A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 9. szám - Sajtóeljárásunk s annak fejlődése. Folytatás

A JOG 69 sük szerint fognak Ítélkezni politikai és sajtóvétségek felett. A continentalis esküdtszéki intézményt tehát részben politikai érdek vitte be az igazságszolgáltatás keretébe és ez az oka egyúttal azon külömbségnek, mely az angol és francia esküdtszéki eljáiás közt van, miként ezt már több izbenjeleztük. Angliában t. i. az esküdtszéki intézmény célja egyedül az volt, hogy ne legyen szükség oly sok hivatalnokras ne ítélkezzenek mindenütt és minden ügyben is mindig hivatalnokok, hanem a nép maga is belevonassék az igazságszolgáltatás keretébe. Franciaország azonban az igazságszolgáltatásba azért hozta be az esküdtszéki intézményt, különösen politikai és sajtó vétségek felett, hogy ne a kormány mindenkori tetszésétől függő hivatalnokok ítélkezzenek kormányparancsra ily természetű ügyekben, hanem szabad polgárok, szabad lelkiismeretük és meggyőződésük szerint. A mi bűnvádi eljárásunkban is politikai momentumok hozták be az esküdtszéki intézményt s ugyanannak sajtóügyek feletti ítélkező hatalmát, miként már ezt előzőleg kifejtettük s épen azért több az eljárásban az inquisitorius jelleg, de nem oly túlnyomó, mint a franciában. Ezt azonban, az előzetes eljárás folyamán, az ügyészség nyomozása pótolja, mit Anglia nem ismer, hanem bizonyos nagyfontosságú cselekményekre egy külön vádló van; egyébként azonban minden közdelictumnál bárki képviselheti a vádat, legtöbbször pedig a rendőrség valamelyik tagja s miként már hangoztattuk előbb, egy vádjury ítélkezik s csak azután az ítélkező jury. Ezen különbségek, amelyek az angol és francia eljárás közt — mely utóbbi a mienkkel többé-kevésbbé azonos — léteznek, az esküdtszéki eljárás egész menetére befolyással birnak. Az angol esküdteknek nem tesznek fel kérdéseket, mert ők csak arra felelnek, beigazolta-e vádló a vádat, vagy sem s arra egyszerűen azzal felelnek : bűnös vagy nem bűnös — guilty — non guilty — nem pedig ugy mint nálunk, igen. nem-mel. A continentalis rendszerű esküdtszéknek inquisitorius jellege szükségessé tette a kérdések fel tevését. A kérdések feltevése körül viszont egész rendszerek és irodalom fejlődött ki s minél többet írtak és minél több rendszert aíapitottak meg, annál kevésbbé felelt meg a kérdésfeltevés módja az igazságszolgáltatás éidekeinek, ugy, hogy Franciarszágban megtörtént, hogy esküdszéki tárgyaláson azon vették észre magukat, hogy az akkori eljárásnak megfelelően egy ügyben harmincezer kérdésre kellett az esküdteknek megfelelniük. A mi rendszerünk szerint, szintén lehetnek hosszadalmasabbak és bonyodalmasabbak a kérdések egyéb büntetendő cselekményekben, de miután a sajtóeljárással, mint a büntető eljárás egy speciális fajával foglalkozunk, ezúttal csakis ebben a kérdések tulszaporodása majdnem lehetetlen és azoknak különböző rendszere nem oly fontos, ugy hogy az elméleti fejtegetéseket általánosságban mellőzve, a mi bpts.-unkben elfogadott kérdés-feltevési szabályokkal fogunk foglalkozni s csak annyiban, amennyiben a sajtóeljárást érdeklik. Egy másik nagy vitatott kérdés volt még az esküdtbirósági eljárás keretén belül az, hogy mi felett ítélkeznek az esküdtek. Az esküdtbíróság ugyanis egy kettős bíróság egy functiónak az elvégzésére: az ítélkezésre, melynek egy részét az esküdtek, más részét a hivatásos bírák alkotják. Önmagában az esküdtek semmiféle birói functiót nem végezhetnek (Angliában és Franciaországban pláne épen semmit), a mi eljárásunk szerint csak annyit, hogy a bűnvádi perrendtartás 353. §-a értelmében a bizonyitásfelvétel kiegészítését és uj kérdések feltevését indítványozhatják. A legtöbb bűnvádi eljárásban még ennyi önálló functiójuk sincs. Az összes bírósági teendőket, az esküdtbíróság vezetésére hivatott szakbiróság végzi el az esküdtszéki tárgyalás napjáig és azután is. Az esküdtbíróság ezen széttagoltságánál fogva külön választotta volt a büntetőjogi irodalom az esküdtek functióját és külön a bíróság functióját. Egyik elmélet azt vitatta, hogy az esküdtek a ténykérdést, a bíróság a jogkérdést bírálja el; a másik elmélet szerint az esküdtek a bűnösség kérdéseit, a bíróság pedig a büntető törvénykönyv alapján a büntetés mérvét állapítják meg. Mindezen elméletek szintén minél merevebben tartattak fenn, annál jobban discreditálták magát az esküdtszéki intézményt s azért bűnvádi eljárásunk, igen helyesen, semmiféle ilyen elméletet nem tett magáévá, hanem törvénybe foglalta, hogy mely kérdések intézhetők az esküdttekhez és melyek nem, továbbá, hogy melyeket lenét esetleg feltenni. Az esküdtek képesítésére, a szolgálati laistrom és összeállítására az esküdtbíróság és az esküdtek szervezetére vonatkozó szabályokat nálunk külön törvény : az 1897. évi XXXIII. t.