A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 48. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

348 A JOG mint magánfél nem hajthatja be a közzététel költségeit az elitélten. (Bpesti kir. ítélőtábla 1902. évi 935. sz. a.) Az Ítélettel sújtott közleményt azon lap, melyben megjelent, díjtalanul tartozik közzétenni és éppen azért más lapba nem kívánható a közzététel az elitélt költségén, ha a költségek a lapot magát terhelnék. A Btkv. 266. §-a a sajtóeljárás szempontjából strikte magyarázandó. Ha valaki a perbeszédeket kinyomatja s abban foglaltatik becsületsértés vagy rágalmazás, de a perbeszédet csakis a bíróság előtt használta, az a 266. §. védelme alá esik, ha azonban a perbeszédet szétküldözgeti, vagy a felsőbíróságoknál szokásos információ alakjában is a bíróság tagjainak küld szét ily sértő perbeszéd- vagy információ-másolatokat, a sajtóvétség el van követve. A Btkv. 266. §-a: Rágalmazás vagy becsületsértés miatt nincs helye bűnvádi eljárásnak, ha a tény vagy gyalázó kifejezés hatóság előtt folyamatban levő ezen ügyben és ügyfelekre vonatkozólag, tárgyalás alkalmával szóval vagy ügyiratokban állíttatik, illetőleg használtatik; vagy ha a becsületsértő következtetések az ügyben felmerülő tényekből vagy körülményekből származtathatnak. Judicaturája a rág. és becsületsértés vétségeinél. A rágalmazás vétségének egyik mellőzhetetlen tényálladéki eleméi az képezi, hogy a vád valótlannak bizonyult legyen. A m. kir. Kúria (1903. február 17-én 1,424/B. sz. a.) A kir. Ítélőtábla megállapította, hogy a bevádolt nyomtatványban vádlott által előadott tények valók, ez pedig a btk. 26. §. utolsó bekezdése értelmében a cselekmény büntetlenségét eredményezi. Mitsem változtat ezen az a körülmény, hogy vádlott a való tényekből azt a következtetést vonta le és fejezte ki, amelyet a főmagánvádló becsületsértőnek talál, mert az idézett törvényhely magyarázata szerint, a cselekmény büntetlensége az ilyen körülmény egészére kiterjed, m. kir. Kúria (1902. évi dec. 2-án 70,383/B. sz. a.) Az 1897:XXXIV. t.-c. 16. §-a az esküdtbirósági hatáskör tekintetében a közhivatalnoknál nem tesz külömbséget arra nézve, hogy a sértő cselekmény a sértettnek hivatali tetteire vonatkozik-e vagy nem. (Kúria 1903. szept. 30. 8,016/B.) Az az állítás, hogy az ügyvéd a féllel egy bizonyos idő alatt el nem számol, vagy hogy a félnek iratait ki nem adja, nem képez olyan mulasztást, mely az ügyvédet ezért a közmegvetésnek kitenné vagy ellenében meggyalázásnak volna tekinthető. Ez okból vádlott a rágalmazás vétsége alól fel volt mentendő, (Kúria 1903. január 18-án 12,821 sz.) A «zuglap» kifejezés még önmagában nem meggyalázó — a büntetőtörvény a közvetett (indirect) becsületsértést nem ismeri. A bpesti kir. büntető törvényszék, mint sajtóbiróság. (1901 ápr. 25-én, 2,287. sz. a.) A btkv. 258, 260, 261 és 263. §-aiban foglalt rendelkezések egybevetéséből nyilvánvaló, hogy a törvény, midőn az állított tény valódiságának bizonyítását bizonyos esetekben megengedi és a bizonyítás sikerülése esetére a cselekmény büntetlenségét biztosítja, ezt a sértett tényére, vagyis a sértett ténykedését tárgyazó állításra való vonatkozásban rendeli, a vádlott ténye ellenben, valamint egyrészt a bizonyítás alkalmas tárgyát nem képezheti, ugy másrészt a valódiság bizonyítása a cselekmény büntetlenségét sem eredményezheti. (Kúria 1903. január 13-án 324. §.) Másoktól hallott hir terjesztése sajtó utján mint rágalmazás büntettetett. (Kúria 1903 ápr. 15-én 3,339. sz. a.) A kir. ítélőtábla tényként állapította meg, hogy vádlott a főmagánvádlóról nyomtatvány utján tette közzé, hogy «utonálló módjára szerez őrleményeket* s hogy «azt érdemli meg, hogy minden tisztességes ember undorral és megbotránkozással forduljon el tőle>. E kifejezések a m. kir. Kúria nézete szerint is meggyalázok. Minthogy végül az idézett kitételek közfelfogás szerint is meggyalázok s így vádlott a sértés tudatában és akaratával cselekedett: a kir. Ítélőtábla nem tévedett, midőn e tettet az anyagi btörv. alá vonta. (Kúria 1903 szept. 