A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 51. szám - Uj váltótörvény Oroszországban

A JOG 205 Indokok: felperes a közte és alperes között létrejött házasságot a Ht. 5*. §; Cl p.-ban és 55. §ban meghatározott érvénytelenségi okokra fektetett kéréseiében azon az alapon támadja meg, hogy alperesnek testén már a házasság megkötése előtt is gyógyíthatatlan görvélykórból ertdö nyilt sebei voliak, és hogy alperest ez az undorító betegség a nemi közösülésre képtelenné lesii. Minthogy azonban a görvélykór nem esik a házastárs olyan lényeges személyi tulajdonságának a logalma alá, amely a másik házastárs megtévesztése esetén a H. T. 55. §. érteim, öt a házasság megtámadására feljogositaná; minthogy továbbá ugy az alperest gyógykezelt O. Gy. dr. tanú vallomása, valamint A. M. dr. közös szakértő véleménye szerint alperes a házassági tartozás teljesítésére képes és így a H. T. 54-. §. c) p.-ban megjelölt érvénytelenségi ok sem forog fenn: ugyanazért mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával felperest megtámadási keresetével elutasítani s a fentartott házassági viszonyból származható érdekközösségnél fogva a perköltséget a peres felek között kölcsönösen megszüntetni síb. kellett. Kereskedelmi, csöd- és váltóügyekben. A kereseti váltó alakilag kelettel es lejárattal el van látva, az pedig, hogy a kelet helyesen van-e megjelölve, illetve a lejárat jogszerűen van-e felperes által kiigazítva, érdemben elbírálandó kérdést képez és igy a váltó kellékhiánybarf szenvedőnek tekinthető nem lévén, a kereset elbírálása a váltóbiróság hatasrörebe tartozik. A bpesti kir. keresk. és vtszék mint valtobiroság (1903 márc 30-án 23,001. sz. a) Steiner L. dr. ügyv. ált. képv. G Lajosnak, Dénes E. dr. ügyv. ált. képv. F. Izidor ellen 400 K. ir. váltóperéuen következőleg itélf Az 1102 dec. 17-én 120,756. sz. som. végzés hatályon kívül helyeztetik, a kereset hiv.-ból visszúutasittalik, stb. Indokok: A kereseti váltó tartalmából megállapittatott, hogy a váltó eredetileg «1902 máj. 15-én» lejárattal volt kitöltve és e lejárat igazíttatott ki cl902 június 15.» lejáratra. A Vt. 82. §-a érteim, alperes a váltó eredeti tartalma szerint felelős és ugyané törv. szak.-ban valamint a 83. §-ban meghatározott jogsérelem érteimében az veendő bizonyítottnak, hogy alperes a váltót annak eredeti tartalma szerint irta alá. Minthogy pedig az okirat eredeti tartalma szerint, annak kelte (1902 máj. 31) későbbi napra esik mint a lejárata (1902 máj. 15.), és igy az okirat a lehetetlen lejárat folytán a váltótörv. 3. §. 4. p.-ban meghatározott lényeges váltókelléket: a fizetés idejét nélkülözi és igy abból alperesre a 6. §. érteim, váltójogi kötelezettség nem származik, a keresetet a V. elj. 4-a érteim, hívből visszautasítani keilett, stb. A bpesti kir. ítélőtábla (1903 szept. 2-án 1,482/1903. sz. a.) az I. bíróság Ítéletét, helyesen végzését megváltoztatja, a keresetnek hatáskör hiányából való visszautasításának helyét nem találja és a kir. tszéket a per érdemében való tová' bi eljárásra utasítja, stb. Indokok: Alperesnek azt a kifogását, hogy a kereseti váltó, a váltó elj.-ra nem alkalmas, mert azon az eredetileg kitüntetett lejárat ideje 1902 máj. 15. volt és igy a lejátat ideje előbbi, mint a váltó kelte 1902 máj. 31. és hogy felperes nem volt. jogosítva önhatalmúlag a lejárat idejét 19Ö2 jun. 15-re kiigazítani, figyelembe venni nem lehetett, — mert alperes kifogásaiban azt adta elő, hogy a kereseti váltót a kelet és lejárat idejének kitöltése nélkül adta át felperesnek; azt pedig felperes nemis állította, hogy felperessel a lejárat tekintetében bármi megállapodás jött volna létre, mert a váltó birtokosa a vt. 93. §-a érteim, megállapodás