A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 51. szám - Uj váltótörvény Oroszországban

204 A JOG násza szempontjából nem szolgálna, és a szerződésnek arra a kikötésre, hogy a jutalék a kártalanítási árak végleges megállapítása után 30 nap alatt lesz kifizetendő, alperesnek csak az esetben lehet eredménynyel hivatkozni, ha a három ügyvéd valamelyike a saját külön jutalékát követeli s ezzel a külön jutalék követelésével szemben. A kifejtettekhez képest tehát a felebhezési bíróság sem sértette meg a szerzó'dések értelmezésére vonatkozó anyagi jogszabályokat azzal, hogy alperes értelmezését el nem fogadva, az A) alatti szerzó'dést ugy értelmezte, hogy a három ügyvéd mindegyike a saját külön-külön, tevékenységéhez mérten jutalomdiját külön a maga részére követelheti és e végből a Vc.sut vonalába eső'összes községekben kisajátítás alá eső területek egy részére vonatkozó kártalanítási birói eljárás eredményét bevárni nem köteles és e szempontból a felebhezési bíróság alperes idöelöttiségi kifogásának sem adott helyet. Ellenben alaposnak találtatott alperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy a felebbezési bíróság a szerződések értelmezésére vonatkozó anyagi jogszabályokat sértette és az osztr. ptk. 1,152. § a rendelkezését a fennforgó esetre helytelenüi alkalmazta, amikor az A) alatti szerződésnek oly értelmet tulajdonított, hogy felperes, mint egyik szerződő ügyvéd, a részére biztosított jutalékot, a tevékenysége színhelyéül neki osztott községekből kettőt kiválasztva, az eme két községbeli kisajátított területek iránt megkötött egyezségekkel az eme két községre nézve megtakarított legmagasab kártalanítással szemben elért megtakarítási összege után kiszámított jutalomdijat, tekintet nélkül a tevékenysége körébe beosztott többi községekben elért vagy el nem ért megtakarításokra és a még birói eljárás utján megállapítandó kártalanítási árakra, követelni jogosult és amikor alperest az ily alapon követelt juta'omdijösszeg megfizetésére kötelezte. Az A) alatti szerződés tartalma szerint felperes a saját 1; ülön tevékenysége körébe osztott több községben vállalta magára a kártalanítási árak iránt megkötendő egyezségek létrehozását és bár minden egyes községre nézve külön kitétetett a megtakarítás alapjául szolgáló összeg, de a jutalomdijra vonatkozólag az van a szerződésben kikötve, hogy az csak akkor illeti meg a felperest, ha az érdekelteket, vagyis a kisajátítást szenvedő tulajdonosokat illető bármi cimü kártalanítási ár akár egyezségi uton, akár a kisajátítási eljárás során a községcsoportokat kitüntető jegyzékben a község neve mellett a megtakarítás alapjául szolgáló holdankénti árak holdankénti átlagán alul állapittatik meg. Továbbá az van a szerződésben kikötve, hogy ezt a jutalékot alperes a kártalanítási árak végleges megállapítása után 30 nap alatt lesz kölelts^ kifizetni. A szerződésnek eme határozmányai nem hagynak fenn kétséget aziránt, hogy megtakarításnak csak azaz összeg lesz tekintendő, amely a felperes tevékenységi körébe beosztott községcsoport valamennyi községének neve mellett a megtakarítás alapjaként kitett holdankénti árak holdankénti átlagának azzal az összeggel való összehasonlításából eredményeztetik, amely összeget az alperes az egész csoportbeli összes községekben kisajátított területekért akár egyezségi uton, vagyis a felperes tevékenységével akár kisajátítási eljárás során megfizetni lesz kénytelen. Ez értelmezés mellett szól a szerződés ide vonatkozó szövegén felül az a kikötés is, hogy a megtakarításból felperest illető jutalék csak a kártalanítási árak végleges megállapítása után 30 nap alatt lesz kifizetendő, nem pedig már akkor és azonnal, amikor feiperes a saját