12-én 7,854. sz. a.) A btkv. 258. §-ának az a kifejezése: «büntető eljárás* tágabb értelemben van használva és felöleli mindazon eseteket, melyekben oly tény állíttatik, mely akár szorosan vett bűnvádi eljárás, akár az azzal rokontermészetű eljárás alapját képezheti. (Anyaggyűjtemény II köt. 442. 1.) Megegyezik ezzel az állandó bírósági gyakorlat is, mely a büntető eljárás fogalma alá vonja mindazon eljárási nemeket, melyek kriminális természetű büntetésekre (például pénzbüntetésre, hivatalvesztésre vezethetnek. Minthogy pedig a közhivatalnok elleni fegyelmi eljárás ily eredményeket vonhat maga után: az esküdtbíróság nem alkalmazta helytelenül a Bp. 355. §-át, midőn a főkérdésbe ezt a tényelemet is fölvette (Kúria 1903 szept. 24-én 7,991. sz. a.) Megsemmisítés a Bp. 284. §-a 10 pontja alapján, mert a bíróság ítéletének rendelkező részében azt állapította meg tényként, hogy a vád valótlannak bizonyult, indokaiban azonban erre nézve mitsem hozott tel. (A m. kir. Kúria 1903 január hó 14-én 378. sz.) * * * Ezzel egyidejűleg befejeztük a sajtóeljárásnak az anyagi sajtójoggal kapcsolatos szabályait, s áttérhetünk magára az eljárás menetére. (Folytatása következik.) Belföld. A Magyar Jogászegylet f. hó 21-iki ülésén Grecsá k Károly kúriai biró nagyszabású előadást tartotta kereskedelmi üzletek átruházásáról. „ Előadó múló jelenségnek tartja az ujabban felmerüli surubb visszaéléseket az üzletátruházások terén. Mindezeket a gazdasági viss/onyok pangása okozta s külön törvénnyel épp oly kevéssé volnának megszüntethetők, mint ahogy meg nem szűnnek a betegség tünetei, ha nem orvosolják a bajt gyökerében. Ugy vél^hogy a fennáló jogszabályok elegendő oltalmat nyújtanak a visszaélések ellen s azok szigorú alkalmazása már egymagában eredménnyel járhat. Miután fejtegeti a Tervezetben a kereskedelmi üzletek átruházására irányuló jogelveket, arra a következtetésre jut, hogy ha megállapitanók az üzletátvevő szavatosságát az átvett üzlet passzíváiért, ellenkezésbe jutnánk a fennálló jogrendszerrel, sőt a liberalizmussal is, mert meggátolnók az üzleti forgalom szabadságát. Különösen azt ellenzi, hogy az üzlelátvevő ne csak az átvett üzleti vagyonnal, hanem egyéb vagyonával is szavatoljon az átvett üzlet hitelezőjének. Alkalmazandónak tartja legalábbis azt a jogi tétek, hogy: a jog ut ód csupán a jogutódlás folytán hozzájutott vagyon értékével szavatol annak passzíváiért. Bármely üzlet átruházásánál kétféle érdek óvandó^ meg; elsősorban: a korábbi hitelező és az üzleti forgalom érdeke, ám emennek szabadsága nem szabad hogy áldozatul essék a hitelező bármennyire felbecsült érdekének sem. A Tervezet álláspontja folytán is ki kell mondani, hogy az uj tulajdonos csupán az átvett üzleti vagy.nnal szavatol annak passzíváiért. Objektív szempontból a Tervezet ugy véli korlátozni az uj tulajdonos szavatosságát, hogy ez csupán üzletátruházás esetén és csupán az üzletből eredő kötelezettségekért szavatol. Természetes, hogy itt csakis kétoldalú szerződéssel való átruházásról lehet szó. Am akkor a