A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 52. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

380 A JOG a valódi telekkönyvön kivül álló tulajdonosok vannak. Minden községben vannak haszonleső uzsorások, akik a telekkönyvekben ily téves bejegyzéseket kutatnak, s ha találnak, a telekkönyvileg bejegyzett tulajdonjogot egy pár koronáért vagyontalan szövetséges társaik által megveszik, a tulajdonjog bekebelezése után az ingatlant értékén tul megterhelik, arra végrehajtást vezetnek, és a telekkönyvön kivül álló tulajdonos, aki birtokban van, csak akkor ébred a valóra, amidőn a végrehajtó megjelen és a birtokból kilöki. De a legnagyobb visszaélés és igazságtalanság követtetik el a törvény leple alatt a 156. §-sal, amely szerint, ha a törvényben meghatározott értékhatárt az ingatlan meg nem haladja, az egész ingatlan kerül árverés alá. A mi rendezetlen telekkönyvi viszonyaink között ez a szakasz következményeiben kiszámíthatatlan károkat okoz, vagyontalanná és földönfutóvá tesz olyan családokat, akik adósok nem voltak, a községben mint jó gazdák ösmertettek. Az örökösödési eljárás utján rendszerint a szülők ingatlan vagyona, jóllehet a gyermekek a természetben az ingatlant magok között felosztották, osztatlan állapotban, tehát vagyonközösségben megy át. Tapasztalatból állítom, hogy a paraszt birtok nagy része a telekkönyvben közösen van felvéve, a természetben pedig mind meg van osztva. Hogy a telekkönyvben az osztás ki nem tüntettetik, annak oka a vázlatrajzok készítése és kiállítása körüli azon nehézségben rejlik, hogy falukon ahhoz értő ember nemigen van, és hogyha a terület a telekkönyvben kitüntetve nincs, hiteles mérnök által e vázlatrajz elkészítése nagyon sokba kerül. A törvény 156. §. alkalmazásánál volt egy esetem, amidőn az ingatlant 2 testvér megosztva és elkülönítve bírta, a végrehajtást szenvedett tékozló, iszákos ember volt, aki birtokára semmi gondot nem fordított, míg a másik testvér szorgalmas jó gazda. Az adós része ugy állott értékben a társtulajdonos részéhez mint 1 a 6-hoz, az ingatlan elárvereztetvén, azt potomáron vette meg a hitelező, a társtulajdonos részére 100 K. esett. A társtulajdonos már az árverés jogerőre emelkedése után fordult ügyvédhez, de minden jogorvoslatával el lett utasítva, tetemes költekezés után kénytelen volt a saját birtokrészét 800 koronáért megvenni, hogy a birtokot magának megtartsa. Nem tudtam paraszt eszével megértetni, hogy a törvény alkalmazásával esett el birtokától, s most minden nadrágos embert ellenségének tart. Egypár esetet szemeltem ki birói gyakorlatomból. A tanulság ebből az, hogy addig, míg a törvény módosítva nem lesz — és kellő biztosítékot nem nyújt az ily esetek megszüntetésére, a bíróságok a rendelkezésükre álló törvényes eszközökkel segítsenek a bajon. Erre módot nyújt a törvény 150. §-a. E szakasz szerint, az árverési hirdetmény kibocsátásával egyidejűleg az elárverezendő ingatlanra és értékére való tekintettel, a végrehajtató által bemutatott tervezet figyelembe vétele mellett a telekkönyvi hatóság akként állapítja meg az árverési feltételeket, hogy egyrészről a végrehajtató ' kielégítése szükségtelen késedelem nélkül legyen eszközölhető, másrészről a végrehajtást szenvedő és a jelzálogos hitelezők érdekei sérelmet ne szenvedjenek, a vevők versenye pedig ne nehezíttessék. Minden vidéknek megvan a maga szokása, minden bíróság az előtte felmerült esetekből gyakorlatilag szerez tudomást, hogy a törvény hiányos intézkedései miként használtatnak ki, módjában áll tehát, elsősorban az ügyvédi karral közös megbeszélés után, oly árverési tervezetet készíteni, amelynek bíróilag leendő elfogadásával az észlelt visszaéléseknek legalább egyrésze megszüntethető. Nevezetesen a bánatpénz 10—50°/o közt volna meghatározandó, nagyobb becsértékü ingatlanoknál kisebb percent, kisebb értékű ingatlanoknál nagyobb száztóli. A tuímagas, de nem komoly ígéretek megakadályozására ki volna kötendő, i hogy a legmagasabb ígéretet tevő, a leütés alkalmával köteles a vételár 5—20%-jál, ismét az ingatlan értékéhez képest, azonnal a bánatpénzen felül lefizetni ; a vételár ezen része csakis az utolsó részletbe tudandó be. A vevő az ingatlant birtokába és használatába csakis a vételár teljes lefizetése után veheti, ezt a 180. §. nem tiltja, ha az árverési feltételekben benne van. Habár a törvény 147. §-a meghatározta azt, hogy az árverési hirdetménynek miket kell tartalmaznia, a visszaélések megszüntetésére hathatós eszközül szolgálna, ha az árverési hirdetmény utolsó pontjában az ingatlanok kikiáltási ára megállapítása tekintetéből a szakértői becslésre, a 159. §-ra, a tulajdonos társaknak a végrehajtató követelésére való megváltási jogaira ; a végrehajtás alatt nem álló tulajdonosoknak vétel