A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 17. szám - Lehet-e a gyilkosságot vétségnek minősíteni?

A JOG főszövegében a vállalat alkalmazottjai vannak kedvezményezettekül megjelölve, ezzel szemben pedig a kötvényhez fűzött feltételeknek az a rendelkezése, hogy a vállalat maga tekintendő jogosítottnak, figyelembe nem jöhet. Az elévülési idő csak akkor kezdődik, midőn a biztosító a kártérítési igényt végleg elutasította. A bpesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék I. Alperes köteleztetik, hogy felperesnek 500 korona tökét stb. fizessen. Felperes a követelt 30,000 korona többlet iránti keresetével elutasittatik. Indokok: Alperes azon alapon tett kifogást felperes kereshetőségi joga ellen, aki mint az «Unio cs. és kir. szab. vasés pléhgyártársaság» engedményese lép fel nevezett társaság és alperes közt létrejött A) alatti biztosítási szerzó'dés alapján a keresettel, hogy a biztosítási szerződés kiegészítő részét képező általános biztosítási feltételek 17. §-a értelmében a kötvényből folyó jogok engedményezése vagy elzálogosítása csak az ő (alperes) írásbeli beleegyezésével érvényes, ö pedig az engedményhez hozzá nem járult, sőt az ellen tiltakozott. Ámde a biztositóra nézve a kötvényből folyólag a biztosítottat, vagy a kedvezményezettet megillető jogoknak csak a szerződés tartama alatt való engedményezése vagy elzálogosítása bírhat jelentőséggel, míg a biztosítási szerződésből a biztosító ellen származó igényeknek már az esemény bekövetkezte utáni engedményezése ... a biztosító érdekeit nem érinti. A biztosítási feltételek 17. §-ának említett rendelkezését tehát csak ugy lehet magyarázni, hogy az csupán a szerződés tartama alatt az esemény bekövetkezte előtt való engedményezésre és elzálogosításra vonatkozik. És különben is a biztosító fizetési kötelezettségének az esemény bekövetkeztével való beállta folytán a biztosító a biztosítottnak vagy a kötvényben kijelölt kedvezményezettneK adósává válik, az olyan kikötésnek pedig, mely a hitelezőt eltiltja a követelése feletti rendelkezési jogának gyakorlásától, különösen attól, hogy követelését másra átruházhassa, joghatálya nem lehet. De el kellett vetni alperesnek az elévülés miatt tett kifogását is; mert a K. T. 487. §-ában meghatározott egy évi elévülési időbe az egyezkedési alkudozások alatt lefolyt idő be nem számitható, illetőleg az elévülési idő csak azon időpontban veheti kezdetét, midőn a biztosító a kártalanítási igényt végleg elutasítja. Ami az ügy érdemét illeti . . . felperes . . az általános biztosítási feltételek 13. § ának f) pontja alapján a teljes rokkantság esetére biztosított 30,000 koronát, továbbá a 14. §. b) pontja alapján legfeljebb 200 napra biztosított 10 korona napi kártalanítási összeg fejében 510 koronát követel alpererestől. Azonban az általános biztosítási feltétetelek . . . megállapítják, hogy alperes a rokkantság, vagy a halál esetére kikötött biztosítási összeget csak abban az esetben köteles megfizetni, ha a rokkantság vagy a halál bebizonyithatólag közvetlenül és kizárólagosan a baleset folytán következik be. Az pedig nincs bizonyítva, hogy felperes munkaképességének a meghallgatott szakértők által megállapított, de szintén a szakértők véleménye értelmében ez idő szerint véglegesnek még különben sem tekinthető korlátoltsága közvetlenül és kizárólag a felperes által szenvedett balesetnek következménye .... Ennélfogva felperest . . . 