-c. irja elő, miként azt már a fentiekben ismertettük. Erre tehát ezúttal vissza nem térünk s mindjárt magával az esküdtbíróság előtti főtárgyalással foglalkozunk. Az esküdtbíróság előtti főtárgyaiásnál szintén meg kell különböztetni a főtárgyalás előkészítését, a főtárgyalás folyamán való bizonyitásfelvételt, perbeszédeket és az ítélethozatalt. A főtárgyalás előkészítése és a bizonyitásfelvétel közt még egy uj stádium foglal azonban helyet; az esküdtbiróságnak, mint ilyennek megalakulása, a perbeszédek előtt pedig a kérdések feltevése. Ezen sorrendben fogunk az esküdtbirósági eljárás ezen fázisával foglalkozni. Maga a sajtóügyekben követendő eljárást szabályozó XXX-ik fejezet csak annyit tartalmaz a főtárgyalásról: 573. § A nyomtatvány utján elkövetett bűntett vagy vétség tekintetében a főtárgyalás, a XIX. fejezetben msghatározott rendelkezés értelmében, esküdtbíróság előtt tartandó.*) I. A főtárgyalás előkészítése tekintetében az esküdtbirósági elnöknek teendője ugyanaz, mint a főtárg alás elnökéé, azzal a különbséggel, hogy ez esetben még az ő kötelességéhez tartozik a szolgálati lajstromban levő 30 esküdt beidézése, továbbá a 10 pótesküdt értesítése, hogy otthon tartózkodjanak: a beidézett esküdtek lajstromának kifüggesztése a kiadóhivatalba, hogy az a vádlott által megtekinthető legyen (a fogva levő vádlottnak kézbesítendő ugyancsak 3 nap alatt); s mindazon teendők, melyek az esküdtbíróság megalakulásáig szükségesek, különösen pedig azon ügyeknek kiválasztása, melyekben az ülésszak előtt már vádbatározat lett hozva, miután ezeket kell az ülésszak folyamán elbírálni. A bűnvádi perrendtartás 339. §-a értelmébnn oly ügyet, melyben csak az esküdtbirósági ülésszak alatt hozatott meg a vádhatározat, csak a vádlott beleegyezésével és a vádló meghallgatásával lehet a folyó ülésszak alatt elintézni, oly ügyet pedig, mely a folyó ülésszakban volna albirálandó, más ülésszakra halasztani csak a felek beleegyezésével lehet. E kérdésekben a bíróság felebbezés kizárásával dönt. Mindezen szabályok sajtóügyekre is érvényesek. Bár perrendtartásunk, lehet mondani csak elvétve említi fel e kérdéseket 339—340. §-aiban, ezek különösen sajtóügyekben rendkívüli fontossággal birnak és gyakran döntő befolyással lehetnek a verdictre. Oly sajtóügyben tehát, mely esetleg nagyobb köz- vagy politikai háttérrel bir, a védő mindenkor figyelje meg a szolgálati lajstromban levő esküdteket és pótesküdteket és ha azt látja, hogy abban többségben vannak az ellenkező politikai érdekű esküdtek, ahhoz képest igyekezzékjügyének vagy a következő ülésszakra való elhalasztását, vagy annak a folyó ülésszakban leendő elbírálását, a perrendtartás korlátai közt kieszközölni. Ezen szempontok, melyek közönséges büntető cselekményeknél alig birnak valami jelentőséggel, sajtóügyben döntők lehetnek s a felek képviselői igyekezzenek ez okokból azoknak előnyeit vagy hátrányait ügyesen kiaknázni. (Folytatása következik.) Tarlózás. — Válasz X. Y.-nak a «Jog» 7. számában megjelent cikkére. — Ön, Uram, a Jog f. é. 7.-ik számában védelmébe veszi azt az albirót, aki az osztó igazság szent nevében megelőzte azt a birótársát, aki már magasabb fizetési fokozatban volt, jóllehet ö fegyelmi büntetés hatálya alatt állott. Tévedés van a dologban. Lehet, hogy én vagyok a hibás. Nincs éppen kezeimnél a J o g-nak az a száma, ahol a dolgot szóvá tettem, de valószínűnek tartom, hogy nem fejeztem ki magamat helyesen. A dolog ugy áll, hogy az illető, jóllehet cirka 8—9 éves biró, még mindig a IX. fizetési osztály 3. fokozatában volt, azon egyszerű oknál fogva, hogy állandóan fegyelmi büntetések hatálya alatt állott és az alatt áll ma is, amennyiben 1903-ban Ítéltetett el fegyelmi uton pénzbüntetésre, aminek az erkölcsi hatálya az 1881: VIII. t-c. 24. §-a értelmében három évig, tehát 1906-ig tartana. És ez a biró ma a rangsorban, — ami pedig a kinevezéseknél is nagy szerepet játszik, — azt a birótársát, aki soha kifogás alá nem esett s már magasabb (2) fizetési fokozatban volt, megelőzte, no és kapott 400 korona pótlékot emennek 200 korona pótlékával szemben, kit szépen visszahelyeztek a 3. fokozatba — csupa jutalomból. Ez az, ami nem volt körültekintő eljárás és nem felelt meg az osztó igazságnak. Ebben, azt hiszem, uram, most már ön is egyet fog érteni velem. *) 575. §. A jelen fejezet rendelkezései nem alkalmazandók: 1. olyan nyomtatvány elkobzására és megsemmisítésére, mely miatt a bűnvádi eljárás senki ellen sem indítható meg: 2. a sajtó-törvény szabályainak megsértése által elkövetett vétségekre és kihágásokra. Az 1. pont esetében a jelen törvény XXV. fejezetében foglalt rendelkezések szerint kell eljárni. A 2. pont esetében — habár az abban megjelölt bűncselekményeket nyomtatvány utján követték is el — a jelen törvénynek általános szabályai alkalmazandók.