A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1903 / 6. szám - A házeltolás eszméjének befolyása joggyakorlatunkra
4L> A JOG rodik ki, amely abstrakt jellegénél fogva is fokozottabb mér •:ben megköveteli az ethikus akarat tisztaságát, szabadságát, a jóhiszeműséget.1) Ennek dacára a Dologjog tudós szerkesztője, a rosszhiszeműség fogalmát, ennek hangsúlyozását teljesen mellőzi, azt a Tervezetben sehol sem emliti, hanem e helyett mindenütt csak a nem jóhiszemet emeli ki. Lényeges és feltűnő ez az eltérő rendelkezés a Tervezet szövegezésében azért, mert ugyanabban a principiális kérdésben két ellentétes álláspont érvényesül, holott a nem-jóhiszem még nem szükségképpen rosszhiszem ; ez utóbbi sokkal több, mint az előbbi. A rosszhiszem főleg a büntetőjogban viszjelentős szerepet, ellenben a polgári magánjogban a nem-jóhiszem is hatást szülő, mert a szavatosság a nem-jóhiszem által is előáll, vagyis a teljesítésre köteles fél nemcsak akkor szavatol, ha rosszhiszemű, hanem akkor is, ha magatartása nem jóhiszemű. A felsoroltakból kétségtelen, hogy ingó dolgok átadása körül a Dologjoghan is ugyanazok az elvek irányadók a szavatosságra, amelyeket a Kötelmi jog állit fel. Ingatlanokra nézve azonban, amelyeknél az átadást a telekkönyvi jogintézmény közvetíti, eltérő intézkedések szükségesek éppen a telekkönyvi jogintézmény két kardinális elvére, t. i. a nyilvánosság és közhitelesség elvére való tekintetből, amely elvek tehát még fokozottabb mérvben igénylik a bizalmas, becsületes és jóhiszemű eljárást. Szerény fejtegetésemet érdeklőleg a Tervezet Dologjogának kiemelendő rendelkezései ezek : Az 549. §. a rosszhiszeműség helyett a telekkönyv helytelen tartalmáról való tudomást hangsúlyozza ; tehát nem akként történt a szövegezés: hogy a dologi jogaiban sértett fél a telekkönyvi bejegyzést, annak rosszhiszemű szerzése miatt megtámadhatja, hanem akként : annak javára, aki jogügylet által ingatlanon jogot, vagy ily jogon további jogot szerez, a telekkönyv helytelen tartalmát is helyesnek kell tekinteni, kivéve, ha a szerző a telekkönyv tartalmának helytelen voltáról tudomással birt. A 617. és 618. §§. szerint a birtokos nem szerzi meg a termények és egyéb alkotórészek tulajdonát, ha a birtok szerzésekor nem volt jóhiszemben. A 629—630- §§. szetint az átruházás nem ad tulajdonjogot, ha a szerző a szerzés körül nincs jóhis;emben. A 633. §. szerint az elbirtoklás által sem szerezhető tulajdon, ha a szerző a birtok szerzésekor nem volt jóhiszemben. A 665. §. azt rendeli, hogy ha a birtokos a birtok szerzésekor nem volt jóhiszemben, már a szerzéstől kezdve felel a tulajdonosnak. A 681. §. azt dekretálja, hogy: aki ingó dolgot előbb birtokban tartott, a dolog kiadását követelheti attól a mostani birtokostól, aki a birtok szerzésekor jóhiszemben nem volt. Ha a dolgot a korábbi birtokostól ellopták vagy elrabolták, vagy ha ez a dolog birtokát akarata nélkül más módon vesztette el, a jóhiszemű birtokostól is követelheti a dolog kiadását, — kivéve ha a mostani birtokos a dolog tulajdonosa, ha a korábbi birtokost megelőzően a dolgot ő szintén birtokban tartotta már és ekkor ezt tőle is ellopták, elrabolták, vagy a dolgot ő is elvesztette. A korábbi birtokos nem követelheti a dolog kiadását, ha a birtok szerzésekor jóhiszemben nem volt. A birtokos a szerzéskor nincs jóhiszemben, ha tudja, vagy csak súlyos gondatlanságból nem tudja, hogy a tulajdon meg nem illeti. A 770. §. szerint az ingó dolog haszonélvezete megelőzi azt a jogot, amely a dolgot harmadik személy javára a haszonélvezet szerzésekor terhelte, kivéve, ha a haszonélvezőnek a szerzés idejében a jogról tudomása volt, vagy csak súlyos gondatlanságból nem volt róla tudomása. A 626. §. esetében a haszonélvező jóhiszeműsége dacára sem előzi meg a haszonélvezet a dolgot terhelő azt a jogot, amely magát a birtokost illeti. A 770. §-sal egyezően rendelkezik a 806. §. a zálogjogra nézve. * * * Ezekkel befejezvén talán hosszadalmassá is vált szerény és igénytelen fejtegetésemet főbb vonásaiban, — legyen szabad az elmondottakból a következő rövid conclusiót levonnom : Ugy erkölcsi, mint jogi elvi álláspont, hogy az embert összes cselekedeteiben az akaratnak azon manifestatiói vezéreljék, amelyeknek rugói, motívumai tiszták, szeplőtelenek, őszinték, erkölcsiek. »> y. ö. A J°g 1899. évi 38. és 39. számaiban megjelent és a [X. cikkben már idézett fejtegetésemet. Összes cselekedetei az