30,000 korona iránti keresetével el kellett utasítani. A 10 korona napf kártalanítási összegre nézve az általános biztosítási feltételeknek felperes által felhívott 14. §-a b) pontja ugy intézkedik, hogy a napi kártalanítási összeg fele a munkaképtelenségnek abban az esetében jár a szükséges orvosi kezelés tartamára, de legfeljebb 200 napra, ha a biztosított a szobát őrizni nem kénytelen .... Bizonyítva van, hogy felperes közvetlenül és kizárólagosan a baleset, illetőleg az akkor szenvedett sérülés és agyrázkódás következtében 174 napig gyógykezelés alatt álló munkaképtelen beteg volt ... a napi kártalanítási összeg fele a 174 napra kétségtelenül megilleti felperest s ez 870 koronát tesz. Minthogy azonban felperes ezen a cimen csak 5C0 koronát vett keresetbe, alperest csak ezen összegnek és nem kifogásolt kamatának fizetésére lehetett kötelezni. A bpesti kir. Tábla: Az elsőbiróság Ítéletét annyiban, amennyiben a felperes kereshetőségi jogát megállapította, alperesnek elévülési kifogását elvetette és az alperest 500 korona tőke és ennek kamata megfizetésére kötelezte, helybenhagyja; egyebekben a perrendtartás 180. §-a alapján feloldja és az elsőbiróságot utasítja, hogy ezen ítélet jogerőre emelkedése után, a felperes által felhívott . . . tanút Ki '. alatti kérdőpontokra és az ellenfél által beadható ellenkérdőpontokra hallgassa ki stb. Indokok: Felperes kereshetőségi jogát a tábla is megállapitandónak találta, egyrészt az elsőbiróság ítéletében vonatkozóan felhozott indokoknál fogva, másrészt azért, mert az A) alatti biztosítási kötvény főszövegében az «Unio cs. és kir. szab. vas- és pléhgyár társaságinak biztosított alkalmazottjai vannak kedvezményezetteké megjelölve. Ezzel szemben pedig a kötvényhez fűzött általános feltételek 1. §-ának az a rendelkezése, hogy nem a biztosítottak, hanem az egyesületi tag, aki őket biztosította, szerez jogot a biztosításból, mint a kötvény főszövegének tartalmával ellenkező intézkedés, figyelembe nem jöhet; mert a végrehajtási törvény különben is megengedi a végrehajtást szenvedő követelésének nemcsak lefoglalását, hanem a végrehajtató hitelezőire való átruházását is, tekintet nélkül arra, hogy azok i átruházása szerződésileg kizáratott-e vagy nem. Ez pedig magánjogunknak azon szabályán alapszik, hogy a követelések átruházását szerződésileg kizárni nem lehet és mert az alperes nem is állította, hogy a kereseti követelés behajtása tekintetében felperesen és az «Unio cs. kir. szab. vas- és pléhgyár társaságon> kivül más is érdekelve volna; tekintve tehát azt, hogy a társaság a B) alatti engedménynyel hozzájárult ahhoz, hogy felperes a kereseti követelést a maga nevében és a maga javára érvényesítse, alperesnek jogos érdeke nem lehet és így joga sincs ahhoz, hogy felperes kereshetőségi jogát kifogásolj i. De Ítélete vonatkozó indokai alapján, helyesen vetette el az elsőbiróság alperes elévülési kifogását és helyesen kötelezte alperest az általános feltételek 14. § ának b) pontja alapján kereselileg érvényesített 500 korona töke és ennek külön nem kifogásolt kamata fizetésére, annyival inkább, mert a 4 •/• alatti kérvényből kitűnik, hogy alperes a 415 korona 80 fillért, mint a felperes balesetéből eredő kártérítési követelés kifizetésére szolgáló összeget, tehát csakugyan végkielégítésül helyezte bírói letétbe és merc felperes keresetében az általános feltételek mos: idézett pontja alapján csak 500 koronát követelvén, a bizonyítás feletti észrevételeiben elkésetten előterjesztett abbeli kérelmét, hogy részére még 500 korona ítéltessék meg, figyelembe venni nem lehetett. Ezeknél fogva az elsőbiróság ítéletét az eddigiekben megjelölt részében helybenhagyni, egyebekben azonban feloldani és az alsóbiróságot további bizonyítási eljárásra és uj határozat hozatalára utasítani kellett, mert az ítélet rendelkező részében megjelölt további bizonyítás felvétele nélkül az állandó munkaképtelenség bekövetkezése