Tervezet szempontjából nemcsak olyankor tételezendők fel ilyen üzlet átruházások,midőn az egész üzlet oszthatatlan vagyoni egység gyanánt szerepel, hanem olyankor is, midőn annak csupán lényeges alkotórészei szolgálnak az átruházás tárgyául, mely utóbbi esetben a bírói mérlegelésre van bizva annak eldöntése, hogy valósággal a Tervezet szempontja alá eső üzletátruházás történt-e, vagy sem. Márpedig ez nagyon veszedelmes rendelkezés, mert a birói mérlegelés könnyen megtéveszthető különösen olyankor, amidőn fiktív vagyontárgyak, milyen pl. az üzleti klientéla, szolgált az átruházás tárgyául. Ily esetben ugyanis pusztán az átvevő személyes tevékenységén múlik a fiktív érték gyümölcsöztetése, amely kedvezőtlen esetben semmivé válhatik. üzletből eredő kötelezettség alatt pedig rendesen áru- és váltóadósságokat értünk. Ám az indokolás szerint e fogalom alá tartónak az átadó meg nem engedett személyes csekményeiböl eredő kötelezettségek is, hacsak van oki kapcsolat a meg nem engedett cselekmény és az üzlet vitele között, pl. a szabadalomsértések. Ez pedig az üzletátvevő szavatosságának olyan kiterjesztése volna, amire semmi jogterületen se találnának példát. Szubjektív irányban olyképp kivánjakorlátozni a Tervezet az uj tulajdonos szavatosságát, hogy csupán azon passzívákért kelljen szavatolnia, melyekről tudomása volt az átruházáskor, vagy amelyekről átlagos kereskedői gondossággal értesülhetett. Ilyen korlátozás azonban az átvevőről el nem hárítja azt a veszélyt, hogy olyan tényezőkkel számoljon az átvevéskor, amelyek létezéséről nincs és nem lehetett semmi tudomása. Másrészt a hitelező se részesül így a szándékolt jogvédelemben. Ez a rendelkezés őt is, az átvevőt is kiszolgáltatja egy kétségesvégü bizonyító-eljárásnak, amely — főleg ha évek múlnak el a kereset beadásáig — csak ritkán részesülhet igazságos megítélésben. Sokkal célszerűbb volna az a rendelkezés, hogy felszólitandók az átadó összes hitelezői, mégpedig aa ismertek levélben, az ismeretlenek pedig újságok utján, hogy bizonyos határidőn belül jelentsék be követeléseiket. így valamennyi érdekelt félnek módjában állana, hogy üzletátvételkor csakis ösmert tényezőkkel kénytelenüijön számolni. Ez a felszólítás nem a szerződés megkötése előtt, hanem utána volna foganatosítandó és csupán szerződésbontó feltételt állapitana meg. Ha ettől függene a szerződés végleges hatálya, ez egyrészt alig érintené az átadó hitelét, másrészt a tisztességtelen versenynek se nyújtana alkalmat arra, hogy elhalássza az üzleti klientélát. Végül rátér az előadó a Tervezetnek ama rendelkezésére, mely szerint az átadó rokonai egész vagyonukkal szavatolnak az átruházott üzlet passzíváiért, tekintet nélkül arra, hogy azok mibenlétéről van-e tudomásuk vagy nincsen. Ezt már azért se lehet helyeselni, mert ezáltal lehetetlenné tennők azüzlelátruházást rokonok között, ez pedig sem a hitelezőnek, sem a köznek nem áll érdekében. Az előadót magvas előadásáért élénk tetszés jutalmazta. A Budapesti Ügyvédi Kör 1902/3-iki jelentése, mely a f. hó 26-iki rendes közgyűlésen terjesztetett elő, behatóan ismerteti a kar érdekeiért folytatott harcot. Az ügyvédi kar a polgári perrendtartás javaslatának bizottsági tárgyalása folyamán több változtatást yivott ki, amelyek a kar érdekeire kihatnak. így; a biró az ügyvédet rendzavarás esetén elsősorban csak rendreutasíthatja és csak ismételt, avagy súlyosabb rendzavarás esetén bírságolhatja meg; a tárgyalást az ügyvéd költségére csupán akkor lehet elhalasztani, ha a rendzavarás oly mértékű, hogy a tárgyalás az