hiányában jogosítva van a váltó hiányzó lényeges kellékeit tetszése szerint kitölteni, de rendszerint jogosítva van arra is, hogy a hiányzó lényeges kellék beírásánál tévedésből elkövetett hibát kiigazítsa, amig a válfót nem ovatoltatta, vagy bíróság előtt nem érvényesítette; mert a 119,301. sz. végzés szerint felperesnek ezen váltó alapján beadott keresete azon okból utasíttatott hivatalból vissza, mert azon a kelet helye hiányzott és mert semmi adat sem merült fel arra nézve, hogy felperes a kereseti váltón a lejárati időt nem tévedésből töitötte volt ki 1P02. máj. 15-re és hogy a kiigazítás nem a kitöltéssel egy időben történt. Minthogy pedig ezek szerint a kereseti váltó kellék hiányában nem szenved és igy a kereset elbírálása a váltóbiróság hatáskörébe tartozik: ezeknél fogva a rendelkező rész szerint határozni kellett. A m. kir. Kúria (1903. nov. 24-én 1,457/v. sz. a.) A másodbíróság végzése helyben hagyatik és alperesi képviselőnek felfoiyamodási dija, stb. megállapíttatik, stb. Indokok: A kereseti váltó alakilag kelettel és lejárattal el van látva; az pedig, hogy a kelet helyesen van-e megjelölve, illetve a lejárat jogszerűen van-e felperes által kiigazítva, érdemben elbírálandó kérdést képez és igy a váltó kellékhiányban szenvedőnek tekinthető nem lévén, a kereset elbírálása a váltóbiróság hatáskörébe tartozik. A másodbiróság tehát, az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával, helyesen állapította meg az eljárt tszék hatáskörét a kereset elbírálására és helyesen utasította ezt a bíróságot a pernek érdemben való elintézésére. Bűnügyekben. Igaz ugyan, hogy a főmagánvádlónak a perorvoslat bejelentése alkalmával tett ama kijelentése, hogy cca vádlott felmentése miatt» használ a semmiségi panaszt, egymagában véve nélkülözi azt a tüzetességet, melyet a bp. 430. illetőleg 390. §. a megjelöléstől követelnek. De a törvény e kitétele - világosan meg kell jelölni.), nem jelent mást, mint oly megjelölést, mely a bíróságban nem hagy kétséget az iránt, hogy a bejelentő mit panaszol ; márpedig a főmagánvádló bejelentésének és az ítéletnek egybevetett tartalmából kétségtelen, hogy az eljárási szabálytalanságot panaszol; a semmiségi ok közelebbi megjelölését pedig a bp. 390. S- 2-ik bek. szerint az indokolásban is eszközölhette. Ha az esküdtbíróság a főtárgyalás fejleményei alapján azt találta, hogy a cselekmény hivatalból üldözendő : akkor neki arról kellett volna gondoskodni, hogy a főtárgyaláson a kir. ügyészség képviselve legyen, mert enélkül a bp. 302. g-a szerint ily esetben fötárgyalást tartani nem lehet. Szükséges lett volna az annál is inkább, mert a kir. ügyész azért utasította el a vád képviseletét, mivel a sértettet nem tekintette közhivatalnoknak ; az ügy állásának ellenkező irányban történt fordulásával szemben tehát — tekintettel a vádhatóságnak a bp. 33. §-ának első bekezdésében irt kötelességére — meghallgatandó lett volna. Meghallgatandó lett volna a kir. ügyészség azért is, mert a cselekménynek a btk. 262. §. szerint való minősítése súlyosabb, mint a 25g. §. szerinti minősítés, ily esetben pedig a bp. 325. i. 3. bek. érteim, a felek (tehát ily esetben a vádra egyedül jogosult kir. ügyész is) meghallgatandók. Midőn a cselekmény valamely alkotó eleme a felek között vitás és erre ellenkező indítványok tétettek, a döntés az ügynek főtárgyalásra utalása után nem a szakbiróságia tartozik többé, hanem a bp. 355. §. utolsó bek. szerint az esküdtek hatáskörébe esik. Csak e döntés után hozhatott volna az esküdtbíróság, nem ugyan a bp. 352. §-a, hanem 326. §. 