címén támasztott felperesi követelést alaposan elbírálni nem lehet. A m. kir. Kúria A másodbiróság Ítélete a benne vonatkozóan felhozott indokokból helybenhagyatik. (1904. jan. 19-én 54. sz-) Bűnügyekben. Az ellopott metszett fenyőszálfa épitési célokra szolgáló fa volt, nem pedig tüzelőfa és annak jelzett miDÓségét nem J változtathatta meg az a tény, hogy vádlottak a kérdéses , szálfát feldaraboltak és annak egy részét tüzelésre felhasználták. ! De ettől is eltekintve a tüzelőfa mint nem közvetlenül élvezetre ! rendelt és hasznaiható tárgy, nem élvezeti cikk, annak eltulajdonítása tehát, még ha értéke a 4 K.-át meg nem haladja is, nem a kin. btk. 126. S. ala eső tulajdon elleni kihágást, hanem egyéb törvényes kellékek fenleie mellett lopást képez; vádlottaknak a vád tárgyat képező cselekménye e;ek szerint nem volt minősíthető a küi. utk. 126 §-ban meghatározott tulajdon elleni kihágásnak és vádlottak a magáninditvány hiányából a vád alól felmenthetők nem voltak. A m. kir. Kúria (1904. ápr. 9-én 2,231/B. sz. a.) lopás vétsége miatt vádolt Zs. Antal és N. Árkádia elleni bűnvádi pert a kir. koronaügyésznek a jogegység érdekében használt perorvoslatára vizsgálat alá vévén következőleg végzett: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván kimondatik, hogy a tüzelőla nem élvezeti cikk; s hogy 2 frt, vagyis 4 K értéket meg nem haladó tüzelő fának eltulajdonítása nem esik a kih. btk. 120. §-a alá, hanem az egyébként megkívánt törvényes ismérvek fennforgása esetén lopást képez. Megsértette ! tehát a törvényt a n.-kikindai kir. tszék 52/3. sz. ítéletével annyiban, a mennyiben Zs. Antal és N. Árkádia vádlottaknak azt a megállapított tettét, hogy egy drb. 3 K. értékű szálfát elloptak és azt részben eltüzelték, a kih. btk. 126. §-ában meghatározott tulajdon elleni kihágásnak minősítette. Jelen határozat a felekre nézve hatálylyal nem bir. Indok ok: Zs. Antal és N. Árkádia vádlottak ellen megállapítván, hogy ugyanők 1903. jan 22-én este Sz.-Csanádon E. és Sch. építő vállalkozók birtokából egy drb 3 K. értékű fenyő szálfát a káros tudta és beleegyezése nélkül jogtalan eitulajdonitási szándékkal elvittek, a n.-szentmiklósi kir. jbiróság 1903. febr. 14-én 1903. B. 52'3. sz. a. hozott ítéletével a nevezett vádlottakat az ügyészségi megbízott indítványára a btk. 333. és 334. §-ai alá eső lopás vétségében mint tettes társakat bűnösöknek nyilvánította és Zs. Antalt, figyelemmel 16 éven aluli korára, a btk. 85. §. 4. p.-nak alkalmazásával 3 napi elzárásra, N. Árkádiát pedig a btk. 339. §. alapján 3 napi fogházra ítélte; s az utóbb nevezett vádlott, ki ugy mint az ügyészségi megbízott az első fokú bíróság ítéletében megnyugodott, a reá kiszabott fogházbüntetést 1903. febr. 18-tól ugyanazon hó 21-ig ki is állotta. Ellenben Zs. Antal vádlott, az első f. bíróság ítéletét a büntetés enyhítése végett felebbezvén, a n.-kikindai kir. tszék az 1903. márc. 2-án megtartott felebbviteli tanácsülésben 841. sz. a. hozott Ítéletével az I. f. bíróság ítéletét a bp. 385. §. 1. b) p.-ban körülirt anyagi és a 384. §. 11. p.-ban megjelölt alaki semmiségi okokból megsemmisítette és mindkét vádlottat a lopás vádja és következményei alól a bp. 326. §. 4. p. alapján felmentette. A kir. tszék ítéletének indokolása szerint vádlottaknak az a tette, hogy 1 drb 3 K értékű szálfát elloptak és azt eltüzelték, minthogy a tüzelőfa élvezeti cikk, nem a lopás vétségének, hanem a kih. btk. 126. §-ban meghatározott, csak a sértett fél indítványára üldözhető tulajdon elleni kihágás tényálladékát állapítja meg; s ebből kifolyóan a magáninditvány hiányánál fogva a bp. 384. §. 11. p.-ban körülirt alaki semmiségi ok is fenforog.