működési körébe utalt összes községekben az egyezségeket megköti, vagy a megkötést megkísérli s az egyezség meghiúsulása nyilvánvalóvá lesz, amivel felperes tevékenysége véget ér. A szerződés szövegében nincs is kifejezve, és a szerződés határozmányai nem engednek arra következtetni, hogy alperes már az egyes községekben elért megtakarítás után kötelezett volna felperesnek jutalomdijat, minden tekintet nélkül a többi községekben előfordulható túlfizetésekre és arra hogy a felperesre bízott községekben eszközölt kisajátítások végeredménye jár-e megtakarítással vagy sem? Ezekből pedig következik, hogy egyrészről felperes nincs jogosítva a működési körébe beosztott községek közül csak kettőben, az eme községek neve mellett megtakarítás alapjául kitett ó-szegnek az eme két községben kisajátítás alá vett földterületekért egyezségileg megállapított összeggel való összehasonlításából eredő megtakarítás után a jutalomdijat külön és minden tekintet nélkül arra, hogy más községekben előfordult-e és mily mérvű megtakarítás, vagy tekintet nélkül arra, hogy némely községbeli földterületekre nézve még a kártalanítási eljárás végérvényesen be sem fejeztetett, követelni. Másrészről pedig következik az, hogy felperes jutalomdíj követelésének kiszámítására és megállapítására nincs meg a kellő alap addig, mig a tényállás arra nézve nem állapittatik meg, hogy a lelpeies működési körébe osztott községcsoport valamennyi községében kisajátított területek után a kártalanítási ár akár egyezséggel, akár birói kártalanítás utján végérvényesen megállapítva van, amely tényállás azonban a felebbezési bíróság ítéletében meg nem állapíttatott, sőt felperes az ily irányú tényállás megállapítására szolgáló adatokat előterjeszteni sem kívánta. A mennyiben pedig a felebbezési bíróság ítéletében csak az nyert megállapítást, hogy a felperes részéről keresetében kiválasztott két községben kisajátított területekre nézve nincs birói kártalanítási eljárás folyamatban, de nem nyert megállapítást az, hogy a felperes működési körébe beosztott többi községbeli ingatlanokra nézve ily birói eljárás folyamatban nem volna, annyiban felperes keresete egyszersmind időelőttinek is mutatkozik. Téves a felebbezési bíróság ítéletének az a felfogása, hogy az egyes községek neve mellett világosan a megtakarítás alapjául szolgáló összegként kitett összeg volna azon községbeli kártalanítási ár átlagául veendő, mert a községek neve mellett kitett összeg a legmagasabb összeget jelenti, amelyen alu'i kártalanítási összegnél megtakarítás mutatkozik ugyan, de a szerződés tartalma szerit t az átlagárt az az összeg alkotja, amelyet a sz rzó'dés átlagkért tekintendőnek kifejezett. Minthogy a kifejtettekhez képest a felebbezési bíróság a j szerződés határozmátiyait tévesen értelmezte, holott ezek kétséget fenn nem hagynak az iránt, ho'jy felperesnek a keresetileg követelt jutalomdijra a keresetben elfoglalt kiszámítási alapon általában és ez idő szerint még jogszerű igénye nincs, enné fogva alapos alperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy a felebbezési bíróság a fentorgó esetre az osztr. ptk. 915. §-a rendelkezését tévesen alkalmazta, mivel ez a fenforgó esetre homályos kifejezések hiányában nem volt alkalmazható. De alapos alperesnek az osztr. ptk. 1,052., 1,152. és 1,156. §-a rendelkezéseinek helytelen alkalmazására vonatkozó panasza is, mert ezek a fennforgó esetre nem alkalmazhatók: éspedig az 1,052. g. rendelkezése azért, mert az alperes teljesítése szerződésileg van szabályozva; az 1,152. §. rendelkezése pedig azért nem, mert felperes munkadija szerződésileg van kikötve; végül az 1,156. §. rendelkezése azért, mert a munkadíj fizetése idejéről és felteteléről a felek