embernek oly tág tért ölelnek fel, hogy azok magukba foglalják az erkölcsi éppenugy, mint a jogi hatályú cselekvényeket, legyenek azok akár tisztán életviszonyok, akár pusztán jogügyletek, akár végül szerződések. Ezek szerint az embernek erkölcsi, éppúgy mint jogi kötelessége, hogy cselekvéseiben őszintén, becsületesen, tisztességesen járjon el, és öntudatosan tartózkodjék oly viselkedéstől, cselekedettől, amely bármi irányban még csak gyanút is ébreszthetne az őszinteség és tisztesség rovására. Ha az ember, pusztán emberi méltóságából kifolyólag, a mindennapi érintkezésben feltétlenül követni tartozik a régi bölcs mondást: Honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere ; ha továbbá az embernek, mint a teremtés legtökéletesebb lényének, összes életviszonyaiban, erkölcsi és jogi hatályú cselekedeteiben jó ndulatu, őszinte és becsületes magatartást kell követnie, mert viszont csak ezáltal fogja magát érdemesíteni hasonló viselkedés viszonzására: ugy mennyivel inkább szükséges a nyilt, őszinte, becsületes és jóindulatú viselkedés a szélesmezejü magánjogban, a forgalomban, a vagyonjogi viszonyokban, ahol az enyém és tiedről van szó, ahol a nagy szociális és materiális érdekek bonyolódnak le ! Sem általában társas életviszonyt, sem különösen forgalmat és vagyonjogi érintkezést erkölcsi akarati megnyilatkozás nélkül, jóhiszeműség nélkül képzelni nem lehet; ott, hol rosszakarat, alattomosság, rosszhiszeműség a vezérlő rugók, ott nemcsak forgalom, vagyonérdekü jogviszony nincs, de egyáltalában társas életviszony sincs, ott beteges állapot honol, bizalmatlanság uralg, amely lehetetlenné teszi a társas és szükséges érintkezést és a társadalmi nagy feladatok megoldását. Az ember összes életviszonyait, kezdve az állam sarkkövét képező szük családtól, egész a legkiterjedettebb nemzetközi érintkezés véghatáráig, igen lényegesen karakterizálja az érintkezési bizalom, az őszinteség, és az összes életviszonyok fokmérője : a nyíltság és becsületesség, amely tulajdonságok valamennyien az akarati tehetségnek, ennek a fenomenális szellemi tehetségnek a folyományai, és valamennyinek a célja : a jónak érvényrejutása, megvalósulása. Szóval : a jót minden téren érvényesíteni, a közönséges ugy, mii t a jogéletben, összes érintkezéseinkben, magánviszonyainkban, a családi, társadalmi, forgalmi és vagyoni jogviszonyainkban uralgóvá tenni : feltétlen parancs, erkölcsi és jogi kötelesség ! A házeltolás eszméjének befolyása joggyakorlatunkra Irta MAZUR GYULA homonnai ügyvéd. Stépán László urnák a Jog f. évi 4. számában A közös és osztatlan ingatlanon való építkezés cimű cikkében közölt esetben, szerény nézetem szerint a kir. törvényszék helyesen itélt, mert a régi házhely minden porcikájának 8/4 része az alpereseké és csak 1/i része a felpereseké. így tehát a felperesek a régi házhelyen is, vagy akárhol is, csak az alperesek beleegyezésével építhetnek, de ezen beleegyezés hiánya birói ítélettel nem pótolható, vagyis biró nem kötelezheti a közös tulajdonostársakat annak tűrésére, hogy az egyik épitkezhessék. mert ez a tulajdonjoggal járó szabad és korlátlan rendelkezés megszorítása lenne, amire pedig a tulajdonos csak a törvény által megengedett esetekben, közérdekből kötelezhető, minő pl. a kisajátítás, de magánéidekből nem. Hanem a szerencsétlen felperesek egyszerűen segíthetnek magukon akként, hogy mivel a belsőségen épület nincs, kérhetik a közösségnek a természetben való megszüntetését, amikoris felperesek a belsőség | részét kizárólagos tulajdonjoggal fogják kapni, s azon építkezhetnek, anélkül, hogy bárkinek engedélyéhez volnának kötve, s akkor azután nem kell a szabad ég alatt lakniok. * * Ezen cikk ötletéből közlök az alábbiakban én is egy érdekes esetet, amely illusztrálja Stepán László ur cikkének bevezetésében hangoztatott s e részben magamévá tett panaszt a sommás eljárás mostani fölebbezési rendszere ellen. Legfőbb hibája az, hogy 400 koronán aluli ügyben a törvényszék mint fölebbezési bíróság ítélete ellen jogorvoslat az esetben sem használható, ha a kir. törvényszék a kir. járásbíróság egész Ítéletét megváltoztatja s csak annyit hagy meg belőle, hogy 0 Felsége a király nevében. Ebből kilolyólag fakadt ki az én esetem alperese, aki a járásbíróságnál megnyerte, de felperes fölebbezése folytán a torvényszéknél elvesztette perét: — Micsoda igazság az: felperesnek szabad fölebbezni és nekem nem? Az eset különben a következő: