A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 51. szám - Adalék a haszonbérleti joghoz

368 A JO emiatt a szerződés idó'elötti megszüntetésének helye lehetne, mert a fentorgó esetben alkalmazandó osztr. ptk. 1,118. §-a szerint a korábbi megszüntetés csak akkor követelhető, ha a bérlő a megintés után is késedelmes, mig a felebbezesi bíróság tényállása szerint felperes a megintés megtörténtét nemis állította. Az a tényállásként megállapított körülmény pedig, hogy alperes az 1900—1902. évekre eső adók összegét csak a kereset beadása után tette birói kézbe, azért sem ad jogot felperesnek a haszonbérleti szeiződés megszüntetésére, mert ez atz összeg szorosan vett haszonbérnek nem tekinthető, és az ebbeli fizetési késedelem haszonbérfizetési mulasztást nem foglal magában. Végül az elöljáróság részére fenntartott szobának bérbeadása a felebbezési bíróság tényállása szerint valónak el nem fogadtatott, mert nem bizonyittatott. Azért tehát a felebbezési biróság nem sértett anyagi jogszabályt és nem értelmezte az okiratok tartalmát helytelenül akkor, amikor felperest a haszonbérleti szerződés megszüntetése iránt támasztott keresetével elutasította. Áttérve a viszontkeresetre, ezt alperes abból származtatta, hogy felperes a két év alatt megépítendő' uj ut elkészültéig a régi utat jó karban nem tartotta, és hogy a már emiitett uj épülethez, amelynek egy közös étkező termet, hozzátartozó mellékszobát, konyhát, kamrát és legalább tiz vendégszobát kellett volna tartalmaznia, a szükséges tát felhívás ellenére ki nem szolgáltatta, amely mulasztásokból alperesnek kára származott. Viszontkeresetbe vett továbbá aiperes azon az alapon, hogy a bérösszeget és az adóössteget birói kézbe helyezte, és ezzel költsége származott: 31 K. 40 f., amelyre nézve azonban keresetével a felebbezési biróság részéről elutasittatott és emiatt felülvizsgálati kérelemmel nem élt. A felülvizsgálat tárgyául fennmaradt viszontkereseti kártérítésre nézve is az a jogkérdés döntendő el, hogy felperest a régi ut fenntartása és az uj épület felépítéséhez szükséges fa ki nem szolgáltatása körül mennyiben terheli mulasztás vagy szerződésszegés. E jogkérdés eldöntésénél, tekintettel arra, hogy a peres felek jooviszonyaikat irásbelileg szabályoztak és a felebbezési biróság ítéleti tényállása szerint ezek az okiratok alakilag és tartalmilag valók, ezeknek a tartalma az irányadó. A B) alatti haszonbérleti feltételek 20. pontja azt tartalmazza, hogy felperes kÖ2ség a fürdőhöz vezető uj ut kiépítéséig a mostani régi utat az eddigi rendszer szerint évenkint javíttatni fogja és az A) alatti szerződés 4. pontja azt tartalmazza, hogy felperes község az uj útnak kiépítéséig a mostani utat az eddigi állapot szerinti karban fogja tartani. A kérdés tehát az, hogy a mostani régi ut az eddigi á 11 a p o t s z er i n t i k a rb a n tar ta to t t-e az 1900—1902. években és hogy ez a régi ut a mondott években rosszabb karba jutót t-e, mintaszerződés kötése idejében, vagyis 1900. június 15 én volt és tehátfelmerült annak szüksége, hogy felperesközségezt az utat az a d d i g i r e n d sz e r s z e r i n t év en k é n t javíttassa. A felebbezési biróság az e részben kihallgatott tanuk vallomása és felperes nemtagadása alapján csak azt a ténykörülményt vette bizonyítottnak, hogy a perben teljesített birói szemle alkalmával tett utazás közben, a felperesi képviselő kocsijában a szóban forgó uton fölborult, hogy ez az ut rossz karban van tartva és azt a telperes község a haszonbérleti szerződés létrejötte óta nem javította s a felperest ez alapon kártérítésre kötelezettnek mondotta ki. Ez a tényállás azonban nem alkalmas arra, kogy abból felperes község mulasztása és szerződésszegése jogilag megállapítható legyen, mert a megállapított tényállás nem tartalmazza azt. hogy a szóban forgó régi ut a szerződés megkötése óta rosszabb karba jutott volna, mint a szerződés megkötésekor volt és hogy igy az eddigi rendszerszerinti évenkénti javítás szüksége beállott volna, az a megáilapitott tényállás pedig, hogy az ut rossz karban van, hogy azt felperes község a szerződés létrejötte óta nem javitatta és hogy felperes képviselője azon kocsijával felborult, nem lényeges, mert felperes község a javításra csak akkor volt kötelezve, ha az ut a szerződés létrejötte óta roszabb állapotba jutott volna, amire nézve téuyállás megállapítva nincs. Az útnak mostani rosz karban léte, annak nem javítása és a felperesi képviselő kocsijánek felborulása tehát a felperes község mulasztását, szerződésszegését és ebből jogilag folyó kártérítési kötelezettségét megállapít ani nem alkalmas. Továbbá a felebbezési biróság tényállása szerint felperes község a B) alatti feltételek 4. pontjában emiitett uj épület létesítéséhez szükséges faanyagot alperesnek ki nem szolgáltatta, annak ellenére, hogy az alperes részéről a főszolgabíróhoz 1900. október 8-án benyújtott kérvény következtében hozott és az iratoknál fekvő szolgabírói intézkedés szerint felperes ama kérvény másolatának közlése mellett a faanyag kiadására vonatkozó kötelezettségének teljesítésére figyelmeztetve volt és ugyané tényállás szerint felperes község a szükséges faanyag kiszolgáltatása céljából az erdészeti hivataltól beszerzett iratok szerint a szükséges, de eredményre nem vezetett lépéseket megtette. A felebbezési biróság e tényállás alapján a felperes község mulasztását és ebből folyólag kártérítési kötelezettségét megállapította. Azonban az a tényállásként megállapított körülmény, hogy alperes a faanyag ki nem szolgáltatása miatt a főszolgabírónál panaszt emelt és azt mondta, hogy felperes község a faanyag kiszolgáltatása iránt eredménytelenül tesz lépéseket, a felperes mulasztását és kártérítési kötelezettségét egymagában megállapítani nem alkalmas; mert a B) alatti feltételek 4. és 28. pontjai szerint alperes részéről az első három bérleti év alatt felépíteni kötelezett uj házhoz felperes pusztán csak a fát kötelezte szolgáltatni, mig a ház többi alkatrészeihez szükséges anyagokat, jelesül pedig a felebbezési eljárásban csatolt építkezési tervezetben emiitett egy méter magas és 60 cm. széles alapfalazatot és a pince építési anyagát alperes volt köteles szolgáltatni. Ezek szerint tehát a peres felek oly uj épületnek a felépítésében egyeztek meg, amelyhez mint közös célhoz, alperes az összes többi anyagokkal és munkával, felperes pedig csak a szükséges fával volt köteles járulni. Ámde alperes nem kívánta a tényállást megállapítani és az meg sem állapíttatott arra nézve, hogy alperes az építkezéshez s maga részéről adandóanyago.at beszerezte, különösen pedig hogy az épület alapfalazatának és a pincének megépítéséhez a szükséges intézkedéseket megtette vagy épen ezeket az első sorban szükséges alkatrészeket mégis építette volna; addig pedig, amig alperes a közös céiu és közösen végzendő építkezés megkezdéséhfz a maga részéről semmikezdő lépést nemtett, felperessem te kiüthető a faanyag ki nem szolgáltatása tényéből kifolyóan mulasztón ak és szerződésszegőnek s azért ez alapon kártérítési kötelezettsége sem volt jogilag megállapítható. Ez okokból felperes felülvizsgálati kérelmének a kártérítés tekintetében hely adandó és alperes kártérítési viszontkeresetével a felebbezési biróság ítéletének e részben megváltoztatása mellett el volt utasítandó, megjegyeztetvén, hogy a kereseti haszonbér összege és adóösszegek birói kézben való letételének költsége iránti viszontkeresettél alperest már a felebbezési biróság is elutasította és alperes felülvizsgálati kérelemmel nem élt. Eme j gi döntés következménye pedig az, hogy alperes annak a keresetbe vett haszonbérösszegnek és adóösszegeknek, valamint ezek kamatának megfizetésére volt kötelezendő, amely összeget a felebbezési bíróság felperes javára odaítélt és a viszontkereseti összegbe beszámitandónak talált. Felperesnek egyéb összes panaszai ezzel az elvi döntéssel tárgytalanokká váltak. A per eme végeredményéhez képest, tekintettel arra, hogy felperes e helyütt részben nyertes és részben vesztes, a per és felebbezési költség a S. E. 110., 168. és 204. §§. alapján a felülvizsgálati eljárási költség pedig különösen azért, mert a felülvizsgálati kérelem csak részben vezetett sikerre, kölcsönösen meg volt szüntetendő. A közölt harmadbirósági ítélet három irányban kelti fel a figyelmet és hívja ki a bírálatot; legyen szabad ebben a három irányban egy pár igénytelen észrevételt tennem. A kir. Kúria azt a tételt állítja fel, hogy ha a haszonbérlő olyan szolgáltatással késedelmes, amely szorosan véve haszonbérnek nem tekinthető, ez fizetési mulasztást nem képez, tehát a haszonbérbeadónak emiatt a szerződés megszüntetéséhez, bár a megintés megtörtént, joga nincs. Szerény véleményem szerint ez a korlátozás nem egyezik a haszonbérlet természetével, mert ha olyan szolgáltatások köttetnek ki, éspedig esetleg a kifejezetten haszonbérnek nevezettekkel szemben nagyobb mértékben, amelyek csakis tágabb értelemben tekinthetők haszonbérnek, amilyenek a fönnebbi esetben a haszonbérlő által elvállalt adók, amennyiben ezek teljesítése is meghatározott időhöz van kötve: a haszonbéri szerződés megkötésénél figyelemben tartatni szokott szempontok amellett szólanak, hogy az ezek teljesítésében való késedelem enyhébb elbírálás alá ne essék. Hiszen ezek a szolgáltatások éppen ugy a dolog használatáért köttetnek ki és igy lényegileg éppen ugy ellenértéket képeznek, mint a kifejezetten úgynevezett haszonbér és ezen utóbbi éppen annyival csekélyebb, amennyivel többet vállalt el a haszonbérlő amazokból; tehát tulajdonképpen csakis az elnevezés, csakis a forma volna az, amely a jog gyakorlására döntő befolyással birna, ami pedig helyes nem lehet. Azt tartalmazza továbbá az ismertetett ítélet, hogy a szerződés szerint közös célra építkezésre kötelezett és jogosított nem követelheti a másik féltől a kikötött faanyag átadását, illetőleg emez az át nem adás nem. esik mulasztásba, ha az előbbi nem bizonyította, hogy a maga részéről az építkezéshez a kezdő lépéseket megtette. Ezzel szemben azt hiszem, hogy ha valamely munkálat teljesítéséhez egyik fél egészben vagy részben anyag adására kötelezte magát, amelynek kiszolgáltatása tekintetében időpont kikötve nincsen, ha a cél közös is és az anyag, amelynek adásával tartozik, olyan is, amely az építkezés megkezdése után lenne felhasználva, teljesen elegendő a másik félnek ama kijelentése, hogy a mun-