közt szerződés rendelkezi!;. Ellenben alaptalan alperesnek az osztr. ptk. 1,151. § a helytelen alkalmazására vonatkozó panasza, mert a felebbezési bíróság a peres felek közt kötött szerződést munkabéri szerződésnek minősíthette. Habár felperes a pernek végeredményéhez képest egészben pervesztes, nem lehetett őt több mint egy korona elsőbirósági költségben elmarasztalni, mert az elsőbiróság ítélete szerint az első bírósági költség kölcsönösen megszüntettetett, alperes pedig a felebbezési tárgyaláson csupán kész kiadásainak megtérítésé végett csatlakozott a felebbezéshez, az p-dig az iratokból nem tűnik ki, hogy alperesnek a megbízás 1 korona bélyegén kivül más készkiadása is volt, kivéve az alperesi ügyvéd helyettesének utazási költségét, amely azonban, tekintve, hogy az elsőbiróság székhelyén lakó ügyvéd által is képviseltethette volna magát, az S. E. 109. § a szerint megítélhető nem volt. A felebbezési eljárás költségében pedig azért nem volt feiperes marasztalható, mert alperes a felebbezési tárgyaláson felperest csak kész kiadásai megtérítésére kérte kötelezni, de iiy készkiadás felmerültét, kivéve az alperesi ügyvéd helyettesének utazási költségét, amely ugyancsak a fenti okból meg nem Ítéltetett, az iratok nem igazolják. Alperes felülvizsgálati kérelme sikerre vezetvén, felperes volt a S. E. 204. § a alapján a felülvizsgálati eljárás költségének, alperes részére való megtérítésére kötelezendő. A görvélykór nem esik a házastárs olyan lényeges személyi tulajdonságának a forgalma alá, amely a másik házastárs megtévesztése esetén a H. T. 55. §. érteim, őt a házasság megtámadására feljogosítaná. Az erzsébetvárosi kir. tszék (1902. dec. 17-én 9,945/1902. P. sz. a.) I s s e k u t z Gy dr. ügyvéd által képv. T. Sárának, L. Mihály elleni válóperében következőleg itélt: A kir. tszék a S. Mihály és T. Sára között Segesváron 1902 jan. 5-én kötött házasságot az 1894:XXXI. í-c. 55. §-a alapján érvénytelennek nyilvánítja. Megállapítja, hogy felek egymás ellenében vagyoni igényeket nem támasztottak Egyetemben kötelezi feleket a megállapított költségek megfizetésére, stb. Indokok: A kir. tszék az alp. beismerése alapján ugy a O. Gy. dr, valamint a A. M. dr. és L. Gy. vallomása, illetve szakértői nyilatkozata alapján tényállásként megállapítja, hogy alperes a házasságot megelőzőleg és többször kiújuló a skrofulotikus bántalmakban szenvedett, az alperes beismerése alapján megállapítja, hogy a házasság megkötésekor ezen bántalom öt nemi képtelenségben tartotta, hogy az a házasság tartama alatt is kiújult. Megállapítja, hogy az alperes azon tényállításának igazolására, hogy felperes az ő betegségéről, illetve nemi képtelenségéről tudott vo na, semmi körülmény nem merült fel. Ezen tényállás alapján, minthogy felperes a házasság megkötése alkalmával alperesnek lényeges személyi tulajdonságait illetőleg volt tévedésben, és ezen megtévesztést azzal, hogy betegségét, illetve nemi képtelenségét felperessel előzőleg nem tudatta, alperes maga idézte elő és az, hogy felperes alperessel a házasságot annak undorító és átörökölhető betegségét és nemi képtelenségét tudva, illetve az erre vonatkozó közlés dacára is megkötötte volna, alaposan fel nem tehető, a házasságot az 1894: XXXI t.-c. 55-a alapján érvénytelennek kellett nyilvánítani, stb. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1903 febr. 24. 437. sz. a.) az alsóbiróság ítéletének a házasság érvénytelenítésére vonatkozó hivatalból felülvizsgált részét indokai alapján helyaenhegyja. A m. kir. Kúria (1903 november 12-én 1,902. sz. a.) Mindkét alsobirósag ítéletének megváltoztatásával felperes keresetével elutasittatik és a perk. a neres felek között kölcsönssen megszüntettetik. stb.