A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 46. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

A J körülirt közhivatalnok ellen, vagy egy nyilvános számadásra kötelezett vállalat igazgatója és tisztviselője ellen, avagy közmegbizatásban eljáró ellen, éspedig az utóbbinak hivatalos tetteire vonatkozólag volt elkövetve, az esküdtbíróság itél. (1897. XXXIV. t-c. 16. §.) Az 1897. évi XXXIV. t-c. fentidézett ezen 16. §-a óriási vihart, sőt obstrukciót keltett a képviselőházban. Annak eredeti szövege szerint ugyanis a becsületsértés és rágalmazás is egyáltalában a törvényszék hatáskörébe sorrztatott s ezen szöveg már kompromisszum eredménye. Az ellenzék ugyanis féltette a sajtó szabadságát, ha hivatásos bíróság itél sajtódeliktumok felett. Minthogy azonban külföldön, főképp Francia- és Olaszországban szintén ki van véve az esküdtbíróság hatásköre alól a magánosok elleni becsületsértés és rágalmazás és tényleg teljes indokolatlan, hogy a közt teljesen nem érdeklő 2 személy közötti egyszerű hírlapi pletyka miatt, oly nehézkes testületi bíróság, mint az esküdtszék, mozgósittassék, a fenti szövegben egyeztek meg a képviselőházi pártok, mely azután a vihart le is csendesítette. Azujbptrs életbelépte előtt természetesen minden rágalmazás és becsületsértés az esküdtbíróság hatáskörébe tartozott. E tekintetben — mint már jeleztük — számos külföldi példa állott az igazságügyi kormány előtt, hol a rágalmazás és becsületsértés főképp magánegyénekkel szemben az esküdtbíróság hatásköre alól ki van véve és a szakbiróság elé van utalva. Az 1881. évi július 29-ról kelt francia sajtótörvény (Loi sur la presse) 4r\ cikke kiveszi az esküdtbiróságok hatásköre alól a magánosok ellen elkövetett nyilvános, tehát vagy nyilvánosság előtti, vagy nyomtatvány utjáni rágalmazást, (la diffamation envers les particuliers) és az ugyanily módon elkövetett becsületsértést (l'injure commise de la mérne maniere envers les particuliers) és a rendes elsőfolyamodásu törvényszékek hatáskörébe utalja, mit az J893. évi sajtónovella is teljes épségében hagyott'fenn. Németországban az egyes államokban különböző módon van a kérdés szabályozva, legtöbb helyen szintén nem esküdtbíróság, hanem mint minden becsületsértés, a Schöffengericht hatáskörébe van utalva. Az olasz sajtótörvény 1844-től—1865-ig szintén esküdtbíróság elé utalta az összes sajtóvétségeket s így a rágalmazást és becsületsértést is, de 1865-ben az olasz bptsról szóló törvény 9 és 10. §-a kivette az esküdtbíróság hatásköre alól és a tszékek hatáskörébe utalta. Sőt, hogy tovább menjünk, Horvátországban is az 1897 január 20-án elfogadott sajtónovella módosította az 1X75. évi ottani sajtóeljárást és a magánvádra üldözendő összes sajtóvétségeket a tszékek hatáskörébe utalta. Igen szépen indokolja meg az életbeléptetési törvény 16. §-ához fűzött miniszteri indokolás, emberi és társadalmi szempontból is ezen intézkedés helyességét: (Min. indokolás.) Az igazságügyi kormány teljes tudatában van annak, hogy a sajtó szabadsága minő lényeges alkotmányjogi biztosíték, és semmi sem áll távolabb az igazságügyi kormánytól, mint rést ütni a sajtótörvényünk bevezető soraiban foglalt nagy elven, amelyet a magyar nemzet és a magyar törvényhozás bizonyára a legnagyobb kegyelettel fog őrizni és óvni. Egyáltalában nem szándéka az igazságügyi kormánynak az sem, hogy a sajtót gátolja ama fontos hivatásának teljesítésében, hogy a közérdekű ügyeket teljes eréllyel ellenőrizhesse és tökéletes nyíltsággal tárgyalhassa. A sajtószabadság megtámadásának vagy korlátozásának vádját kizárja az is, hogy a 46. §. 