, stb. A bpesti kir. itélő tábla (1903. okt. 21-én 767. sz. a. az első bíróság Ítéletét megváltoztatja, a felperesnek a kártérítéshez valójogát megállapitjasutasitjaaz első bíróságot, hogy hozzon a jelen ítélet jogerőre emelkedése után a kártérítés mennyisége felett ítéletet. I n do ko k! Az alperes beismerte, hogy a felperes 1899. nov 24-én, Bényen a vasúti állomáson, a vasúti kocsiiiól történt leszállása alkalmával lábán sérülést szenvedett, a mely körülmény egyébként F. G. és M. L. tanuknakközvetlentapasztaláson alapuló vallomásával is bizonyít ást nyert. S minthogy eszerint a felperes a testi sértést a vaspálya üzeménél szenvedte, az 1874: XVIII. t-c. 1. §. érteim, az alperest terhelte amaz állításának bizonyítása, hogy a sérülést a felperesnek saját hibája okozta. Az alperes ugyanis azt adta elő, hogy a sérülés oly módon következett be, hogy a felperes a vasúti kocsiból való kiszállásakor nem a kocsi lépcsőin haladt le. hanem a kocsiból egyenesen a földre lépett. A peres felek részéről meg-