3. p. alapján felmentő íteletet. A m. kir. Kúria (1903 okt. 20-án 8,522/B. sz. a.) nyomtatvány utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt vádolt V. Gyula ellen, a győri kir. tszék mint esk. bíróság előtt megirditott bűnvádi perében következő végzést hozott: A főmagánvádló sem. panaszának hely adatik, az esküdtbíróság ítélete az azt megelőző fó'tárgyalási eljárással együtt a bp. 384. §. 6. p.-ban megjelölt sem. okból a bp. 437. §. 2-ik bek. alapján megsemmisíttetik és az esküdtbíróság uj főtárgya ás tartására és uj határozat hozatalára utasittatik. Indokok: A védő a mai tárgyaláson azt indítványozta, hogy a főmagánvádló sem. panasza a bp. 434. §. 3-ik bekezdése alapján utasittassék vissza, mert a (őmagánvádló a perorvoslat bejelentése alkalmával semmiségi okot nem jelölt meg, annak az írásbeli indokolásban való megjelölése pedig elkésettnek tekintendő. Ez az indítvány figyelembe vehető nem volt. Igaz ugyan, hogy a főmagánvádlónak a perorvoslat bejelentése alkalmával tett ama kijelentése, hogy «a vádlott felmentése miatt* használ semmiségi panaszt, egymagában véve nélkülözi azt a tüzetességet, melyet a bp. 430. s illetőleg 390. §. a megjelöléstől követelnek. De a törvény e kitétele: «világosan meg kell jelölni,* nem jelent mást; mint oly megjelölést, mely a bíróságban nem hagy kétséget az iránt, hogy a bejelentő mit panaszol; márpedig a főmagánvádló bejelentésének és az Ítéletnek egybevetett tartalmából kétségtelen, hogy az eljárási szabálytalanságot panaszol, a semmiségi ok közelebbi megjelölését pedig a bp. 390. §. 2-ik bek. szerint az indokolásban is eszközölhette. Érdemben: L. Gyula sértett fél 1902 okt. 26-án a győri kir. ügyészségnél feljelentést tett, tehát indítványt terjesztett elő a «M. L.» 1902 okt. 2-án megjelent 1. számban közölt, a btk. 258. és 259. §-bi ütköző, tehát magáninditványra üldözendő rágalmazás vétsége miatt. A sértett fél a feljelentésben a tettet nem minősítette a btk. 262. §. szerint is. Ez magában véve közömbös, mert a bp. 90. §. szerint a cselekmény minősitése az indítvány hatályát nem érinti. Azonban a kir. ügyész sem tekintette a cselekményt a btk. 262. §. szerint minősülőnek; mert a feljelentést azzal a nyilatkozattal tette át a vizsgálóbíróhoz, hogy főmagánvád esetét látja fenforogni, e tekintetben pedig a vádat nem veszi át. Ennek folytán a sértett fél 1902 nov. 9-én beadott kérvé nyével kijelentette, hogy a vádat átveszi, egyúttal a bp. 565. § nak megfelelően a vizsgálatot indítványozta. Ez a vizsgálóbírónak 1902 dec. 3-án kelt végzésévei a btk. 2ö8. és 259. §-ába ütköző cselekmény címén elrendeltetett; a vizsgálat befejezése után pedig a kir. ügyész 1902 dec. 25-én kelt nyilatkozatával kijelentette, hogy a vádat,— nyilván az első nyilatkozatában foglalt okból most sem veszi át. A sértett fél most már 1903 jan. 15-kén vádiratot adott be s vádját ezúttal is a btk. 258. és 259. §-ra alapította. Az iratok erre a bp. 571. §. érteim, a vádtanácshoz tétetvén át, ez bár a vádlott nem adott be kifogásokat, 1903 febr. 28-án 882. sz. a. vádhatározatot hozutt. E végzésben a cselekmény szintén a btk. 258. és 259. §. szerint minősíttetett, mert annak rendelkező részében csakis ezen §-ok idéztettek; az indokolásban azonban nyilván azért, hogy az ügynek az esküdtbirósághoz utalása indokoltassék, a btk. 262. §-ra is tétetett hivatkozás. A főtárgyaláson az esküdtbíróság a felek meghallgatása után, de az esküdtszék meghallgatása nélkül, a bp. 352. §. 2. bek. alapján felmentő ítéletet hozott, lényegileg azon indokból, hvgy a sértett fél közhivatalnok lévén, az ellene elkövetett rágalmazás a btk. 270. §. 2. p. érteim, hivatalból üldözendő, ily esetben pedig az eljárásra a Bp. 2. §-nak 3. bek. szerint kizárólag a kir. ügyészség jogosult; minthogy pedig a kir. ügyész a vád képviseletét megtagadta, pótmagánvádnak pedig a bp. 42. §. sze-