2. pontja csak a nyomtatvány utján magánegyén ellen elkövetett rága'mazás és becsületsértés vétségére vonatkozik. A magánegyén szó csak azt jelenti, hogy a kérdéses esetben csak olyan egyénekről van szó, akik közhivatali állást nem töltenek be és közfunkciót nem végeznek. A közhivatalnok (1878: V. t.-c. 461. §.) ellen, habár tisztán magánviszonyaira vonatkozólag, elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés miatt emelt vádakat tehát a 15. §. II. pontja értelmében ezulán is esküdtbíróság előtt kell tárgyalni, mert a közhivataloknál a KÖZés magánviszony közti határvonal szabatosan meg nem vonható. A kir. törvényszék hatáskörébe utalni kivánt esetek tehát nemcsak semmi összefüggésben nem állanak a sajtó szabadságával, hanem a sajtónak közérdekben gyakorolt ellenőrző funkcióját sem érintik. A 16. §. 2. pontja alá foglalt esetekben arról van szó, hogy egyesek, akiket sohasem lehet azonosítani a tisztességes sajtónak tiszteletreméltó munkásaival s akik legtöbbször ,'nemis hivatásszerű hírlapírók, csak visszaélnek a sajtónak hatalmas fegyverével, többnyire magánbosszuból vagy magánérdekből, vagy szenzációhajhászásból megtámadják egyes családok jó hírnevét, piacra viszik a családi életet és a rnagánbecsületet, üzleti érdekbőj az utcán kiabáltatják ki a mindig kiváncsi és szűnt-lenül botrányt kereső, félmüveit tömeg számára irt s az igazsággal sokszor meg nem egyező cikkeiket. Ezenfelül számos esetben a rágalmazás nem a sajtó munkásai, hanem az azokon kivü! állók rendelkezésére levő Nyílt-tér rovatában van elkövetve, vagy pedig minden kétséget kizáró zsarolási célból származik; különösen gyakoOG 331 riak azon esetek, melyekben egyes hírlapírók megfizettetik magukat azért, hogy valamely családra vagy egyénre kellemetlen lényeket közöljenek vagy ne közöljenek. Az ilyenek visszaélések a sajtónak tiszteletreméltó hasábjaival s nem méltók sem kíméletre, sem azokra a fokozott garanciákra, melyeket minden jogállam törvényhozása az igazi sajtó részére biztosit. Az ilyen közlemények csak álarcul szeretnék használni a sajtószabadság nagy alkotmányjogi elvének biztosítékait és a sajtószabadság folytonos hangoztatása mellett csak piszkos üzleti vagy egyéni érdekeket szolgálnak. Minden emberi intézménynek, legyen bár az a legnemesebb célból felállítva, vannak káros kinövései. A közérdekben nyert legkifogástalanabb jogkörrel is vissza lehet élni. A nyomdafestékkel is visszaélnek so :an, akik a sajtónak nemis hivatásszerű munkásai. Másrészt minden államban tapasztalható, hogy a sajtó munkásainak egyrésze, — kivétel ugyan, de olyan, amely külön jogi rendezést tesz szükségessé, — szem elől téveszti nagy és jelentőségteljes hivatását, a magánbecsületnek meghurcolására vetemedik, behatol a családi életnek gondosan kerülendő szentélyébe, meghurcolja a női becsületet stb. Mindezen visszaélésekkel szemben előtérbe lép a jogállamnak egy másik feladata s minden jogállamban kiváló gonddal őrzött egy másik jogi érdek: a magánbecsület megóvásának jogi érdeke. Az, hogy ki tekintendő közhivatalnoknak, ritkán fog nehézséget okozni a gyakorlatban, meit ez iránt a btkv. 461. §-a igen részletesen intézkedik, kétség esetén pedig általános elv, hogy az Életbelépt, törv. 16. §-a a