esetén abbeli jogára, hogy a vételárból azt, ami az ő tulaj don-arányuknak megfelel, megfizetni nem kötelesek (158. §.), j az árverési feltételek módosítására vonatkozó szakaszokra (165. §.) I és végre harmadik személyek dologi jogainak megóvására (168. §.) való figyelmeztetés lenne. Az árverési hirdetmény utolsó pontjában beszövegezett ezen figyelmeztetések, tekintve, hogy az árverési hirdetmények a bíróságnál kőnyomdai uton állíttatnak elő, sok munkát nem okoznának, a törvényben nem jártas és tudatlan közönségre nézve jótékony hatása rövid idő alatt tapasztaltatnék. Addig is, míg a törvénynek a gyakorlatilag szerzett tapasztalatok alapján módosítása által az ingatlanok végrehajtásánál a közérdek a kellő biztosítékot megnyerné, a jelenlegi törvény gyakorlati alkalmazásánál az árverési feltételeknek a helyi viszonyokhoz képest megfelelő szövegezésével, sok visszaélést lehetne megszüntetni. Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Irta ÖDÖNFI MIKSA dr., budapesti ügyvéd. V (Folytatás.*) Sajtóügyekben a vizsgálatot rendesen a sajtóvizsgálóbiró rendeli el, s illetve annak tartja fenn a sajtóvizsgálatot a vádtanács, de bármily vizsgálóbírót is megbízhat. Ez iránt a bprts. 565. §-ának 3-ik pontja a vádtanácsnak rendelkezési jogot tart fenn. «A vádtanács a vizsgálat teljesítését a sajtóbiróság vizsgálóbirájának tarthatja fenn, vagy meghatározhatja, hogy azt a területén működő me lyik vizsgálóbíró teljesítse vagy folytassa*. Egyebekben a vizsgálat semmi eltérést nem tartalmaz a rendes bünvizsgálattól. Ha nyomozat nem volt tartva, vagy a nyomozat folyamán nem derittetett ki a felelősséggel tartozó személy, a fokozatos felelősségi rendszer következménye, hogy amint a sajtótörvény értelmében felelős személy az előző megnevezését megtagadja s annak tudatában, hogy a sajtóbüncselekményért ő lesz felelős, a vi?sgálat ő ellene fog irányulni, ő lesz vád alá helyezve és esetleg elitélve, — mire a vizsgálóbíró által szintén kitanítandó — elvállalja a felelősséget, ez irányban a vizsgálat folytatásának nincsen helye. Ha a vizsgálat során ugyanazon jelenségek észleltetnek, mint a nyomozat során, hogy akár a felelős személy lett tévútra vezetve, s ez kívánja az előzője kinyoinozását, akár pedig a felelősség a megtorlás kijátszása végett egy álszerzőre tolatik át, magánvádló kérelmére a vizsgálat az igazi szerző kinyomozása végett ez irányban folytatandó. Épen azért a kézirat, ha a nyomozás folyamán még be nem szereztetett, beszerzendő s ez irányban a vádló indítványához vagy a védekező felelős személy védekezéséhez képest a valódi szerz-ő kinyomozása végett indítványozott bizonyítékok beszerzendők. E tekintetben az indítványozók és a vizsgálóbíró ügyességétől függ az eredmény. A szedők, szerkesztőségi személyzet, írásszakértők, tanuk, kik előtt a szerző szerzői voltát beismerte, mind kihallgatandók Fontos kötelessége még a sajtóvizsgálatnak a felelős személy megállapítására szolgáló adatok beszerzése, — dacára, hogy ez a felelősséget elvállalta, — miután lehetséges, hogy más van bejelentve, vagy hogy olyan személy van bejelentve, ki felelősségre nem vonható, pl. elmebeteg, V3gy kiskorú, miután a felelős személyt csak megnevezni kell, de egyébkánt semmi kor-, vagy társadalmi állással járó bármily irányú qualificatiót nem kiván a törvény. Ha tehát eziránt bármily kétség van, ezt a sajtóvizsgálóbirónak kötelessége tisztázni, nehogy a főtárgyaláson meglepetéseknek legyen az esküdtbíróság kitéve s esetleg ujabb vizsgálat váljék szükségessé. E tekintetben figyelemmel kell lenni a bpts. 129. §-ára, mely szerint még a beismerés maga sem képez bizonyítékot, ha ezt a nyomozat, vagy vizsgálat adatai nem támogatják. Ezen általános szempontoktól eltekintve a vizsgálatnak oda kell kiterjednie, hogy az egyes bűntett kritériumai felI derittessenek s a btkv. általános részében foglalt ezen kellékek, melyek a büntethetőség mérvére fontosak, állapíttassanak meg. így meg kell állapítani kétség esetén : magyar honos-e a felelős személy s hogy magyar törvény szerint felelősségre vonható vagy sem, mert ha nem, az előző válik felelőssé. Ha az elkövetés helye és az elkövető személye iránt kétség van, ez tisztába hozandó. Megállapítandó, vájjon külföldön, az elkövetés helyén magánvádas vagy hivatalból üldözendő-e a cselekmény s nem enyhébb büntetés van-e a kérdéses bűncselekményre az elkövetés helyén kiszabva? Meg kell állapítani, nem forognak-e fenn beszámítást kizáró, vagy enyhítő okok, súlyosbító- vagy enyhítő körülmények, melyeket s főkép ez utóbbiakat a bíróság a bpts. 9. §-a értelmében hivatalból köteles nyomozni; vizsgálni kell végül hivatalból, — ha eziránt kétség van — nem évült-e el a cselekmény, vagy nem késett-e el a magáninditvány ? *) Előző közlemény az 51. számban.