legliberálisabban és legkiterjesztettebb hatáskörrel magyaráztassék s igy kétség esetén minden esetben az esküdtbíróság elé utasítandó a döntés. Ez tűnik ki a miniszteri indokolásból s ezt indokolja a törvényhozás hosszú harca az eredeti szöveg ellen. Sokkal inkább okozhat bonyodalmat, hogy mit értünk törvény által alkotott testület alatt ? továbbá, hogy hogyan magyarázandó a törvényszakasz 3-ik kategóriája, aavagy közmegbizatásban eljáró ellen és pedig ez utóbbinak hivatalos tetteire vonatkozólag volt elkövetvén ? E tekintetben szintén a legliberálisabban kell a törvényt értelmeznünk. Minden testület vagy annak tagja, melynek bármily közfunkciója, vagy hatósági jellege van, hivatása megkezdése előtt esküt tesz, hivatali vagy közmegbizatással funkciót végez, törvény vagy miniszteri rendelet utján lesz szervezve, ide sorozandó. Kcnedi Géza a markanciális vonalat abban találja, hogy nem önkénytesen lép a testületbe, s igy keletkezik maga a testület, hanem azok állami rendelkezés következtében kötelezőleg állanak fenn, vagyis államjogi természettel bírnak. (Kenedi: Sajtójog. 179.) Ilyenek természetesen a képviselőház, főrendiház, delegáció, horvát országgyűlés, ezeknek tagjai, bizottságai és bármily irányú küldöttségei, megyei, városi, községi, törvényhatósági bizottságok, küldöttségek és azok tagjai, a hadsereg, honvédség, csendőrség, népfölkelés, ezek tagjai, választmányai, bíróságai, küldöttségei és ezek tagjai, ügyvédi, kereskedelmi és iparkamarák és ezek tagjai, iparhatósági biztosok és megbízottak, egyetemek tanácsai, tisztviselői és azok tagjai, országos és állami jellegű tanácsok, iskolák, intézetek és azok tagjai. Vallásfelekezetek, azok vezetői, tisztviselői és funkcionárusai. Általános szabály itt is, hogy kétség esetén mindig az esküdtbíróság hatásköre állapítandó meg és pedig tekintet nélkül arra. vájjon hivatalos és közjellegü tényeire, vagy magánélete és ebbeli cselekményeire vonatkozott a sértés vagy rágalom. Végül közmegbizatásban jár el, pl. kormánybiztos,választókat összeíró küldöttség, gazdasági tudósító stb. Ezeknél csak hivatalos működésükre vonatkozó sértés tartozik esküdtbíróság elé, de kétség esetén az eljárás az esküdtbíróság elé utalandó. A törvényhozás intenciója ugyanis, hogy az ilyen emberek, kiknek bármily irányú ténykedése közjellegü, nagyobb sérelmet szenvednek a sajtó utján elkövetett, tehát nyilvános jellegű meghurcoltatás által s igy megsértett tekintélyük a nagyobb nyilvánosság előtti elégtételt kívánja meg ; viszont, ha a sértés jogosult, polgártársaik sújtó ítélete kényszerítse őket jövőre a nyilvános szerepléstől való visszalépésre. Ugyancsak kivette az életbeléptetési törvény 16. §-ának 3-ik pontja az esküdtbíróság hatásköréből az oly személyek ellen elkövetett rágalmazást és becsületsértést, kikkel szemben a valódiság bizonyítását a btkv. 264. §-a kizárja. A btkv. 264. §-a igy szól: Az állítás vagy kifejezés valódisága bebizonyításának nincs helye és az még a sértett fél indítványára sem engedhető meg: 1. ha a rágalmazás vagy becsületsértés a 272. §-ban megjelölt személyek valamelyike ellen követtetett el. 2. Ha az állítás vagy kifejezés olyan cselekményre vonatkozik, mely csak a sértett fél indítványára vonható bűnvádi eljárás alá és az erre jogosított ilyen indítványt nem tett, vagy azt visszavonta. 3. Ha az állított tényre nézve jogérvényes felmentő ítélet vagy megszüntetési határozat hozatott.